1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2015. január 16., péntek

TYROLER JÓZSEF,A KOSSUTH BANKÓK METSZŐJE




Pesti hölgyek 1846-ban az első magyar vasútvonal állomásán
(Megjelent a Der Ungar című lapban)

Nevét Magyarországon annak idején minden újságforgató, betűkedvelő ember jól ismerte és becsülte.Múltba vesző alakját a kevés
rávonatkozó adat miatt már aligha tudjuk megvilágítani — de a XIX. század hazai problémáit tükröző metszetei mind megtalálhatók
a korabeli lapokban.


A hazai képzőművészethelyzete

A gyarmati szinten tartott országban az európaivá emelkedett irodalommal ellentétben a képzőművészet ekkor még alig van kialakulóban.A képzőművészetet támogatni hivatott „Műegylet"-et állandóan támadják a magyar művészet rendszeres mellőzése miatt. A bizalom hiánya azonban nem volt teljesen alaptalan. Akik pediganyagi lehetőségeik folytán hivatottak lettek volna a hazai művészet támogatására — a papság, az arisztokrácia, a jobb módú nemesség—, azok idegen kultúrán nevelkedtek s másra nem is voltigényük. A fejlődni vágyó tehetségek nagyrésze tehát elhagyta azországot s külföldön képezte magát; többségük ott is telepedett le.A hazai művészet kialakulása végülis azoknak köszönhető, akikitthon maradtak, vállalva a küzdelmes,lemondásokkal teli sorsot.Azokról a képzőművészetIproblémákról, amelyek körül Franciaországban már viharok dúltak — idehaza nem is tudtak.
A minta: az osztrák művészet. Ilyen körülmények között a közepes képességűek is kiemelkedhettek, sőt nem egyszer élvonalbeli művésznek számítottak.

A művészeti élet középpontja— elsősorban Barabás Miklós itteni letelepedésével — Pest lett.Ide érkezett 1839-ben egy kis Árva megyei faluból a 15 esztendős Tyroler József.

Tomola Ferdinánd könyvkereskedésében...

Első munkahelye — ez szabta meg életútját is — Tomola Ferdinánd könyvkereskedése lett.A könyvkereskedések ebben a korszakban mint művelődési központok komoly missziót teljesítettek. Nemcsak kiadták és árusították a könyveket, hanem találkozóhelyeivoltak íróknak és olvasóknak, színhelyei beszélgetéseknek és szenvedélyes vitáknak. Tomola Ferdinánd ismert alakja az akkori Magyarországnak.
 Ő volt az első kereskedő, aki már 1833-ban magyar nyelvű cégtáblát tett ki portája fölé. Forradalmi,bátor és kihívó tett volt ez, amiről írtak az újságok, beszéltek az emberek. A faluról felkerült fiú nem választhatott volna magának jobb tanítómestert!
Tyroler metszetei már 1840-ben megjelennek a lapok hirdetésein és képmellékleteken. Később Perlasca Domokos réz- és acélmetsző üzemébe került segédnek, majd a tulajdonos halála után,1847-ben az özvegy kérésére átveszi a jónevű üzemet. Ekkorra
már kitűnő szakember. Kitanulta a kor sokszorosító technikáját; az acélmetszet, a rézmetszet, a litográfia készítését. Rajztudását azonban aligha fejleszthette másképpen,mint mások rajzainak szorgalmas másolásával.
Az újságolvasó közönség tábora állandóan nőtt. Egyre több napi- és hetilap indult. Ezeknek képmellékletre is szükségük volt. A metszetek kivitelezését addig külföldön végezték. így érthető örömmel fogadták Tyrolert és rövidesen elárasztották munkával.

Petőfi levele az ifjú mesterhez

24 éves, amikor már önálló üzem megnyitására gondolhat.Kérelmét támogatja Árva megye
közönsége is, amely büszke szülötte hírnevére. Ekkorra Tyroler József a réz- és acélmetszésnek már hivatalosan elismert mestere.Egyre finomabb metszetek kerülnek ki a kezéből; már ő is Pest
ismert alakjai közé tartozik. Az ő kis műhelyében is találkoznak szerkesztők és írók, hogy utasításokat adjanak, vagy megbeszéljenek vele valamilyen munkát.

Hadd idézzük itt Petőfi levelét:

Pesth, nov. 1847
Lieber Herr von Tyroler.
Es ist mir Leid, dass ich in eigener Person kann nicht Sie besuchen; ich bin krank, wie der Teufel. Wenn mein Brief nicht zu spät kommt, so haben Sie die Güte, den Bart mir so machen,wie ich habe gezeichnet hier auf diese Bild manu propria, weil
ich so hab lassen waxen den Bart in die neuere Zeit. Aber sonst machen Sie nichts nach von diesem Bild, und am wenigsten die Nasen. Und ich bitte Sie,machen Sie nicht zu dick und dunkel das Bart, weil ist mein Bart nicht dick. Wen ich werde
gesund, werde ich Sie besuchen.
Leben Sie wohl!
Ihr
Verehrer
A. Petőfi
Cím: Réz és acélmetsző Tyroler
úrnak, Pesten, Váci út, kifelé
menet balra 77.SZ.




Családi legenda csupán, vagy valóság a Petőfi és Tyroler közötti szoros barátság — azt ma már nem tudjuk megállapítani.A levélhez mellékelt rajz is eltűnt,így azt sem tudjuk, hogy a Barabás-félearcképet mellékelte-e  a költő, vagy tükörből készített önarcképétküldte el (Petőfi ügyesen és szívesen rajzolt). Hogy a kívánt javításokat Tyroler elkészítette, azt Petőfi arcképein  követni tudjuk.Tyroler biztos kézzel, jó mesterségbeli tudással közvetíti a sokszor igen kezdetleges rajzokat. A közönség hálás és lelkes — de a művészetben eléggé tájékozatlan.
A munka lényegének e korban— úgy tűnik — inkább a metszést tartják, mint a rajzolást.A metsző neve mindenütt szerepel,a rajzolóé viszont sokszor lemarad.így csak következtetni tudunk arra, hogy melyik lehetett Tyroler rajza s melyik munkánál vette át más művész rajzát.
Hírességek arcképeinek rajzolója Az olykor igen finoman metszett,idealizált női fejek mellett— ezek újságok képmellékletekéntjelentek meg — Tyroler megörökíti a kor ismert nagyjait,a Pestre érkező hírességeket, ahazai közélet kiemelkedő egyéniségeit,az első független felelős minisztérium tagjait s mindazokat,akik a forradalom vezéralakjai lettek.




fiatal Liszt Ferenc


 Közel 50 arcképet készített,közöttük egészen aprókat is, ezeketnyakláncra akasztva hordtáka hon lelkes hölgyei.
Divatrajzok és karikatúrák

Az 1844-ben Batthyány Kázmér gróf elnökletével megalakultOrszágos Védegylet céljául tűzte ki a magyar „termesztvények"támogatását. A magyar divat megteremtése a hazai rajzolókra és iparosokra hárult. A készen kapott párizsi divatrajzok helyett egyre gyakrabban találkozunk a lapok képmellékletein a városi polgárság jellegzetes nemzeti viseletével: a férfiak sújtásos mentében,a nők pruszlikban jelennek meg e képeken. A magyaros viselet ekkor a nemzeti gondolat, a függetlenség melletti harcos kiállást jelentette. Barabás Miklós mellett rövidesen Tyroler lett a kor legfoglalkoztatottabb divatrajzolója is.
Munkásságának egyik érdekes területét alkotják a torzképek.A karikatúrák egy részét kétségtelenül osztrák lapokból vette át a magyar sajtó, és Tyroler feladata volt ezekről sokszorosításraalkalmas metszeteket készíteni.
A képsorozat a pocakos, mulatozó pesti polgár ábrázolására isalkalmas volt, hiszen a hazai polgár mindenben utánozta osztrák példaképét. A litográfiáknál a rajzokat is Tyrolernek tulajdoníthatjuk,miután ugyanarra a kézre vallanak, amellyel címkártyája is készült. Ezek a kezdetleges,nehézkes, mégis igen találórajzok voltak az első hazai karikatúrák.
A feltörekvő, polgárosodó réteg komikus sutaságát a rajzolónem a görbe tükör mosolyogtató torzításával jelenítette meg, hanema szemtanú száraz lelkiismeretességével.
Tyroler egyik rajzán bálba készülő fiatalemberek iparkodnakruházatuk hiányosságait leplezni; egy másik rajzon moliére-i témát ábrázol: az emancipált nő furcsa túlzásait. Kezdetleges megfogalmazásban a társadalmi igazságtalanságokellen is szót emel. A forradalom Tyroler Józsefnek megtisztelő feladatot juttat: részt vehet a Kossuth-bankók kivitelezésében. Forradalmi érzelmei,kapcsolatai köztudottak voltak. 





Az elbukott forradalom egyik áldozata

A forradalom bukása után állandóan figyelték, házkutatásokkal zaklatták. Meg is találták nála azoknak a vezető politikusoknakaz arcképét (a többi között Bem,Klapka, Guyon, Dembinszkyképmását), akiknek nevét sem lehetett büntetlenül emliteni.
A megsemmisítés elől elrejtett képek jogcímet adtak bebörtönzé-sére. Tyroler a Neugebäude foglya lett. Mire a fogságból kiszabadult,lefoglalták üzemét, megvonták tőle az iparengedélyt. Néhány keservesen végigkínlódott esztendő után, 1855-ben, a börtönben szerzett tüdőbajban meghalt.

Tyroler József epizódszereplője volt csupán a nagy történelmikorszak eseményeinek — de annak fénye az ő alakját is beragyogja.Hű krónikása volt korának, ceruzájával és vésőjével első megörökítője a pesti polgár életének. Neki is köszönhető, hogy kortársainak egész soráról hiteles arcképek maradtak ránk.
Biztos kezű mester volt, akit nem marasztalhatunk el azért, mertmegrekedt az ipar és a művészet határán. Ennek okát inkább a körülményekben látjuk, mint a tehetséghiányában.
Tyroler József a társadalmi forrongás szerény közkatonája maradt. A harcban azonban aktívan résztvett a maga sajátos eszközeivel — és a forradalom ügyéért életét áldozta.

Forrás.budapestfolyóira/archivum/ Kertainé Freidrich Klára  

2015. január 10., szombat

A TÖKÉLETES EBÉD


Krúdyról, a „legnagyobb irodalmi ínyencről” annyi történet kering, hogy ember legyen a talpán, aki az író és a regényhősök figuráit különhámozza. Az adomák egy részét ő maga táplálta, többségüket a kortársak hizlalták kövérre. Nevével számtalan vendéglős visszaélt, az „eredeti” Krúdy-receptekkel Dunát lehet rekeszteni. A valóságban nem főzött és nem közölt soha recepteket. Főzni sem tudott. De minek főzni tudni annak, aki írni tud?



Szindbád ebédje


Krúdynál az evés szakrális tevékenység. A kisvendéglők nem szórakozóhelyek, hanem szentélyek. A szereplők úgy ülnek le az asztalhoz, mint az oltárhoz, leporozzák a terítőt, átrendezik a kegytárgyakat (só- és paprikatartót), úgy kötik nyakukba az asztalkendőt, mintha áldozásra készülnének. A pincér az oltár oldalán áll, mint egy sekrestyés, az étlap maga a Biblia, a vendég (minden pincér álma), aki mutatóujjával végighúz az étlapon és az összes fogást megrendeli, a teremtés gesztusát utánozza. A rítus ránk is hatással van. Huszárik Zoltán Szindbád című filmjében egy nemzet bámulja dermedten, amint Latinovits Zoltán kiveszi a levesestálból a velőskoncot, az asztalkendővel megmarkolja, majd jobb öklével bal kézfejére csap – cupp! –, és a derék csont kiadja derék tartalmát. Amikor a velő kicsusszan, egy ország sóhajt fel megkönnyebbülten. Nincs még minden veszve e hazában.


Beszéd az evésről



Pedig akkor már minden veszve volt. Például Krúdy egészsége. Utolsó éveiben súlyos szívbetegséggel küszködött, folyamatosan gyomorfájásról, halálérzetről panaszkodott, beteg volt és ingerült.



A régi Kéhli vendéglő terasza

Csak ült valamelyik sarokasztalnál, és irigykedve leste a duzzadt derekú férfiak jóízű ebédelését, akik villahegyre szúrt kenyérdarabbal törölgetik a tálakat. Ő maga alig evett, órákig elüldögélt egy pohár savanyú kocsisbor előtt, és félig éberen, félig alva figyelte a körülötte zsongó emberáradatot. Dolgozott. Karaktereket, történeteket gyűjtött. Étvágyát az élethez, az ételhez, az álomhoz rég elveszítette már. Éppúgy, mint egykori nagyevő hősei. Póki úr, aki éjszaka az egérfogóból is kiette a szalonnadarabkát, a vasgyomrú Gönczi Pál, aki héjastól ette az osztrigát, Szortiment, a hetilapszerkesztő, aki mértéktelen zabálással „gyógyítgatta” gyomorhurutját, vagy Simkovics kancellista, aki bérevőként kereste a kenyerét, de már mindent kiöklendezett. Krúdyt már nem az evés érdekelte, csak az evésről való beszéd.





Vasárnapi ebéd Óbudán, a templom utcai lakásban

„Az az ember, aki nem ebédelt: nem sokat jelent a világban” – szokta mondogatni. Az étel az élet, az étvágy a vágy pótléka lett. Krúdyt mindenki ínyencnek tartotta, pedig nem volt az. Legalábbis abban az értelemben nem, ahogy Apicius, a római, aki fügével tömte a libákat, hogy a májuk ízletesebb legyen, Brillat-Savarin, a francia, aki megkergette a szakácsot, mert nem tett elég haltejet a tintahalas omlettbe, az idősebb Alexandre Dumas, aki fő művének tekintette Konyhaszótárát. Krúdy gasztronómiai horizontja elakadt a csonthús, a töltött káposzta (harapásnyi töltelékkel), a paszulyfőzelék szentháromságánál.




 "Az az ember, aki nem ebédelt: nem sokat jelent a világban"

 Jókai Mórnál egy rendesebb ebéd teknősbékalevessel indult, aztán osztriga jött, ismerte a tengeri rákfajtákat, nem csak a zalait, a szarvasgombát, a válogatott francia borokat, az articsókát, a kaviárt. A Krúdy-szövegekben a legtöbbször a következő étkek szerepelnek: marhakonc ecetes tormával, húsleves belekevert tojással (esetleg egy kis karfiolcsutka), ringlik, hagymás halak, egyfogatú zaftban (azaz félvirsli pörköltszafttal leöntve), perecek, sóskiflik, császárzsemlyék, liptói túró.



Krausz Poldinál a bor mellé a vendég csípős kolbászt ,abált szalonnát hagymával és egyéb jóféle hazait falatozhatott.

  Legendateremtés

 Az ínyenc Krúdy-képet Krúdy Zsuzsa, az író lánya igyekezett elterjeszteni. Tőle származik az a legenda is, miszerint az író egyik őse olasz szakács volt, aki Beatrix királyné kíséretében érkezett Magyarországra. Ő biggyesztette Az emlékek szakácskönyve című kötet végére a „családunk  hagyatékából való” ötven „eredeti” receptet, ami aztán torzult formájában számtalan későbbi kiadásban megjelent, és annak a téveszmének lett az alapja, hogy „Krúdy szakács- és recepteskönyvek szerzője”. Krúdy Zsuzsa az, aki édesanyját (az író második feleségét) apjáról szóló emlékirataiban „pompás szakácsnőnek”, „ételköltemények” (elsősorban pástétomok) készítőjének állította be.

A csalhatatlan ínyencről szóló legendát is ő hizlalta: „Apám szívesen hallgatott meg recepteket, s ha véleménye szerint ezt-azt kifelejtettek, »valami hibádzik még«, közölte, s örült, ha kitalálták, mire gondol.” Ehhez képest, amikor felsorolja édesapja étkezési szokásait, igencsak szegényes étrend tárul elénk. Reggelire tea, kakaó vagy kávé, vajas kenyér, híg rántottával. Ebédre egytálétel: gombástojás, tarhonyás kolbász, rizses hús, paradicsomos tojás, rakott krumpli, töltött karalábé, karfiol morzsával, főzelék bundás kenyérrel. Vacsora: szalonna, tepertő, újhagyma, főtt kukorica. Édesapja titkos receptje pedig a következő: „Volt egy saját készítésű kedvence is. Egy doboz szardíniát vajjal és kemény tojással kevert össze és kevés reszelt vöröshagymával, citrommal ízesítette.”




Érdemes idézni például a krumplileves receptjét: A kockára vágott burgonyát sós vízben puhára főzzük. Vékony rántást adunk hozzá és késhegynyi piros paprikát. Van, aki fehér és sárgarépát is ad hozzá. Tejfellel tálaljuk.” Ez volna a XX. század legnagyobb gourmet-írójának étrendje?

Meghökkentő Hunyady Sándor visszaemlékezése is a megyeri lóversenypályán. Borozgatnak Krúdyval, amikor az öreg pincér előhúz tárcájából egy régesrégi számlát, amivel az író tizenöt évvel
ezelőtt adósa maradt, Krúdy pedig sorolni kezdi a fogyasztást: „Két kemény tojás, egy skatulya szardínia, egy üveg sör”.

Ez volna az ínyenc lakomája? A zónapörkölt, amit a tabáni Mélypincében fehér kenyérrel tunkolt ki? A marhakonc tormával (az utolsó években rossz fogai miatt már csak ezt ehette)? Esetleg a liptói túró hónapos retekkel?

Krúdy sehol nem főz, és sehol nem fogyaszt lucullusi vacsorát. Csak ír róluk. Az egész életműben soha nem látjuk őt a konyhában.

Igaz, piacra jár, fennmaradt papírjai között található egy bevásárlási lista, egy helyütt pedig elmondja a halászlé receptjét is, meg-megad egy-egy készítési módot, némelykor még a hozzávalókat is, de igazi, használható receptet nem közöl soha



Vendéglő a kéményseprőhöz

Jókai főzött a svábhegyi villában, a lassú tűzön piruló csirkék fölött szalonnadarabokat forgatott, Bródy Sándor pompás gulyásokat rottyantott a margitszigeti Kisszálló szobájának szerény vaskályháján (még Krúdyéknak is főzött halpaprikást), közismert volt Móricz Zsigmond vagy Tömörkény István érdeklődése a konyha iránt, Brillat-Savarin és Dumas egész életében gyűjtötte a különleges recepteket, de Krúdy nem főzött sehol. A kortársak, ha vele étkeznek, mindig egyszerű ételekről, zónapörköltről, sóskifliről, heringről beszélnek. A rák-, a csíkleves, a szalonka csak a novellákban szerepel. Ezekről az ételekről Krúdy csak ír, soha nem főzte őket, többségüket talán nem is kóstolta.



Elmúlt a nyár

Mégis hihetetlen érzékletességgel írt az ételekről. Néha maga is meglepődik saját tudásán. „Honnan tudom ezeket a dolgokat? – kérdi A csarnok környékén című rövid írásában. – Csak onnan ahonnan a legtöbb férfi, aki valamikor adott valamit a gyomrára is. Tudni kell mindennek az idejét, a libáét, a kacsáét, a halét, a rákét. Tudni kell a húsvágó nyelvén, amikor a jégszekrény mélyébe dugja az ínyenceknek való tarját, a marhának a gerince mellől való fínom húst, a malaclábat.”

Könyvből úgysem lehet főzni, mindent magunknak kell megtapasztalni. Amikor 1933. május 12-én meghalt, a halottkém felvette a szívszorítóan szegényes hagyatéki leltárt. Két vacak öltöny, szürke kalap, szürke, halszálkás felöltő meg egy frakk maradt utána. Ebben temették el. A „nagy ínyenc” asztalán egyedül az utolsó liter zöldszilváni állt, csatos üvegben, felbontatlanul, amit este hozatott a Kéhliből. Karcos, gyenge bor. A ruhájában nem volt semmi. Pedig a legenda szerint mindig komplett felszereléssel indult el otthonról, ha enni akart.  




 Szegény ember malaca. A képen jól látható, miért hívták az írót Hosszúnak.

„Az egyik mellényzsebemben a piros száraz paprika, melyet a bicskámmal rámetélek minden ételre vagy ételbe, ami elém kerül, a zsebemben van a kisfejű vöröshagyma, amellyel egyetlen harapással lehet végezni, a mellényzsebemben valódi fokhagyma, makói, van nálam mindig valódi külföldi bors is, amely nélkül vese velővel el nem képzelhető és a felöltőmben mindig akad olyan kis mustáros üveg, amilyen a vendéglőben bizonyára nincs, mert a vendéglős urak lusták elfáradni érte.”

De most a zsebe üres volt. Mint a szíve. A halála előtti napokban villanyát kikapcsolták, írásait már nem közölték, adósságai miatt a bíróságon megalázó vagyontalansági esküt kellett tennie. Szelíd ember volt, hiszen „bolond az, akinek nem tetszik, hogy elmúlik a nyár”. Most mégis úgy halt meg hajnalban, hogy az ujjával fügét mutatott a világnak

Forrás.Vinkó József/Magyar Konyha 2014nov

2015. január 8., csütörtök

KORCSMA A SZARVAS TÉREN ANNO 1900

Ha Szarvas tér,akkor mindenkinek  a Szarvas vendéglő jut eszébe .Pedig volt atéren más vendéglő is,meg aztán 1900 körül nem is vendéglő volt a Szarvas hanem kávéház, név szerint Pertl István kávéháza.Az 1890-es évek nagy térrendezésekor  kialakult a Szarvas tér új arculata, mintegy 3 m-rel



lesüllyesztették  a szintjét ezzel a kávéház szigetként magasodott a többi épület fölé.A tér másik oldalán a Kereszt utca még így is meredeken lejtett  a Kereszt tér felé. Ezen az oldalon bérelt korcsmát  Bojcsics Simon , a rác vendéglős ,aki korábban a hírhedt  Ív u 10-ben, az ún. "cigányházban" tartott fenn kocsmát. Azért hívták cigány háznak, mert tucatnyi cigányzenész lakott itt,egy kis muzsikáért nem kellett messzire menni a vendégnek.Halála után egy darabig még özvegye vezette a boltot

Kocsmárosok a Szarvas tér 4-ben:
1882                                   Taferner József
1891,92                               Planitzer Jakab
1894,99,1901,02                 Bojcsics  Simon   «a három heteshez», »zu den drei
   Siebnern»,
1902,03,                              özv.Bojcsics Simonné
1906,07,08  ,09,10 ,11,12 ,13 ,14 ,16   Szíber János
1904,05                              Móricz József
1922 ,28                              Gratz Miksa (Mór)                                  
Előtérben  a  korcsma udvari bejárata ,mögötte  négy lépcsőfokkal feljebb a kocsma bejárat.Jó kis hely volt ez hajdanán, már  csak azért is ,mert közvetlenül a forgalmas térre nyílott, ahol piac és hetivásár is volt.Esténként víg tamburazene
csalogatta a szomjas népet. Amellett ne gondoljuk,hogy Bojcsics korhely, léha ember lett volna. A Gundel János  vezette Vendéglősök Egyesületének oszlopos tagjaként az egyesület egyik számvizsgálói tisztét töltötte be.

Szállodások és vendéglősök ipartársulatának temetkezési egyesülete .
IV, himző-u. 1. Elnök : Gundel János, a Ferencz József-rend lovagja. — Alelnök: Wirth Ferencz. — Pénztárnok: Mehringer Bezső. —
Ellenőr: Reutter Nándor. — Számvizsgálók: Glück Frigyes, Bojcsics Simon. — Titkár: Poppel Miklós. (1901)

Érdekességként megemlítjük s ez egyben Bojcsics ázsióját is növeli, hogy később Glück máig ható hírű szállodás lett Pesten 

Wikipédia:

Glück Frigyes (Pest, 1858. január 11. – Budapest, 1931. május 15.) szállodaiparos, várospolitikus, műgyűjtő, mecénás.
Az 1890-es években a Rákóczi út 5. szám alatti Griff Fogadót átalakítva, Pannónia Szállóként nyitotta meg újra. A fogadó 1868 óta volt a családja birtokában. Glück alapította az első pesti pincériskolát és a szállodás ipartestület elnöke is volt. Vezető szerepet játszott több józsefvárosi jótékonysági egyesületben. 1886-tól több mint harminc évig törvényhatósági bizottsági tag volt.

1902-ben kezdeményezte, hogy tartsák Budapesten a szállodások nemzetközi kongresszusát, amit jó alkalomnak vélt a város turizmusának fellendítése érdekében. Ezen a kongresszuson javasolta a János-hegyi kilátó építését, ami 1910-ben készült el. 1929-ben az ő kezdeményezésére épült meg a Látó-hegyen az Árpád-kilátó, amelyet érint az ő nevét viselő sétaút.

kassius


TABÁNI ÉLETKÉPEK No5. LESELKEDŐK

BUDAPEST ANNO 1930

2015. január 5., hétfő

BÓKA LÁSZLÓ:TABÁN




A rettenetes légi magvető
hogy kereshette a Tabánt !
Hol füstölög egy békés háztető?
Hol varr egy lány, kit szíve búja bánt?    
Hol forr a bor az ódon pincék mélyén,
vén kocsmakertben hol zeng bús zene?
Hol sír a költő egy asszony szeszélyén,
hogy a bombáját épp ott vesse le.
De a Tabánból nem lett temető.
Még jókor, a két háború között,
e vén ravasz városrész óvatos
gazdáival e földről megszökött.
Eltűnt a pince, a kiirtős tető,
nem lelt hadicélt a bombavető
és keresheti gáz és atombomba,
a háború már nem döntheti romba.
A Mély Pincében mindig zeng a húr,
ablakok alatt peng a mandolin,
egy kocsma felé ballag Krúdy úr
egy lánnyal s így szól : nevem Fridolin,
s hőn vágyom megismerni szép nevét . . .

TABÁNI ÉLETKÉPEK 03:IDILL ANNO 1900


KALMÁR PÁL:HANGULAT

2015. január 4., vasárnap

TABÁNI ÉLETKÉPEK02:GYERKŐCÖK A NAPHEGY UTCÁBAN ANNO 1930


VÉGH GUSZTÁV: A RÉGI TABÁN



Végh Gusztáv rajzai a régi Tabánról

Tabán. Városrész, amely tulajdonképpen csak nevében él. Már 1935-ben Szerb Antal is többnyire „sáros réteke t látott, amint unottan csapkodják a Gellérthegy lábát." Valamikor utcák kanyarogtak ott, ahol ma csak zöldellő domboldalak láthatók, a földszintes házikók udvarain mosóteknők mellett asszonyok görnyedtek s a szennyes lé vigan csordogált lefelé a macskaköves utcákon.





Mi már alig értjük, mi tehette a városrészt oly romantikussá, hogy neve összeforott az ifjúsággal és a szerelemmel. „A z egész Tabán az önöké, kedves szerelmesek— írta Krúdy 1932-ben — , a magányosan álldogáló olajlámpás a hegyoldalban, a pirosterítékes kocsmaudvarok, ahol délután a harmonika szól."

A Tabán a régi világban az egyik legnyomorúságosabb és legalacsonyabb lakbérű városrésze volt a fővárosnak.Közművesítésről a századfordulón alig lehetett beszélni, s a csendet is csak időnként a macskaköveken gördülő négylovas söröskocsik zaja törte meg. Tamburások, verklisek követték egymást az utcákon, az alacsony házak zsúfolt szobáiban sramlizene szólt, akárcsak a kocsmákban.





Építészetileg a templomok , a volt Szent Imre (Rác)-fürdő és a Szarvas-ház kivételével alig volt említésre méltó épülete. De bármilyen nyomorúságos házakból állott is ez a városrész, néhány neves emberrel büszkélkedhetett. Elég utalni az irodalomból Virág Benedekre, aki rendje feloszlatása után az Apród utca egyik házában húzódott meg s itt élt haláláig, serényen írva a Magyar Századokat. Virág Benedek hajdani házával szemben, helyreállítva áll Semmelweis Ignác szülőháza, s emléktábla jelzi, hogy abban a házban született a kitűnő festő: Vass Elemér is. S ha visszamegyünk a történelembe, Vahot Imre nyomaival éppúgy találkozunk, mint Döbrentei Gáboréval, aki a róla elnevezett tér és az Apród utca sarkán álló épületben lakott.Az egykori Tabánról a kitűnő képzőművész és grafikus, a 75-ön is túl levő,de még mindig friss erővel dolgozó Végh Gusztáv nemrég 12 színes lapból álló (később kibővült) grafikai sorozatot készített. Még az első világháború alatt, sebesüléséből lábadozva, sokat sétálgatott a Várban, a Tabánban, s eközben születtek azok a ceruzavázlatok, amelyekről aztán évtizedekig megfeledkezett. 1965-ben, emlékek után kutatva, kezébe kerültek az egykori vázlatok s egyszerre fellobbantották az élményeket. Ekkor határozta el, hogy e vázlatokat átteszi színbe, így született meg ez az értékes sorozat. A kisméretű színes rajzok egyikén a Kereszt utcát látjuk tarkaruhás alakokkal.A Kőműves utcán meredek lépcsők visznek a magasba. A Tzipő utcáróleszünkbe jut Rexa Dezső, aki azt írta róla: anakronizmus volna itt Cipő utcát írni. Ma már semmilyent sem írunk: halványodó emlékként él emlékezetünkben még a Holdvilág utca, a Varga utca, az Árok utca neve is. Eltűntek az ódon házak, furcsán kiképzett tetők és oromzatok, a zeg-zugos és keskeny utcák, a régimódi szemeteskocsik, kátrányos lámpadúcok, a virágos filagóriák, a kietlen tűzfalak,viskók, és módosabb polgárházak, a holdsugaras kis udvarok, a régimódi kis kocsmák és a népes családok is, akik ontották a munkáskezeket, hogy megépüljön az a Nagy-Budapest, amely kinőtte és fölszámolta többek között a régi Tabánt is.

A róla fennmaradt emlékek között Végh Gusztáv az akvarell és pasztell leheletfinom árnyalataival színezett tabáni rajz-sorozata idézi fel szívhezszólóan a valamikori Tabán festői és hangulati szépségeIit.

Végh Gusztáv TABÁN rajzai megtekintehetők a


                      Tabán Galériában

Forrás: bpfolyóirat/archívum/Szíj Rezső

TABÁN ANNO 1930




TABÁNI ÉLETKÉPEK 01:ÖREGESEN...