1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2014. július 23., szerda

HOVÁ KIRÁNDULJUNK ANNO 1871?

"A GELLÉRTEN 

Borostyáni Nándor 1871 november 12

a Pesti lakosság kilencztizedrésze csak hallomás után ismeri a budai hegyek pompás ^részleteit. Bármily képtelennek tűnik| is föl első pillanatra ezen állítás, el kell ismerni annak igazságát.
Vannak jómódu családok Pesten, a kik husz-harmincz év óta laknak a fővárosban, és sohasem látták a zugliget bájait.A nagyvárosi emberek egy nagy részét terméezettanilag a „barlanglakók" osztályába lehet sorolni — és joggal.
Pária és Londonban — e két óriási világvárosban , akárhány öreg ember van, a ki soha sem látott oly mezőt, melyen Petőfi szerint a buzakalászok „gazdag óczeánja ringatózik." E különös, és bizonyos tekintetben elszomorító adatot a statisztika útján birjuk. A nagyvárosi ember,főleg ha a társadalom szegényebb osztályához tartozik, vajmi keveset tud a természet nagyszerűségéről: az erdők árnyas és illatos magányáról, a rétek buja növényzetéről, a mezők áldásos terményeiről. Amit a falusi gyermek napról napra lát: a virágzó gyümölcsfákat, a sárguló búzakalászt, a röpköd pillangót, a faoromra odabiggyesztett madárfészket, a legelő gulyát — azt sok vén fővárosi ember tán koraifjúságában látta csak és azóta egyszer sem. —




Mi csodálandó van hát benne, hogy a budai zugliget szikláit és pázsitjait, erdőit és völgyeit akárhány fővárosi ember nem ismeri? Hisz ott van közvetlen szomszédságunkban a vén Gellérthegy, ez a tiszteletremélté aggastyán, melynek haragos zöld lejtőjón oly kevés ember fordul meg,pedig hát itt fekszik előttünk mogorva kopárságában, szemben a rakpart nyüzsög életével, lábainál a fejedelmi Dunával. 

Ameddig lejtője házakkal van borítva, addig sok fővárosi ember ismeri a Gellértet, mert hát ez apró házakban, melyek a pesti oldal kolosszális palotái mellett kártyavárak gyanánt tűnnek föl, — bort mérnök, még pedig oly bort, minőt Pest fényes vendéglőiben sem kap az ember. A bormérő saját termesztése ez a tüzes bikavér, mely annyi fejet tesz zavarossá naponként, és oly sok lábra nézve nehéz föladattá teszi az egyensúly megtalálását. A budai hegyek bora az, s a Gellért északi lejtőjének nem egy házában a déli lejtőn termett szőlőnedvet fogyasztják gazda és vendég.
Pedig a Gellért nagyszerűsége ott kezdődik, a hol házai végződnek. És mily kevés ember ismeri e nagyszerűséget! Lépésről-lépésre menve föl lejtőjén a kanyargó kocsiúton, új meg új tájkép bájolja el az ember szemét. Nincs az az elsőrendű panoráma, melynek üvegei mögött változatosabb és tarkább tájképcsoportok tűnnének elő, mint itt a Gellért lejtőjéről és ormáról. 

Pár száz lépést föl haladva az uton, mely szőlők között kigyódzik a szürke czitadella felé, lábaink alatt látjuk az egész Tabánt, Buda e legrégibb külvárosát. Nincs szükségünk Gil Blas ördögére, hogy leemelje előttünk a házak tetőit mert kényelmesen belátunk az egész Tabán udvaraiba, sőt akárhány szobába is, a nyitott konyhaajtókon keresztül. Ott játssza le magát lábaink alatt egy külváros lakosságának egész házi élete. A gazda, ki pinczéjébe szállítja borát, a feleség, ki egy időben főz és szoptat, a dévajkodó leányok, a pajkos gyerekek —mindannyian alája esnek a gellérthegyi sétáló ellenőrzésének.




És mily tájkép terül elénk, ha még kétszáz lépést teszünk az utón fölfelé. Ott fekszik szembena hosszan elnyújtott várhegy, szürke falaival, melyeket csak itt-ott szakit meg egy kidomborodó körönd vagy kiszögellő bástya. A királyi palota rézfödelű tornyairól szembántón verődnek vissza a napsugarak, és a becsukott zöld redők kétségtelenné teszik, hogy magas vendéghez nincsmost szerencséje a fejedelmi palotának. Hátunk mögött a melancholikus külsejű Sas-hegy nyújtja ormát:az égnek és távolabb a svábhegy lejtőin fehérlik nyárilak nyárilak mellett. Kétszáz lépést fölfelé —és előttünk fekszik egész terjedtségében a budai hegyvilág. Ki győzné megszámlálni és megnevezni az ormokat, melyek az egész háttért félkör alakjában ellepik? Ott tekintenek el a zugliget ormai sűrűn beerdősült lejtőikkel. Az a nagy fehér pont ott a távol völgyben a lipótmezei tébolyda, az a fasoroktól átszelt rét a városmajor, ez a pázsitos térség a történelmi emlékű vérmező. Amott nagy füstfelleg gomolyodik ki mintegy a föld mélyéből— az a déli vaspályát jelöli, mely mély földvágásban kanyarodik ki a hegyek közt Fehér vár felé És lassanként fölérünk a czitadella bástyáihoz. Amit a szem még csak sejtett alantabb, az egész megragadó nagyszerűségében fekszik és terül el a mélységben. Ott emelkedik a túlsó Dunapart mentén egy rengeteg kőlabyrinth,szürke por és füstfellegbe burkolva, melyet szél sem tép szét, vagy kerget el maga elől — ez a kőhalmaz Magyarország fővárosa. Lent a rakparton, mintha hangyagombolyag nyüzsögne, annyi ott az ide-oda mozgó és egmásba olvadó fekete pont — azok emberek. Föl a Gellért ormáig egy egy gőzhajó éles sivításán kivűl semmi tisztán kivehető zaj nem hallatszik, csak a tompa lárma árulja el a kétszázezer lélekkel biró nagy város pezsgő életét és örökös sürgés-forgását
A magasságból letekintve észrevehetőn csal a szem. A Károly kaszárnya, a múzeum, a ferencziek temploma oly közel látszanak feküdni a Dunához,mintha csak egy ugrásnyira volnának tőle. És a háttér! Ott terült el a Rákos síkja, elején a kerepesi temetővel, mely nem engedi elfeledtetni az emberrel, hogy mind az, a mi ott lent nyüzsög, küzd,előretör, rombol, épít, agyarkodik, élvez, szeret és nyomorog — porból lett és porrá lesz. Hány generácziót láttál te már előteremni és elenyészni vén barátom Gellért, aki túl fogod élni azt a világvárossá fejlődő és izmosodó kőlabyrinthot! A szem távolabb tévedez, túl a városliget lombkoronáin, hol a messzeségben egy-egy torony elmosódott körvonásai rajzolják le magukat a kékes-szürke láthatáron. Jobbra a lejtőnek induló talajon egy csomó ház fehérlik elő— az Kőbánya,e napról napra fölviruló kereskedelmi és ipartelep.
Amott a Dunához közelebb a soroksári torony teteje csillog el a napsugarakban, és ott egészen a láthatár végén déli irányban a ráczkevei torony körrajza mosódik cl. Mily fejedelmi a Duna e magasságból tekintve. Széles ezüst szalagként kígyózik végig a tájképen, ameddig a szem láthat, itt szigeteket meghagyva, amott zátonyokat és homokpadokat tüntetve elő, könnyen és méltóságosan szállítva hátán a sebes gőzhajókat s a lassú talpakat.






A Gellért déli oldalán szőlő szőlő mellett terül el egész Promontorig, melyet könnyen kivesz a szem.A hosszú nézés és elmerengésbe beesteledik az idő csakhamar. A sötét és zajgó főváros háztömegei között kigyúl egy apró világitó pont
egy gázlámpa — és negyedóra múlva az egész Dunasoron a belátható utczákon egy fényes gyöngysor kigyózik végig ölelkezve a Lánczhidon át a budai oldal világjaival. A főváros fölött lebegő gőz és porgomoly barnapiros szint ölt a lámpák ezreitől, mint az a tüzes felleg, mely hajdanában vezérlő csillagul szolgált a menekülő zsidóknak. Lent a Gellért lejtőjén zene és dal szól — a budai bor ez este is megtette hatását."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése