KISPOLGÁRI ÖRÖMÖK A TABÁNBAN ANNO 1923

AVAGY KOCSMAKÖRKÉP INTIMITÁSOKKAL  

—  (részlet a készülő Kő kövön nem marad c. kötetből))

Most  amikor  karácsony   gyertyái   az örömnek  és  az  emlékezésnek  fénypillangóit szállítják  az  egész  világon, örömek  jutnak eszünkbe,  örömek,  amelyek  voltak,  de  amelyek  már  nincsenek.  És  felvetődik  bennünk a  kérdés, hogy vajjon  van-e egyáltalán  még öröm  és  jókedv  ebben  az  országban,  amely mindent elveszített és amelynek már a hitét is el akarják venni. A búfelejtés ősi akkordja szólal  meg  válaszul  ezekre  a  kérdésekre:  a sirva-vigadás,  cigány  mellett  való  éjszakázás  az’  italhajtotta  és  mámoradta  jókedv, mert  hiszen  mámor,  bor  és  ital  nélkül  már mosolyogni  sem  tudunk.  Amikor azonban  a mulató  Budapestről  írunk,  felemeli  fejét  az a  nagy  kettősség,  amely  két  részre  bontja a várost. Gazdagokra   és   szegényekre,   idegenekre  és  keresztényekre.  A  két  szembenálló világ  éli a  maga  külön  életét,  mulatságban éppen   úgy,  mint   munkájában,  céljaiban csakúgy,  mint  harcaiban,  bánatában  éppen úgy,  mint  örömében.  Hogy  felvonultatjuk halovány  pasztelrajzokban  a  mulató  Budapest képét, csak egyet akarunk megmutatni az  arcot,  amelyet  csak  fanyarnak  és  szomorúnak  ismerünk.  De  szembeállítjuk  két ellenséges  világ  képét  is.  Az  egyikre  ívlám pák  és  csillárok  öntik  a  fényt,  prémek  és brilliánsok  szikráznak  ujja  érintésére  az ívlámpafénynek,  a  másikra  talán  csak  petróleumlámpa  és  stearingyertya  lopja  a  sugárzást.  de  ha  a  kettő  egymás  mellé vonul, az  érzésvilágnak  és  a szív életének  óriás különbségei  kezdenek  beszélni,  hogy  a  keresztény  társadalom,  amely  napestig  munkában  törik  és  rogyadozik,  talán  azért  lett szegény, mert  szive és  kedélye van  s a  másik, az idegen azért hízott meg, mert nincsen szive,  csak  nagy,  lebirhatatlan  és  legyőzhetetlen  étvágya,  amellyél mindent  elvesz  tőlünk, magyaroktól.

Itt  van  a  Döbrentey-téren  Polszter  Ferenc  kocsmája. Polszter persze nincs itthon. Mint rendes  kocsmáros,  borfejtés  ürügyén  eltávozott  hazulról  s  most valamelyik  szomszéd  csárdában  iddogál.   Éjfél  felé majd  hazatér,  addig  felesége,  a  kedves  dunavecsei asszony dirigálja az üzletet.  A  legjobb kocsonyát itt főzik  és  dunavecsei  és  apostagi  boritallal  nyomtathatja el az ember, különben biztosan megcsömörölne A vendégek legjobb barátja Culia kisasszony, aki nem más,  mint  egy  kis  szelíd  mókus,  szabadon  jár  ki kalitkájából s  mászkál az agancsokon  és  a szekrény tetején.  De azért  igazában  csak  Polszterrel barátkozik. Toplek  úrra  rá se  néz,  pedig ő  arról  nevezetes, hogy szemébe a legtöbb tabáni nő szerelmes, de Cula mindezzel  nem  törődik.  Azzal  se, hogy  Erkedy barátunk, aki éjfél  után  a  marosszéki Csókfalván képzeli magát,  borral  kinálgatja.

                                                                                                                                                                                                                                                      TABÁN

A POLSZTER (Polszter Ferenc Attila krt 60)

Hiába  várom  Polsztert,  nem  jön.  Az is  lehet, benézett az ablakon, de látta, hogy  még senki  se alszik és  nem  jött  haza.  Mert ha  valamelyik  vendégét  a dubamenti  boroktól   elnyomja  a  buzgóság  és   az igazak  álmát  alussza,  Polszter  mester  kis  masszirozást  végez,  nyakcsigolyáján,  amitől  a  páciens  nemcsak  felébred,  hanem ki  is józanodik,  úgy bogy még két meszely bort adhatnak neki. Ezt már K-i Pistán is kipróbálta  Különben  ma  nemcsak  a  gazda  hiányzik,  hanem  Fábián  ur  is,  aki  Poszternél  hol  mint pincér,  hol  mint  vendég  szerepel.  Sohase tudok eligazodni,  mert  ha  bort  kérek  tőle, akkor  kitűnik, hogy  mint  vendég  van  jelen  s  ha  mint  vendéget kezeli  az ember  fia, akkor kitűnik  hogy pincér . Úgy látszik ma szolgálatban van.   Polszter  úrral  valahol kóstolgatják  a  borokat,  éjfélre megállapítván, hogy mégis  csak  Polszternél  kaphatók  jó  borok.

                                           

Baranyai  mester,  aki úgy  néz  ki,  mint  Michel Angelo,  a  sarokban  szundikál,  pár  pillanatra  felébred,  iszik  és  diskurál magamagával.  Valami  jó viccet  mondhatott el  Önmagának,  mert  mosolyog is, majd nevet, aztán ismét elalszik.

Az alsó Avarnál

Felirat hozzáadása

Az alsó Avartól  harsány  hangok hallatszottak, az első pillanatban  azt gondoltam, hogy talán  Polszter gazda vitatkozik Fábiánnal, de aztán  hamarosan  megismertem a  kilencven kilenc esztendős Laci bácsi  recsegő  hangját, éppen  legújabb  szerelmes  versét  olvasta  fel, de előbb bizonyosan óvatosan körülnézett, hogy Thoma Szilárd nem érkezett-é meg, mert Szilárd bácsi komoly ember és nem tűri az ilyen szerelmes versezeteket. Közben hölgyek érkeztek a vendéglőbe.

— Ifjabb Kálnay László — mutatkozott be Laci bácsi és pillanatra átment a hölgyek asztalához, hogy pár szóval szive szolgáivá tegye őket. Mici és Pipi a legszőkébb tabáni kisasszonyok. akikért Laci bácsi tavaly még költői üstökét is lenyíratta (mentéje zsebében gazdátlan ezresbankót találván), most egyszerre udvarló nélkül maradtak: Laci bácsi  az újonnan érkezett hölgyekhez pártolt. És hogy az új hölgyek  az emberi  élet  múlandóságaival  egészen tisztában  legyenek,  csak  a  mai  szent  napnak élvén, elszavalta  Métacsai  Kis  Károly  koszorús költőnk versét, mely az emberi életet  igy példázza:

Az  ember  élete  éppen  olyan  forma,

Mint  a Vág-Dunánál  termő  erős  torma.

Melyről  nem  tudatik,

Mikor  huzatik  fel

S  reszeltetik  fel.

Pista  bácsi és Tomser bácsi, akik  a szomszéd asztalnál  ültek,  áhítattal  hallgatták  Laci bácsi  további  költői  fejtegetéseit,  aki  később a pozsonyi diétán  történt magyar sérelmekből is  kifogyván,  áttért  a  várnai  csata  részletes elbeszélésébe.

— Mert  1480-ban...

— Elég! — kiáltott valaki — a várnai csata előbb volt. Most az egyszer elvesztetted a csatát Laci!

Mindenki  megdöbbent,  legjobban  Laci  bácsi. aki  pedig eddig mindent  a  legjobban tud. A hang irányába  tekintett. Szilárd bácsi volt, a régi hírlapíró, aki egyszerre megsemmisítette a  hölgyek  előtt  Laci  tekintélyét.  Laci  bácsi tényleg csatát vesztett, amire még tabáni  történelemben nem volt példa  Bánatosan ült egy hosszabb asztalhoz néhány  ifjú pajtása  mellé.

— Tudjátók-, ki  a legnagyobb  magyar  iró? — kérdezte. — Múltkor, amikor Gyulai Palival beszélgettem ...

Az asztalfőn  egy harcsabajuszu  köpcös úr elnevette  magát.  Laci  bácsi  felpillantott.  Lehetséges  volna egy  újabb  csatavesztés?  Valaki megsúgta,  hogy  a  harcsabajuszu  köpcös  úr nem  az új  Szarvas  pék, hanem  Móricz Zsiga nevű író. Laci bácsi hihetetlenül ingatta fejét:

— Nem hiszem, hogy író legyen, hiszen már háromfertály  órája  kínlódik  félmeszely  veres borral. Nem hiszem, hogy magyar iró lenne az illető...

Szerencsére  lassan kint  mind  hazatértek, akik  a  csatavesztés  tanúi  lehettek  volna, Sztankó,  az ellentengernagy  hazavitte a  Micit és Pipit, hazament Pista bácsi is, Laci egyedül maradt  és  befejezte  legújabb szerelmi  versét, nem  mulasztván el  az aláírás  után  még odakanyarintani:

írtam lenn  az  Avarban

Rettentő  sziv-zavarban.

                                                        

               

                                                             
 HÁROM HETES

A  legkomolyabb  korcsma,  ahol  az  emberek  nyugalommal,  lelkiismeretesen és konokul isznak,  mintha Gratz  tulajdonos  úr  fizetne  nekik.  A  falon  szentkép, kereszt  és  a  lábául  borivók  jelvénye:  a  négy  kopás üveg,  amely  egy-egy  személyre  való  boradagot  jelent. Ma persze  ritkábban  történik  meg,  hogy  valaki a  régi  rendes  boradaghoz,  ragaszkodjék,  de  azért olykor-olykor ez is előfordul. Ha  ugyan van elég idő hozzá,  mert  Grátz  ur  este  tízkor  szereti  becsukni  az üzletet,  mondván,  hogy  este  tízig  éppen  eleget  lehet inni. Ide járnak a tabáni  sportkedvelő ifjak,  leghátul vannak  a  hosszú  asztalnál  és  dalolnak:

                                      „Most  iszik  a Feri  bácsi..,!“  csak  ezt  az  egyetlenegy  sort  és  akkor s társaság egyik' tagjának ki kell hajtania  borát. nagyon  mulatságos szórakozás,  amely úgy  látszik, a tabáni  »partihoz  tartozik.   A  kályhánál   Tommsovics mészáros mester olyan ábrándosan, mint egy költő. Igaz  ugyan,  hogy  ma  egy   mészáros   mester  élete valóságos  hősköltemény.  Minden  vasárnap  este  már negyedszázada pontosan  jön néhány  félmeszely borra Weiner  úr,  komolyan,  mintha  hivatalba  jönne.   A legelső  vendég  Bitskey  Lajos  barátunk,  aki  a  szomszéd  háznak  abban  a   szobájában   lakik,  amely  a korcsmahelyiség  mellett  van.  Pár  tégla  választja  el a piroskockás asztalterítőktől.  Most  azon  gondolkozik  és  azon  tárgyal  Gratz  úrral,  hogy  egy kis  adogató  ablakot  vágat.  Különben  nemcsak   a   legelső, mint  vendég,  mert  naponkint  a  legutolsó  is,  legkésőbb  kicsit  zsörtölődve  ő  szokta  elhagyni  a Három Hetest.  Én  csak  azon  csodálkoztam,  hogy  az  ifjúság  folyton  a  sporttal  törődik,  az  öregek  a  kályha,  mellett  nyugodtan  politizálnak.  Bitskey  Hegedűs  tanácsos  úrnak  pénzügyi  tervekről  beszél,  amikor  a  legszebb  tabáni  kisasszony,  a  Grátz  úr  lánya,  aki  érdekes  alakjával  sokszor  ott  libben  el  a  vendégek  között .., Sajnálom,  hogy  messze  lakom  s  nem  lehetek törzsvendége  a  Három  Hetesnek.

A PREISZLER

                                                                             

A házon, a kapu mellett van ugyan egy kis bádog-tábla,  amely annyira  rozsdás,  kopott, hogy arról  semmit se lehet elolvasni, de ha a kapu előtt  megáll  az  ember,  valami  különös kellemes moraj száll ki az udvarról, s a szobából. Az udvaron tavasszal, nyáron, ősszel üveg- gömbös oleanderek figyelik a vendégek beszélgetéseit. Minden asztal tele üvegekkel, minden hely el- foglalva,  Itt  csak bort lehet kapni. De ez éppen elég. A harapnivalót  zsebéből  huzza ki a budai vendég. Ha házasember, két csomagot, az egyikben  kenyér  van,  amit  gondos életepárja tett fel, a másikban valami orrcsiklandozó csemege, amit a szomszédban levő Bieliezky vagy Herr hentesektől vásárolt. A hentes uraik is jönnek zárás után. A harapnivalóra jól  csúszik Preissler bácsi bora. 
Preissler szigorú  ember, olyan  méltóságteljesen  tekint széjjel csendesen  üldögélő vendégein, mint, valami régi úr jobbágyai felett. De azért udvarias, jóízűen  diskuráló  ember.  A  vendégek annyira egymás mellett ülnek, hogy új vendég számára egyáltalán nines hely.

Ide  jár  Szigethy  János  volt első  kerületi országgyűlési  képviselő  híveivel  és egykori korteseivel, még mindig az akkori politikáiról van szó, a szabad polgárokat itt ők képviselik. Ez itt az egyetlen politikus társaság.

Ha  valamelyik  törzsvendég  meghal,  a gyászjelentést a  fogasra akasztják, ott  fityeg szomorúan  néhány  napig;  barátai  ezeken  a napokon az elhunyt emlékezetére ürítik poharaikat, sőt a bánatos megemlékezés hatása alatt, az  elköltözött  jó  barát  borrésze is elfogy, mintha most  is ott ülne,  egyetlen  pinttel se fogy el kevesebb.

Preissler bácsinál  a záróra este  kilenckor van, mert- őkelme aludni akar, vasárnap pedig délután  háróm  órakor  zár,  mondván,  hogy neki is  legyen vasárnapja és — siet más korcsmába  iddogálni.

"A VÉN EPERFÁHOZ"

A Hadnagy-utca felső felében, a jobboldalon, félig nyitott  kapun  surran  be  az  ember  egy  régi  budai udvarra.  Néhány  asztal a  fák alatt.  Nyáron  vÍg élet kezdődik délután az udvaron. A rendes kártyapartira pontosan  megjelennek  partnerek és gibicek egyaránt. Idegenek, pesti vendégek is jönnek,  mert itt, Marada bácsinál  nagyszerűen  lehet vacsorázni.

A  citerás  közben  sváb  és  pesti  nótákat pöcögtet, még  dalol  is  rekedtes  hangon.  Nyáron  egyszer  egy pesti  társaság  tért  be  Maradához,  a  citerás,  mint mindenkit,  őket  is  hódolattal  üdvözölte.   A  citerás rendületlenül  pengette  rendes  műsorát,  de amikor ahhoz  a kupléhoz  érkezett,  amely Krausz  úr Rákóczi-úti  kalandjáról  szól,  az  egyik  asszony  rákiáltott  a  vele szemben  ülő  férfire,  az urára:

-Ez rólad szól- és napernyőjével fejbevágja az ártatlan Krausz urat.

                                                                     

Télen  a  kis  szobába  szorulnak  be  Marada  bácsi vendégei.  A  kerek asztalnál, a rendes kártyapartinál ott  gibicel  Marada  is,  persze,  ahogy  leül,  nyomban elszundikál  és édes  álmai  lehetnek,   mert   addig világért se ébredne fel,  —  amig meg nem szomjazik. Akkor kicsoszog s borral tér vissza, pontosan  koccint vendégeivel,  igyekszik,  hogy  pótolja,  amit  szundikálása  miatt  elmulasztott,  pipára  gyújt,  játékos  szomszédját figyelmezteti,- hogy a  szerencsét ő hozta neki. Aztán  ismét  hasán  összekulcsolt  kezekkel  a   legnagyobb  lelkinyugalammal  szundikálni  kezd.

Amig  Marada  bácsi  szundikál, addig   leánya, Etus  kisasszony  teszi  az  asztalra  rá a bort,  amelynek igy  sokkal  jobb  íze  van,  több  fogy,  mintha  megbabonázta  volna valami azt az embert, akinek a kisasszony  ad  boritalt..

Javában  forgatják  a  harminckét levelű   bibliát, amikor  egy  kutya  jelenik  meg  az  ajtóban  s  hosszú  szíjjon  húzza  maga  után  admirális-  fehér kosztümös gazdáját,  aki  még  a  söntésben van,  de  már mindenki tudja,  hogy kicsoda, krákogó  hangját  előro küldi:

—  Ami  jár.  az jár . . ,

Igen,-mindenki  tudja,  megérkezett . Kregár barátunk,  a  pékmester,  akinek  tudós  kutyája  az  összes tabáni kocsmákat ismeri,  éjfél után  jobban eligazodik a  tabáni  kőkockás  utcácskákon,  mint  gazdája.  Igaz, hogy  Kregár mester  este nem  lát,  pápaszemét állandóan  otthon  felejti, ha  Zsolt — a közismert Zsolkó  — nem  lenne, fel  se  tudná  keresni  este  a  rendes  törzshelyeket.  Zsolinál  okosabb  kutya  nincs  a  Tabánban, azt  is  tudja,  hogy  mikor  elég  egy-egy  kocsmába  az ital, híres  gazdáját  figyeli  s  amikor  másodszor is  el akarná  dalolni  a  Kregár-indulót,  akkor  a  Zsoli  kihúzza  a  kocsmából.  Ezúttal  azonban  nem   Kregár mester dalolt,  hanem  a  társaság:

A  Dunában  úszik  egy  pék,

Mert  oda  belelökték,

Mert,  ami  Jár,  az  jár,

Zsemlyében  svábbogár,  —
Éljen a híres K REGÁR

Kregár  csak  ezt  az  egy  sort  recsegi:  
„Ami  jár, az jár“, 

de ő  ezt  a félmeszely  borra  érti és  arra  a finom törkölyre, ami csak  Maradánál kapható.

— Ami  jár,  az  jár

Zsoli  felugrott,  gazdájára  nézett.

—  A  szomszédba  megyünk,  Zsoli,  még  egy  fél meszely  borra.

És  Zsoli  vezette  gazdáját  a  Hadnagy-utcán  lefelé,  Keresztül  a Fehérsas-téren.



05

                               

MIKLÓS BÁCSINÁL (Ngy Miklósné, Árok u 20)

Az  Árok-utcából  nyílik  az  ajtó a  korcsmába,  az Attila-körútról  a  nyári  kerthelyiségbe  lehet  jutni. Ferdinánd  bácsi,  a  legvénebb  tabáni  kocsis   innen szokott éjfél után hazamenni,  mert hajnali fél háromra  be  kell  fognia.

—  Hát  mikor  alszik,  —  kérdeznék   hozzá  nem értő emberek —, ha éjfélig korcsmában ül?

Mikor?  Nagyon  egyszerű.  Itt a  korcsmában,  nyitott  szemmel,  mint a  nyúl,  de azért  éppen  annyi ital megy  le  a  torkán,  mintha egyfolytában  ébren lenne. Különben sem  lehet  tudni,  hogy  ébren  van-e  vagy sem,  mert ha  ivás  közben  szól hozzá az ember azt se hallja.

Itt  harmonikázott  a  drága  utolsó  tabáni  görög Caligaris  pajtásom,  most kilakoltatták  a  Tabánból  s azóta  nem  láttam.  Caligaris  úgy  kezelte  a harmonikát,  mint senki más a  híres Fischer  Pepinek  mindig  könnyet  csalt  szemébe,  ha a  saját  szerzeményeit játszotta.  Ilyenkor  nem  lehetett  bírni  a  göröggel, a nótákkal  a  lelkét  adta,  nem  látott,  nem  hallott,  csak muzsikált.  A  tabáni  mulatós  emberek   nagyrésze  csak  Caligarissal  tudott  igazán  mulatni  hol  olyan  lágyan  harmonikát,  mint  a  holdfényes  tavaszi  est , mikor  a  Horgony-utcában  másodmagunkkal  sétálgattunk, hol mennydörgött, mint a nyári égiháború.  Caligaris  harmonikájával  melegítette,  fojtogatta,  földbe vágta  embereit.

Ritkábban  muzsikál  itt  Kovács Joszó,  a  tabáni prímás,  aki  most  banda  nélkül  kóvályog.  Csak ha a dohánygyáriak   jönnek,   akkor   futtatnak   Kovács úrért,  aki az Iv-utcában  lakik. Ha nincs otthon, akkor  a  Dunaparton  horgászik  vagy a Döbrentei-téren  csípős  paprikát  vásárol,  esetleg  alszik  vagy  pikézik a  Szarvas-kávéházban.  Lehet  tudni,  ha  a  dohánygyáriak  mulattak,  akkor  Kovács  úr,  a  legkedvesebb  kis kövér  cigány  egy  hétig  gyűrűs  szivarral  él.  Kovács úr  csak  magyar  nótához  ért,  a  „Repülj  fecském" dalt  mindig Kr.  Gy.-nak  muzsikálja,  Ind  bácsinak egy  régi nótát,  amely  úgy  kezdődik,  hogy:  „Előttem a  határ,  utánam  a zsandár.  H.  E.  a ecsürdöngölőt járja, Cz.  R. festőművész'úrnak  az  tetszik legjobban: „Ez  a  világ  bibli  bubli "

Itt,  Nagy  Miklósnál  Jani  bácsi  a   pincér,   aki valamikor  a  pesti  éjszaka  királyánál,  Somossynál  szolgált,  az  ember  délutánonkint  csak  vele  beszélhet a  régi  főváros  felejthetetlen  éjszakáiról,  nőkről,  férfiakról,  akiknek  nagyrésze  ma  már  csendes ember:  elértek az  utolsó  éjszakához...

BRANDICS

                                                        Brandics és csapata

Hegedű, harmonika,  gitárhang  szűrődik; ki a  Kereszt-térre,  akik  a  Naphegyről  s  a  temetők felől   ballagnak hazafelé,  míg  bejönnek   ide  egy pohár borra, egy  feketére  s  ha szerencséje  van a társaságnak,  abban  a  kitüntetésben  is  részesülhet,  hogy Brandicsné  főzi  a  feketét  és ő  is  teszi  eléjük.  És nyomban elis perdül az asztaltól, mert ezer dolog vár rá. 
Az elismerést és dicséretet Brandics atya könyveli el,  fél  füllel  hallgatván  a  kellemes  megjegyzéseket. Brandics  atya  meg-megáll  a nagy  szoba közepén  s úgy  néz  szerteszéjjel.  Mindenki  rendesen  levett  kalappal  ül az asztal  mellett,  Brandics feltett sapkával, rózsaszín  ingével,  amilyen  több  nincs a  Tabánban, úgy  áll  és  vár,  mintha  nyomba  kidobná,  aki  a kocsonyát, bort, feketét nem dicséri meg.  A  hangászok is  első emberek, kivált, ha inni kell, de nekem mégis csak  jobban  tetszik,  ha  a  Tabáni  Dalkör  tagjai  szólalnak  meg,  akik  a  legszebb  magyar  nótákat  dalolják  a  legkitűnőbben.  Mindenkinek   más-más  hang tetszik.  Fejes  Miklósnak  a  basszus  a  legszebb,  'ezen aztán  lehet  vitatkozni,  de ez  csak  ürügy  arra, hogy záróráig  az ember fenn  legyen.

Vasárnaponkint  Besszi  kisasszony  segit  a  kiszolgálás   körül. M. Gy: huszárkapitány  úr  ilyenkor három  decinként  hozatja  a  bort,  hogy  Besszi  minél többször  megjelenjen  asztalánál.  És  a  szódát -csak piros  üvegben  fogadja  el.  L.  Gy.  író.  mindig, csokoládét  hoz  Besszinek  és  borzasztó  féltékeny.  A  Balatonból  nem  restelli  idáig jönni.  Adorján bácsi,  a szerkesztő  úr,  aki azt  mondja,  hogy a  séta kedvéért jön, de  már  meglesték és  sohase  jő  gyalog.  Szóval Besszi kisasszony  nagy  zavarokat  idéz  elő,  még  szerencse, hogy  hetenkint  csak  egyszer  van  itt.
Ha  költő  lennék  leírnám:  a  légábrándosabb  szeme,  a legszebb ajka,  a  legrövidebb  rékliujja,  (ez  K.  Pistának  tetszik),  darázsdereka,  őzbokája  van.

Nyáron  a  Hadnagy-utcából   lehet   Brandicshoz menni  s az  udvaron  üldögélni,  mielőtt  az  ember kisétál  a  tabáni  temetőbe  a  negyvennyolcas  honvédek sírjához.   Délutánonkint  ott  üldögél   egy  tabáni lábtyűművész,  akinek  olyan  hosszú, pipaszára  van, hogy  a  kicsi  udvart  csaknem  átéri.  Amikor  jön, rendszerint  a  vállán hozza,  mert  még  sétabotnak  se lehet  használni,  olyan  hosszú. .Mindig egy-egy  udvarias  vendég segít  a  rágyújtásnál.

Brandics  az egyik  legkedvesebb  tabáni  kocsma, de  csak  Brandics  atyával,  amint  feltett  sapkával  bámészkodik vendégei  között, és  ringó  léptű  feleségével — különben  nélkülük  nem  érne-semmit  se.

                                                                            

Forrás:
Szózat, 1923. december (5. évfolyam, 273-295. szám)1923-12-25 / 292. szám