1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2016. augusztus 9., kedd

TONAVÓSZ-AVAGY ELEINK ITALA


Dunavizes



Az utcai árusok jellegzetes figurái között a legismertebb a Dunavíz és a tejárus alakja volt. A közművesítés előtti időszakban a fővárosi lakosság elsősorban a Duna, a helyben található források, patakok, valamint ásott kutak vizét használta. A mindennapi vízszükségletet leginkább persze a soha el nem apadó, a téli fagyok idején is hozzáférhető Duna vize biztosította, de beszerzése gondot jelentett.

Arról, hogy az első vizesemberek mikor jelentek meg Pesten és Budán, nincsen pontos adat, Duna-vizet áruló férfiról az egyik legkorábbi ábrázolás az 1830-as évekből maradt fenn Max Felix von Paur német rajzoló vázlatgyűjteményében. Annyi bizonyos, hogy a század második felében már egyre gyakoribb látvány volt a szamár vagy ló húzta kordélyról, vagy az állat két oldalán billegő puttonyból a Duna vizét áruló vizesember. Ahogy Létay Miklós „Az utca népe Pest-Budán” című könyvéből kiderül, a rendelkezésre álló szakirodalom szerint 1855-ben 23, 26 évvel később már 87 vízhordó rótta az akkor 132 ezer lakosú soknemzetiségű Pest és a 361 ezres Buda útjait.



A városi tér és a lakosság méretét tekintve az utcai árusok nem voltak sokan, de jellegzetes figurájuk télen-nyáron, számtalan ponton jelent volt. A „Tonavósz” kiáltás (a német „Donauwasser”, azaz Duna-víz elferdített változata) rendszeresen felhangzott az ablakok alatt. A dunavizesek egymás közt pontosan felosztották a városrészeket – nem keresztezték egymás útját, mindegyikük a saját területén, bevett útvonalon járt, újra és újra. Ha kellett, a házvezetőnővel, cseléddel egyeztetett időpontban külön kérésre is szállítottak vizet. Hajnalban kezdték a munkát: a folyónál favödrökkel töltötték föl puttonyaikat. Hogy ne kavarják föl az iszapot, s hogy maguknak ne kelljen a vízbe gázolni, télen elérjék a jégbe vágott léket, a vödröket egy rúdról eresztették a vízbe.


Dunavizesnek kezdetben férfiak álltak, mert a kimeréshez és a szállításhoz erő kellett. A víz ára valójában éppen aszerint változott, hogy a Dunától milyen messze, hányadik emeletre kell szállítani. Az 1880-as évekre azonban alapjaiban megváltozott a helyzet és kizárólag nők végezték ezt a munkát, amint Sterio Károly lenti, Dunavizesek a pesti parton című képén látható. Létay Miklós szerint a változásnak összetett okai voltak. A dinamikusan fejlődő városban a férfi munkaerőt felszívta a vízhordásnál lényegesen jövedelmezőbb állás, a közműhálózat fejlődésével pedig a belvárosban jelentősen megcsappant az érdeklődés a Duna-vízre. A vízhordásra leginkább a külterületeken nőtt meg az idény, ahol viszont már helyi közkutak látták el a feladatot, s innen hordták tovább a vizet az asszonyok.

Fővárosi képek. 

Vasárnapi Ujság 1865 január  29


DUNAVIZES


A népszámlálás fáradságos munkáján könnyűszerrel segíthetne az illető hatósági bizottság, ha Pest kintornásait és dunavizhordóit maga elé rendelné, mert csakugyan nincs ház a fővárosban, melyet e két faj kívül belül nem ismerne. 
Az első hálószobádig tolakodik be, a másik legfölebb csak a konyhába jut, hogy a kádba eressze puttonyának tartalmát, de azért — házadban volt. Míg amaz, szemtelensége által szerez magának conscriptionalis adatokat, az utóbbi szemessége által kerül azoknak birtokába, s meg sem álmodnók, mily helyesen ítélnek és következtetnek ez emberek.
A vizhordó sokkal rokonszenvesebb,  eredetibb  alak amannál, mely minden városkában otthonos, mig a vizhordó tán  csak Pesten virágzik, mert Európa többi fővárosában a vizvezetés fölöslegessé tévéez emberséges munkásokat.
A vizhordó, ki mulatságos arczával lép itt önök elé, ismeretes ember a Lipót és Terézvávárosban, még pedig a „hasbeszélő"vagy a „gyönyörű Jóska" neve alatt. A házban, melyben lakol, napjában kétszer szokott megfordulni. Piros sipkája, piros cseréppipája s piros orra méssze elviritanak. A kapu aljában vastagon kezdi rá mondókáját s lesi, mig valaki a folyosón megjelen; ekkor a legvékonyabb diskantban, mely valahonnan a szomszédból látszik jőni, hirdeti árujának hasonlithatlan voltát, s korholja a cselédeket, hogy miért nem„a szép dunavizessel" hordatnak maguknak dunavizet. A szolgálók, kikkel a maga módja és az ő Ízlésük szerint eldévajkodik s kik egy-egy kézzelfogható tréfától nem riadnak vissza, pártfogásba veszik a „szép vizhordót  ki a házi állatokat, kutyát vagy macskát, melyekkel igen jó lábon áll, barátsággal s - nem minden mellékczél nélkül megsimogatja, a köréje sereglett gyerekeknek éktelen pofákat vág, s vidáman, mint -jött, távozik, ha nem adott is el puttonyaiból.
A kétlovas vízhordó
Szamara, mondhatjuk, még népszerübb, mint ő maga. Ez egy különösen derék szamár, ki ugyan csacsi még, de kétségkivül sokra vihetne, ha a sors a „szép dunavizes" taligája elé nem ragasztja. A csacsi, melyet költői gazdája „Laurának"keresztelt el, a mutató ujj legkisebb intésére el kezd ordítani. Első lábával kiveri, hány szeretőt tart a Náni, a Zsófi vagy a Kati, füleivel ollót csinál, farkahegyét a szájába veszi, szóval igen joviális állat, melyet az utczagyerekek jóltartanak zsemlyével s czirogatással.

A dunavizesmár kora hajnalban kezdi nehéz napi munkáját.A téli fagy beálltával foglalkozása igen keeerves, midőn a jégbe lyukat vágnia s terhével a meredek és csúszós parton fölkúsznia kell.
Rendesen feleséget s egy segédet tart, ki előre megy s a rendeléseket átveszi, hogy az utána döczögő járműből kevés vártatással szállítsa át a vizes portékát. Az ilyen
első legény  rendesen kiszolgált katona  sipkája a fehér, rézgomos  kaputja ezt mutatja legalább. Míg  a  két férfiú a puttonyokat rendeltetésűk helyére viszi, az asszony az alatt a taligát őrzi. A
puttony ára az emelet magasságával vagy a Dunához való távolsággal áll arányban. Minden emelet egy krajczár különbség s így a váczi vagy ország-uton túleső utcza hasonlón neveli a puttony árát. A dunavizesek derék testület, melynek tagjai atyafiságosan  osztják föl egymás között a város különféle részeit; egyik soha sem csap át a másik kerületébe; így történt a minapában, hogy egy vízhordó, férjhez ment leányának a bel- és Terézváros egy részét adá hozományul; hozomány, milyennel milliomosok sem dicsekedhetnek.
Vízhordó nő a Tabánban

Vannak dunavizesek, kiknek Isten nagyra vitte dolgát: ezek például két lóval dolgoznak már. Persze, hogy mindkettő vak s nem igen jó húsban van. De szem- és testbeli tehetségök éppen elég arra, hogy sokszor 20 tele puttonyt is megindítsanak; a teher úgyis folytonosan fogy. Ismerünk különben olyat is, ki egy-maga húzzaa taligát s czepeli föl puttonyait az emeletekbe.

Azért aligha csalatkozunk föltevésünkben, ha azt mondjuk, hogy e szegény munkás mindamellett nem áhítozza a vízvezetést.
Úgy reméljük,vagyí félünk tőle, hogy bátran húzhatja még szekerét jó darabig...


A dunavizesek alkonya: épül a káposztásmegyeri vízmű 1893-ban


       

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése