1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2016. december 31., szombat

VIDA JÓZSEF: KEZDJÜK ÚJRA



Régi nóta; kezdjük ujra!

Nem is híttuk, mégis eljött,
Valóban ez szép volt tőle,
Megérdemli, hogy versecskét
Irjak a tiszteletére.

Tehát hozott Isten, ujév!
Örülök, hogy viszontlátlak;
Épen jókor érkezél meg:
Temetésére apádnak.

Cseppet sem volt kár érette,
Vén volt már az istenadta,
A mi haja el nem hullt is,
Megfehérült, mint a vatta.

Egy jó szót sem hagyott hátra,
Kifosztották mindenébül:
Egy szalmazsák, melyen meghalt,
Maradt csak rád örökségül.

Ezzel pedig nem sokra mégy,
A hol annyi kéz nyul feléd,
Hogy bizony nagy dolgot mivelsz,
Ha kielégited felét.

Ajándékod minden ember
Kiváncsian lesi, várja;
Hadd lám tehát, mi jót hoztál
Számunkra a szűrujjába?

Ajándékod egy kis remény,
Majd kevesebb a semminél;
Eredj, eredj, haragszom rád,
Te sem vagy jobb a többinél!

Boldogult uradatatyád is
Ép ugy köszöntött be, mint te:
Szép jövendő reményével
Szeget-zugot telehintve.

Alig vártuk, hogy az idő
E reménymagot kiköltse!
Ki is kelt, de csalódás lett
Fanyar, keserű gyümölcse.

… No de se baj! Elmult eső…
Őseid már sirban vannak.
Csak te légy majd jobb apádnál:
Hozz jó kedvet a magyarnak!

És ha majd távozni készülsz,
Nyugalomra költözendő:
Kérni fogunk: hogy maradj csak,
Nem kell nekünk uj esztendő!

Vida József

Forrás:
-Vasárnapi Újság 1854-60
- Markó Ernő: Tabán


2016. december 30., péntek

2016. december 22., csütörtök

ELVETÉLT TABÁNI ÁLMOK 1946-BÓL



DOBROSSY BÉLA D R.


A GYÓGYFÜRDŐK ÉS A TABÁN JÖVŐJE 


Váкár Tibor tervvázlataival 


vázlatterv  a Gellért fürdő és környékéről


Európa egyetlen városa sincs megáldva annyi és olyan gyógyhatású hévvizzel, mint Budapest.'Ennek ellenére még mindig kevés intézkedés történt e páratlan kincsnek mind a széles néprétegek, mind a jövedelmező idegenforgalom szolgálatába való állítására. Különösen a két világháború közötti időben lett volna alkalom fürdőkultúránk fejlesztésére, amikor az ország és a főváros ipara, kereskedelme és idegenforgalma szerencsésen és gyors ütemben fejlődött. Az a lelkes kis csoport, amely fürdőorvosokból, geológusokból, a gyógyhelyi bizottságból és idegenforgalmi szakemberekből állott, mindent elkövetett, hogy felrázza az illetékeseket a Fürdőváros megteremtésére. Sajnos, szavuk sok tekintetben a pusztában veszett kiáltás maradt. Utána jött az ostrom, mely a budai fürdőket részben vagy egészben rombadöntötte, az értékes berendezések jórészét pedig már előzetesen nyugatra »mentették«.

Most, amikor az újjáépítés megkezdődött, minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy egységes és jó szakemberek bevonásával elkészített terv szerint teremtsük meg mindazt, ami fővárosunk természeti kincseinek teljes kihasználását minél előbb lehetővé teszi mind tudományos (vagyis gyógyító), mind pedig szociális és jövedelmi szempontból. Ne feledjük el, hogy a reuma népbetegség, mely az összes kultúrállamok statisztikája szerint több embert tett részben vagy egészen munkaképtelenné, mint a rettegett tuberkulózis, melynek kimenetele gyógyulás vagy halál, míg a reumás betegségeké az elnyomorodás, ami súlyos tehertételt jelent a család és társadalom számára. Le kell szegeznünk azt is, hogy Magyarországon és Budapesten a reumás betegséget még ma is csak drága pénzért lehet gyógyítani ; ugyanakkor hőforrásaink vize — naponta több millió liter — nagyobbrészt kihasználatlanul ömlik a Dunába.

Ezek után gondolkozzunk azon, hogy mit kellene tennie a Székesfővárosnak máris, egyfelől a saját érdekében, másfelől szociális, kulturális és idegenfor

galmi szempontból. Ezzel tulajdonképen adva van a tennivalók sorrendje is. Elsősorban a főváros jelenlegi anyagi helyzete sürgeti, hogy üzemei rentábilisak és jövedelmezők legyenek, másodszor a szociális szempontokat kell szolgálnia azzal, hogy lehetőséget teremt a szegényebb néposztályok gyógyítására, ugyanakkor szolgálnia kell a tudományos kutatást és magához kell rögzítenie az idegenforgalmat. Mindez romfürdőkkel, elavult és hiányos felszereléssel elképzelhetetlen, sőt meg sem kísérelhető. Az idő pedig sürget, mert a magán- és idegen tőke máris jelentkező érdeklődése, —- később térhódítása — rá fog feküdni az északi, vagyis József-hegyi forráscsoportra (Császár- és Lukács-fürdők) és pótolhatatlan kárt okoz anyagilag a Fővárosnak, mint a legtöbb forrás tulajdonosának, másrészt a reumakérdés irányítása és megoldása kiesik a főváros kezéből, nem is szólva az idegenforgalom átterelődéséről. 


Rudas- és Rácfürdő környékének vázlatterve

A felsorolt szempontoknak megfelelő új gyógyfürdőtelep tervének kialakítása előtt még foglalkoznom kell a »Tabáni Fürdőváros» és általában a Tabán kérdésével. Ezzel kapcsolatban évtizedekre visszamenően számos építészeti és városrendezési terv és monográfia látott nap
világot. Legutóbb pedig a »Budapest«
foglalkozott vele. A tervek többnyire építészek és városrendezéssel foglalkozók szülöttei, holott a jelenkor számos olyan követelményt támaszt, amelyek megoldásához más tudományszakok bevonása és véleménye is nélkülözhetetlenné válik. Különösen vonatkozik ez egy fürdőváros vagy fürdőtelep elhelyezésére, melynél az irányt a geológus, meteorológus és klimatológus, a szükségletet pedig a fürdőorvos szabja meg, míg kiváló építészeinkre csupán a nemesveretű kivitelezés munkája vár. Vigyázni kell arra, hogy az üdülőt vagy beteget elsősorban nem az építészeti külsőség, hanem az fogja érdekelni, hogy a fürdőtelep könnyen megközelíthető, egészséges fekvésű, zajtalan, belső berendezésében egyszerűen kényelmes és a gyógyítás minden lehető és korszerű eszközeivel felszerelt legyen. Mindenekelőtt tehát a fürdőtelep helyének a kiválasztása fontos.

Fürdőváros kialakításáról Budapesten nem igen lehet szó, mert a források többsége két, egymástól távol fekvő hegyből, vagyis a Gellért- és József-hegyből származik, így a két helyet nem lehet egybeépíteni a nagy távolság miatt, csupán fürdőtelepck kialakításáról lehet szó. Valamennyi gellérthegyi forrás a székesfőváros tulajdona, s ezek többsége a Rudas- és Szent Imre-fürdőkhöz tartozik, míg kisebb részük a Gellért-fürdőt táplálja. A források elhelyezkedése miatt vélték és vélik ma is a székesfővárosi fürdőtelep helyéül a Tabánt a városrendezők és építészek. Pedig ha megvizsgáljuk, hogy a Tabán alkalmas-e olyan igazán világvárosi fürdőtelep kialakítására, amely méltóan reprezentálja Budapest hévíz-, gyógy- és ivókúra forrásait, akkor — részletes és beható vizsgálódásaim alapján — csak nemmel válaszolhatok a kérdésre.



A Tabán egy szűk, szabálytalan háromszögalakú, észak felé nyitott, igen alacsony fekvésű völgy, amit állandóan szántanak az északi szelek, melyek magukkal hozzák az óbudai és újpesti gyárak kormát s a Gellérthegy meredek cszaki lejtőjébe ütközve a völgyben állandó szélörvényeket okoznak. Ha nem is veszi magának valaki azt a fáradságot, hogy megtekintse a Meteorológiai Intézet Tabánra vonatkozó feljegyzéseit, akkor is meggyőződhet arról, ha szélcsendes időben megfigyeli egy rohogó autóbusztól felvert porfelleg útját. Az északi széltűi való védtelenséggel együtt jár, hogy pl. kora-tavasszal, de télen is, milyen nagy hőmérsék- és napsugárzási különbségek vannak a Gellérthegy déli, szelíd lejtője és meredek északi oldala között. A reuinás beteg legjobban fűtött szobában is érzékeny az időváltozásra, de különösen a szelekre. így tehát, ha semmi más kifogást nem lehetne felhozni a fürdőtelep tabáni elhelyezése ellen, már ez is elegendő lenne. De lássuk tovább.

Az új városrendezési tervek alaposan igénybeveszik a Tabánt. Először is — igen nagy bölcsességgel — az óceáni kikötők és a nyugati államokból érkezőket többé nem a jelenlegi kietlen Bécsiúton akarják bevezetni a városközpontba, hanem az erdős, panorámás Hűvösvölgyön, Olaszfasoron és az egyetlen parkká alakított Vérmezőn és Horváth-kerten át hozzák a Tabánba, ahol egyszerre pillantják meg a- restaurált várat, a modernül újjáépített Szent Imre- és Rudasgyógyfürdőket, a most épülő monumentális gellérthegyi emlékművet és majd a gyönyörű tabáni parkban fordul autójuk az új belvárosi lúdra, : hogy a tervezett dunaparti szállodasor mellett jussanak az újjonnan épített Fórumra.

A Tabánra támaszkodó új híd forgalma^ a Bécs felől az előbb említett útvonalon befutó nyugati és a Hegyaljaúton át jövö Trieszt—Zágráb—Balatoni autótömeg azonban nemcsak a szerencsétlen elhelyezésű Bethlen-udvart fogja elseperni a helyéről, hanem kitölti az egész tabáni völgyet is. Hogyan képzelhető el tehát két ilyen transzkontinentális műút között és a hídfő mellett egy gyógyhely vagy üdülőtelep? Ha naponta fogják olajozni az utakat s a porképződés ezzel csökken, akkor is megmarad az óriási forgalom zaja és nehéz benzin s olajfüst terjeng az egész völgyben. A tabáni forgalmat a felsorolt tényezőkön kívül fokozni fogják a legújabb tervek is, még pedig a Sashegy aljába tervezett új Déli pályaudvar, Ilegyalja-úton át lebonyolódó gyalogos- és kocsiforgalina, továbbá az itt átvezetett Földalatti vasút.

Ausztriában, Svájcban vagy Csehországban egyetlen gyógyhely sincs a hegy északi lábához építve. Davos világhírét éppen az adja meg, hogy a hegy déli lejtőjének tövében, az északi szelektől teljesen védetten a hómező felett is akkora erejű a napsugárzás, hogy télen is fedetlen testtel lehet lég- és napkúrázni.

A felsorolt — és még folytatólagosan felsorolható — érvek alapján tehát el kell vetni a főváros fürdőtelepének az erre minden tekintetben alkalmatlan tabáni völgyben való elhelyezését.

Vizsgáljuk meg hogyan lehet ezt a völgyet igazán hasznosítani? Legelőször is kiváló műegyetemi geológusaink készítsenek összes értékes forrásainknak időálló foglalatot, hogy azok mindenkor megmeneküljenek nemtörődő kanálisépítők vagy útburkolók pusztításaitól. Jelöljék ki a gyüjtőciszlerna helyét, hogy ez a folyékony kincs ne vesszen el kihasználatlanul a Duna vizében. Jöjjön azután az építész, ki a romok eltakarítása után rendezi a Tabán környékét, restaurálja a Várat és modernül újjáépíti a legértékesebb forrásainkkal táplált Szent Imre- és Rudas-gyógyfürdőket, ráépítvén arra egy kis kórtermekből álló reumakórházát a szegényebb néprétegek számára. Ezenkívül elfér még a Tabánban, hátt-al a Czakó-utcának az idegenforgalmi elosztóhely is a Délről és Nyugatról érkezők számára, akik a pesti oldalra való átjutás előtt itt mindenről felvilágosítást kaphatnának.



A tulajdonképeni gyógyfürdőtelepet azonban a Gellérthegy déli oldalán vélem egyedül kialakíthatónak, úgy, hogy ez a jelenlegi Szent Gellért-gyógyfürdőt patkóalakban övezné. Az épületsor a Szikla-kápolnától indulna ki, a Kelenhegyi-út jobboldalán fel, egészen a Gyopár-utcáig, itt átfordulna az Orlay utcába és a patkó másik sarka a Bartók Béla-útra rátámaszkodna.

A Kelenhegyi- és Kemenes-utca lenne a telep belső közlekedési és földfeletti útja, míg az épületsor és a jelenlegi fürdő között, különösen a téli időszakra földalatti folyosó szolgálna, olyanformán, mint ez a debreceni egyetem épületei között bevált. A Gellért-szállónak az Orlay-utcai kazánhoz már van egy ilyen földalatti folyosója, melyből kiindulva megépíthető a másik, vagyis a hegy felé vezető és rövidebb ágazat. Így a jelenlegi anyaépület minden része szerves és az időjárástól függetlenített összeköttetésben lenne az új, patkóalakú épülettel. Ebben a patkóalakú palotában azután elhelyezhető lenne minden, a mit az idegenforgalmi szakemberek szükségesnek tartanak, míg az anyaépület teljesen a gyógyítás szolgálatában állana. Ezt a szempontot a Szent Gellért-szállónak jelenleg folyamatban levő újjáépítésénél máris figyelembe kell venni, hogy minél hamarabb kialakulhasson a modern reuma-kórház.

A fentebbiekben ismertetett megoldás — véleményem szerint — egyedül helyes és gazdaságos. Az említett patkó alakú új épület területének javarésze a főváros tulajdona. A hely észak felől védett és a Tabánnál sokkal mérsékeltebb klímájú, a forgalom zaja elkerüli és mégis közel fekszik a déli és nyugati transzkontinentális utak tabáni befutójához, Pesttel pedig közvetlen híd-összeköttetése van. Az Orlay-utcai kazánház és az alagsori szivattyútelep korlátlanul bővíthető. A megoldáshoz természetesen több vízre van szükség, mint amennyi jelenleg a Gellért rendelkezésére áll, de könnyen lehet a jelenleginél értékesebb vizet is hozni a Tabánból vagy a Rudas-fürdőtől, mely területek kétségtelenül bővízűek. Ez a mai technikai lehetőségek között nem probléma. Gondoljunk arra, hogy a török hódoltság idején Musztafa pasa a Lukács-fürdő kertjéből vezette saját fürdőjébe, a jelenlegi Fő-utcai Királyfürdőbe a forrásvizet, többszáz méteren keresztül s azóta is ez a csatorna táplálja a fürdőt.

BUDAPEST folyóirat1946 augusztus





ESCHER KÁROLY








Holdvilág utca 



Nagymosás a Tabánban




Szekszárdon született, tanulmányait Budapesten végezte. 1909-ben gépgyárakban dolgozott műszaki rajzolóként, 1916-tól filmhíradók és játékfilmek operatőre lett, része volt Damó Oszkár stábjának, ő volt Bródy Sándor: A dada filmváltozatának operatőre is. A húszas évek végére, a némafilm válsága idején felhagy a filmmel, figyelme a fényképezés felé fordul.

1928-tól Az Est-lapok fotóriportere, dolgozik a Pesti Napló képes mellékletének (igazolva a műfaj létjogosultságát), 1939-ben a Híd, majd a Film Színház Irodalom fotósa, 1945-öt követően a Képes Világ, Kis Újság, Képes Figyelő, Hungarian Foreign Trade fotóriportere lett. 1951–52-ben, nyugdíjazásáig a Városépítési Tervező Irodánál dolgozott.
Escher Károly a fotográfia szinte minden területén alkotott: a színházi és színészfényképezés mellett sajtó- és riportfotós, kortörténeti értékű, szociálisan érzékeny riportképei (Éjjeli menedékhely, Kültelki nyomortanya, Kilakoltatottak) mellett kiváló portrékat készített a korszak nagyságairól, köztük a windsori hercegről, Derkovits Gyuláról, Walter Gropiusról, Móricz Zsigmondról. Nevéhez fűződik a Petőfi Sándorról készült dagerrotípia restaurálása 1955-ben. Képei magyar és külföldi kiállításon nyertek díjat. 1964-ben nyerte el a Nemzetközi Fotóművész Szövetség legmagasabb kitüntetését. 1965-ben érdemes művész díjat kapott.



2016. december 20., kedd

KARÁCSONYI DAL A MULTBÓL


KARÁCSONYI DAL

Heródes ül Jeruzsálem
Bíborba vont fényes trónján ;
 Az ő hírét, dicsőségét
Kürtölik a templom tornyán.
Palotában harsány ének is megszólal
 Jászol felett a pásztordal:
Dicsőség égben Istennek! 
Világbíró Róma trónját
Nagy Augusztus bitorolja,
Népek jogát, népek éltét
vad harezokban eltiporja.
Tűz, láng és vér forrva forrnak
Nyomain a hatalomnak ;
— Betlehemben is világol
 Csillagfénytől a kis jászol:
                              Legyen békeség e földön ! 
                       Itt hóhérbárd, ott keresztfa,




                         
                                             Mi a jogot s törvényt szabja,
 S átok, pokol ott uralg csak,
Hol az ember ember rabja.
 Megtört szívek sikoltása
Beful a kéj kaczajába,
— Betlehemben, a jászolban
 Hangzik csak egy biztató dal:
Szeretet az emberekhez! 
Régi idők, régi hangok,


Emlékükben összeforrva,
 Mi végre még mai napság
 Énekül egy karácsonyra ?
Ki nem tudja, hogy mi végre,
Tanítsa meg Róma vége,
Jeruzsálem merre, hol van ?
Örök eszmét pásztordalban
 Most hirdetik — karácsonyban.

Vasárnapi Ujság 1871
Fejes István



Aleppo 2016 

BOLDOG KARÁCSONY ANNO 1935





A tabáni kertészeti munkások karácsonya 

NÉPSZAVA 1935 dec 29

Fekete karácsonyra virradtak a tabáni kertészeti munkások. December 23-án egyszerűen közölték velük. hogy „az időjárásra való tekintettel" 28-ától. szombattól kezdve minden munka szünetel. Ezzel együtt természetesen „szünetel" a kereset is, csak a nyomorúság, az éhezés, fagyoskodás, rongyoskodás nem tart szünetet „az időjárásra való tekintettel".
De hogy karácsonyra mégse legyenek egészen pénz nélkül, december 24-én délelőtt 10 órára berendelték a munkásokat fizetésre. A 10 óra eljött, el is imúlott. 11 óra lett, majd  12, de fizetésnek még híre-hamva sem volt. 
A munkások természetesen zúgolódtak emiatt, amire az illetékesek nem azzal igyekeztek lecsillapítani a kedélyeket, hogy kiadták volna a munkások fizetését, hanem azzal, hogy rendőrt hívtak.
Végre azután 1 óra tájban valóban sor került a „keresetek" kifizetésére, de ebben sem volt köszönet.
   Egy négygyermekcs családapa például 8 pengő 86 fülért kapott egyheti munka fejében.
Azt persze nem magyarázták meg neki, hogyan éljen meg hatodmagával ebből a pénzből, amely fejenként és naponként 21 fillérnek felel meg. Csak anyit közöltek vele és a többiekkel is ismételten, hogy 28-tól kezdve ez sem lesz, mert „a hideg miatt nem lehet tovább dolgozni". Viszont a tabáni kertészeti munkások jól emlékeznek még arra, hogy januárban jóval hidegebb Időjárás mellett ugyanilyen munkát végeztek a Gellért-hegyen és tudják azt is nagyon jól, liogy a mostani időjárás a legkevésbé sem akadályozná a tabáni munkák folytatását, sőt ez a munka éppen most a legidőszerűbb a talajlazítás szempontjából is.

Más oka van tehát annak, hogy most valamennyiöket szélnek eresztik és senki sem törődik azzal, mi lesz velük és a családjukkal: éhen vesznek-e. vagy pedig megfagynak-e hamarább. 

Természetesen azért tovább folynak a szónoklatok a szeretet ünnepéről, a magyar testvérekről és a családvédelemről.

ANYÁM SZÜLETÉSNAPJÁRA

 

2016. december 19., hétfő

ORFEUM ALÁSZÁLL A RÉGI VILÁGBA (BUDAPEST ORFEUM)

SZÉKELY ALADÁR:TABÁNI KÉPEK


Székely Aladár  1870-1940

A szakmát hivatásos fényképészektől tanulta, először a Dunky fivéreknél Kolozsvárott  később pedig Budapesten. Az 1890-es évek : Mertens Edénél volt inas, Gyulán és Orosházán dolgozott az 1890-es években  majd a századfordulón Budapestre, a Mária Terézia tér (ma Horváth Mihály tér) 1. szám alá helyezte át műtermét. 1908-ban elsőként nyitott utcára nyíló kirakatos műtermet, a József körút 62.-ben. 1910-ben az Andrássy út 29. szám társtulajdonosa volt, egyidejűleg másik két műtermét is működtette. Az 1910-es évek elejétől a Váci utca 18. szám alatt is dolgozott.Fotókat készített Karácsonyi János Békésmegye története (Gyula, 1896) című monográfiájához. Magyarországon a fotoművészeti realizmus első jelentős képviselője volt. Nevezetesek a 20. százád elején készült portréi, melyek a magyar művészeti élet kiemelkedő alakjait ábrázolják. Ezek a fotók a Írók és művészek című albumában (Bp., 1914) jelentek meg. A Nyugat írógárdájának tagjait is fotózta.

(Wikipédia)
                                             





A TEMETŐ IS MEGHAL EGYSZER



Szózat 1925 augusztus 15

A TABÁNI TEMETŐBEN

(A  Szózat  tudósitójától.)   

Néhány  éve már  megkondítotíák  a  lélekharangot  a pusztuló   Tabán   egyik szimbólikusan  szép helye, a "Tabáni temető" felett, de a sírkert  kiürítésének  időpontját  jövő   évre halasztották.  A  kopott,  régi,  mcgfakult gyászokat  rejtő  sírkövek   tehát,  nemsokára  nehéz  társzekerekre  kerülnek  s kiássák a portó csontokat is, hogy más helyen  aludják  tovább   végtelenbe ' nyúló álmaikat.  És  az öreg' Tabán  egyre soványodó  arca ismét  szegényebb  lesz   egy jellegzetes,  megszokott  vonással.
A  nemsokára  megszűnő  öreg  sirkertbem  már  évek  óta  nem emeltek  új  hantokat.. Magasra törő fák alatt, — melyek mély,  síri  álmok  fölött  őrködnek,  pusztul,  zülliik  minden,  mert  az  itt  nyugvó emberek  hozzátartozói  legnagyobb  részben  is már szintén meghaltak.  Csak  kirándulók,  szerelmes  párok  keresik  már  fel azt a  helyet, hova  a régi  Buda nemes és tekintetes  polgárai temetkeztek s lépten- nyomon  szemünkbe  ötlik  az  idő  rombolása.
A kerítése legnagyobb része teljesen eltűnt, a  horpadozó  hantok között, csirkék szaladgálnak  ,s  estendenkémt  Budára  átmenekült pestiek  betüzgetik  a  sírkövek megfakult  feliratait.  A  sírkert  nyugati oldalán' hatalmas  köobeliisztk  alatt  a. Budavár  visszavételénél   elesett  negyvennyolcasok  alusznak.   Most  valószínűleg őket  is  kitelepítik, de  hogy  hova, azt még  senki, sem  tudja.  És nem  döntettek még  afelől,  sem,  hova  helyezik  át  a  temető  közepén  nyugvó Virág   Benedek hamvait.   A  negyvenyolcas  honvédek nyughelyét  ugyan   síremlékük   felirata szerint örök  időkre  itt  határozta  meg a főváros, de hát  az idő múlandó...

Ebben,  a  temetőben pihen Döbrentey Gábor  is.  Hova  kerülnek  hamvai,  senki sem tudja. Az illetékes hatóságok ugyan felhívták a temetőben nyugvók hozzátartozóit,  hogy  halottaik  porát   szállíttassák  el.  De alig  akadt  jelentkező.  A  legtöbb  hant ma is érintetlenül várja, hogy belevágjon a  temetőt  kiürítő  munkások (ásója.
Itt  poriadnak Jelfy  Lajos   és Szétér István  negyvennyolcas  ezredes   hamvai is.  Aztáu  szürke  nevek  légiója  következik.  Egész generációk  fekiisznek egy-egy hant, alatt.  Az apák neveit még németül véste  kőbe  a  kőfaragómester,   de   fiaik már  magyar  felirat  alatt  pihennek, kedves,  néha  Kissé  naív  epitétumok  alatt.
A  temetőt  gyászolók  már nem  igen látogatják.  Csak  néha  jön  ide  egy-egy  fáradt,   kiszáradt   könnyű    öregasszony. Megáll  valamelyik   sír  fölött,   csendes imát   mormol,   aztán   mereven   bámul maga elé.  Talán  arra  gondol,  hogy  jövő éviben  már az sem. lesz,  ahol -kisírhassa magát...

Friss Újság 1934 junius 20 

RÓZSAKERT LESZ A RÉGI TABÁNI TEMETŐBŐL


Tabán  ujjáépülése  átalakítja  a  régi  tabáni  temetőt  is. A  már  régóta  használaton   kívül álló  temető  nyilvános  parkká alakul  át.  154  évig  állott  fenn  ez   a temető,  amelyben  sokezer  halott elporladt  csontjai pihennek.  A síremlékek  nagy  része  már  tönkrement, _ ezeket   eltávolítják,   vagy árverés  utján  értékesítik.   A  sok ezer  síremlék   közül   mindössze 106-ot  jelentettek  ki  műemléknek, vagy  egyéb  szempontból  fenntartásra  érdemesnek,  ezek  szépen  elrendezve,  a  városkertben  maradnak  továbbra  is.  


Megőrzik  és  tovább  ápolják a nagynevű halottak sírjait,  valamint  18 honvéd  sírját és a  Budavár  bevételénél   elesett hősök  tömegsírját.  1945-ig,  a  törvényes  határidő  lejártáig   fenntartanak  még  29  sirt,  mig  a  többi sírok  helyét  parkírozzák,  mert  az uj  igazságügyi  törvény  módot  ad arra,  hogy  régen  nyugvó  halottak maradványait ne emeljék ki a földből.  A  rózsaligetté   átalakuló  temető parkirozási munkáját júliusban  kezdik  el.


Friss Újság 1934 szeptember 16

MEGHAL A TEMETŐ IS


 Csendesen, észrevétlenül ráborul az ősz a vén Tabán porladó romjaira , ódon,   ledöntött   köveire. Ott ahol valaha igy   szüret táján még a nagy nyári  mulatságokat  is  túlszárnyaló   jókedv   uralkodott,   ahol pengett  a  citera,  zenélt  a  tambura, harmonika  és klarinétszóra iszogatták   vig   vacsorázók,  meg  a   szerelmespárok az új   borocskát, most néma csend, csak   a  villamos   csendül  egyet-egyet   és  az utolsó   autóbusz   dudál   mielőtt   éjszakai
nyugalomra   térne.
De   nappal   sem   élénkebb a  lerombolt  városrész , hát   még a temetője,mely  már  a  régi  időkben is  egyik legszomorúbb,   legregényesebb  sírkertje  volt   Budának. Csak   a  langyos őszi napsugár lop enyhe derüt a halomba dobált sírkövek, kriptarácsok, korhadt fejfák  megdöbbentő   zűrzavarába.   Mert  a  főváros  vezetősége m ár   jónéhány   hónapja   elhatározta, hogy  megszünteti   az   amúgyis régidők  óta nyugalmazott   tabáni temetőt   és helyébe  rózsaerdőt  varázsoltat.  Annál is  inkább  időszerűvé vált ez az   elgondolás, mert hiszen a  Tabán közeli  ú jjászületésének terve  csak igy  valósítható meg   teljes  egészében. temető ugyanis  évtizedek   óta  használaton kívül áll,   mert   sírhelyei  megteltek és közben körülépült, ugyannyira,  hogy  bőviteni  nem   lehetett .

A  legregényesebb  temető múltja

A   tabáni   temető   1780-ban  fogadta   be  az  első  halottat Podgoletz Gottfried   János      rézön tő mestert akinek  családi   sírboltjába  még hosszú időn  keresztül szállottak le  a derék  iparos  megboldogult Utódai.  Közel  200  évvel  ezelőtt  még ezen a  tájon nem volt temető,  a halottakat  a templomkertbe  temették.   Mária   T erézia   1775-ben adta ki  rendeletét,mellyel   a   templom- kertbe   való   temetkezést betiltotta, így   történt  intézkedés  a  tabáni  temető   létesítésére. 154  éven   keresztül  temették  tehát  ide a néhai  jó budaiakat, akiknek   ham vai   fölött a   főváros   jóvoltából   jövő   májusra    már   kiv iritanak a  rózsák, kizöldülnek  a gyepágyak   és a  fehér padokon, kígyózó   sétaösvényeken majd  szerelmesek    andaloghatnak.
A  temető  átrendezését  már  megkezdték,  a  sírkövek  nagyobb  részét egybehordták,a kripták  bejáróit szétbontották  és  halomba  rakták a téglát,  köveket.  Az  út  és  csatorna- építő   szakbizottság,   amely   a   kertészeti   ügyeket is intézi, valóságos kis  munkástábort rendezett  be a   temető egyik  sarkában, ahol ponyv asátrak   alatt  laknak  a  temetőből  rózsaligetet  építő  szorgalmas munkások.  A  sok   költség  miatt  az egész  nagy tervet csak részletekben akarják    megoldani, így  mindenekelőtt a  temető,   illetve   a   rózsaliget útjait   hozzák  rendbe,építik meg  először.

Kegyelmet  kapnak a  48-as  hősök

Sokezer halott pihen  az  ódon  tabáni   temetőben. A sírem lékek   jó részt   tönkrementek, szétporladtak. De   sok   közülük  ellentállt  az  időnek sőt  nem  egynek műbecse vagy történelmi  értéke  van. Ezeket  a főváros megőrzi, rendbehozatja, a nagynevű  halottak sírjait  pedig érintetlenül   hagyják és a rózsakertbe illesztve, ápoltatni   fogják, így    fenntartják  és   kegyelettel   őrzik a tabáni temetőben nyugvó 48-as honvédek  sírjait  is.   Ezek     közül egy-két   porladó   kőtábla  feliratá t sik erült   kibetűznünk.
    Így    szól   az egyik  felirat:

         Itt   nyugszik  örökös   békében
               HORVÁTH  SÁMUEL
          1848—49-es    honvédőrmester.

Mindjárt mellette pihen Szanday   Sretter   L ajos  honvédezredes, országgyűlési   képviselő, aki   1813- ban   született   és   koporsóját     1875- J>en  bocsátották  le  a  tabáni  temető hüs ölébe.      
Omladozó,   feketedett kövön   állnak    a   következő    sorok:

„Döbrentei   Gábornak,  az  úttörőnek és maghintőnek nyughelye.“

Zömök   gránitoszlopon alig sárgállik   már  a   régi  aranyvésés:
           Kelemenfy  László
        élek  — látok  — ihletek.
Ki tudja,mily gondolatok, események,    emlékek  rejlenek  a számunkra  oly  titokzatos,  oly  különös szavak   mögött.
A honvédek közös sírján szürke obeliszk.

,,A  honért  és  függetlenségért véreztek  el.“

Közelükben:
„ Itt nyugszik egy  rendíthetetlen   hazafi,
                      Pollák  Vilmos,
az egykor IV . honvédhuszárezred főparancsnoka,aki m int mártír a hazáért szenvedett s végre a tenger bánat   
keservi miatt    áldozatul    esett.

-Báró Jésintzi  József,   Szamosújvár  várnagy a  is  e  sirok  között  lelt örök   pihenőre 1849-ben. 
-Lőcsey Ferenc  nemcsak   48-as  honvédfőhadnagy volt, hanem adóhivatali főnök is, mint ez   sírkövéről   leolvasható. 
-Jezertsek Lukács 33   éves korában Budavár ár bevételénél esett el. 
-Csanádi István királyi   hivatalnok  síremlékét a   budapesti Markovits-Gabelsberger  gyorsírótársulat  állíttatta  és  a kőbe  vésett titokzatos  gyorsíró jelekkel   siratja  az   elhunytat.




A költő Virágh   Benedek  egyszerű rózsaszínű  mészkősiremlékén csaka név és a szomorú dátum hirdetik, hogy1833 julius 23-án  drága  értéket  vesztett a  magyar   szépirodalom .
Összesen huszonnyolc neves halott,   tizennyolc szabadságharcban elesett honvéd és százhat  műemlékké  nyilvánított síremlék  kerül bele a tabáni temető helyén kiviritó rózsakertbe,amely a kegyeletes áhita t mellett mégiscsak a harsogó, a mindent legázoló és mindent  újjáteremtő élet jelképe. Hiszen már most is kacagó gyerekek  kergetőznek  a kőrakásokon, szerelmes  párok  bújnak  meg  az  akácok  lombjai alatt, csákány csattog; a munka szava hangzik  az  ódon  sírok  között, amelyek    az  elmúlást  jelentik s amelyek most maguk múlnak el.

Stób Zoltán

Friss Újság 1934 szeptember 16

 

2016. december 18., vasárnap

TABÁNI TITKOK ÉS EMLÉKEK



Tabáni titkok

Új Idők  1933 április 23 Kis tárca

    Egy hipermodern festő kificamodott kezű-lábúfejű nőt alkotott a vásznán. Ósdi kollégája nagyon heves szemrehányásokkal illette.
— Barátom, ehhez te nem értesz, mert elmaradtál a világtól. Ez az új szépség.
— No, ha szépség, — válaszol az öreg, — akkor kívánom, hogy ilyen legyen a feleséged meg a lányod.
Ez az eset jut eszembe,    valahányszor költőink krokodilkönnyeket rínak a Tabán pusztulásáról. Mert úgymond, ott lakott a költészet. De még sohasem hallottam, hogy valamelyikük egy tabáni vityillóban szeretett volna lakni. Nem óhajtották magukat ennyire beleérezni a Tabánba.
Most, hogy a Tabánt leépítik s a vityilló-költészetnek befellegzett, elárulhatok egy titkot. Az a Tabán, amelyet      most fog eltüntetni a föld színéről a napszámosok csákánya: nem is az igazi régi. Száz évvel ezelőtt a közvéleményben kialakult az a nézet, hogy ime, immár egész rendes városrész áll a régi rendetlen Tabán helyén.
Milyen lehetett a régi rendetlen, ha a mostani, rendes, így fest?
Erről eléggé megbízható értesüléseink vannak.
1810-ben vad tűzvész pusztított Budának ezen a részén. A Tabánból semmi más nem maradt, mint por és hamu. Még a templom is félig-meddig martaléka lett a katasztrófának. Az a Tabán, amelyet mi ösmerünk, a nagy tűz után épült, hol vályogból, hol téglából. Két olyan anyagból, amelyet az ős-Tabán nem ösmert. Mert a tűz előtt ott lopott karókból, pléh-hulladékból, a szemétről    fölszedett gyékényponyvából, elhasznált zsákokból, kimustrált ládákból s más effélékből épített hajlékokat az ős-tabáni architektúra. Nem is a hajlék volt a legfontosabb, hanem a hozzátartozó udvar és kert. Mert ebben füstölögtek a lacikonyhák, itt főzték kisüstön a pálinkát, nagyüstön a lekvárt, füstölték a fokhagymás kolbászt, ütötték csapra a 
 hordót. Az egész régi Tabán inkább afféle nyári világ volt és az igazi élet akkor kezdődött ott, amikor a jég már elpusztult a Duna hátáról s tartott addig, amíg az első jégtáblák megjelentek. Az ős-Tabán tudniillik egyetlen nagy mat
róz-csapszék volt, száz apró alkatrészre parcellázva. Ez volt az első kikötőhelyük a Dél felől felvonuló, lóvonatú dereglyéknek, amelyek gabonát,  gyümölcsöt, állatot, bőrt szállítottak, a. cifraszínű hajók itt tartották első állomásukat, pihentették a hajóvonólovakat. Ide sereglettek a kupecek és alkudoztak a dereglyésekkel, mialatt a matrózok a Tabán kurtakocsmáinak udvarán dalolva itták a budai vörös bort, rágták a pirítósat és ferblit játszottak a gazdával. Rendes pest-budai ember sohasem tévedt ide. mert az ős-Tabán tanyája  volt a leghírhedtebb bicskásoknak, hamiskártyásoknak és számtalan olyan alaknak, akiknek foglalkozása gyakran kétes, legtöbbször még ilyen sem volt. Ez volt az ősi, az igazi Tabán, vad-romantikájú piszkos fészek, levantei hangulatokkal, tízféle anyanyelvű jött-mentjeivel, Kelet és Dél tarka népviseletében. Ha a Tabanografia már akkor is oly fejlett lett volna, mint újabb lírikusaink idejében: mennyi     zamattal gazdagodott volna költészetünk!
Sajnos, ezt a söpredék-múzeumot az utolsó szalmaszálig megsemmisítette az 1810-iki nagy tűz. Amit üszkein építettek, már „tiri" városrész volt. Mert eb ben már üvegből voltak az ablakok, kémények is keletkeztek a háztetőkön, sőt kapu is volt az udvar felé.
  Hogy ezt a második, rangos Tabánt most köztisztasági, közrendészeti, közbiztonsági stb. okokból ha Iáira ítélték, az csak arra vall, hogy a közmunkák tanácsa nagyon magas lovon ül. Neki már ez a második, talmi-Tabán is túlköltői volt. így váltakozik a bürók lírai ízlése.

Azonban a költőkre nézve ez nem jelent végzetes csapást.  Mert a világ művészi szelleme ma már elérkezett a technokráciáig, a festők már festenek olyan képeket is, amelyekről nem lehet katalógus nélkül megállapítani, portré-e avagy lokomitív, a költők számára pedig lírai zsákmánynak kínálkozik az Elevátor, a gőztraktor és a dinamóház. Nem kell tehát nagyon komolyan vennni a nagy zokogást, amelyet a Tabán elmúlása miatt végezn


Tabáni emlék


Új Idők 1941  Húvét

írta: Kárpáti Aurél

Tavasszal mindig elvetődöm ide, magányos sétáló, a horpadt-homlokú vén Gellért zöldülő lankáján. Leginkább úgy, mint most, a Nagyhét valamelyik napos délelőttjén. Talán mert ilyenkor lehet legjobban emlékezni. Megszökni a jelenből és holmi láthatatlanul kanyargó ösvényen visszalopózni a múltba, megkeresni azt. ami volt és ma már nincs, — gyakorlati cáfolatául a königsbergi bölcs híres elméletének, amely szerint az idő nem kézzelfogható realitás, csupán gondolkodásunk egyik formája. Az igazság az, hogy az idő mégsem egészen elvont formula cs,ak. Errefelé legalább meglehetősen csákányforgató és planirozó valóságnak bizonyult. Nemcsak mint „gondolkodási forrna" működött, hanem magát a táj formáját is alaposan megváltoztatta. De egyébként sem olyan könnyű megbékélni ezzel a kanti „tiszta szemlélettel". Mert vájjon az idei Nagyhét, meg amaz ötven év előtti között például, amely most szinte álomszerű révületben színesedik ki emlékezetem lapján: nem tátong-e valóságos áthághatatlan szakadék, függetlenül minden változástól, amely azóta bennem és körülöttem végbement? Kivált, ha olyan kísérteties elevenséggel villan vissza a mult az „eltűnt idő" távolából, mint ebben a pillanatban. Nem is tudom, hogy adjak erről számot?
Valami varázslat érzett a levegőben. Valami várakozó feszültség és fojtott izgalom. Böjtös önmegtartóztatás, amely csak annál ingerlőbbé tette a hús-vét beteljesülő ígéretét. Délben spenótot ettünk, de éjszaka mindenki az ünnepi sonkáról álmodott. Csupa készülődés volt a világ. Az eget ezüstös szappanhab mosta még kékebbre, az árokpart gyenge fű bajuszt eresztett, a füzág barkaszemeket nyitott, a házaik friss mészruhába öltöztek s a szomszéd lánya börzsönnyel festett tojásokat gyűjtött a kamrapolcon álló, kerek szakajtóba. Áz udvaron felásták a kör- és szívalakú, palmetta-formájú virágágyakat, félénk palántákat dugtak a porhanyó földbe és elgereblyézték a homokkal beszórt utakat. Még a nap is máskép sütött, ha sütött, mint máskor. Könnyű szél rezgette sugarait. A reggeli árnyék pedig lassankint lilába melegedett, — holott akkoriban nálunk még senkisem festett igazi plein airt. Hangosabbak lettek a fecskék s a hamarszáradó ágyások fölött megsokasodtak a rezgő bogarak aranypontjai. Néha úgy káprázott ez az. egész otthoni, gyerekkori valóság, mintha álom lett volna. Tulajdonképpen meddő kísérlet róla értelmesen beszélni. Minden részletezés a lényeg kárára megy. Ilyesmire osak úgy lehet igazán emlékezni, gondolattalanul, szöveg nélkül, mint egy dalra. Valami elfutó melódiára, vagy régi délutánok verbéna-illatára a városkert vasárnapi hangulatában. Mint magára a szétfoszlott ifjúságra, amelynek porló részecskéi úgy pihennek itt lépteim alatt, a hajdani Tabán helyén, akár a temetőben.
Harminc évvel ezelőtt, mikor nyári estéken a fiatal Kosztolányival csavarogtam erre, ahol most ez a remek park virít, még érintetlen teljességében élt az egész. mult. Nagyapáink kora folytatódott a vaskosaras ablakú, copfos tetejű, szoborfülkés házakban, a fiókos almáriumok, fehér csipkefüggönyök, biedermeierhamgú spinétek és ovális rámába foglalt arcképek között. A görbe utcák néhol lépesőre kaptak, másutt visszakanyarodtak önmagukba. A Kék ördögben gitár szólt s a „József főherceg hadastyán-egylet" címtábláján tollaskalapú, nemzetiszín-szalagoe harcfi merengett a holdfényben. Akkor — és most már soha többé. Mert közben eltűnt minden. Ahogy a drága, felejthetetlen költő is eltűnt azóta s örökre kilépve „gondolkodásunk egyik formájából", valósággal egy másikba lépett át. A térbe, — ó micsoda kegyetlen formula! — hol időtlen szállást vett magának, hatlábnyira a föld alatt. Nem temető-e hát a világ mindenütt, amerre nézünk! Hiszen minden nincs mélyén egy-egy volt alussza örök álmát. Mint itt is, a fiumei ó-város imígy aposztrofált, budai testvérpárjának hűlt helyén, ahol most járok.
Sírokon mindig szebben nő a fű. Nyilván azért olyan ragyogó zöld a Tabán gyepszőnyege is. Egy ön magába roskadt, régi városrész nyugszik alatta. Egy kivénhedt, öreg ember, aki úgy halt meg kerek hét esztendővel ezelőtt, hogy vidám-pajkos fiatalságát már maga is elfeledte. S most itt van eltemetve, a Gellérthegy, a Naphegy és Várhegy hármas lejtőjének összefutó völgyében. Sírján nem hirdeti fejfa, hogy kétszázötven évet élt. Csak a fű zöldéi kövéren elporladt hamvai fölött, mint lehasított darabja a próféta zöld palástjánalk. Ez a hasonlat pedig itt nem egészen véletlen. Tabán: török szó és annyit jelent, mint vártalpa. A legtöbb olyan hódoltsági városban, ahol másfélszáz esztendőn keresztül lófarkos basák tanyáztak, megmaradt ez a név. Esztergomban épúgy, mint Szegeden. Valamikor azt a helyet jelentette, ahol a szulák palánkon kívül rekedt, váralja nép lakott. Budán is így lett a rácok-lakta völgyből Tabán. S a multat idéző név nem mult el máig sem, amikor a hajdani félhold már csak égi valóságában aranylik elő a hamvas tavaszi estéből, Buda tornyai fölött. Különben török időkre emlékeztettek itt azok a középajtós, kőkerítéses, kétoldalt esapott-tetejű, régi házak is, amelyeknek komor homlokfalába csak a későbbi lakók vágtak utcáranéző ablakot.
Alig pár éve, hogy végleg eltemették ezt a furcsa, szinte érthetetlen, csatornázatlanul piszkos, de tagadhatatlanul hangulatos világot. Vedlett vályogviskóit, macskaköves sikátorait, oromfalas hárem-maradványait és tamburás kiskocsmáit lebontották.
Zeg-zugai fölé széles autósztrádát húztak a kopárra beretvált hegyoldalon, „mélypincéit" betöltötték, hepe-hupás talaját szépen elsimították és bevetették fűvel, beültették fával. Jacobsen ábrándos novellájának címe jut eszembe, míg a hirtelen-támadt modern Gülisztán sétaútjain bolyongok: „Itt rózsák nyíljanak"... Illatukban hadd érezzük a multat. Tövisük meg hadd karcolja enyhe sajgással a szívét mindannyiunknak, akik miég az igazi béke romantikus éveiben, néhai Krúdy Gyula úr elbűvölő meséit hallgatva, ültünk a Hét rózsaszál. vagy a Fekete remete piros-abroszos asztalánál és ráértünk óramuzsikás táblabíró-korszakot játszani az üvegburás kerti gyertyatartók körül. Mert akárhogy meg is érett a csákányra a rozoga Tabán: miégis csak az életünk egy darabkája, ifjúságunk egész sereg színes élménye került vele a feledés hantjai alá.
Mikor utoljára mentem végig a Hadnagy-utcán, a Kereszt-téren, az Aranykakas- és Aranykacsa-utcán, — ahol a falakon Csibi emlékezetes levelezése folyt Petrovval — már köröskörül törmelékes „grundok" fehér foltjai terpeszkedtek. Mintha tüzérségi harc szántotta volna végig a halálraítélt Tabánt: a házak közt romromra halmozódott. A Holdvilág-utca még megvolt, de a Kőmíves-lépcsőt már lehordták. Csak a Fehérsastéren állt érintetlenül egy szürke kőoszlop, amelyet sokáig pellengérnek hittek. Az a legenda járta róla, hogy szájas kofák megbüntetésére készült, Mária Terézia idejében, holott — amint a beléje vésett évszám is elárulta — 1857-ben állítódott oda, hivatalos plakátumok kifüggesztése céljából. Különben pedig közönséges lámpaoszlop volt. Hasonló legendának bizonyult a hadnagy-utcai „Casainova-ház" hírhedt históriája is. Ezt egyébként épp e sorok írója indította el, merőben ártatlanul, egy fiatalkori novellájával, amelyet némelyek utolsó szóig készpénznek vettek, — Isten tudja miért. Az viszont igaz, hogy Jacopo mester valóban megfordult itt 1759 őszén. Köszvényét gyógyíttatta a török-fürdő meleg vizében. Egyúttal pedig olyan sikeresen udvarolt bizonyos Kosztjics Száva kisasszonynak, hogy a szép rác kocsmároslány féltékeny vőlegénye, barátai társaságában, a Gellérthegy alján elcsípte a hajnali szöktetésre készülő lovagot s ugyancsak helybenhagyta. Casanovát a felbőszült legények rövid retekhámozó-késeikkel alaposan összeszurkálták és vérébe fagyva otthagyták az országúton, mígnem egy kora-reggel kilovagló pesti huszárkapitány rátalált, fölszedte és hazavitte.
Mindeme szép emlékek fölött azonban már rég kinőtt a fű. A tabáni citta morteból valóban holt város lett. Egyszerűen elfújta a szél az egészet. S a helyéhe álmodott budai fürdőváros zöldelő kerete — ez a csodálatos park — várva-várja, hogy milyen új városképet illesztenek bele. A Tabánból semmi sem maradt meg. Csak a rác-templom kecses-karcsú, sisakos tornya, a legszebb budapesti templomtorony őrzi emlékét, változatlan lendülettel szökkenve fel az áprilisi ég kék magasába. Mint egy ittfelejtett, magányos felkiáltójel valamely ódon könyv lapján, amelynek szövege elveszett. Mert mindazt, amit századok írtak , rá: olvashatatlanná fakította az idő

Hol van már a rác templom? 83 év söpört végig a domboldal felett, nemcsak az emlékeket , de az emlékek őrzőit is  szerteszórva, megsemmisítve, elfelejtve



Hol van már Tabáni Helytörténeti Kiállítás, a dohos, boltíves  kis múzeum és hol vannak azok a helybéliek , akik egy kis süti majszolgatással egybekötve végighallgatták az előadásokat?