Jósnök ... Nem tudom, Sziriusz mester hogy került közéjük, mert bizony, furcsán hangzik az, hogy' „jósember". A csodadoktorság nemes tudományába a javasnénikéken kívül még csak bcle- kontárkodhatik egy-egy patkolókovács is, de a jóslásra való hivatottságot ne akarják elvenni ezektől az asszonyoktól, akiket éppúgy meg lehet találni a lármás pesti uccák bérházaiban, mint a csendes, hangulatos budai uccácskák ódon kis házaiban. Felkerestem egy párat közülök, hogy meggyőződjem arról, mint látnak bele a rég elfelejtett múltba s mint tudják előre a kifürkészhetetlennek hitt jövőt. Hallani akartam, hogy fogja kiolvasni a megkevert, háromszor felemelt kártyából, vagy a tenyeremből, hogy levelet várok, vagy szeretettel gondol rám egy barna férfi; hogy fog sopánkodó fejcsóválással figyelmeztetni, hogy gonosz ármány is mutatkozik.
Egy zöldséges üzleten keresztül a szép jövő fele
Első utam a Rózsa ucca volt, ahol bizony mindjárt csalódás is ért. Misztikus, hátborzongató helyet vártam, ahol csak félig a földi emberek, de félig a szellemek közé tartozó női árnyalak fogja távolba látó szemekkel elsuttogni jövömet; e helyett egy zöldséges üzleten kcrcsztütmcnve egy konyhai minőségétől megfosztott „jós-szobában" kártyáját keuergető, jól megtermett asszonysághoz jutottam. Nem tudtam, mi összefüggés lehet a jövőbelátás cs a zöldségkercskedcs között, felhasználtam hát a kedvező alkalmat, hogy rajiam kívül ott vártak még vagy' tizenöten és mentem kecsegtetőbb helyét keresni, ahol jóval előbb kerül a sor rcám. Így jutottam el Budára.
Aki tőlem akarja megtudni jövömet
Kedves kis Tabáni házacska, fakorláttal ellátott folyosójával, ahol már a kapuban azzal fogadtak a lakók, akik láthatólag élvezték, milyen nevezetes házban laknak, — hogy: ,.a jósnőt tetszik keresni, ugy-c?" Igenlő válaszomra három asszony is akadt, aki odavezet. Itt már nem panaszkodhattam.
Volt misztikus félhomály, pislogó mécses, leeresztett ablkrodőny. Félig behunyt szemmel jött elém egy feketé ruhába öltözött, túlvilággal, szellemekkel paktáló pesti Pythia. Megkérdezte nevemet és kért, hogy egy-két nap múlva jöjjek újra. Addig ő „magábamé!yed“ világosabban megmagyarázva, érintkezésbe lép azokkal a bizonyos tűlvilágiakkal. Magamban azzal a profán gyanúval illettem, hogy előbb tudakozódni akar körülményeim iránt, ezért meghatódott komolysággal azt mondtam neki, hogy vidéki vagyok, nem jöhetek még egyszer. Nem tudott tehát mit csinálni és kelletlenül bár. de mégis leültetett. £s most megkezdődött a csoda. Először bizalmat akarvá maga iránt ébreszteni, nem kérdezett semmit, csak beszélt. Beszélt húsz év múlva történő dolgokról; úgy látszik, abban a megnyugtató tudatban, hogy azt nem tudom ellenőrizni.
Elmondta, hogy húsz évi házasság után clválok (ezt a tenyeremből olvasta ki). Hogy mi összefüggés van a tenyerem és esetleges elválásom közölt, azt nem tudom . . . Arra intett, hogy óvakodjam a víztől, mert abba könnyen belefúlhatok. (Nem ugrom hát a Dunába.) Elmondta, hogy ha nem vagyok elég óvatos, ellopják a retikülömet és hogy legyek résen, mert különben meg fognak csalni. Mikor ennyi veszélyre figyelmeztetett, beszélgetni kezdett s közben igyekezett a jósláshoz szükséges „adatokat" megtudni. Mikor látta, hogy ravaszabb vagyok, mint ő, felhagyott a hiábavaló kísérletezéssel, de tekintélyének megmentése érdekében jósolt tovább, megmondta, hogy nagyon boldog leszek és hogy mióta élek, voltam már boldogtalan is és még mondott ehhez hasonló csodálatos dolgokat. Most már tudtam jövömet, nyugodtan távozhattam.
Mi történik majd a politikában ?
De kint az elsözobájában szétnéztem mégis; szóba elegyedtem az ott várakozók százával. Nemcsak varrólányok, kis masamódok voltak ott, akik hallani akarták, hogy mikor jön értük autójával a mesebeli princ, nemcsak kis gépírólányok, akik szeretnék tudni , ki szabadítja meg őket írógépüktől, és nemcsak színésznők, akik lehetőleg riválisuk bukására kiváncsiak,- de volt köztük egy miniszteri tanácsos is, aki épp arról tartott előadást, hogy X. Y. városatya kéthetenként jön ide és kéthetenként pontosan megtudja előre, mi történik majd a politikában,
A harmadiknál a Logody uccában, — sajnos — nem tudhattam meg semmit sem, mert meg csak a mindentudó kis kártyák keverésénél tartottunk, amikor egy kis incidens lehetetlenné tette a folytatást. Az udvaron kereszlüljött egy jámbor levélhordó, akit jósnőm rendőrségi közegnek nézett, ijedtében összecsapta kártyáit, s megkért, mondjam azt, hogy „zongoraórát akarok venni önagysága leányától. “ Mikór aztán kiderült a sajnálatos tévedés, „őnagysága" —, saját szavai szerint — annyira felizgatta magát, „kiesett a transzból" és nem tudta a jóslást folytatni.
Egyelőre megelégszem hát a hallottakkal és sohasem fogok a Dunahídak korlátjára, vagy pláne a Turulmadárra mászni...
Zoltán Lia
Esti Kurir, 1925. május (3. évfolyam, 98-122. szám)1925-05-10 / 105. szám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése