1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2015. november 30., hétfő

SÓS ENDRE :TABÁN

AZ IGAZI LÁMPÁS RUDI

A Tabáni zeg-zugos macskaköves utcácskáit éjjelente legfeljebb a holdfény ragyogta be, bár néhol pislákolt egy két bágyadt gázlámpa vagy falikar, ésszerű és hasznos volt a kézilámpa használata különösen egy két liter benyakalt itóka után. Ezekről kézilámpákról a hajdani legendás figura, Lámpás Rudi jut eszembe, aki meglátta ebben a lehetőséget és a biztos állást. A régi Tabán szívében, a Kereszt téren működött Albecker Antal  vendéglője, ahol remek sashegyi vöröset és szikrai kadarkát mértek a pompás halászlé,a  harcsapaprikás és a rántott ponty mellé. A Filléres budapesti útikalauz nevű kiadványból tudjuk, hogy a derék ALBECKER vendéglő egy különös szolgáltatásáról volt híres. Az átmulatott éjszaka után a tántorgó léptekkel hazainduló vendéget égő lámpással kísérték hazáig, vagy legalábbis a Döbrentei térig, ahol már volt közvilágitás, villamos meg konflis. Lámpás Rudi őrangyalként a pesti éjszaka ismert alakja volt:sokan áldották nevét lump körökben.Van valami lelkesítő és felemelő ebben a hivatásban, mert Rudi bácsi pár garasért utat mutatott az éjszakában a megfáradt s hazatérni vágyó vándornak. Személye olyanná magasztosult, mint világíótorony a háborgó óceánon. Útbaigazította és biztos révbe vezette a hozzá fordulókat



Lámpás Rudi ,akinek lámpást adott kezébe az Úr
az Albecker hagyaték fényképén 

Nemrég a SZINHÁZI ÉLET 1928 március 10.-i
számában leltem egy riportot az igazi Lámpás Rudiról.
Nem mulasztom el a cikket közkinccsé tenni.


Kelt mindez  1928-ban. Hat év múltával  már nem volt se vendéglő , se régi Tabán. Schreil Győző a tulajdonos még férjhez adta lányát, bezárta vendéglőjét és meghalt .Hogy Rudi bácsival mi lett , jótékony homály fedi.Talán  az égi macskaköveken botorkál fénylő lámpásával.

2015. november 29., vasárnap

CSÁNKY DÉNES: TABÁNI KÉPEK

Csánky Dénes
(Bp., 1885. ápr. 29. – São Paulo, Brazília, 1972. jún. 27.): festőművész, művészeti író, múzeumigazgató. ~ Dénes történész fia. Művészeti tanulmányait a bp.-i Iparművészeti Isk.-ban és a müncheni Festészeti Akad.-n végezte; a bp.-i tudományegy.-en jogot tanult. Hosszabb időt töltött Berlinben és Hollandiában. 1910–12-ben a Műemlékek Orsz. Bizottságának titkára, 1912–22-ben a Fővárosi Múz. ig. h.-e. 1921-ben berendezte a Gr. Zichy Jenő Múz.-ot, melynek 1922–33-ban ig.-ja volt. 1933–34-ben az általa szervezett Székesfővárosi Képtár ig.-ja; 1935. jan.-ban a Fővárosi Múz.-ok központi ig.-ja, 1935. júl.-ban az Orsz. Magy. Szépművészeti Múz. főig.-ja lett. 1944-ben a lefoglalt zsidó műkincsek kormánybiztosává nevezték ki. 1944 végén a Szálasi-kormány utasítására megszervezte és végrehajtotta a Szépművészeti Múz. anyagának, valamint az oda beszállított műkincsek Németo.-ba szállítását. A II. világháború után külföldön maradt. 1945-48-ban Németo.-ban, egy Chiem-tó melletti faluban, 1948-49-ben Freiburgban élt. 1949-ben családjával együtt Brazíliába ment, s haláláig São Paulóban élt. 1906-tól állította ki víz- és olajfestményeit. Műveiből a bp.-i Nemzeti Szalonban (1919, 1920, 1925) és a Műcsarnokban (1934) rendeztek gyűjteményes kiállítást. Kezdetben zsánerképeket és a régi holland festészet hatását tükröző figurális akvarelleket festett. Utóbb érdeklődése a m. táj (főként az Alföld) felé fordult, az 1920-as évek közepétől kizárólag tájképeket festett. Az akkor eltűnőben lévő régi Pest-Budát mintegy 400 vízfestmény-miniatűrön örökítette meg. Brazíliában is sok akvarellt festett. 1934-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Min. megbízásából megrendezte a II. Nemzeti Képzőművészeti Kiállítást. 1937–44-ben szerk. az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvét. Megkapta az Esterházy akvarelldíjat (1916), a Halmos Izor-díjat (1921), a Pállik Béla-díjat (1922), a Szinyei Merse Társaság tájképdíját (1925), a barcelonai kiállítás aranyérmét (1929), a „Céhbeliek” Magy. Képzőművészek Társasága aranyérmét (1932), az áll. aranyérmet (1934) és a Corvin-koszorút (1938).