TABÁN-ANNO: július 2014

2014. július 26., szombat

TABÁNBAN A HELYZET VÁLTOZATLAN......(REZIGNÁLT ÉPÍTKEZÉSI KÉPRIPORT )

Szent Gellért rendíthetetlenül tartja a keresztet a pogány Pest felé,de olykor maga is kételkedik,hogy a Várbazár határidőre elkészűl,bár a sztoikus nyugalommal szemlélődő Erzsébet királyné olykor beszámol a változásokról.

A Döbrentei tér szögletében egy még át nem adott emlékmű árválkodik: a rác templomnak állít emléket ,vagy a 2012-ben bezárt Tabán Múzeumnak szól lélekharangja,ki tudja?

Lehet,hogy a Szabadság -téri Fidesz-megszállási emlékmű mintájára át sem adják: jó az úgy Isten nevében ahogy van.....

Bár, ahogy elnézem ez a harang néma marad.....

A Döbrentei utcában a helyzet változatlan,egy hónappal ezelőtti állapotok rögzültek.Csak tudnám ,miért kellett akkor hónapokkal ezelőtt felbontani a kövezetet?

Akiért a néma harang szól:az egykori Tabán Múzeum udvarán teljes a felfordulás

Elszórtan homokhegyek és betonkeverők.......

De a legszomorúbb az egészben az,hogy a Múzeum valamikori tágas patinás boltíveit elrondították hercig kis válaszfalakkal .A Múzeumra itt már keresztet vethetünk.......

Döbrentei Gábor a méteres gaz fedezékéből döbbenten szemléli a feltúrt utca törmelékhalmait.

Csendélet Semmelweis házzal

és eladó Várkert-kioszkkal...

Sóderkupacok,műkőrakások,téglahegyek...kordonok

De ha valaki akarja ,bérbe is veheti.....

Íme a már átadott Várbazár-homlokzat....

Szolíd kőrakás jelzi a Döbrentei utca másik végét..

Négyméteres Mária a várfokon mutatja a kisdednek:A nemzeti építőipar jobban teljesít!!
Úgy legyen!
Végső határidő: 2014 augusztus 29

Bp.2014 .július 26

Júniusi állapot cikke

8

2014. július 25., péntek

BUDAPEST ANNO 1939

2014. július 24., csütörtök

A LUTRI ÖL,BUTÍT ÉS NYOMORBA DÖNT

Pesti képek

LUTRI

Négy trécselő banya, két kebeldús szakácsné, egy kaczér szobaleány, pár hordár, közvitéz és rendszerinti irnok egy boltajtó előtt az előtérben, képviselve az arisztokrácziát — és különböző érdemos dunavizhordók, napszámosok és suszterinasok a háttérben ugyanazon boltajtó előtt,ugyan mi mást jelenthetne e csoportosulás, mint azt, hogy megtörtént a legujabb huzás a budai lotterián? Egy negyed órája sincs , hogy ott piroslanak a végzetes számok a fekete táblán, és már együtt van a törzsjátékosok egész csoportja a boltja előtt, hol németül ékeskedik a fölirat:
„Kön. ung. Lottó-Collechir."
Kevés kivétellel ma is ugyanazon arczokból áll e csoport,mint a multkori huzás napján, mint két-, három-,négy-öt héttel ezelőtt. Ebben nincs egy parányi rejtélyesség sem, mert hát tudni kell, hogy a lutrinak állandó közönsége van. Olyan o: az államilag dédelgetett szédelgős játék, mint a polyp.A ki hozzá ér, azt megkapja először egyik karjával, aztán a másikkal, aztán a harmadikkal, míg végre egészen magához öleli, hogy kiszívja belőle az életet. Igaz ugyan, hogy a „lutri megelégszik áldozatainak pénzével, és igy látszólagosan könyörületesebb a polypnál. Ámde az áldozat utolsó kiszivattyúzott krajczárjával gyakran oda vész becsület és élet is. Olaszországban a köznép ajkán mai napig is jól a mondá a mystikus éa borzasztó „tarantt-lla" tánczról, melyet aki egyszer elkezdett lejteni, nem hagyhatott többé abba.
Keringései, melyek eleinte szelídek és andalgók voltak, perczről perczre sebesebb és rohamosabb mozgásba mentek át, mig végre a szerencsétlen tánczos őrült forgás között kiadta utolsó lehelletét.
Ez a ,,tarantella"' ma is létezik a lutri alakjában.Aki elcsábittatja magát a szerencse kereke alól kizökken ternók, secoternók, quinternók kecsegtető pénzértéke által, és áldozni kezd a lutri oltárán,az huzásról-huzásra szenvedélyesebb hive lesz e kábitó játéknak, és szerencséről beszélhet, ha egy csomó sikerületlen kisérlet után elég erős, hátat fordítani a nyervágy hivogató démonjának.

Van rá ugyan elég példa, hogy jómódu, nagy vagyonnal biró emberek is belekerülnek a lutri hálójába, de e sorsjáték tulajdonképi és legállhatatosabb tisztelői a szó szoros értelmében vett szegény néposztályból kerülnek ki. A dolognak igen egyszerü lélektani magyarázata van. A lutri a szegény ember képzelmében ugyanoly, sőt nagyobb szerepet játszik, mint a vagyonosabb fantáziájában a részvények s a nagy sorsjegyek. A meggazdagodás ezen utóbbi utja el van zárva a szegény ember előtt, mert ahhoz, hogy valaki nehány részvény és sorsjegy ura lehessen, máris szükséges egy kis befektethet tőke. A ki 6—7—8 forintot keres hetenként, az nem rakhat félre minden hónapban tiz forintot, hogy azon részlet-fizetésre sorsjegyeket vásároljon. Az ily ember csak a kis lutrihoz fér. A lotto-hivatal képezi Mekkáját nyerési pénzvágyának, a hová elzarándokol rendíthetetlen hüséggel minden héten, hogy letegye a telhetetlen gyomru állami Moloch oltárára keservesen szerzett filléreinek egy részét.
Láttam akárhányszor tanulmányfejeket a fővárosi lotto-hivatalok boltjai előtt. Oly fejeket,melyek egyaránt érdemesek a festő ecsetére,s az életképiró tollára. Ha akadna művészünk, aki speczialás tanulmányainak tárgyává a pesti életet szándékoznék tenni, akkor nem volna szabad kifelednie vázlataiból azon jellemzőn érdekes alakokat, akik egy huzás után egy pár belvárosi lotto-kollektura előtt elállják a járdát.
Ott van például egy kopott, idő és zivatar vert, boton vánszorgó, összeaszott aggastyán, a kiről aztmondja a fáma, hogy senki sem emlékezik már rá,mióta hordja forintjait hetenként a lutriba. Egy darab árviz előtti, kidől Pest tükröződik vissza ezen öreg emberen, a ki az augusztusi nap tropikus melegében s a január dermeszt hózivatarjában egyenlő pontossággal teszi meg a messze utat a József-város valamelyik félreeső utczájából a városház szomszédságába a lotto-hivatalig.
Magas idomú kalapja, melyről nehány szálig egészen lekopott már a borzaa szőr, Lajos-Fülöp uralkodásának első éveiben, tehát ugy a harminczas évek elején, divatos viselet volt Párisban. Akkor a „polgár-király kalapjának" nevezték ezen alul széles és fölfelé mindinkább keskenyülő borzas cylinder kalapokat. Mennyi kalap és mennyi dynasztia tünt le azóta! Csak ez a roskatag aggastyán ttartotta meg kalapjával együtt szenvedélyét is. Reszketve közoleg azon végzetes táblához, melyen a kihuzott számok piroslanak, és merev,érzéketlen arczczal távozik — mint hosszu évek óta hetenként — mert a szerencse most sem mosolygott rá. Balga, szánalomraméltó öreg! Majd ha lent aludni fogod hosszu álmaidat a fagyos föld rögei alatt, megtalálod a jobblétet, melyet évtizedek óta hiába vártál a szerencsekerék szeszélyes számaitól-
Vagy tán ezekre a kevéssé tisztes külsejü matrónákra örömestebben mosolyog-e a sors, melynek kegye oly kiszámithatlan és szeszélyes utakat választ? Beleőszültek bizony a meghiusult kísérletekbe ők is, s a várt terno helyett mély barázdákat és ránczokat hozott arczukra a mult idő. Pedig ezek a szegényül öltözött vén aszszonyok legbuzgóbb és legfatalistikusabb tisztelői a lutrinak és nem hiányoznak a főváros egyetlen lotto-hivatalából sem. Ök azok, akik rendszer és tarkábbnál-tarkább kombinácziók szerint rakják a számokat, és babonás hittel viseltetnek az álmok és álmoskönyvek iránt.
Hozzájuk fordul tanácsért és útbaigazításért a szakácsnő vagy a szobacziezus,a ki különös álmaitól ternót remél.
Láttál égő házat álmaidban, tégy azonnal 7, 39 és 73-at a lutriba, mulhatlanul ki kell jönni a ternónak — tanácsolja az érdemes matrónák valamelyike a légvárakat alkotó pesztonkának. Szeretőddel sétáltál álmodban, az 11, 27, 49-et jelent— a terno elmaradhatlan.
S a leány, elvakitva a temérdek pénz birhatásának reményétől,
nem riad vissza az első meghiusult kísérlettől, hanem kihívja másodszor, harmadszor is a szerencse kegyét, mig végre egész havi keresménye — és jó,hacsak ez — a lutriba vándorol.
Igy támadnak a modern Moloch áldozatai. Egy szikra fölkelti a játék szenvedélyét keblükben, s mily hamar elolthatlan láng lesz e szenvedélyből.A ki tudja, mennyi nyomort, kétségbeesést és lelkiismereti furdalást érez a lotteria szenvedélyes hive, az csak átkozni tanulja ezen sorsjáték egész intézményét.

Huzás napja vau.Ott áll a lutri egész törzsközönsége a kijött számok előtt,családapák, a kik utolsó forintjukat egy nappal előbb a terno reményében reszkető kézzel rakták be a lotteriába, és most kétségbeesve gondolnak éhező családjukra, melynek számára nem képesek kenyeret előteremteni; írnokok, a kik a princzipális részére behajtott pénzből a terno reményében nehány forintot három ki nem huzott számra tettek, és most romogve gondolnak a visszatérítés módozatjára;napszámosok, a kik heti keresményük felet vagy harmadát ismét eredménytelenül látják odaveszni a Moloch oltárán — ők mindannyian nem képzelt, hanem létező kézzelfogható alakok,a milyenök halmazszámra akadnak a fővárosi életképíró tollára.Egy darab fővárosi nyomor az, a mi a lotto-kollekturákban hétről-hétro ijosztő következetességgel
játszsza le magát.
Árnyoldala társadalmi életünknek, melyről csak sötét visszataszító képot nyújthat a toll.

Forrás: Borostyáni Nándor Vasárnapi Újság 1871 deczember 17

2014. július 23., szerda

KŐMŰVES UTCA ANNO 1920

HOVÁ KIRÁNDULJUNK ANNO 1871?

"A GELLÉRTEN

Borostyáni Nándor 1871 november 12

a Pesti lakosság kilencztizedrésze csak hallomás után ismeri a budai hegyek pompás ^részleteit. Bármily képtelennek tűnik| is föl első pillanatra ezen állítás, el kell ismerni annak igazságát.
Vannak jómódu családok Pesten, a kik husz-harmincz év óta laknak a fővárosban, és sohasem látták a zugliget bájait.A nagyvárosi emberek egy nagy részét terméezettanilag a „barlanglakók" osztályába lehet sorolni — és joggal.
Pária és Londonban — e két óriási világvárosban , akárhány öreg ember van, a ki soha sem látott oly mezőt, melyen Petőfi szerint a buzakalászok „gazdag óczeánja ringatózik." E különös, és bizonyos tekintetben elszomorító adatot a statisztika útján birjuk. A nagyvárosi ember,főleg ha a társadalom szegényebb osztályához tartozik, vajmi keveset tud a természet nagyszerűségéről: az erdők árnyas és illatos magányáról, a rétek buja növényzetéről, a mezők áldásos terményeiről. Amit a falusi gyermek napról napra lát: a virágzó gyümölcsfákat, a sárguló búzakalászt, a röpköd pillangót, a faoromra odabiggyesztett madárfészket, a legelő gulyát — azt sok vén fővárosi ember tán koraifjúságában látta csak és azóta egyszer sem. —

Mi csodálandó van hát benne, hogy a budai zugliget szikláit és pázsitjait, erdőit és völgyeit akárhány fővárosi ember nem ismeri? Hisz ott van közvetlen szomszédságunkban a vén Gellérthegy, ez a tiszteletremélté aggastyán, melynek haragos zöld lejtőjón oly kevés ember fordul meg,pedig hát itt fekszik előttünk mogorva kopárságában, szemben a rakpart nyüzsög életével, lábainál a fejedelmi Dunával.
Ameddig lejtője házakkal van borítva, addig sok fővárosi ember ismeri a Gellértet, mert hát ez apró házakban, melyek a pesti oldal kolosszális palotái mellett kártyavárak gyanánt tűnnek föl, — bort mérnök, még pedig oly bort, minőt Pest fényes vendéglőiben sem kap az ember. A bormérő saját termesztése ez a tüzes bikavér, mely annyi fejet tesz zavarossá naponként, és oly sok lábra nézve nehéz föladattá teszi az egyensúly megtalálását. A budai hegyek bora az, s a Gellért északi lejtőjének nem egy házában a déli lejtőn termett szőlőnedvet fogyasztják gazda és vendég.
Pedig a Gellért nagyszerűsége ott kezdődik, a hol házai végződnek. És mily kevés ember ismeri e nagyszerűséget! Lépésről-lépésre menve föl lejtőjén a kanyargó kocsiúton, új meg új tájkép bájolja el az ember szemét. Nincs az az elsőrendű panoráma, melynek üvegei mögött változatosabb és tarkább tájképcsoportok tűnnének elő, mint itt a Gellért lejtőjéről és ormáról.
Pár száz lépést föl haladva az uton, mely szőlők között kigyódzik a szürke czitadella felé, lábaink alatt látjuk az egész Tabánt, Buda e legrégibb külvárosát. Nincs szükségünk Gil Blas ördögére, hogy leemelje előttünk a házak tetőit mert kényelmesen belátunk az egész Tabán udvaraiba, sőt akárhány szobába is, a nyitott konyhaajtókon keresztül. Ott játssza le magát lábaink alatt egy külváros lakosságának egész házi élete. A gazda, ki pinczéjébe szállítja borát, a feleség, ki egy időben főz és szoptat, a dévajkodó leányok, a pajkos gyerekek —mindannyian alája esnek a gellérthegyi sétáló ellenőrzésének.

És mily tájkép terül elénk, ha még kétszáz lépést teszünk az utón fölfelé. Ott fekszik szembena hosszan elnyújtott várhegy, szürke falaival, melyeket csak itt-ott szakit meg egy kidomborodó körönd vagy kiszögellő bástya. A királyi palota rézfödelű tornyairól szembántón verődnek vissza a napsugarak, és a becsukott zöld redők kétségtelenné teszik, hogy magas vendéghez nincsmost szerencséje a fejedelmi palotának. Hátunk mögött a melancholikus külsejű Sas-hegy nyújtja ormát:az égnek és távolabb a svábhegy lejtőin fehérlik nyárilak nyárilak mellett. Kétszáz lépést fölfelé —és előttünk fekszik egész terjedtségében a budai hegyvilág. Ki győzné megszámlálni és megnevezni az ormokat, melyek az egész háttért félkör alakjában ellepik? Ott tekintenek el a zugliget ormai sűrűn beerdősült lejtőikkel. Az a nagy fehér pont ott a távol völgyben a lipótmezei tébolyda, az a fasoroktól átszelt rét a városmajor, ez a pázsitos térség a történelmi emlékű vérmező. Amott nagy füstfelleg gomolyodik ki mintegy a föld mélyéből— az a déli vaspályát jelöli, mely mély földvágásban kanyarodik ki a hegyek közt Fehér vár felé És lassanként fölérünk a czitadella bástyáihoz. Amit a szem még csak sejtett alantabb, az egész megragadó nagyszerűségében fekszik és terül el a mélységben. Ott emelkedik a túlsó Dunapart mentén egy rengeteg kőlabyrinth,szürke por és füstfellegbe burkolva, melyet szél sem tép szét, vagy kerget el maga elől — ez a kőhalmaz Magyarország fővárosa. Lent a rakparton, mintha hangyagombolyag nyüzsögne, annyi ott az ide-oda mozgó és egmásba olvadó fekete pont — azok emberek. Föl a Gellért ormáig egy egy gőzhajó éles sivításán kivűl semmi tisztán kivehető zaj nem hallatszik, csak a tompa lárma árulja el a kétszázezer lélekkel biró nagy város pezsgő életét és örökös sürgés-forgását
A magasságból letekintve észrevehetőn csal a szem. A Károly kaszárnya, a múzeum, a ferencziek temploma oly közel látszanak feküdni a Dunához,mintha csak egy ugrásnyira volnának tőle. És a háttér! Ott terült el a Rákos síkja, elején a kerepesi temetővel, mely nem engedi elfeledtetni az emberrel, hogy mind az, a mi ott lent nyüzsög, küzd,előretör, rombol, épít, agyarkodik, élvez, szeret és nyomorog — porból lett és porrá lesz. Hány generácziót láttál te már előteremni és elenyészni vén barátom Gellért, aki túl fogod élni azt a világvárossá fejlődő és izmosodó kőlabyrinthot! A szem távolabb tévedez, túl a városliget lombkoronáin, hol a messzeségben egy-egy torony elmosódott körvonásai rajzolják le magukat a kékes-szürke láthatáron. Jobbra a lejtőnek induló talajon egy csomó ház fehérlik elő— az Kőbánya,e napról napra fölviruló kereskedelmi és ipartelep.
Amott a Dunához közelebb a soroksári torony teteje csillog el a napsugarakban, és ott egészen a láthatár végén déli irányban a ráczkevei torony körrajza mosódik cl. Mily fejedelmi a Duna e magasságból tekintve. Széles ezüst szalagként kígyózik végig a tájképen, ameddig a szem láthat, itt szigeteket meghagyva, amott zátonyokat és homokpadokat tüntetve elő, könnyen és méltóságosan szállítva hátán a sebes gőzhajókat s a lassú talpakat.

A Gellért déli oldalán szőlő szőlő mellett terül el egész Promontorig, melyet könnyen kivesz a szem.A hosszú nézés és elmerengésbe beesteledik az idő csakhamar. A sötét és zajgó főváros háztömegei között kigyúl egy apró világitó pont
egy gázlámpa — és negyedóra múlva az egész Dunasoron a belátható utczákon egy fényes gyöngysor kigyózik végig ölelkezve a Lánczhidon át a budai oldal világjaival. A főváros fölött lebegő gőz és porgomoly barnapiros szint ölt a lámpák ezreitől, mint az a tüzes felleg, mely hajdanában vezérlő csillagul szolgált a menekülő zsidóknak. Lent a Gellért lejtőjén zene és dal szól — a budai bor ez este is megtette hatását."

2014. július 13., vasárnap

A TABÁNI SZENT DEMETER TEMPLOM EMLÉKÉRE

A tabáni Szent Demeter templomnak emléket állító kis harangláb a Döbrentei utca páratlan oldalának déli végén.
Most készült, még nem avatták föl.
Közép-Európa legszebb barokk ortodox temploma megsérült az ostromban, de simán meg lehetett volna menteni. Ehelyett 1949-ben Sztálin születésnapi ajándékaként lebontották.

Forrás:Saly Noémi/Facebook

JÓ ESTÉT TABÁN!

Forrás: Facebook/ Éva Müller / LO Culture

120 ÉV MŰVÉSZEI A VÁRBAZÁRBAN

2012-es terv: A VÁRBAZÁR KULTÚRÁLIS NEGYED LESZ

Jogerősek augusztus 28 óta a Várbazár engedélyezési tervei, írja az Index a látványterveket készítő ZOA honlapján közöltekre hivatkozva.

A Várbazár kerti teraszán fekvő királyi kertek között az elképzelések szerint helyet kap barokk, neobarokk, neoreneszánsz kert, angol tájkert, szimbolikus egyházi és világi kert is. Az újjáépülő Várkert Bazár valódi kulturális negyeddé válhat, hiszen földalatti kulturális rendezvényterek, képzőművészeti műtermek, szobrászműhelyek, kiállítótermek, szabadtéri színpad, mélygarázs, éttermek, és igényes zenés helyek létesülnének.

Forrás:hvg.hu 2012 08.31

120 év művészei a Várbazárban (http://nol.hu/archivum/archiv-103483-85720)
2003.03.25

Várbazár - Várbezár.

Az ott felszámolt húsz műterem történetének állít emléket ezzel a szellemes címmel a Budapest Galéria legújabb Szabadsajtó úti kiállításával. A szójáték mögött az a tény áll, hogy a Várbazárt felújítják, más funkciót kap, s nem lesz helyük itt többé a művészeknek. Kilakoltatásuk, kártalanításuk a kilencvenes évek közepe óta folyamatban van. A bazársori műtermek kiürítése tulajdonképpen az értékesítés egyik feltétele volt, mert másként nem lehetett befektetőt találni a felújítására.

Stróbl Alajos Ferenc József társaságában
(1884-ben Stróbl Alajos volt az első szobrász, aki a bazár árkádsorán saját műtermet tudhatott a magáénak. Őt még körülbelül nyolcvan művésztársa követte az elkövetkezett száz év során.)

Pedig a legenda úgy tartja, hogy a Várbazárt még Ferenc József adományozta a művészeknek, hogy itt műtermeket alakítsanak ki. Sőt vannak, akik szerint ez nem is legenda, és látták az adományozás okmányát. Tehát a szobrászoknak a Várbazár ősi jussuk volt. És ezt a jogot százhúsz évig tiszteletben is tartotta a mindenkori hatalom. A Várbazár művészsora nem volt művésztelep, nem jött létre itt valamiféle egységes stílus, iskola. Az itt dolgozó alkotók tulajdonképpen függetlenek maradtak, de nyilvánvalóan volt köztük kommunikáció. Segítették egymás munkáját, tanácsot kértek és adtak, közösen jártak át a szemközti, Duna-parti kioszkba, ahol törzsasztaluk volt. De ha az itteniek egységként, iskolaként, irányzatként nem is léptek fel, mégiscsak elmondható, hogy százhúsz év magyar szobrászatának jelentős alkotásai készültek itt, s e művészeti ág egyik legfontosabb hazai helyszíne volt a Várbazár. Valamivel több, mint nyolcvan művész dolgozhatott az évek folyamán, de vendégként, látogatóként valószínűleg majdnem minden magyar szobrász megfordult a bazárban. Más művészeti ágak képviselői közül olyan jelesek jártak ide, mint Tersánszky Józsi Jenő, Berda József, Kodály Zoltán vagy Pilinszky János. Így aztán azt mondhatjuk, hogy a Budapest Galériának fontos volt megrendeznie ezt a kiállítást. Mert nem történhetett meg, hogy ez a hely nyomtalanul tűnjön el. De a galériások nem akartak állást foglalni a felszámolás helyes vagy helytelen voltának dolgában - mondta Szilágyi András, a köztéri képzőművészeti osztály vezetője. A Szöllőssy Ágnes által összegyűjtött tényanyag, amely pénz hiányában nem tudott katalógusként megjelenni, kitűnő adalék egy majdani Várbazár-történethez; ezen alapul a következő áttekintés is. Az Ybl Miklós tervezte Várbazár 1879-re épült fel. Az árkádsorban kialakított üzletekből hamar elköltöztek a kereskedők, mert vevő sem volt elég, s a falak nedvesedése sem használt az árunak. Állítólag megpenészedtek például az itt raktározott szőnyegek. "Ebből is látszik, hogy a magyar szobrász többet kibír, mint a perzsaszőnyeg", mondta erre Varga Imre, akinek itt volt műterme 1961-től, mégpedig a 15-ös számú. De a kereskedők után még nem mindjárt a szobrászok költöztek ide, mert az épületegyüttes északi szárnyában 1883 és 1888 között a "Budai nőipari tanműhely" kapott helyet, majd 1890-től 1895-ig itt volt látható a Történeti Arcképcsarnok (amely ma a Nemzeti Múzeumban van), s az 1890/91-es tanévtől egészen 1918-ig női festőiskola működött a falak között időszakosan, Deák Ébner Lajos vezetésével. Az első szobrász, aki műtermet kapott a bazárban, Stróbl Alajos volt, 1884-ben. Ő volt "az első magyar szobrász, kit az a kitüntetés ért, hogy megmintázhatta a királyt... A király, miután megtudta, hogy a fiatal művész műterem nélkül van, műtermet és lakószobát nyújtatott neki a budai testőrség épületében... A várbazári műtermek elkészültével elsők között volt, ki az államtól szép, kupolás műtermet kapott, mellette kis szobával" - írta Stróbl monográfusa, Suchy Tibor. A kiállításon látható egy vízfestmény erről a régi műteremről, amely leginkább talán télikerthez vagy valami kényelmes, rendetlen bohémszalonhoz hasonlított. Itt készült többek közt a Nemzeti Múzeum előtti Arany János-szobor mintája. Stróblhoz rengeteg tanítvány járt, közülük aztán többen maguk is kaptak helyiséget a mester szomszédságában.

Fadrusz János 1893-ban költözött ide, miután Stróbl Alajos műtermét megkapta. Hatalmas művei készültek e helyen: itt formázta például a pozsonyi Mária Terézia lovas szobrának egész alakos mintáját, és itt kezdte a kolozsvári Mátyás-szobor mintázását. Őt a Stróbl-tanítvány Ligeti Miklós követte 1899-től 1907-ig. Valószínűleg itt alkotta a városligeti Anonymust. Mellette olyan szomszédok tűntek fel, mint Holló Barnabás vagy Füredi Richárd (szintén Stróbl-tanítványok), akiknek művei ma például a millenniumi emlékművön láthatók. Holló Bocskaija kerülővel jutott a Hősök terére, mert előbb a Köröndön állt. Füredi három királyt is megmintázott az emlékműre (minden bizonnyal a Várbazárban): Könyves Kálmánt, II. Lipótot és Ferenc Józsefnek azt a huszáregyenruhás szobrát, amelyet 1919-ben összetörtek a forradalmárok. Fürediről mesélik, hogy 1947-ben műtermében halt meg, s több napig feküdt ott holtan. Míg élt, nemcsak dolgozott itt, de lakott is családjával. Nem túl fényes körülmények között. Egy 1936-os újságcikk így örökítette meg az itteni viszonyokat: "A Várbazár barlangműtermeiben egész sereg kitűnő szobrászművész húzódik meg. Hatalmas, barna papírral beterített üvegajtók mögé rejtőztek, elbújtak a világ elől... Fejük fölött a királyi kert domboldala tör a magasba, a pinceszerű nagy rókalyukakat felségesen kirakták téglával, elől ellátták bőven világossággal, de hátul virul bent a mennyezeten a penész, terjeng a doh, a fák és a növények gyökerei áttörtek a téglaboltozaton, s az esős évszakokban bőséges függönyeső öntözi a művészek hajlékát... Akárhogy fűtenek, a hegyben vájt üregben didereg az ember." Mégis, a Várbazárban műtermet kapni szinte csak kihalásos alapon lehetett. Volt, amelyiket csak ketten használtak a százhúsz év alatt, s volt, amelyik hétszer cserélt gazdát, például Stróblé. A műteremsoron Istók János dolgozott leghosszabb ideig, az 5. és 6. számú helyiségben 1896-tól 1972-ig. Itt alkotta Bem apó szobrát, amely ma a Bem téren áll. Érdekes sorsú emberek éltek a bazárban. Például Gách István, aki az első világháborúban orosz hadifogságba esett, Taskentbe került, s ott hadifogolyemlékművet, valamint az épülő székesegyház számára harminckét szobrot készített. Vagy Szilágyi Nagy István, aki 1954-ben borzasztó öngyilkosságot hajtott végre a 20. számú műteremben: kardot szúrt le a torkán. Felesége később ugyanott gázmérgezésben halt meg. A háború idején a műtermek hadállásokká váltak, László Péter műhelyébe például egy német tank vette be magát, s ott is maradt az ostrom végéig. Nyírő Gyula (a Nyírő Gyula kórház névadójának a fia) pedig kézigránátokat talált a bérleményében. A kiállítás fényképein megelevenedik a Várbazár élete. Berán Lajos műtermében látjuk a Petőfi-emléktáblát, amelyet mi már a Szép utca és a Kossuth Lajos utca sarkáról, a Landerer és Heckenast- házról ismerünk. Látjuk a szembeni kioszk asztalánál beszélgetni Huszár Imrét, Barta Lajost és Pál Mihályt. Találkozunk László Péterrel állatszobrai között. Megfigyelhetjük Kampfl József polc alatt függő (!) befőttesüvegeit, tele csavarokkal, Gulyás Gyulát Marilyn Monroe-val (csak a szoborral). És itt van Vilt Tibor margitszigeti Madácha, mert az is itt készült. A művészek sokáig maguk is próbálták megmenteni a Várbazárt. 1991 júniusában például tizenöten aukcióra ajánlották fel egy-egy művüket, s a bevételt az épületegyüttes felújítására adományozták. Vajon hová lett ez a pénz? Többségüknek mára sikerült új műtermet találniuk. Valakitől hallom, hogy Gáti Gábor zöldségesboltból alakított ki új műhelyt a Rezső téren. A bazárban öten tartják magukat: Nyírő Gyula, Kampfl József, Vígh Tamás és Szathmáry Gyöngyi, valamint Gulyás Gyula. Ők még pereskednek. Az öregek, akik még élnek, tele vannak emlékekkel, s ha valaki el nem mondatja velük, magukkal viszik örökre. Ez a mostani kiállítás sok mindent felszínre hozott. Ám épp rendezése alatt távozott az egyik régi lakó, Nagy Géza. Őt már a halál lakoltatta ki.

Forrás:Csordás Lajos 2003.03.25 nol.hu

napi.hu

CBA-üzlet nyílhat a közel tízmilliárd forintért felújított Várkert Bazár északi bazársorán, ugyanis a 10+5 éves hasznosításra kiírt kereskedelmi pályázatot a CBA Vár Gourmet Kft. nyerte meg - a céget a pályázat megjelenése után jegyezte be a cégbíróság.

A műemlék Várkert Bazár vagyonkezelője, a Várgondnokság Nonprofit Kft. május 23-án írt ki hasznosítási pályázatot - 30 napos jelentkezési határidővel - az északi bazársoron kialakítandó üzlet bérbeadására. Egy 235 négyzetméter alapterületű, kereskedelmi tevékenység folytatására alkalmas területre kerestek bérlőt, feltétel volt, hogy a pályázó hungarikumokat is áruljon, a termékek 80 százaléka magyar vagy Magyarországon gyártott legyen. A pályázat eredményéről a kiíró honlapján nem jelent meg közlemény, annak tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. honlapján, az egyéb pályázati közlemények rovatban közöltek egy rövid tájékoztatót. E szerint a 10 plusz 5 évre meghosszabbítható, határozott idejű bérletre szóló hasznosítási pályázat eredményesen zárult, a nyertes a CBA Vár Gourmet Kft.
(forrás:napi.hu)

Ma reggel robbant a hír, hogy a frissen felújított, Kerényi lapjában is megénekelt Várkert Bazár északi bazár során a CBA nyithat majd szuperüzletet. A 235 négyzetméteres terület legalább 10 évig lehet a kormáyközeli üzletlánc kezén.

Az északi szárny pályáztatásával kapcsolatban további érdekességek is kiderülnek a cikkből, például az, hogy egy olyan cég (a CBA Vár Gourmet Kft.) nyerte el a bérlet jogát, amit napokkal a pályázat meghirdetése után jegyzett csak be a cégbíróság. A pályázati feltételek között szerepelt, hogy az üzlet hungarikumokat is áruljon, a termékek 80 százaléka magyar, vagy Magyarországon gyártott legyen.

A cég tulajdonosai Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének a fia és az a CBA-tulaj Baldauf László, aki anno a hírhedt CBA-alkalmazottakat Békemenetre hívó körlevél egyik aláírója is volt. A nyertes bérlő köteles lesz majd a Magyar Hungarikum Bizottság hungarikum-listáján szereplő élelmiszereket árulni, szóval tokaji bor meg makói hagyma mindenképp lesz, a magyar akácról és a védőnői szolgálatról egyelőre nem tudunk.

A déli bazársoron vendéglátóegységet tervez kialakítani a Várgondokság Nonprofit Kft., 30 napon belül lehet benyújtani a pályázatoka

Baldauf László, a CBA elnöke

Várbazárt még Ferenc József adományozta a művészeknek, hogy itt műtermeket alakítsanak ki. Stróbl Alajos és Fadrusz János méltó utódai manapság a CBA üzletlánc életművész tulajdonosai

Forrás:Szűcs Donát

cink.hu 2014 07.12

2014. július 12., szombat

BUDAPEST BÁR : NO DE HOGY LE TETSZETT FOGYNI....?!

RÉGI FILMEK: A PAPUCSHŐS(1938)

TABÁN GALÉRIA

2014. július 10., csütörtök

VOLT ÖN MÁR ZÖLDBEN?

A hétköznapi élet története
"Volt ön már zöldben?" - A kirándulás és a nyaralás kezdetei a reformkorban
"Volt ön már zöldben? - Mikor megy ön zöldbe? - E két kérdés százszor meg százszor ismételtetik Budapesten, május első napjától legalábbis szeptember elejéig" - írta a pest-budai mindennapok ironikus megörökítője, Nagy Ignác 1842-ben. A nyarat vagy legalább a vasárnapot a zöldben tölteni a reformkorban kezdett a városi életforma elmaradhatatlan kelléke lenni.

Sandhof.Istenhegyi út.jpgSandhof: Istenhegyi út, 1840

Szőlők és erdők Buda körül

A budai hegyvidék az 1880-as évekig, a nagy filoxérajárványig elsősorban a szőlőtermelés céljait szolgálta: 1828-ban 6300 kataszteri holdon termeltek szőlőt. A budai vörösbor egykor igen jó hírnek örvendett, és évszázadokon keresztül a megélhetés egyik fő forrását jelentette Buda és Óbuda lakói számára. A magára adó polgárnak saját szőlője volt, a szegényebb lakosság széles rétegei pedig napszámosként találtak megélhetést benne.

Hofbauer János (1803-1839): Szüreti jelenet

A hegyek magasabban és távolabb fekvő erdős részei nemcsak tüzelővel látták el a budaiakat, hanem legelőnek és kaszálónak is alkalmasak voltak. A külvárosokban ugyanis a tehén- és sertéstartás a 19. században is természetes volt, lovakat pedig nemcsak a fuvarosok, fiákeresek tartottak A kormányhivatalok magasabb tisztségeit betöltő arisztokraták és nemesek, valamint a leggazdagabb polgárok palotáinak istállóiban is ott álltak a parádés és a hátaslovak.

Egy pesti nagykereskedő gazdasága a Kamaraerdőben

Városiasodás és rekreáció

Az erdőkkel és szőlőkkel borított budai határ a 19. század középső harmadában, a népesség növekedésével és az urbanizáció előrehaladtával egyre inkább új funkciót kapott: a mezőgazdasági munkától, illetve a természettől elszakadt városlakók egyre nagyobb számban keresték fel testi-lelki felüdülés, pihenés céljából. Nagyobb tömegek természetesen csak rövid, néhány órás, egynapos kirándulást tettek gyalog, bérkocsival vagy a sűrűsödő társaskocsik (omnibuszok) egyikén a népszerű kirándulóhelyek valamelyikére. (A városi közlekedés kezdeteiről: "Nem mindig szerfölött mulatságos az utazás" - A budapesti tömegközlekedés kezdetei)

Omnibusz utazás Bécs

Nagy Ignác említett életképe szerint vasárnap reggelenként valóságos népvándorlás indult meg Pestről a hegyek felé. A középosztályi család mögött a cseléd cipelte kosárban a piknikhez valót. A Városmajor mögötti számos kocsmában a csirkék százainak a torkára tették a kést ilyenkor. A falusias egyszerű örömöket egy majorban elfogyasztott pohár tej testesítette meg.
A természet zavartalan élvezetéről persze szó sem lehetett ilyen tömeges turizmus esetén: az út mellett táborozó árusoknál szentképeket, olvasókat éppúgy lehetett kapni, mint gyümölcsöt, édességet vagy vizet. A "célterületen" gyermekek játszottak zajos csapatokba verődve, a fiatalok lőgyakorlatot tartottak, haszontalan csecsebecséket lehetett nyerni tombolán. Az erdei vendéglőkben az étel szemérmetlenül drága és rossz volt, ám pénzért lehetőséget adtak a tűzhelyhasználatra is. Így a háziasszony - éppúgy feláldozva egész napját, mint otthon - maga készíthette el a hozott nyersanyagból az ebédet:
Ugyan ki is gondolhatna itt bajra vagy kellemetlenségre, itt a természet szent ölében, hol a kellemdús hernyók oly barátságos ragaszkodással tapadnak az ember arcához; hol a kintornák síró hangja oly örömteljes lelkesülést ébreszt minden érzékeny kebelben, hogy akármelyik szép hölgyben az egész világot szeretné az ember dagadozó keblére ölelni; hol a hangyák és egyéb ártatlan bogárkák oly megható nyájassággal simulnak az emberhez; hol Sobri és egyéb világhírű hősök szívderítő történeteit oly meghatólag éneklik a királyi hárfa bájhangjainak kísérete mellett; hol a vak koldusok oly szánakozásra méltó hangon tesznek bennünket képesekké az adakozás szép erényének gyakorolhatására; hol a szemes zsebelők oly kézzel foghatólag győznek meg bennünket azon örvendetes tényről, hogy valahára már csakugyan minden tekintetben haladunk; hol – de minek szaporítsuk a szót, minek ismételjük önmagunkat, hiszen nem vagyunk most gyűlésben? Minek erőtessük magunkat rendkívüli hatású szónoklatra, miután úgyis meg vagyunk már győződve, miképp az eddig mondottakból is mindenki tudja és hiszi már, hogy a budapestiek csakugyan rendkívül élvezetdús mulatságot lelnek a zöldben - ironizált az ízig-vérig urbánus író.

Kirándulás a zöldbe. Életképek, 1847

Úticélok Budán és Pesten

A kirándulások egyik legrégebbi célpontja a Kamaraerdő volt. Már 1784-ben megemlítették egy bérbeadási ügy kapcsán, hogy felüdülés céljából sokan látogatják, és szóba került egy vendéglő építése is. Ekkor már működött ilyen zöldvendéglő a Kurucles fölött is, a Zugligetben pedig hat is volt belőlük. Ezeket az egyszerű házakat a város - mint az italmérési jog birtokosa - építtette és adta bérbe a fogadósoknak. Közelebbi, gyalog is hamar elérhető úticél volt a Városmajor, ahol a városi népünnepélyeket is szívesen rendezték (például a budai lövészegyletét).

Than Mór: A Disznófő a Zugligetben
A nyári vendéglő elnevezése a táj eredeti német nevére (Sauwinkel, azaz Disznózug) utal

A Pes-Vác közötti vasútvonal 1846-os megnyitása után a rákospalotai erdő is divatba jött: egy időre ez lett a nagy- és a félvilági társaság kedvenc kirándulóhelye, a piknikek, a kötetlen ünnepek, a randevúk és párbajok színhelye. Az érdeklődésre már a következő tavasszal vendéglőnyitással reagált egy élelmes vállalkozó.
A zöldbe kívánkozó pestiek körében, akik útiköltség vagy jó lábak híján nem vállalkoztak városon kívüli kirándulásra, kedvelt csendes vasárnapi célpont volt a reformkori Pest legnagyobb sírkertje is. A Váci út-Lehel út között elterülő temetőt pompás síremlékei és reprezentatív kriptái miatt leírói kifejezetten szépnek találták.

A Váci úti temető Ludwig Rohbock metszetén

A nyaralóépítés kezdetei

Az 1820-as években a budai erdőket főleg a városiasodásban már élre tört Pest lakói látogatták. A pesti vevőkre számítottak elsősorban akkor is, amikor 1830-tól a Kamaraerdő parcellázásával foglalkozott a budai tanács. A 800 holdas területet 5-6 holdas darabokban kívánták értékesíteni. Az érdeklődők, illetve vásárolni szándékozók között az ekkor már többnyire Pesten élő Széchenyi István neve is felbukkant. A gróf két beadványban igyekezett meggyőzni a budai tanácsot arról, milyen jó vásárt csinálna, ha az egyébként nem sok hasznot hozó területet villák építése céljából értékesítené. A nehézkes budai polgárok azonban csak hétévi latolgatás után, 1837-ben szánták rá magukat az eladásra. A városi gazdálkodást felügyelő királyi kamara engedélyének elnyerése újabb három évet vett igénybe, így az árverések 1840-ben kezdődhettek meg. Az előző évtized jelentősnek tűnő érdeklődése ellenére három év alatt mindössze 38 hold talált gazdára (az is egy darabban), így az eladást 1843-ban felfüggesztették.
A kudarc ésszerű magyarázatának tűnne, hogy az 1838-as nagy árvíz után minden mozdítható tőkét a félig romba dőlt Pest újjáépítése kötött le. Ám éppen ezekben az években a budai hegyvidék más részein, a Sváb-hegyen és a Szép Juhászné vendégfogadó környékén élénk telekforgalom kezdődött, tehát inkább arról lehetett szó, hogy a jómódú pestiek érdeklődésének iránya változott meg közben. (Maga Széchenyi egyébként sem a Kamaraerdőben, sem a hegyvidék más részein nem vett telket, hanem - mintegy nyereségorientált polgárként - a dinamikusan fejlődő Lipótvárosban vásárolt telkeket és épített bérházat.) A Kamaraerdő lassan kirándulóhelyként is kiment a divatból; vendégfogadójáról Hunfalvy Pál az 1850-es évek végén mint "elhagyottról" emlékezett meg.

Szépjuhászné:Rudolf von Alt (1812-1905)

A Sváb-hegy lábát borító szőlők feletti erdőkben az 1830-as években még csak néhány vendéglőt tüntettek fel a térképek, ám 1851-ben már tucatnyi nyaralót is megjelöltek. A telekkönyvek tanúsága szerint az 1830-as években kezdődött elszórtan a nyaralóépítés, és a folyamat a negyvenes években - két, egyenként száz holdon felüli magánerdőbirtok eladása után - öltött nagyobb arányokat. Az első vevők, illetve építtetők között jómódú pesti iparosok, kereskedők, vendéglősök mellett feltűnően magas volt az értelmiségi-hivatalnoki foglalkozást űzők aránya (orvosok, Pest levéltárosa, telekkönyvvezetője stb.). Az első villatulajdonosok között volt Eötvös József báró is, aki 1845-ben vásárolt itt telket. Az építtetők motivációi között joggal említhetjük a vidéki nemesi életforma utánzásának vágyát is - állatokkal, tornácon pipázással és diófa alatti társas borozással.

Eötvös József nyaralója a Svábhegyen VU 1864.jpgVasárnapi Ujság, 1864

Egyébként a középrétegek is hamar utánozni kezdték a nyaralótulajdonosokat, és ez meglátszott a bérleti díjakon is: a Jelenkor 1846-os tudósítása szerint egy sváb-hegyi lakás egész nyárra szóló bérleti díja hat év alatt négyszeresére emelkedett. A nyári Budára költözésnek a poros, fátlan Pesten egyébként már volt némi hagyománya: a Krisztinavárosban egyes vagyonos pesti polgárok nyári lakást tartottak vagy - a kevésbé jómódúak - lakást béreltek nyárra. (Börtönévei után Kossuth is itt kúrálta magát.)
A Sváb-heggyel egy időben kezdődött a kirajzás a Zugligetbe, a Szép Juhásznéhoz címzett vendégfogadó környékére. (Ez a vendéglő az 1780-as évektől fogadta a kirándulókat.) Az itteni parcellázást 1838-ban határozta el a tanács, hatholdas darabokban. Az első vevők között találjuk Eötvös sógorát, később utódát a miniszterségben, Trefort Ágostont. Itt is, a Sváb-hegyen is nagy lendületet adott az építkezéseknek az 1850-es években a Lánchíd, majd az Alagút elkészülte, ami megkönnyítette a közlekedést Pestről. Hunfalvy említett városleírása szerint 1859-ben már "a Szép Juhásznétól a Budára vivő kocsiút szélén mindkétfelől szép nyaralók vannak", amelyek közül egy másik kortárs útikönyv név szerint is kiemelte a ma is látható, igazi nyelvújítási leleménnyel elnevezett Csendilla villát.

Keleti Gusztáv: Csendilla

Magyarosodás a budai hegyekben

A negyvenes évek erősödő nacionalizmusának egyik követelése volt az utca és határnevek magyarosítása. Buda vonatkozásában ezt Döbrentey Gábor vetette fel 1844-ben. Felhívása hamar támogatókra talált a városban lakó nemesi értelmiségiek és hivatalnokok körében. A korszellem előtt meghajolt a városi tanács is, és elhatározta, hogy "birtokának völgyeit és bérceit ... nevekkel díszesítse, melyek a régibb vagy újabb történet némely szakaira vagy eseményeire emlékeztetvén, vagy legalább országos nyelvből meríttetvén, a köz cél, t.i. a nemzetté olvadás megközelítésére untalan intse mindazokat, kik azon tájakon örvendenek és kéjelegnek, vagy azokat mívelik és a szorgalom verítékével hasznosítják." Az új nevek hivatalos használatát 1848. november 1-től rendelték el.
1847. június 16-án délben nagyszámú vendégsereg előtt olvasták fel az új neveket a Tündérhegy (addig am Himmel) ormán. Egy részük a német elnevezés egyszerű fordításával keletkezett: Schwabenbergből Svábhegy, Schönthalból Szépvölgy, Paulithalból Pálvölgy, Sonnenbergből Naphegy, Wolfthalból Farkasvölgy, Brunnthalból Kútvölgy.

Franz Barth: Lipótmező

Egy másik névadási mód a középkori oklevelek és krónikák helyneveinek felelevenítése volt - persze az azonosítás sokszor csak feltételezésen nyugodott. Így kapta a nevét a Rézmál (Steingraben, Galgenberg), Előmál (Weisser Sandberg), Bélakút (Bründl), Dobogó (Galgenberg), Sasad (Burgerberg), Kőérberek (Kammerwald), Sashegy (Adlerberg) és Kelenföld.
A harmadik névtípus történelmi események, személyek emlékét őrzi. Nagy részük Buda 1686-os visszafoglalásával kapcsolatos: Petneházi réte, Szemlőhegy, Törökvész, Táboros, Németvölgy, Pasarét és Vezérhalom. A Vérhalom alá temették állítólag a kivégzett Kontot és társait, az Istenhegyen régen kolostor állt, a Kuruclesnél (Maxengraben) táboroztak a Pest-Budát megsarcoló kurucok, az Árpádorom (Geissberg) alatt nyugszik egy hiedelem szerint a honfoglaló magyarok vezére.
Ahol hiányzott a históriai ihlet, ott a költői lelemény segített: így született pl. a Virányos (Sauwinkl), Csillebérc (Kakukberg) és a Tündérhegy (am Himmel). Az új nevek nagy része meghonosodott a közhasználatban. A legnagyobb esélye volt erre a németből lefordított, tehát tulajdonképpen megőrzött neveknek. Pl. a Johannesberget hiába keresztelték el Pozsonyi-hegynek, azt máig János-hegyként ismerjük. A Sauwinkl (=Disznózug) vagy Auwinkl elnevezésére is a már korábban is használt Zugliget gyökeresedett meg, hiába találták a Virányost szebb névnek a keresztszülők, az csak egy erdőrész nevében maradt fent.