Vendéglősök, okuljatok!
Este háromnegyednyolc óra. A kitűnő budai vendéglő éttermébe
már szállingóznak a vacsorázó vendégek egy-két asztalnál már ülnek is és
esznek. Akinek több a pénze, rendes vacsoramenüt adat magának a pincérrel,
akinek tárcájában éppen apály van, „körözött liptait" eszik három
kenyérrel. Az adaghoz ugyan elég volna csak egy kenyér is, mert elég kicsi az
adag, alig öt deka, de ha éhes az ember és nem futja rostélyosra vagy
„imbiszre"?
Most egy biztos fellépésű úr jön be, jószabású átmeneti
kabát van rajta, amit maga a főúr segít le udvariasan a vendégről. A kabát
nehéz, mert vizes. — Hol méztatott megázni ? —kérdi a meglepett főúr. — itt
Budapesten ma nem volt eső, egy kis spriccer sem.
— Alcsút és Bicske között, — feleli az úr és leül. — Kiadós
kis záport kaptam és autóm nyitott autó volt, hát megáztam. No, de — folytatja
egy lélegzettel, — láttam kint a kapu előtt egy hordárt; legyen szíves, hívja
be, hadd vigye el kabátomat egy szabóhoz és vasaltassa ki, így megszárad. Lakik
itt a közelben szabó? Éppen szemben velünk, — deklamálja a főúr és már rohan is
és jön vissza a hordárral.
Ez lekapja a sapkáját és meggörbül. — Méltóztatik
parancsolni, kegyelmes uram ?
(Kegyelmes úr ? A főúr is meggörbül.)
— Vigye ezt a kabátomat, ide szemben a szabóhoz, hogy
vasalja ki. De megálljon csak, — teszi hozzá, kiveszi az aprópénzes tárcáját és
egy ötpengőst ad oda a hordárnak. — Fizesse is meg. De siessen, öregem,
nincs sok időm.
— Igenis, kegyelmes uram, nagyméltóság . ..
A hordár el, a kíváncsi főúr utána. — Kegyelmes úr ? —
kérdezi suttogva. — Miniszter ? Érdemrendes mágnás ?
— Meghatalmazott miniszter, igenis. Magyarország görög
követe Athénben. Most szabadságon van . .. régóta ösmerem.
A főúr vissza és ő maga szolgálja ki a kegyeimest. Előétel:
süllő roston, utána kétféle pecsenye, megfelelő márkájú borokkal, azután
kétféle rétes és befejezésül őszi barack és fekete kávé. Jó étvágya volt a
nagyméltóságú követnek.
Közben mult az idő, majdnem kilenc lett. — Ejnye, — dörmögi
a kegyelmes úr, — hol marad a kabátommal az a hordár ? Legyen szíves, főúr,
szaladjon át a szabóhoz és siettesse a hordárt, hogy jöjjön már. Féltizenegyre
teára vagyok hivatalos a dán követhez; még át kell, hogy öltözzem és én még itt
ülök....
A főúr el és sápadtan az izgalomtól vissza. — Nagyméltóságú
. . . kegyelmes ... — dadogja — alkalmasint ellépett a kabáttal, mert a hordár
ott sem volt a szabónál.
—- Mi volt a száma a hordárnak ? kérdezi a kegyelmes úr
bosszúsan.
— Jaj, bocsánatot kérek, én nem néztem meg. Azaz, nem
láthattam a számát, mert a kezében tartotta a sapkáját.
— A lókötő — dörmögi a kegyelmes úr. — Majd értesítem a
rendőrséget . . . fizetek.
A főúr számol és bemondja: — Harminckét pengő hetven.
A követ úr hanyagul a kis kabátja zsebébe nyúl s nyomban
vissza is rántja a kezét. —Pénztárcám is a nagykabátban volt - így fakad ki.
Most. hogy fizessem ki magának a számlámat.
A főúr meghajol. — Oh, semmi baj. Majd ideküldi holnap
délelőtt a kegyelmes úr.
— Igenis, elküldöm, de addig is . . . itt előveszi az
aprópénzes tárcáját és kirázza belőle, ami még benne van. Egy pengőt és
hatvanhat fillért. Addig is a borravalóra. . . résztörlesztés.
Ezt már mosolyogva mondta a kegyelmes úr és eltávozott. A
főúr mély reverenciával meghajol.
A negyedik uccában a kegyelmes urat meglátja a hordár. Ez
odamegy hozzá, átadja neki a kabátot és az ötpengőst és kérdezvén, hogy jó
volt.-e a vacsora, hozzáteszi nevetve: _ — Holnap pedig szerepet cserélünk. Én
leszek a kegyelmes úr és te leszel a hordár, haverkám. De persze nem itt,
hanem máshol.
Csermely Gyula.
TOLNAI VILÁGLAPJA 1933 március 01
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése