RÉGI HÚSVÉT-ÜNNEPEK HAZÁNKBAN.
ELMÚLT IDŐKBEN sokkal többet tartottak az ünnepekre, mint napjainkban, részben azért, mert a régi vasúttalan világban leginkább az ünnepi alkalmakat használták fel, hogy jó barátok, rokon családok egymáshoz menjenek látogatóba, részint pedig mivel a karácsony, de kivált a húsvét, mely már a tavaszba esett, valósággal a mulatságok szakadatlan lánczolata volt annál is inkább, mert a locsolódás és szines tojások ajándékozása még igen divatozott a fiatalságnál.
Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldíj is csatolandó.
Magyarországon már a legrégibb időktől fogva kedves ünnep volt a húsvét; nemzeti királyaink korában is találunk krónikás följegyzéseket, a melyek ilyen húsvéti mulatozásokról szólnak. így II. András — a jeruzsálemi — uralkodása alatt egy krónika bizonyos Sikis nevezetű főurat említ, a kinél 1212-ben oly fényesen ülték meg a húsvéti ünnepeket, hogy a király és a királyné is résztvettek a mulatságban. Sikis két leánya egy pompásan fölszalagozott és virágozott hófehér báránykát ajánlott föl a királynénak, a ki ez ajándékot drága ékszerekkel viszonozta.
Az Anjouk idejében még nagyobb fénynyel ülték a húsvétot, és úgy Róbert Károly, mint Nagy Lajos idejében olasz énekművészek, franczia tánezosok és komédiások szórakoztatták az udvart. Ezek azonban nemcsak az udvarnál szerepeltek, hanem sorra járták az előkelő várurak udvarait is, s ezért megtörtént, hogy még húsvét után két, sőt három hét múlva is folyt a mulatság.
Később természetesen egészen megváltoztak a szokások, de még a jelen század húszasharminczas éveiben is teljes három napig ünnepelték a húsvétot.; bár a Tisza felső mellékein, valamint Erdélyben ma is elég gyakori, hogy a • sátoros* ünnepeket három napig tartják.
A legszomorúbb húsvétok a török hódoltság idejében voltak hazánkban. A muzulmánok a templomokat mecsetté alakították, a temetőkből a márvány emlékeket ülőpadoknak hurczolták el, és, mint egy régi, 1537-ből származó följegyzés szerint Buda város utolsó keresztény birája, Zewch (Szőcs) Endre említi: «a szegény keresztény lakók csak a legnagyobb titokban, sötét pinczékben mernek imádkozni, mert a gaz janicsárok, ha észre veszik őket, azonnal megverik, de sőt le is ölik.»
Az 1573. évben a Musztafa basa által alapított «Velibeg fürdője* — ma Csészár-fürdő táján több keresztény ifjú és leány kisétált húsvét hétfőjén a Dunához, hogy a friss levegőn az ébredező természetben gyönyörködjék. Kiérve a szabadba, két szép hangú ifjú régi keresztény énekekbe kezdett, melyeket még atyáiktól hallottak, mint kis gyermekek. Ekkor egy török őrjárat menvén arra, az egész társaságot a legkeményebb sors éri, ha Ungnad Dávid, a konstantinápolyi udvartól csak kevéssel azelőtt visszaérkezett német követ oltalmába nem veszi az ifjakat.
A török járom megszűntével újra szabadon és vidáman ünnepelték a keresztény egyház napjait, és a múlt század derekán fényes húsvéti mulatságokat adtak; így nevezetesen Petheő Gerse Magdolna, Castelli Leopold özvegye, egy dúsgazdag budai úrnő, ki ünnep első napján a Klarissza-apáczák kolostorában hallgatott misét, aztán palotájában vendégséggel fogadta a jó ünnepet kívánókat. Mert ezelőtt általános szokás volt, hogy jó ismerősök, rokonok, barátok sorra járták a rokon és ösmerős családokat és mindenütt boldog ünneplést kívántak. Erre a megköszöntésre annyira számot tartottak a régiek, hogy temérdek neheztelés támadt annak az elmulasztása miatt. így Kazinczy Péter, Zemplénmegyében e század elején élt nagybirtokos, egyik húsvéttól a másikig haragot tartott egyik atyjafiával, Szem ere Péterrel, mert ez egyetlen egy izben elmulasztotta a boldog ünnep-kivánást.
Századunk első tizedeiben, a napóleoni hadjáratokat követő szélcsönd alatt, általában nagyon vígan ünnepelték a húsvétot. Budán a nádori udvar ment elő jó példával, a hol úgy Hermina, mint Dorothea főherczegnők — a nádor első és második neje — életében két felekezet szokása szerint is ünnepeltek, lévén Hermina főherczegnő kálvinista, Dorothea pedig lutheránus vallású. 1816—17-ben a mai Kalvin-téri templom még nem lévén teljesen készen, Hermina főherczegnő udvarhölgyeivel együtt a református oratóriumba ment az isteni tiszteletre, a hol ilyen alkalommal többnyire Kleinmann bécsi prédikátor tartotta az ünnepi szónoklatot. Az oly fiatalon elhunyt főherczegasszony szorgalmasan tanúiván magyarul, egy húsvéti alkalommal azt kívánta, hogy Báthori Gábor supeiintendens mondja a prédikácziót. így is történt. Mikor aztán a templomból kijöttek, Hermina főherczegnő örömmel jegyezte meg gróf Teleki Lászlóné, Mészáros Johanna bárónő előtt, hogy az egyházi beszédből már sokat megértett, s hiven elmondta, hogy a prédikátor a halál kárairól és hasznairól beszélvén, a Náimi özvegy fiának föltámasztásáról vette a textust.
A főrangú családok, mint a vidéki köznemesek Is nagy áldomással ülték meg a húsvétot. Az első napon a földesúr egész házanépével, — ki milyen hitfelekezethez tartozott, — elment prédikácziót vagy misét hallgatni;a második nap, húsvét hétfője pedig a mulatságoknak volt szánva.
Hét országra szóló mulatságokat adott a század húszas éveiben Bónis Sámuel, a híres szabolcsmegyei alispán. A nagyfalusi kúria ilyenkor valóságos vendégfogadóvá alakult, a tágas magtárt pedig tánczteremmé változtatta s ékesen föl is díszítette a morva kertész. Ötszáz ember fért itt el; ugyanitt tartották a nagy tisztújítási ebédeket is.
A tánczosok két-három megye fiatalságából teltek ki, és a minétel, nagyanyáink hires tánczát, rendesen Becsky András vezette, a ki akkor egyik legszebb, legdélibb leventéje volt a Tisza mellékének.
A nagyfalusi húsvétoknak egyik legnagyobb mulattatója (maitre de plaisir-je) Bernáth Gáspár volt, a későbbi jeles freskóiró és haláláig élezés Bernáth Gazsi. Öt czirógatták körűi a lányok, ha valami szép emlékversre volt szükségük, és ő rendezte a legpompásabb társasjátékokat.
Úgy bizony. Mert nagyanyáink idejében a kisasszonyok nem flirteltek, hanem szépen, kedélyesen mulattak ártatlan játékokkal, mint a milyen volt a «Lengyel László jó királyunk)), a «haragszom rád», meg a «kútba estemi). Ennél az utolsónál rendesen csók is járta ; de az is jellemző arra a korra nézve, hogy potyára nem igen csókoltatta meg magát egyik kisaszszony sem. Mindegyiknek megvolt a maga választottja, a ki bevégezvén a jogot, vagy hivatalt vállalt a megyéjében, vagy haza ment az ősi telekre gazdálkodni, de mindenképen fészkébe röpítette azt, a ki húsvét hétfőn «kútba estem »-et játszva, kiváltotta csókjával.
A nagyfalusi ünnepeknek még egy másik, később szintén hírneves ember volt állandó vendége. Jászay Pál volt ez, a történetíró. Akkor pataki jurátus; a Bónis fiúkkal együtt Kövyt, a jog hires professzorát hallgatta. Jászay Pál gyönyörűen tudott himes tojást karczolni. Olyan átnyilazott sziveket és szomorú-fűzfás sirhalmokat tudott hevenyészni, hogy a húszas évek érzékeny kisasszonyai, a kik a kerti baraczkfák árnyékában «Fanni hagyományait)) olvasgatták, a könyekig elérzékenyültek a láttukra.
Mert akkor még nem voltak selyembe, hársonyba burkolt czifra húsvéti tojások, csak egyszerű, becsületes tyúktojások, a melyeket börzsönynyel kevert vízben főztek pirosra, és nagy szakértelem kívántatott hozzá, hogy mindenik egyforma piros maradjon, sehol foltos ne legyen. Olykor virágos szövetdarabokba burkolva főzték meg a húsvéti tojásokat, melyekre odafővén a színes virágok, valóságos díszpéldányok lettek a maguk nemében.
A fővárosban a század elején a polgárság leginkább a Városmajorban mulatott, mely akkor egészen új liget volt, és a pestiek is seregesen ván
doroltak át belé hűsölni. Atalában majdnem egészen napjainkig megmaradt az a szokás, hogy a tősgyökeres pesti embernek nem is húsvét a húsvét, ha át nem megy Budára. A Gellérthegyi búcsú az ötvenes-hatvanas, de még a hetvenes években is életveszedelemmel járt, mert a sziklás hegyet sűrűn ellepő sokaságtól alig lehetett mozdulni, és akárhány polgár, jó fővel indulván haza felé, legurult a meredekségen úgy, hogy csak holtan szedhették föl.
A század első tizedeiben a pestiek még szívesen mulattak a Hilf, meg a Kerajtsi kertekben; ha pedig későn esett a húsvét, a polgárság férfi része a Castell-nek nevezett Kemnitzer-kávéházba gyülekezett. Akkor ugyanis még híre sem volt annak, hogy nők is járjanak kávéházakba vagy épen korcsmákba. Híresek voltak az ötvenes években azok a mulatságok, a melyeket húsvétkor Tahy Károlyné- rendezett a Margitszigeten. A dúsgazdag, szép asszony az egész szigetet bérelte akkor, és ezért a fővárosi aranyifjúság a sziget Pénelopéjának nevezte. Abban az épületben adta báljait, a melyet máig is kastélynak hivnak, és a romokhoz vezető útban van. Tahynénak saját csónakosai voltak, pompás ó-olasz egyenruhába öltöztetve, a kik Pestről és Budáról tömegesen szállították a temérdek meghívott vendéget.
A tánezhelyen a nem régen elhunyt Sárközy zenéje mellett járták a csárdást, és ha egyikmásik nyalka mágnásnak széles jó kedve csucsorodott, bizony Ferkó hegedűjén egy némely tiltott nóta is megszólalt az éjszaka csöndjében.
Egyszer nagyon hangos volt a nóta. A hire eljutott Prottmann fülébe is, a ki akkor mindenható hatalmú rendőrfőnök volt a fővárosban. Alig múltak el az ünnepek, Prottmann beidéztette maga elé az egyik mulató urat, akkor még nőtlen, ritka merész Keglevich Béla grófot. A gróf, az akkori aranyifjúság vezére, egy cseppet sem ijedt meg a haragos rendőrfőnöktől..
Minden kérdésére szépen felelt, végre rátértek a nótára.
— Tudja azt a gróf úr, hogy az a dal tilos?"
— kérdé a hatalmas úr.
A gróf vállat vont:
— Nem biz én . . . aztán, mivel németül
folyt a párbeszéd, így folytatta:
— Darf man denn nicht singen bei Nacht,.
dass es auch tagén muss? . . . (Hát éjjel nem
szabad azt énekelni, hogy megvirad ?)
— Hogy, hogy ? — monda Prottmann.
— Hát úgy, hogy éjszaka mulattunk — és azt danoltuk: Megvirad még valaha, és csakugyan ki is sütött a nap a budai hegyek mögűL
Prottmann egy darabig gondolkozott, aztán alig rejthető mosolylyal intett:
— Méltóztassék hazasétálni, gróf úr . . .
Ilyen húsvétok és mulatságok is estek a régi Magyarországban akkor, mikor a gyerekeket a Nájgebájjal* meg a policzájjal ijeszgették a.dajkák.
(vajk)Vasárnapi Újság 1897 ápr 18
• A pesti Újépület
Tavasz a Gellérthegyen
Forrás: (vajk)Vasárnapi Újság 1897 ápr 18
Fotó:Vasárnapi Újság 1897-1912
