ARCHITECTUS A VÉRMEZŐN
A balassagyarmati börtön tervezőjének sorstragédiája
Novák Dániel 1798-1849
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc elbukott. A vezetőket Aradon kivégezték. A nemzet gyászba borult.
Mielőtt még a teljes megsemmisülés bekövetkezett volna, 1849. májusában, Buda visszavétele után a tábori törvényszék több kollaboránst elítélt és kivégeztetett a budai Vérmezőn.Az elsők között fogták el és állították bíróság elé Novák Dánielt. Hét hiteles tanú tett ellene vallomást. Több főbenjáró bűnnel vádolták. A vésztörvényszék halálra ítélte a súlyosan megtévedt embert.
Részlet a kivégzéskor szétosztott Hirdetmény szövegéből:
"Novák Dániel, 50 éves, nős, Budai álladalmi hivatalnok... az ellenséges osztrák sereg segítségére magát Hentzi Buda város várparancsnokánál szóval s Buda város tanácsánál folyamodásilag a magyar sereg elleni fegyverfogásra felajánlván, e célra magának és társainak fegyvert is kért, nyilvános lapokban... éppen azon időben, mikor magyar ország területi épsége, függetlensége és szabadságáért annyi becsületes honfi kebelnek kell naponta elvérezni, hazája feldarabolását nemcsak helyeslé, de... a haza leggonoszabb s legnagyobb ellenségét, a száműzőtt osztrák herczeg Ferencz Józsefet dicsőítvén, annak részére ujonczok adására a közönséget lelkesíté s ekképp az ellenségnek azon czélját, hogy magyar magyar ellen harczoljon, hírlapok útján működésével elősegíteni nem iszonyodott s ki végre az ellenségtől Constableri állást vállalva, a becsületes érzelmű honpolgárok feladója lenni nem átallott, - mint a közvélemény előtt is bélyegzett s a magyar haza a nemzet kárára működő hazáruló a vésztörvények... pontjai szerént, puskapor és golyó által végrehajtandó halálra ítéltetett és az ítélet rajta 1849 Május 29-én délutáni 4 órakor a budai vérmezőn végre is hajtatott."
A dicstelen véget ért építész halála körülményeinek felderítéséhez újabb adalékkal szolgálhatnak Tardy Lajos kutatásai. Az ő közleményeiből tudhatjuk, hogy a Görgey parancsnoksága mellett működő vészbíróság egyik vezetője a beteges lelkialkatú Remellay Gusztáv volt. A különösen indulatos, vérszomjazó lelkialkatú, szadista hajlamokkal bíró személy nevéhez több indokolatlan, vagy kellően nem megalapozott kivégzés fűződik.
Novák Dániel császári királyi akadémiai művész és architectus, ahogyan ő nevezte önmagát, tíz évig Bécsben végzett művészeti és műszaki tanulmányokat. A harmincas-negyvenes években a budai Helytartótanács mellett működő Építési Igazgatóságon dolgozott. Szerepe volt Pest és Buda egykorú városképének kialakításában.
Mérnöki munkája mellett széleskörű irodalmi, szakirodalmi tevékenységet folytatott. Utazott, olvasott, írt, sokat és jól. Tudományos publikációkkal is próbálkozott, de a Tudós Társaság elzárkózott, nem támogatta a művei megjelentetését. Ekkor végképp az ismeretterjesztő újságírás felé fordult. Tíz évig tartó periódus alatt több mint háromszáz cikke jelent meg illusztrációkkal. Csak egyetlen könyvet tudott megjelentetni, amely a korabeli képzőművészeket ismertette. Több kiadatlan kézirata eltűnt.
Publikált többek között a Társalkodóban, a Honművészben, a Regélőben, a Hasznos Mulatságokban, az Ismertető az összművészet vagy magasb művészetek Tárában, az Ismertető a Gazdaság és Kereskedésben, a Hirnökben. Cikkei jelentek meg a művészetek, az építészet, a hidászat, a vízügy, a vasút, a gépészet, a gazdaság stb. tárgyában. Mindenhez hozzászólt, ismertette a külhonban elért eredményeket, megfogalmazta kritikáját és javaslatokat tett.
Hiába ontotta az ötleteket, javaslataival nem sok sikert ért el szakmai körökben, ekkor végképp felhagyott a magyar nyelvű ismeretterjesztéssel és német lapoknak kezdett írni. Széleskörű műveltsége okán sok területen otthonosan mozgott, ami nyilvánvalóan megosztotta a kortársakat, de még a későbbi korok ítészeit is. Nagy hallgatás vette körül, évtizedekig nem található hivatkozás munkáira. Ebben minden bizonnyal közrejátszott dicstelen halála is. Volt, aki azt is fontosnak tartotta megjegyezni róla, hogy púpos volt és sokat dohányzott.
Viszont volt olyan méltatója is Nováknak, aki nagyra becsülte magyar nyelvű szakirodalmi és újságírói munkásságát. Hiszen az akkoriban induló magyar nyelvű lapoknak kivételes társadalmi szerepe volt. Kiemelte, hogy milyen önzetlenül tanította magyarra hivatali társait. Tímár Árpád művészettörténeti vonatkozásban elemezte publikációs munkásságát.
A balassagyarmati vármegyei börtön központi épülete Novák Dániel tervei alapján épült fel. Rövid, de tevékeny életébe bepillantva válik érthetővé, hogy csak egy ilyen nagy műveltségű, nyughatatlan szellemű ember alkothatta meg ezt a különleges megoldású épületet.
Álljon itt néhány szemelvény példaként Novák Dániel építészeti vízióiból.
Pest és Buda életének összekapcsolásához az első döntő jelentőségű műszaki alkotás az állandó Duna híd felépítése volt. A Várhegytől nyugatra eső területek bekapcsolása a Várhegy alatti alagút megépítését tette szükségessé. A király 1836-ban szentesítette a XXVI. Törvényt a Buda és Pest között építendő híd tárgyában.
Ismertető 1837. 10.
Novák Dániel az összeköttetést alagúttal javasolta megoldani. E szerint a híd megépítésére sem lenne szükség. Az alagút a Horváth kerttől lejtve a mai Mérleg utcáig vezetne. Ötletének voltak vitathatatlan előnyei és hátrányai is. Ilyen alagút megvalósításának gondolata, más nyomvonalon a II. világháború után is felmerült.
Pester Handlungzeitung 1838. máj. 9.
Alagút javaslata mellett Novák Dániel támogatta a Lánchíd megépítését is az azt támadókkal szemben. "Ami ajánlatomat illeti, nevezetesen azt, hogy egy kétpilléres állandó híd épüljön Buda és Pest között (...) s ehhez folytatólagosan utat vágjanak a híd testével egy szintben a Várhegy alatt s át a Krisztinavárosba."
Spiegel 1845. dec. 3.
Novák Dániel két megoldást is javasolt a budai alagútra. Az egyik rajz két alagutat ábrázol, mindkettőben egyirányú forgalommal, gázvilágítással; a másik ábrán egy szélesebb alagút látható, melyben mind a kétirányú forgalom lebonyolódik. "A kivitelnek különösebb nehézségei alig lesznek, mert a várhegyi új út építésénél szerzett tapasztalatok szerint itt sehol sincsenek nagyobb sziklatömegek, inkább csak agyagos földdel vegyes kisebb vagy nagyobb mészkövek s ezeket könnyű lesz kifejteni. Így az alagút kedvező esetben egy év alatt elkészülhet." Ezt a javaslatát az Életképekben is publikálta.
A Budai Alagút Társaság csak 1846. január 4-én alakult meg. Az 1848-49-es szabadságharc időszaka nem volt alkalmas arra, hogy az alagút építésével foglalkozzanak. 1855. szept. 23-án haladt át az első kocsi az Alagúton. 1856. márc. 6-án megnyitották a gyalogos forgalom, majd 1857. ápr. 30-án a kocsi forgalom számára.
Novák Dániel alagút építési javaslatával kapcsolatban1838-ban ezt írta: "...mindez együttvéve óriási előnyt jelentene a jövőre nézve s mindig emlékezetes nagy nemzeti alkotás maradna."
Óhaja megvalósult, így is lett.
Hétilapok 1838. évi 17. számának melléklete
Forrás: Zubecki Dávid Index 2016 11. 24
A megvalósulás
1842-ben gróf Széchenyi István javasolta a Várhegy keresztülfúrását a Lánchíd budai hídfőjénél.Jókai Mór így írt az alagút építésének ötletéről 1847-ben: "A budai várhegy keresztülfuratik, éppen a Lánchíddal szemközt, ezentúl a Krisztina városba egyenes úton fogunk juthatni. A dolog több mint bizonyos, a terv kész, az egylet megalakult, a kivitel gyerekség. A kiállítás ragyogó, a Tunnel mesésfényű leend, oldalt pompás kirakatok, boltok, minden készen van, csupán az nincs még elhatározva, hogy kívülről kezdjenek-e el hozzá, vagy belülről."
1845-ben fogadták el a végleges tervet, ami hasonlított Novákéra, de egy Clark nevű mérnöktől származik. Hogy valójában melyik Clarknak a terve, arra még a mai napig nem derítettek fényt a tudományos kutatások. Korábban Clark Ádámot gondolták az ötlet gazdájának, ám Darvas István 1946-os munkájában William Tierney Clarknak tulajdonította azt, és számos meggyőző érvet sorolt fel ennek igazolására.
„Kedves Clark!…A budai alagutat illetőleg számos ülésünk volt: Két párt áll szemben egymással. Ebből következően az aláírások nem haladnak túlontúl gyorsan: Az egyik párt, élén néhány budaival, a dolog műszaki kivitelezését hazánkfia kezébe kívánná letenni, míg jómagam és a báró is nem kívánunk tudni kísérletező mesterekről, hanem az ügy Ön általi irányitását kívánjuk. A részvények ára 10 sterling font egyenkint, és úgy mondják, hogy igen hasznot hajtó vállalkozás lesz, nem tudom, mit gondoljak róla, de meglehet, néhányat tán Önnek is át kellene vennie.”
– Széchenyi István levele William Tierney Clarknak Pest, 1846. január 16-án
Manapság a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy W. T. Clark mérte fel a terepet, valamint az első tervek is őtőle származnak, azonban a végleges kivitelezési terveket Clark Ádám készítette, aki az építkezést is irányította. (Ők ketten csak névrokonok voltak, még Angliában ismerték meg egymást, ahol Clark Ádám még gyári munkás volt, később pedig a nála jóval idősebb William Tierney mellett lett belőle elismert mérnök. Az eleinte felhőtlen viszonyuk a Lánchíd építésével kapcsolatos nézeteltéréseik, valamint az idősebb Clark féltékenysége miatt megromlott és ellenségeskedéshez vezetett.)
Az alagút keleti bejárata a Duna felől, 1908-ban
Belföldön és külföldön is híre ment az alagút építésének, a lapok több tudósítást is közöltek róla már 1845 és 1848 között, mikor a munka még kezdetét sem vette. A kivitelezésre engedélyt kapott társaság az iránytáró fúrásához a tervek szerint 1848 áprilisában kezdett volna hozzá, de időközben kitört a forradalom. Később Haynau, majd Alexander Bach miatt hiúsult meg a munka, akik a Vár stratégiai szerepére hivatkoztak, mivel onnan figyelemmel kísérhették a pesti állapotokat. Az osztrákok olyan kísérletet láttak az alagút tervében, mely a Vár erősségét hivatott aláaknázni.Ürményi József volt alnádor szervezte újjá az alagútépítő társaságot, majd addig ostromolta szakadatlanul az udvart beadványaival, míg azok végül megadták az engedélyt a kivitelezésre. Ferenc József 800 mázsa lőport adott az építkezéshez, cserébe pedig a hadsereg szabad átjárása a létesítményen biztosítva lett.
Ám a gyanakvás nem hagyott alább, mivel a Helytartótanács még 1845-ben a következő feltételt szabta a tervezésre: a munkásoknak elsőként egy 4 láb magas, 3 láb széles vágatot kell készíteniük a hegy két oldalán „annak kimutatására, hogy létesíthető-e a terv avagy nem”. Később 1851-ben ezt kibővítették azzal, hogy a két kijáratot erős vasrácsos kapu kell hogy lezárja, ily módon azt megakadályozandó, hogy a Várba az alagút szellőzőnyílásán át esetleges merénylők bejuthassanak.
Az osztrák hivatalnokokon kívül sokan mások is bizalmatlanok voltak, többen azért vélték gyanúsnak a tervet, mert engedélyezték. Sokan meg voltak győződve arról, hogy amiben Bécs keze van, az számunkra csak rosszat jelenthet. Szinte mindenki egyetértett abban, hogy a két irányból indított vágatok nem fognak egymással találkozni.
A hivatalt az építtetők próbálták meggyőzni afelől, hogy a kikötéseik fölöslegesek, de miután ezt nem sikerült keresztülvinni, mégis beadták a derekukat, és a Helytartótanács előírásai szerint kezdték el építeni az alagutat.
Emléktábla a Lánchíd felőli kapuzatnál, a Budavári Sikló felőli oldalon
A próbaalagút megnyitásának másnapján William T. Clark a következőt írta szüleinek: „Egyszerre kezdtem a hegy két oldalán a fúrást, s ezzel egy időben felülről középen aknát mélyítettem. A fúrások pontosan találkoztak egymással. Amikor a megnyitáskor az utolsó kőzetrétegeket is áttörtük, át tudtunk látni a hegyen, a tárna egyik végétől a másikig. Bizony a jó nép csodálkozott, mert korábban sok okos fej megjósolta, hogy csak keresni fogjuk egymást a hegy gyomrában, anélkül, hogy valaha is találkoznánk … Az én próbaalagutam oly egyenes, mint a vonalzó … A víz egész tömege szinte magától kifolyik (az egész hossz 15 lábnyit emelkedik). Amíg azonban nem voltunk egymással összekötve, bizony folyton ki kellett nyomni a felgyülemlett vizet a mélyebb rétegekből, s egyúttal friss levegőt nyomtunk be nagy gyorsasággal a bányászoknak.”
A bányászok csupán egy vékony falat hagytak meg a vájatok között, melyet 1853. október 25-én az Alagút társaság vezetőségének jelenlétében törtek át, a bejáratokat pedig sárga-fekete zászlókkal lobogózták fel. A társaság elnöke, Ürményi József beszédében Széchenyit éltette, majd miután a válaszfalat kibontották, a vendégek átmentek a Várhegy alatt. Ezután havonta egy vasárnapon átengedték a közönséget is.
Az egymással szemben indított vágatok tehát találkoztak, ezáltal a munka is felgyorsult. Clark a Helytartótanács rendeletét, hogy próbaképpen először csak két egy-egy méter széles alagutat építsenek ki, figyelmen kívül hagyta. A Szent György téren mélyített 39 méter mély aknából is hordatta ki a sziklát, majd az előírásban foglaltaknál lényegesen nagyobb keresztmetszetű iránytárót épített. Az angol alagútépítési módszert követve ebből a táróból 3-4 méterenként függőlegesen fölfelé feltöréseket készíttetett, majd az alagút leendő mennyezete alatt újabb járatot vájatott, utána pedig kialakíttatta az alagút két oldalát. Az, hogy az alagút közepén a mennyezetnél alacsonyabb volt, mint a két kijáratnál, különleges megoldásnak számított, mivel így jobban behatolhatott a napfény az építménybe. A megvilágítást kezdetben olajmécsesekkel, később pedig petróleumlámpákkal biztosították.1856. március 6-ára a munkálatok oly' mértékben előrehaladtak, hogy a gyalogosok számára az alagutat átjárhatóvá tették. Ekkor az emberek még a bányafák alatt, nagy zajban és gyakran hatalmas porban juthattak át rajta, ekkor még ingyen.
A Várhegyet hét és fél hónap leforgása alatt fúrták át 9,5 méter szélesen, és 349,66 méter hosszan. A középen csupán 7,83 méteres magasság a világítás érdekében a bejáratokig 10,6 méterre nő. Bent ennek ellenére is szükség volt gázlámpákra. Az Alagút 1,8 százalékkal, 6,1 métert lejt a Duna felé, ami a vízelvezetést megoldja. A 82–100 cm vastag patkó alakú téglaboltozatot később csempével borították, a kifejtett követ pedig eladták a dunai rakpart építéséhez. A klasszicista keleti homlokzatot Clark, a romantikus nyugati kaput Frey Lajos tervezte. A teljes munka 524 ezer forintot tett ki.1857. április 30-án a kocsiforgalom számára is megnyitották az alagutat, bár ekkor a kapuzatok még nem voltak készen. Ettől a naptól kezdve minden áthaladónak kellett fizetnie: a gyalogosok egy krajcárt, az egylovas kocsik tulajdonosai három, a kétlovas kocsik tulajdonosai pedig hat krajcárt voltak kötelesek adni a vámszedőnek. Még ezen kis összegekből is szép jövedelem folyt be, az első két hónapban 5968 forinttal gazdagította a tulajdonosokat.
A jómódú pesti és budai polgárok körében egyhamar divattá vált a Várhegy alatti átkocsizás, de mások is szívesen keresték fel az alagutat, főleg estefelé, amikor a gázlámpák a környéket is ragyogó fénnyel árasztották el.
Teljesen csak 1858 után készült el az építmény, ekkorra Clark Ádám már csak kisebb munkákat vállalt el, mert visszavonult és a családjának élt. Az alagút kapuzatait Reitter Ferenc, a budapesti rakpartok kiépítője fejezte be, feltehetőleg az angol mérnök korábbi tervei alapján. A Helytartótanács lemondott a vasrácsokról, a dunai kapuzat pedig egyszerű, nemes vonalvezetésével Pest-Buda díszévé vált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése