1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2017. június 7., szerda

KELENFÖLDNEK KOSZORÚS KÖLTŐJE



FRIED ISTVÁN:


KELENFÖLDNEK KOSZORÚS KÖLTŐJE

A „szent öregnek" nevezett Virág Benedek néhány évet töltött Pesten, majd harmincnál többet Budán, a Tabánban, az egykori Apród utca lo-es számú házban. Alig-alig hagyta el kedves városát; s ha mégis, akkor is rövid időre, kényszerűségből. Mint például az 1810. szeptember 5-i, rácvárosi tűzvész után. A Rácfürdő mellett lévő kádárműhelyben támadt tűz, melynek terjedését a viharosan fúvó szél segítette, hamarosan belekapott a szomszédos házakba, s tovább harapódzott végig a Duna partján. Ekkor égett le a költő lakása, benne minden holmija, s amit a szegényes-kopottas bútoroknál jobban sajnált: tömérdek jegyzete. 1810 szeptemberét nem Budán töltötte. De október 4-én már ismét ott volt, hogy folytassa, amit elkezdett: költői, fordítói, történetírói munkálkodását. így a maga példájával is tanújelét adta a budaiak töretlen hitének a megújulásban. 



A XVIII. század végén, a XIX. század elején Pest és Buda, e két külön-külön igazgatott és csupán hajóhíddal összekötött város, még nem volt irodalmi központ, jóllehet itt találjuk az Egyetemet, az Egyetemi Nyomdát. Még főváros sem volt olyan értelemben, mint majd Kisfaludy Károly évtizedében lesz. De már látjuk az épülő házsorokat, főleg Pesten a dinamikus városrendezés igyekezeteit. Az ország írói, költői a messzi Széphalomra, Kazinczy Ferenc szerény lakása felé tekintgettek vagy éppen Kisfaludy Sándor tekintélyesebb nemesi kúriája felé. Éppen Virág Benedek vendégszerető hajléka az egyik ösztönzője a két testvérváros irodalmi központtá válá sának. Bár jóval kevesebben, mint 

Széphalom poétájánál, nála is jelentkeztek a fiatalok, főleg a pesti egyetem hallgatói, hogy leckét és oktatást kapjanak. Vörösmarty fogalmazta meg a legszebben, mit adott számukra „Kelenföldnek koszorús zengöje": „Ifjat, iidőst egyiránt munkás életre siettetsz".
A parányi szoba, melyben látogatóit fogadta, s az egyetemi hallgatókat munkára serkentette, legendásan egyszerű volt: alig néhány darab bútor állt benne. Háromszáz forintnyi nyugdíjából (melynek értékét a devalváció tovább csökkentette) olykor még a legszükségesebbre is alig telt. „Szolgát soha nem tartott — emlékezik vissza egykori szorgos látogatója, Toldy Ferenc —, télen kályhája hetekig nem fülvén, „párducába" burkolva, meredt kézzel írogatta halhatatlan műveit. Egy-egy öl fa, egy-egy hordócska életadó bor volt Maecenasai időnkénti ajándéka, néha gyöngéden hozzá lopott pénz."
Virág Benedek szobácskájának volt még egy, versben is megörökített jellegzetessége: custosa, azaz házőrzője.

„Custosának nevezte Virág enyelegve azon hasáb fát — idézhetjük a hű tanút, Toldy Ferencet —, melyet konyhaajtaja mögé szokott volt támasztani, hogy az ajtónyílás zöreje folytán a belépőt elmerüléseiben is észre vegye."

Az Apród utca io-es számú ház ma már nem áll, eltűnt a régi Tabánnal együtt.
Karacs Teréz ilyennek látta a költőt:


„Őszbe csavarodott göndör haja, melyet hátul hosszúra növesztett, míg elöl rövidre szokott volt megnyírni, feje tetején már ritkásan fedi néhány finom redőtől szántott, derült homlokát. Barnát játszó szögszemének nemes kifejezése ott ül az élettelen rajzon is. Magas alakja termetes volt, de nem mondható elhízottnak. Mindig halavány arca élte utolsó éveiben megnyúlt tetemesen."

Ez a nemes tekintetű, szüntelen tevékenykedő költő, történész nevelgette, segítette, tanította a hozzáfordulókat. A maga csöndes, szereny, de olykor meglepően határozott módján. A később
délibábos elméleteket papírra vető, de fiatalkorában bátor nézeteket hangoztató történésszel, Horvát Istvánnal együtt úgy vélte, valamikor az 1800-as esztendőkben, a majd egész Európát lángba borító hadakozások idején, hogy Magyarországra nézve az volna a szerencse, ha Napóleon által a Habsburgoktól megszabadíttatnék. Ama kevesek közé tartozott, akik titokban, baráti társaságban bonapartista nézeteket hangoztattak. Megérthetjük ezek után, hogy Horvát István és lelkes ifjú barátja, a pest-budai hétköznapokról érdekes (csak részben kiadott) naplót vezető Ferenczy János kérte Virágot: dolgozná föl „Rákotzynak szomorú viszontagságait". Az előzmények ismeretében sejthetjük, milyen szellemben.
Virág Benedeket nem csupán magyarok látogatták. Gyakori vendége volt a szerb pap, a jókedélyű Vitkovics János, a szerb-magyar költő, ügyvéd Vitkovics Mihály testvére, akihez Virág tréfás költői levelet is címzett. Költőnk történetírói híre a pesti románok közé is eljutott. Ugyanis a XIX. század elején románok is lakták PestBudát. Az Egyetemi Nyomda román könyvek — főleg tankönyvek — kiadását is vállalta, ezért szüksége volt olyan román írástudóra, akit nyomdai korrektorként, a román könyveknek szinte lektoraként alkalmazhatott. Pest-Budán élt Petru Maior, a dáko-román elmélet egyik kezdeményezője, aki szívesen kereste föl Virág Benedeket, hogy tőle a régmúlt eseményeinek kutatásával kapcsolatban tanácsot kérjen. Nyitva állt Virág Benedek háza a szintén román Samuil Micu-Klein előtt is, aki szótárával írta be nevét a román művelődés történetébe. A szótár magyar anyagát lényegében Virág nézte át, s anélkül, hogy valaha a munkájáért bármiféle tiszteletdíjat kapott volna, hathatósan segítette a román nyelvészt szótára magyar szójegyzékének pontosabbá tételében.
Mindezzel nincs ellentétben Toldy Ferenc jellemrajza:


a nyájas, agg korában is nemzetiség és irodalomért ifjúi tűzzel lángoló férfi (...) gyermekded, jó
akaró, egy valódi bölcshöz és szenthez illő életű volt. .."



ízlése és képzelőtehetsége nem széles körű, szinte idegesen fordul el Berzsenyi Dánieltől (az embertől és a költőtől egyként), és nincs nyoma annak, hogy az őt tisztelő és becsülő Csokonai Vitéz Mihály lírájának értékét fölismerte volna. Ez a szelíd, halk szavú, hazafiságra nevelő költő-történész egészen más jellegű alakja volt a korszaknak, mint akár Berzsenyi, akár Csokonai. Verseiből, írásaiból képet kaphatunk a XIX. század elejének Pest-Budájáról. Pályája kezdetén az iskolás klasszicizmus, azon belül is főleg Baróti Szabó Dávid szellemében verselt, zengte — nem egyszer erőszakolt hangon — a nemzetinek vélt erényeket. Később egyre inkább megtalálta önmagát, működésének sikeres területét: az elkapott pillanatok, az apró élettények, a csöndes, munkás köznapok költője lett.
Berzsenyi számára a Gellérthegy az egyszeri látvány'élményét jelenti: roppant bércfokról szól, mozgalmas-hatalmas élet jeleit látja a Dunán. Virág Benedek számára Buda lakhely, a séta, az elmélkedés színtere. Nála is látjuk a Dunát, de mennyire másképpen! A befagyott folyón észre veszi azt a varjút, „ki" nehéz zajok közi . . .Egy darab jégről leugorva másba Vesztire botlik.
Verseinek állandó témája a Gellérthegy, amelynek akkoriban kellemes útvesztőiben szívesen bolyongott. A hegy tetején csillagvizsgáló állt. E csillagvizsgálóban működött Kmethy Dániel, akihez Virág rövid versikét írt. E költemény indításában kedvelt Horatiusát idézi. Csakhogy a római költő messzi távlatú képeivel szemben ő a közelit, a hazait eleveníti meg: a csillagászt munkája közben, amint csövét az égre irányítja.
Virág meg-megfigyeli a Duna változásait. Verseiben az „üdő, mint a Duna, senkire nem vár", másutt a jeges Dunán csuszkálókat veszi szemügyre. Az ifjakat azzal buzdítja, hogy nékik a dicsőség integet a kies Duna partján. Majd, amikor „hátrál naponként a henye tél", emígy érzékelteti az idők fordulását:
. . .közelit vidám
Arczu tavasz, s biztat Dunánkra
Árvái szálakat és fenyőket.
És íme! bátran járdogal itt-amott
Sok talp, s teréhvel megrakodott hajó. . .
(A szál és a talp tutajt jelent.)




A Szarvas tér átépítése 1894-ben. Háttérben a Szarvas-ház mellett Virág Benedek háza
Klösz György felvétele

Amikor tanítványaival, a két Batt.iyány-csemetével jár a Duna hídján, türelmes pedagógus módján magyarázza a látnivalókat. Az antik metrumú vers a közbeszéd természetességével szólal meg, s ez a természetesség Virág Benedek egyik jelentős költői vívmánya. Alig vesszük észre hogy magasztos ódához vagy gyászoló elégiához szoktatott versformákban jelenik meg a nevelő és az előbb félénk, majd felbátorodó gyermel ek párbeszéde. Tréfálkozva festi a költő a gyerekek ijedelmét, rácsodálkozását a folyamra. Míg észre nem veszi, hogy „Ott magát egy lúd mozgatja, s nem fél..."



Ez a bensőséges hangvétel, ez a humorral teli előadás a görög-római költők versformáiban Virág Benedek lírájának egyik megkülönböztető sajátossága.
Az 1800-as esztendőre írott Öröménekei ben is megjenik a Duna, itt az öröm áradását hasonlítja a költő a Dunáéhoz, ekképpen:
Mint az országos Duna feldagadván Tágas árkából kiszalad, s mezőkön Réteken nyargal szanaszét. . .


A Gellérthegy, a Duna és partja mellett Csepelszigetet is érezhető kedvvel foglalja versbe. A Csepel-sziget öt a honfoglaló magyarok szállására emlékezteti. Ahogy nagyszabású és a későbbi költőnemzedékre, például Vörösmarty Mihályra, nagy hatású történeti munkájában, a Magyar Századokban írta:
„Árpád, a bodrogi részekről a Duna mellett felmenvén a nagy szigetig, táborba szállott. Ezt a vízzel körülvetett szárazat, mely az ő lovászának, Csepelnek nevéről ismeretes, igen megszerette, s azért házakat kezdett rajta építtetni mind magának, mind főembereinek."



Csepel szigetén született — mint Virág írja — Árpádnak Zoltán nevű fia; és a győzelmek után nagy örömmel tértek meg hajdanvolt magyarjai Csepelre, ahol Zoltán menyegzőjét is tartották. így hát nem csodálkozhatunk, hogy Virág Benedek számára a Duna szigete nem a Margitsziget, hanem Csepel szigete. Nemcsak a Magyar Századokban örökítette meg, hanem versben is:
Szép sziget! téged vizével Nagy Dunánk körülölelt,
Mintha földedet szeretné, És akarná védeni. . .
A vers további részében azon méltatlankodik, miért nevezték később ezt az „áldott" helyet
Ráckevének. Verse azonban fenntartja a Csepel nevet. Fennmarad" e név, „míglen Dunánk fog / Nézni téged, szép sziget'."A vers e mondatához Virág jegyzetet is fűzött: igazának bizonyítására Anonymusra, a sokat vitatott történetíróra hivatkozik, mint ahogy másutt is krónikásokat idéz mondandója alátámasztására.
Más alkalommal kissé arrább téved Virág Benedek tekintete. Felidézi az egykor pompás királyi várat, annak is „Délre néző ablakait". Onnan jut el pillantása a Duna „jobb karán" magasodó hegyre. Errefelé keltek át hajdanában a honfoglalók a Dunán. Virág nem restelli versbe szedni a krónikákból kiolvasható neveket: ... a nagy Árpád, Bulcs, Zoárd, kürtös Lehel, Und, Botond, Retel, í Hubával Tulma, Horka, Kadusa, Bojta, Tursol, s aki Erdélyt Vítta s nyerte, Tuhutum. Ós, Velek, Szabolcs, s Előddel Tós, Edö, Szolok s Uszub, S többek, akiket dicsér s áld Édesanyjok a haza.
Ne vitassuk most a valódi történeti hitelességet, a nevek pontos olvasatát!
A lényeget így foglalja össze: A Kelenföld régisége Tiszteletre érdemes: Tartsuk, írjuk így böcsűlvén Nagy hegyének is nevét.
A jelen és a régmúlt, a mindennapok valósága és az elképzelt múlt így él együtt Virág Benedek költészetében, s mindehhez keretül a XIX. század elejének Pest-Budája szolgál. Virág Benedek — verseiből kiolvasható — nem tartozott azok közé, akik nem kevés képmutatással elvágyódtak a városból vidékre. Itt élt, Budán, budaiként, szerényen meghúzódva, de az elhivatott költő csöndes öntudatával. Városi ember volt, életfelfogását jól mutatja Intés című kis verse:


A veszendők közt kis üdöd folyásán

Nagy reménységgel magadat ne biztasd;

A halandóság fia halhatatlan

Érdemek által.
Erre törj mint legnemesebb arányra:

Költözésedkor ha siratnak édes Honnyosid,

nem kis jele, hogy sokáig

S hasznosan éltél.


FORRÁS: BUDAPEST FOLYÓIRAT 1981 JÚLIUS

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése