BRANDITS, A POLITIKUS KOCSMA

Der Friedrich  kommt nicht...

Helyszíni riport egy politikai gyűlésről anno 1930

        Hát  szabad  ezt  a  Tabánt  bántani?  Pláne olyan  gorombán,  csákánnyal és  ásóval.  Nincs annyi  pénz  és fantázia,  amellyel  még egyszer meg lehetne csinálni például azt a kis vendéglőt fenn egészen, a Hadnagy-utca magasán. 

   Brandits vendéglő utcafrontja a Hadnagy utca 35-ben

   A Brandits  József  vendéglőjét, amely  az  utcáról nézve egy magas, sárga fal, de ha bemégy a kiskapun,  egy  virágos  udvarba  jutsz,  amelyet  felfutós zöld  rács  dekorál,   zöld   ajtók, zöld  ablakok,  a  háttérben  zöldkeretes   üvegtáblák  mögött  söntés,  s  az  egész  fölött  csak Budán termő méla hangulat, amelyben szende szerelmek  sóhaja  és a  horkolás  leng,  amikor a spisz* a sörös-korsója mellett elalszik. 

Bradits József kocsmáros

— Jó kis hely — mondta kedvtelve egy úr, amikor a kerthelyiségbe beléptem.

Úgy  látszik, rajtam kívül  ő volt az egyetlen,  aki  ma  először  járt  itt,  mert  a  többiek valamennyien  jó  ismerősök  voltak.   Tudták, hogy mikor van friss csapolás és hogy a  kadart  milyen  vízzel kell  inni  Branditsnál. 

   Ma azonban az ital csak  mellékkörülmény  volt, mert  a  Hadnagy utcai  vendéglő  politikai  színtérré  változott, sőt  csepp  híjja,   hogy   nem vonta magára az egész ország figyelmét, amint ezt későbben  megtudtuk.  Ám nyolc-tíz  nap múlva  nem  kerüli el  ezt  a sorsot az  ország, legfeljebb egy másik tabáni kocsmára kell majd figyelnie.  De ne  vágjunk  elébe  a   fejleményeknek.


Friedrich István
1919-ben
miniszterelnök

   
  Foglaljunk  csak  helyet  a  kerthelyiségben, amelyben  ezúttal  csak  néhány  asztal  volt megterítve,  mert  a  fák  alá  széksorokat  állítottak  fel.  A  székek  előtt  zöld  posztóval  beborított  asztal   jelezte a helyzet  komolyságát, az  ünnepies  hangulatot  pedig  a  színes  lampionok  és  papírgirlandok  s  mindenekfelett egy  bekeretezett  rajz,  amely Friedrich  Istvánt ** ábrázolta.   Gombostűvel   a  kiskapura erősített  cédula   különben  mindent  elárult. A   Friedrich-párt  I.  kerületi  szervezete  tartotta  itt  gyűlését,  a  szónokok  listáján  azzal az ígérettel,  hogy Friedrich István,  a  kerület országgyűlési  képviselője  beszélni  fog. 

Brandits kerthelyisége

              Félnyolckor   már   elfoglalta  a  széksorokat a  közönség,  amelyet  zöldszalagos  rendezőség tartott volna féken, ha nagyobb számban tört volna be a kis vendéglői kertbe.  Erre azonban nem volt szükség, nem sokan jelentek meg, de akik ott  voltak, olyan  melegen  köszöntötték egymást,  ahogy   ez egy  ilyen  kedves, zöldkocsma összeszokott vendégeihez illik.
  A kert felett, mintha  a  hosszú sárga fal tetején ültek volna, — de valójában az oldalt elhúzódó kis emeletes ház folyosója volt ez — a szomszédok,  nyilván  a  vendéglős  közeli  ismerősei foglaltak  helyet   s  ebből  a  tabáni   loggiából mosolyogva  szemlélték  a  mind jobban   kialakuló  politikai eseményt . Bólogatva fogadták a  székeken  helyet  foglaló   hölgyek  köszöntését,  főképpen  a  hölgyekét,  mert  ők  voltak  a gyűlésen  többségben.  Nagyobbára  mamák  és nagymamák,  akik közül csak  kettő   hozta  el a  leányát.  Minek  a  gyerekeknek  a  politika, pláne  olyan  tüzes  politika,  amit  a  Friedrich hoz  mindíg  magával. 

    A Friedrich. Mindenütt az ő neve az  ajkakon. A tabáni mamák szeme ifjú  tűzben ragyogott,  amikor emlegették.  De  ott,  az egyik kivételes asztalnál,  ahol irígyelt emberek nem csak  szárazon gyülekeztek,  ott  is róla folyt  a szó. Gyönyörű, pirosra szítt arcú   öreg urak itták  ott a sört, demokratikus   egyetértésben egy  levélhordóval,  aki -egyébként külön  dísze volt  az egész kerthelyiségnek.   A  legnagyobb levélhordó, akit valaha láttunk, nagyobb, mint Hindenburg. 

   Friedrich, — hallatszott egyre a lelkes családi körben, s miközben már a zöld asztalhoz ültek  a vezérek és szónokok,  a másik  asztalnál,  a fehérnél, rátette  a kezét  a szomszédja vállára a legpirosabb képű öregúr. 
— Der Friedrich kommt nicht? — kérdezte súgva,  de  mégis hangosan. 
— Er wird schon kommen, — súgta  a fülibe a szomszédja. 
—  Was?  —  kérdezte  az  öreg úr, aki nem jól  hallott,  de  a  választ  már  nem  várta  be, mert  figyelmét lekötötték  az események. 
A  zöld  asztal  főhelyén  állott az  elnök, Nagy  István fővárosi bizottsági  tag  és  megnyitotta  az  ülést.  Csak  néhány  tüzes  szóval, a  végén  kijelentve,  hogy  a  kormány  megérdemli,  hogy tíz  év  után eltűnjön. 
A hölgyek zajosan helyeseltek, s éljent előlegeztek  az  első  szónoknak,  a  fiatal Müller Gyula kereskedőnek,  aki melegen üdvözölte  a megjelenteket. 
—  Itt van  mindenki, — mondotta,  —   aki Magyarország szebb jövőjét várja. 
Ezután egy bibliai idézetbe kezdett, de megszakították. 
— Éljen Weiss Konrád — hangzott a kertben,  s a későn érkező Weiss Komrád is leült a  zöld  asztalhoz.   
Most már elmondhatta Miller Gyula a bibliai  idézetet,  amely  Belkazár  királyról  szólt, aki  nem  törődött az  ország népével,  csak az adót  srófolta,  a  saját luxusára.  De  kihozták a börtönből Dániel prófétát, aki  megfejtette a  rejtelmes  jelet: 

-Mene tekel ufarsin.  Uralmad megméretett, könnyűnek találtatott és elítéltetett-

—  Ma  kilenc  Belkazár  van  ebben  az  országban,  —  folytatta  emelkedett  hangon  a szónok —  és  egy Dániel — Friedrich  István. Urak,  menő -menő  tekel   ufarsin:  mondja Friedrich  István. 
— Éljen  Friedrich  István  Dániel!  — kiáltották  lobogva  a  hölgyek,  majd  hallgatták, amint  Müller  Gyula  a  kultúráról  beszélt. 
—   Mindenünket  elzálogosítottuk,  —   mondotta azután— de van  Lillafüredünk és halbiológiai  intézetünk,  holott  Hollandia,  amely a  heringet  millió számra  exportálja,  nem  kíváncsi  a  heringek szerelmi  életére...  A  magyar  nemzet  organizál  —  fejezte  be  beszédét  — s  egy  feltámadás  van  csak,  Friedrich István  és  pártjának  győzelme. 
Az örogúr a  harsány  Friedrieh-szóra  ismét felütötte  a  fejét,  de  megnyugtatták: 
—  Sei  aber  still,  er  kommt  gleich! 

Nikelszky  Zoltán,   a  XIV.  kerület   pártelnöke volt a következő szónok, aki a vidéken, többek  között   Dorozsmán  tett  tapasztalatairól számolt be:  a gazdák bajáról, a bolettáról, az  adóteherről,  kijelentve, hogy ennek  a helyzetnek  meg kell változnia  s  kenyérhez  kell jutnia  annak  is,  aki  a  katedrán,  vagy  a  hivatalban  dolgozik. 
— Majd ha elmegy a Kuna Pé! — kiáltotta valaki  közbe. 
— Az nem oka a bajoknak, az jó ember — felelte  a  szónok. 
A  szónok  ezután   megköszönte   a   közbeszólást,  mert  módja  van  rámutatni,  hogy  a képviselőket  nem  választják,  hanem   kinevezik.  Ezzel  szemben  Friedrich  István  két  hónap  alatt megcsinálta a titkos és nőkre is kiterjedő választójogot. 
—  Éljen, éljen! — kiáltották erre a szíven talált hölgyek. 
— De nem panaszkodni jöttünk ide, — folytatta a szónok, — hanem bízni a jobb jövőben. Ha majd választunk, tudni fogjuk, — én nem mondom  meg,  —  de tudni  fogjuk, hogy  kire szavazzunk.  Egy  ember van  még mindig,  aki felé vággyal néz  a nemzet:  Friedrich  István. Két  hónap  alatt  többet  tett,  mint   negyvennyolc  óta  Magyarország  összes  miniszterelnökei  együttvéve. 
— Igaz! Úgy van! — harsogott a kerthelyiségben. 
Csapó Ferenc, a XII.   kerület   pártelnöke állott fel ezután. 
— Mit látunk, — mondta, — egy  hatalmi mámorban  fetrengő uralmat,   amely  a véres verítékkel kipréselt filléreket elkölti, s mit látunk  a másik  oldalon:  pártvezéreket, akik  a kloakából  kihozzák  a csőcseléket  az utcára s más érdekük nincsen,  mint hogy  fölvegyék  a fizetésüket.  S mi van még ezenkívül? Egy kis csoport,  amely tíz tagból áll. Ezek nem gyűjtenek  vagyont,   csak   önzetlenül  dolgoznak. Friedrich István körül   tömörülnek s  büszke vagyok, hogy én is köztük vagyok. 
Az  elnök   szólt   ezután.   Fölkérem,    — mondta  — Bencse  testvérünket,  aki  az  Angyalföldről  jött,  ahol  a  vasgyárban  munkás, hogy  beszédét  tartsa meg. 
Bencse  azok  nevében   hozott   üdvözletet, akik  a  szociáldemokrata  párt  tagjai  voltak, de  ma  a  Friedrich-párt   tagjai.   Mert  ő  az egyetlen,  aki  segít. 
—  A  gyárak  —  úgymond  —  zárva  vannak.  Ha  kegyelmes  urunk  megmaradt  volna, ez  nem  következik  be,  mert  ő  mint  iparos, szakember, és  tudja,  mit  kell  csinálni. 
Most Weiss Konrád emelkedett szólásra. 
—  Én,  mint  Friedrich István helyettese  beszélek — kezdte. 
— Was sagt er?  —  kérdezte  a  pirosképű öregúr. 
— Still! Er ist Friedrichs Stellverträter! 
—   Na!  Was  hab  ich gesagt?  Der  Friedrich! kommt  nicht! 
—  A hűvös idő és  a szél  miatt  az orvosok nem engedték ide Friedrich Istvánt, — mondta Weiss Konrád.  — De nyolc-tíz nap  múlva el fogja mondani  véleményét,  mert  az  egész ország arra figyel, mi az ő véleménye. 
A   választásról  beszélt  ezután,  kijelentve, hogy  a  budapesti  választástól  nagyon  sok függ.   A  szavazók  arra  adnak  feleletet,   ki vezesse  az országot,  Bethlen  István-e,  vagy, Friedrich  István. 
—   Csak  Friedrich!  —  kiáltozták  mindert oldalról  tapsolva. 
—   A   tapsokból  és  a  közbeszólásokból  látom a közhangulatot —  állapította  meg megelégedetten  a  szónok.  -—  S  ezt látom  minden körzetemben.  Friedrich  azonban  csak  akkor mutathatja  meg,  hogy  mit  akar,  ha  egyedül vezeti  pártját  és  nem  kénytelen  csatlakozni senkihez..  Még egyszer  üdvözlöm  a  megjelenteket  Friedrich  István  nevében  —   fejezte be beszédét. —  Majd  ha  ő eljön,  olyanokat mond,   amit én  nem  mondhatok,  mert  nem véd  a mentelmi  jog.  Olyat mond, amit senki se  ember,  se  lap  nem mondhat meg. 
— Ez az!  — szólt közbe  egy mély hang. 
—  Ő  az igaz ember, — kontrázott  ezúttal egy szoprán.

Nagy István elnök szólalt  fel még egyszer arról, hogy mi a teendő, hogy melyik párthoz kell csatlakozni. Feltette a kérdést, kormánypárthoz-e,  a keresztény községi  párthoz-e, demokratákhoz,a szociáldemokratákhoz, vagy, kommunistákhoz csatlakozzanak. 

— Borzadok a kommunizmustól, — mondta sápadtan, egy hölgy, s a jelenlévők valamennyi csatlakozást kizártnak minősítették. 
— Hát akkor hová lehet menni? — kérdezte az elnök. 
—  A   Friedrich-pártba!  —  zúgta   a kerthelyiség  és  a  szaletli.                       
Ezzel  az elnök bezárta  az ülést,  s elvonultak  a rendőrök.  Mert voltak rendőrök is négyen a Brandits-féle vendéglőben,  ahova ezért a  szeptemberi  estén,  —  amint  a  helyettes mondta, —   csepp  híjján,  hogy nem figyelt az egész  ország  szeme.  Ha  Friedriih  István  eljön. De nem jött el. 
— Ich hab gesagt. Mein  Spuri  lügt  nie ***- mondta  a  pirosképű öregúr távozóban. 

Losonczy  Zoltán 

Budapesti Hírlap 1930 szeptember 5

* spisz  ( spieszbuerger) = nyárspolgár, kispolgár torzított változata

**Friedrich István politikus

*** Megmondtam , az én szimatom soha nem hazudik


Branditsnak a politika nem hozott szerencsét. A Tabán lebontása után is a közelben próbált érvényesülni:
a Nagyboldogasszony útja (Ménesi út) 76- ban nyitott vendéglőt és bérelt lakást, ahol még négy évig vegetált kocsmárosként . 1939-ben tartozásai miatt  az üzlet végrehajtásra került

 Lásd: Fővárosi Közlöny

Az egyiknek sikerül, a másiknak nem, 
a sors olykor nem tudja mit akar...