VITKOVITS MIHÁLY: VIRÁG BENEDEKHEZ

VIRÁG BENEDEKHEZ.

Mint a kellemetes napnak súgári tavaszkor
   Újra felélesztik mezeinket;
S éltet szórván a hideg érte vidékre, virággal
   Teljes zöldülésbe borítják:
Ugy te hazánk Flaccussa, Virág, lantoddal az Árpád
   Magzatit álmokból felverted.
S mennyei hangoddal tisztább izlésre vezetvén,
   Lángba hozád sebes érzésünket.
Gyors buzgósággal vetekedve, utánad eredtünk
   Érdemeket nyeregetni hazánkban.
Ám egyszerre elállsz, valamint a fülmile, nyájas
   Énekkel kecsegetni fülünket.
Mit gondolsz? nem látod-e, mily gondatlan időkben
   Élünk a puhaság kebelében.
Mily szaporán kihal ébredsége az elszelesített
   Ifjaknak gyakor ösztön nélkül...
Mit vársz? Int az idő, késlelve haladni magyarnak
   Nem sikeres; sokat elmellőztünk.
Verd kobozod, míg tart melled tüze s lobra hevítsed
   Ámolygó hazafinknak lelkét.
Mert ha kifogy buzgóságunk a virtus-imádó
   Múzsádnak mély andalodásán,
És elkorcsosodunk honnunknak irígyei által:
   Ah, ki fog adni ezekről számot?

Vitkovits Mihály rövid életrajza