1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2017. augusztus 30., szerda

MÉLY PINCE "AZ UTAZÓHOZ"

(utópia)


ESTI NAPLÓ
 1933 08.29 53. évfolyam 1148.oldal


A tabáni kisajátítások jelenlegi állása-Szétröppennek-e a vendéglősök a szélrózsa minden irányába vagy továbbra is kellemes estéket tölthetünk el egy pohár kadarka mellett?

tárca

Most, a  városrész bontása idején az ottlakók, a kereskedők, kocsmárosok, mesteremberek legfőbb témája a bontás dátuma, mikéntje, időpontja  meg a lehetőségek taglalása, hogyan lehetne kikerülni a kikerülhetetlent. Bár az időpontot többször bejelentette a főváros, eleinte nem vették a dolgot komolyan. Mikor aztán a napilapokban nyakra-főre újabb és egyre közelibb időpontok láttak napvilágot a várható kataklizmáról, megbolydult az egész Tabán, mint bottal ingerelt darázsfészek. Szinte izzott a levegő a feltörő méltatlankodástól. Egymáshoz futkostak szomszédok és távoli ismerősök újabb és újabb hírekért, ki kapott már végzést, netán felmentést saját ügyében. Persze hogy a kocsmárosok voltak a legjobban értesültek. Némelyik jóelőre bebiztosította magát, új helyiséget keresett a környéken, mások látván a forgalom folyamatos hanyatlását - ne felejtsük el, lassan szisztematikusan vagy húsz éve folyt már a kisajátítás házról-házra, romlott az épületek állaga, tilos volt bármi némű felújítás vagy toldaléképítés, nem beszélve új házak építéséről-. Folyamatosan költöztették  ki a régi lakókat. Az igazi pánik akkor tört ki, midőn a hat legnagyobb vendéglő a múlt év novemberében megkapta a végső ukázt bérleménye elhagyására 1933 májusi határidővel.(a legnagyobbaknak 6 hó felmondási idejük volt, a kisebbeknek csak negyedév). Nagyobbak voltak az Albecker, Avar Mihály vendéglője az Obsitoshoz, a Brandics, a Három Hetes, Kakuk, a Hadnagy utcai"Vén  szederfához" ismertebb nevén a Marada. Az Albecker a végsőkig kitartott, Schreil Győző még a régi helyén akarta megtartani leánya lakodalmát, nem tágított. 
Az új Kakuk az Attila krt 22-ben

Új helye már épült a Kakuknak, friss szórólapokat is rendelt  az elkövetkező ünnepélyes megnyitóra  Az Attila körút 22 alatt teljes gőzzel folyt az új Kakuk kialakítása, a betérő meszesládákon és kőműves palló halmokon bukdácsolhatott át, Maradáék is erősen kerestek másik helyet maguknak.Az Avar nevéhez stílszerűen a közeli Avar utcába készült áttenni székhelyét, hol jóelőre egy hangulatos kis helyet a fiával lefoglaltatott. Brandics az Alagút közelében készült fészket rakni magának és közönségének, legalábbis előrehaladott tárgyalásokat folytatott ez ügyben, kissé sokallva az eladó ajánlatát.De már körvonalazódott a megegyezés. Egyedül a Három Hetes döntött véglegesen a bezárásról, mondván- 
nem lesz itt élet a bontás után-!.

A többiek máris kezdték csábítgatni a vevőkört, biztos ami biztos, hiszen a vendégekből  éltek
A tulaj által kiürített Mély Pince még az utolsó percekben is festők kedvenc témája

     Nem tartozott a legnagyobbak közé, de minden kétséget kizáróan a városrész leghíresebb kocsmája -a Mély Pince is- erősen törte a fejét a legoptimistább és olcsó megoldáson, mely a lehető legkisebb lemorzsolódással átmenti a vevőkörét a jövőnek. Kívülről semmi sem mutatta a higgadt Bormérő nyomasztó gondjait, de agya lázasan zakatolva ontotta a vadabbnál vadabb ötleteket a projekt megvalósítása érdekében. Azt se lehetett ráfogni, hogy utolsó pillanatban Hübele Balázs módjára fejetlenül kezd kapkodni a bajt elhárítandó. Az első kósza hírek felröppenésekor -még 1931-ben- szép csendesen elballagott a Fehérsas téri  papírkereskedésbe, kinézett magának egy viaszosvászon fedelű füzetet és a májusvégi esti szürkületben, mikor az utolsó zörgő őszi  faleveleket is végleg földre parancsolta a vendégeket távol marasztaló zápor, tintába mártva pennáját régimódi gyöngy- betükkel bevéste balfelén az első szétnyitott lapra: (utódainak szánva az alábbi pár sort, útbaigazítás gyanánt)

Kedves Gyermekeim+

E konyv ,ha majdan nem leszek többé , arra emlékeztessen titeket, hogy apátok egyszerű kis tabáni "Mélypince " vendéglőjében 1918 óta a Társadalmi és Szellemi élet kiválói között, kik részben törzsvendégek, részben vendégként fordultak meg, és büszkén hirdetem,hogy valamennyi vendég tiszteletét és megbecsülését bírtam. Ezért is, ha már anyagi javakat nem hagyhatok reátok, ezzel a könyvvel majdan büszkén odaállhattok ember és világ előtt, hogy apátok a Poldi bácsi, anyátok a Poldi néni mindenkitől szeretve és tisztelve voltak.

Budapest 1931 május 23.-án

a vendégkönyv szakadozott lapjai

A jobb oldal tetejére pedig minden teketória nélkül odafirkantotta:

Vendég névsor 1918 óta....

A Bormérő minden ügyletét kellő gondossággal  intézte  és kétszer is meggondolta, megfontolta cselekedeteit, nem úgy mint császára, aki  mindent meggondolva és megfontolva végül is elhamarkodott döntésével  egy világháborút robbantott ki , végezetül önnön birodalmát juttatva csődbe.

    Kocsmárosunk minden valamire való nevezetes vendég orra alá dugta a füzetkét, s azok a csopaki rizlingtől meglehetősen kábult pityókás  hangulatban kaligrafálták a vendégkönyvbe : soha nem érezték magukat oly jól , mint itt, e szerény berendezésű korcsma pirosabroszos asztalainál a fölséges nedű kortyolgatása közben, szalonnát kolbászt, zöldpaprikát ropogtatva. Híres írók, költők, esperes plébánosok, a napilapok hírhedt robotosai, zeneszerzők, szobrászok és kiérdemesült tenoristák, főorvosok áradoztak a hely belbecséről, hangoztatva a házigazda érdemeit és hogy a helynek az idők végezetéig állnia és virulnia kell -olvashatatlan szignójukat firkantva a végére.

Ám a hely fennmaradásának megerősítésére  leginkább Seemayer Vilibald professzor látogatása adott szakértői nyomatékot. A derék tudós - miután leballagott a pókhálos palackoktól roskadózó grádicsú  pincelépcsőn és a viaszgyertya vibráló fényében meggusztálta az öles boltíveket- határozottan állította, aggodalomra semmi ok, ez itt legalább négyszáz éves műemlék, tilos lebontani, itt fog állni az idők végezetéig, punktum. Alapos ember lévén az őszhajú Bormérő a tényről azonnal tájékoztatta a helyi előljáróságot, s mivel nem jött válasz, a Közmunkák Tanácsát is hasonló tartalmú beadványokkal ostromolta, hangsúlyozva a műemlékvédelem fontosságát értékeink megóvásában, nem felejtve el a megemlíteni a professzor szakértését. Az ügyiratok megfogalmazásában némely híresség is közreműködött, melléktermékként néhány csepp bort lötybölve a levélpapírra, melyet a kocsmáros kézfejével méltatlankodó pillantások kíséretében akkurátusan letörölt A fogalmazványokkal és vendégkönyvvel a hóna alatt addig-addig járt a hivatalos szervek nyakára, míg azok  háromtagú bizottságot küldtek ki az ügy végleges lezárására.

Nem műemlék , -az 1700-as évek végén épült !- hangzott a megfellebbezhetetlen végső ítélet a processzió látogatása után a korcsmáros mérhetetlen szomorúságára és ezzel ő is egy táborba került a többiekkel, akinek talpára útilaput kötöttek; a legrégibb, egyben leghíresebb tabáni kocsma mítosza szertefoszlani látszott.

Ám a zsámbéki származású kocsmárost , akinek a román fronton sokszáz harcoló infanterist mindennapi betevőjét kellett napról napra előteremtenie  szinte hozzánőve a gulyáságyúhoz,-mely mindennapi harceszköze volt-, nem olyan fából faragták, hogy könnyen feladja a harcot. Fogát összeszorítva új és új ötleteket csiholt ki magából ,hogy rátaláljon a végső megoldásra. Egyre jobban szorítja mostanság  az idő is , a többiek lázas sürgölődése, az elutasító végzések. Reméljük az ügy a jövőben az összes fél megelégedésére végső nyugpontra jut, s a tabáni kocsmák kellemes szolgáltatásait a nagyérdeműnek az eljövendőben sem kell nélkülöznie! Feszülten figyeljük a fejleményeket...

kisfirkász

              **************

ESTI  NAPLÓ
1933 10. 2.  53.évfolyam   1362.oldal

Hogyan játszotta ki egy leleményes korcsmáros a kilakoltatási végzést?Valóban ez lehet az üdvözítő megoldás?Felelősségre vonható-e az ügyben a BESZKÁRT?

Helyszínre küldött tudósítónktól

Az ódon városnegyed megszüntetése körüli eseményekről és azok visszhangjairól lapunk kezdettől fogva részletes és kimerítő tudósításokban számoltunk be az olvasónak minden érdekelt fél véleményét felvonultatva. Szerkesztőségünk napjainkban is feszült figyelemmel kíséri a fejleményeket, nem mulasztva el azok ismertetését a közvéleménnyel, mely részvéttel és együttérzéssel viseltetik a felszámolt, kövenként szérthordott otthonok lakóival, a világgá zavart hentesek, szabók, suszterek  egyéb iparosok iránt, de különösen fájlalja a bezárt csapszékek üzemeltetőit. Többszáz éven át oltották szomját, bennszülött és arra tévedő vendégnek, emberek tizezreinek nyújtottak felüdülést telt ónkupákkal, habzó sörös, gyöngyöző boros üveg poharaikkal. Ezért is szívünkön viseljük  minden egyes korcsmáros kizsuppolását, tragédiáját. Természetesen helyt adunk a hivatalnak is álláspontja ismertetésére.

 Váratlan fejlemény             

Ma a szomorkás hajnali szürkületben korán munkába indulóknak különös látványban lehetett részük. Az Erzsébet híd felől lekanyarodó sinpáron robosztus tömegével egy diszkréten kivilágított villamos fordult be a Döbrentey tér felé enyhe jajszóra késztetvén a síneket. A Rácz Fürdő előtti  megállóban álmos szemű koránkelő várakozók alig hittek az eléjük táruló látványnak.


A Beszkárt hagyományos favázas, dupla motorkocsis villamosa lassan méltóságteljesen gördült be a megállóba homlokán  DREHER emblémával, ablakok alatti oldalsávjában  egy hatalmas "CSOPAKI RIZLING" feirattal. Őszhajú, báránybőrbekecsbe burkolt kocsmáros ált a vezetőfülkénél, kezelte az ellenállásszekrény forgatókarját. Lassan,némi fékcsikirgással  állt mega szerelvény.Kiakasztottam a lépcső biztonsági vasrácsát, felkapaszkodtam a peronra. Néhány vendég az utastérben az ablakoknál üldögélve vidáman koccintott. Aki közelebb hajolt, piroskockás abrosszal letakart asztalokat vehetett észre, az asztalokon dőlésbiztos tartókban  remegő félig üres borospalackokat.
Hová az irány_?- kérdezték többen óvatosan érdeklődve..
Az őszhajú készségesen válaszolt- Menetrend szerint közlekedünk a Keleti - és a Déli vaspálya között- a szokásos megállók érintésével. Felszállás előtt felpillantva a villamos áramszedői felé többen megdöbbenve konstatálták a régről jól ismert cégtáblát:

-Vendéglő a Mélypincéhez, alapítva 1549-ben

Ámuló tekintetünket látva a korcsmáros készségesen felvilágosított:
-Igen, ez ugyanaz a vendéglő amely itt nem messze a Görög és Fehérsas utca sarkán üzemelt az elmúlt századokban. Kicsit szűkebben vagyunk,de mindent ugyanúgy rendeztünk be, mint azelőtt. Még a fürjmadár kalitkáját is áthozattam.
Külön bekereteztettem Gyula* bácsi bejegyzését itt eltöltött szép napjairól, persze külön pihenőszobára nincs hely, de a családi törzsasztal, ha szűkebben is, elfér.
-Az élet megy tovább, a betérő vendégnek helyet kell adni, ebben semmiféle végzés nem akadályozhat meg.- dörmögte tömött bajusza alatt.

További firtatásunkra részletesen elbeszéli hogy a BESZKÁRT-tal hároméves koncesszióban állapodott meg, havi elszámolásban.

-Talán lendít a forgalmon, hogy nem egyhelyben állunk,  a teljes viszonylaton szolgáljuk vendégeinket két pályaudvar között. Bár én aggodalmaskodtam a mozgó jármű rázkódása okozta problémák miatt, de a villamos üzem vezérkara megnyugtatott: Már dolgoznak olyan technológia kifejlesztésén, mely az oldalfalra fejjel lefelé rögzített palackokból és szódásüvegekből csappantyúval záródó csöveken át a vendég automatikusan a poharaiba töltheti itókáját,vagy ennek megfelelő arányú keverékét. Rájuk hagyom, a technika fejlődésének jobb nem ellenálni...- vélte barátságos mosollyal.
Hatalmas ötlet-villant át agyamon-a vendéglátás mobilizálása-végtelen lehetőségeket rejt magában- hosszabb távon akár borfesztivált is lehetne rendezni pl.egy Kőbánya alsó - Sátoraljaújhegy viszonylaton! - de nem fejtettem ki hangosan elképzelésemet.

-Mit szólt mindehhez a Közmunkatanács? Tarthatja-e a Mély Pince ezen lépését rendelete kijátszásának-?

- Semmiképpen! Kínosan ügyeltünk a vonatkozó rendeletek betartására. Különben is, a Mélypince kft a bontási területen nem foglal talpalatnyi helyet sem, csak áthalad rajta, hogy elérje közönségét. És ez a lényege az ötletnek, működési területünket kiterjesztjük a viszonylat teljes hosszára.
Sajnos ez avval jár, a Mély Pince már csak a nevében a régi, le kellett   mondanunk a több emelet mély pincebázisról, raktárunkat csak a végállomásokon tudjuk feltölteni, de számolunk a patinás név iránti lojalitással a megértő törzsközönség részéről-.
.
- Tanúsíthatom , a vendéglátás nívója a régi békebeli időkre emlékeztet, a villamos hátuljában jégszekrény gondoskodik az italok megfelelő hőmérsékletéről, a szomjas és éhes vendég ellátását útközben pár fillérért rendelhettő hideg étel (kolbász, szalonna, hagyma, sajt és egyéb ínyenc harapnivaló) is biztosítja meglepően -ismétlem olcsó áron, -mint az korábban is szokásban volt a patinás korcsmánál.

-Hogy aztán három év múltán -a koncesszió lejártakor - mi lesz majd, az még a jövő zenéje! Az utódom - mivel én három esztendő múltán  nyugdíjaztatni szándékozom magam-bizonyára szintén meg fogja vívni a maga harcát a Mély Pince név méltó fennmaradásáért.-fejezte be az interjút az ősz tulajdonos .

A következő megállónál leszálltam, alig tudtam átverekedni magamat a felszállók között a hátsó, leszálló  peronig. ahol páran teljesen szabálytalanul tujáztak. Kinek ne esne jól egy feles, vagy munkaindító hosszúlépés mindennapi szorgos tevékenysége kezdetén?A csapossegéd nem győzte a rendeléseket. Intettem a megállóból lassan kigördülő villamosnak, a vezető búcsúzóul rácsapott egy párat a csengőre. Az ismerős dallam betöltötte a meggyötört völgyet és lassan halkuló hanghullámokban  felszállt a villanyos vezeték fölé a magasba!

Éreztem, az üzlet sínen van!

kisfirkász

*Krúdy Gyula író, a Mély Pince nemrég elhunyt törzsvendége




Bocsásson meg a kedves olvasó, ha netán a dokumentum stílussal megtévesztettem. Természetesen mindaz amit leírtam, pusztán fantazmagória, kitaláció - de megtörténhetett volna!

kassius

EGY RÉGI EMLÉK.........


2017. augusztus 28., hétfő

SZÖKÉS A BACH KORSZAKBÓL.....


Egy  viharos  emberöltő. 
— Búsbach  Péter  emlékirata.  — 
Budapest, szept.  9. 


Búsbach   Péter Egy  viharos  emberöltő   cimü memoárjának  néhány  évvel   ezelőtt   jelent  meg  első kötete  és  feltűnést  keltett  vele.  Most  kiadta  vaskos könyvben    a   második    kötetet.    Ez    a    Bach-    és Sclimmerling-korszakról   szól   s   minthogy  a  szerző ezt  az  időt  a  fővárosban  töltötte   el,  bő  érintkezésben  a  nemzeti  politika  vezetőivel  és  az  előkelő polgársággal,  ez  a  kötet   is    teljesen   leköti  az  olvasó figyelmét.  Különösen   az   érdekes,    amit  a  főváros polgárságáról  ir,    melyet    összeköttetéseinél    fogva közvetetlenül  ismert.  Egyik-másik  lapja  a könyvnek valósággal  romantikus  színezetű,  noha   a   valóságot írja  meg.  De  az  az  idő  ilyen,  regényes  volt. 
A  könyv  egyik  fejezetéből   megtudjuk,    hogy 1859-ben  a  tabáni  szerb   révészek  és  hajósok    mily hazafiasan  viselkedtek.  Akkorjában  tömegesen  szöktek  ki  Olaszországba    a    magyar    ifjak    és    pedig Románián  keresztül,  ahova  dunai  hajón  mentek  le, aztán  Galacon  át  francia  hajón   vitorláztak  Itáliába, hogy  a  magyar  légióba  álljanak.   Az  ifjak  szökését, a  rendőrség  ügyes   kijátszásával,  a  tabáni    hajósok könnyítették    meg. 
Busbach négy     honvédtársa, Nagy  László, Tassy  Béla, Horváth   Imre  és Salamon Ádám  szintén  a  légióba  akart  lépni,  de    nem  tudták,mi uton-módon   jussanak    ki.    Busbach    az Elisabeth  gőzhajón, mely akkor Pesten    kikötött, meglátogatta  Jurenák  hajóskapitányt.

A Duna Zimonynál
Beszélgetés  közben,  -úgymond  a   szerző  - megemlítettem  Jurenáknak,  hogy  négy  barátom  van  itt, akik  ki  akarnak  menni  az   olasz-magyar   légióhoz; miképp  szállíthatná  őket Zimonyig  észrevétlenül ? 
—  Ez  óvatosság  mellett   lehetséges.  Én   holnapután  éjfélkor  indulok,    egy   megbízható   embert bocsátok  rendelkezésére,  ki őket holnap   este   egy tehervontató gőzhajóra viszi, azon menjenek Mohácsig előre,  ott  átszállanak  hozzám.  Beszélje  meg majd ez emberrel  a  dolgot.



Erre  egyik  hajóslegónynek  odaszól,  hogy küldené  ide  — Tósát. 
Tósa,  egy  markos,  izmos  tabáni  szerb matróz, csakhamar  ott  termett.  Kapitánya  azt  mondta: 
—  Ennek  az  úrnak  közleni   valója  van  önnel. Hozza  rendbe  a  kabinomat   és    ezalatt    megbeszélhetik  a  dolgot. 
Igy  történt; a  dologban    igen    röviden    végeztünk. 
—  Ma  este  9—10   óra    közt    — mondja a matróz a budai    oldalon a Kreutzplalz-on  (most Kereszt-tér), a kereszt   mellett   lesz a feleségem; mondja  az  ur  a Tósa nevet  és ő elvezeti egy helyre, a  hol  mindent  részletesen  megbeszélhetünk. 

Ismertem  e  tért;  gyakran  jártam oda  fiatal barátaimmal, Jaschkó-nak  ugyan e  téren  levő  vendéglőjébe csájára  és  ürmösre,  melyek a budai szerb korcsmák  ízletes  specialitásai  voltak. 
Este  féltizkor  megjelentem  a  keresztnél,  ahol ogy  nő  csakugyan  várakozott. 
—  Tósát  keresem. 
—  Tessék  velem jönni. 
És  elvezetett  egy  a  Gellert oldalán az Abroncs- utcában  fekvő  házba.  Ez  utcában,   helyesebben:  félkör-alakú  sikátorban  mindössze    három    földszintes, fazsindelylyel    födött    rozoga    ház   volt;  hogy  oda feljussunk,  mintegy  80    lépcsőt   kellett   a  Keresztutcáról  felmászni;  kocsi  e  sikátort  meg  nem    közelíthette.  Csak  szegény-nép  lakott  a  három    házban, melyek  3—4  egy-egyszobás  lakást   tartalmaztak.  A szobában  ott  ült  Tósa,  egy  olaj-mécses   mellett    és vaskályháján  vacsoráját  főzte. 
—  Hajónk   holnapután  éjfélkor  indul  —  úgymond.  —  A  Duna  budai partján  van  a  Nap-vendégfogadó,  annak  étkező-szobájában  ma  éjfélkor  két  ur költse  el    vacsoráját,  a  másik   kettő  járjon  a  Duna partján.  Négy  idegen fiatal embernek egyszerre  való megjelenése  az  esetleg  ott  levő  spiclinek  feltűnhetnék.  Én  11  óra  felé  belépek  az  étkezőbe  és Gyurics Dragulint    fogom  hangos   szóval    keresni.  Kérem  e nevet  jól  megjegyezni,  mert  ez   az  ismertető  jelszó. Gyurics  nincs    ott  és  én    kimegyek  a    Duna  partjára.  A  két    vacsorázó  ur  kis    vártatva  jöjjön  utánam.  Ott  a  másik  két  urat  is  felvesszük  és  csónakomon,  melyet  feleségem  ott  közelben  kikötve  tart, átmegyünk  a Herkules   hajóra,  a    mint  annak  kormányosa  egy  lámpa  kitűzésével  jelt  ad,  hogy  tiszta a  levegő. 



Szó szerint  teljesült  Tósa  rendelkezése.  A  hajó felül  megadták  a  jelet  és    a    csónak    zajtalnul    és csobbanás  nélkül  átjutott  a Herkules  oldala  mellé. 

.  .  .  Pár  hétre  a  fent   leirt    események    után Nagy  Lászlótól  levelet  kaptam,   melyben    csak    ez volt:  Az  áru  hiánytalanul  és sértetlenül megérkezett Konstantinápolyba. 




Búsbach Péter
Gyönk1827 – Budapest1905november 17.) ügyvéd, író, politikus,1848-as honvéd százados, fővárosi önkormányzati, majd országgyűlési képviselő, a pesti ágostai hitvallású evangélikus magyar és német egyházközség tiszteletbeli presbitere, a budapesti jégkorcsolyázás egyik legfőbb előmozdítója.

Ilyen  epizód  sok  van  a  Busbach   uj könyvében,melynek ára 2  forint.




Budapesti Hírlap, 1899. szeptember (19. évfolyam, 242-271. szám)1899-09-10 / 251. szám



HADASTYÁNOK,HADASLÁNYOK,SEJ HAJ

Hadastyánok és hadaslányok 
jubileuma  az  elsüllyedt   Tabánban 
ötvenéves  a  József  Főherceg  Veterán  Egyesület 

(Saját  tudósítónktól.) 
 Az  elsüllyedt  Tabán  romantikáját  őrzi  az  .Avar-vendéglő falán,  egy  olajjal  festett  pléhtábla,  polituros  komód  fölött, ahol az  a  régi  bécsi veterán  hirdeti,   hogy   itt  van  a József Főherceg  Hadastyán   Egyesület   főhadiszállása.



Ki  nem  ismeri  a   képet,   amely  olyan otthonosan   érezte   magát   a   sárgafalu, görbe  kis  utcában   és  olyan  megszokott volt,  mint  egy  családi  festmény  a politúros  komód  ölött,  vagy  az  a  régi  bécsi keringő,  amely   vasárnap  délutánonkint zengett  a   szemközti   kis   ház   elfakult hangú  spinétjén ... Szerelmespárok  andalogtak  el  alatta,  pityókos  polgárok  társalogtak  vele  hajnal  felé,  sőt  egyszer  megtörtént,  hogy  egy  valódi  egyenruhás  veterán  a  vendéglőből  kifordulva 
a  kép  alatt  vetett   magának   ágyat. 
A  régi  falak  leomlottak.  Buda  közelebb került  egy  lépéssel  Pesthez  és  már  nem hangzik  el  az  Aranykacsa-utcában  a kiáltás,  amikor  föltűnt  a  vízivárosi  templom felé  igyekvő  öreg  harcosok keményen lépdelő  sora; 
—  Die  Veteránen!...  Die  Veteránen! 

Die  Veteránen . .. 

A kakastollas  csákójú,  kipödört  bajuszu parancsnok,  —  illetve  polgáriasán:   az 
Elnök  Ur  —  ilyenkor  kevélyen  felkiáltott  az  ablakon  kihajló  tabáni  szépeknek. 
— Die Veteránén  hams  harte  pánen... Néha  átrándultak  Pestre  is,   főleg  a Józsefvárosba,  egy-egy   nagyobbszabású temetésre  és  ezelőtt  negyven  évvel  nem földeltek   el   valamirevaló   józsefvárosi polgárt  hadastyánok  díszkisérete  nélkül. 
Az  emberek  valaha  elmentek  a  boszniai  okkupációba,   azután  hazajöttek  és hadastyánok  lettek.  A  világ  sajnos  változik,  kitört  a  nagy  háború,  de  a  budai kis  kocsmák  piros  abroszos  asztalai  mellett  tovább  szövődtek  a  régi  szép  haditettek  legendái,  mi  volt  a  Doberdó  ahhoz,  mikor Koprnik  János  őrmester  úr reggelire  megevett  két  tucat  vad bosnyákot... 
Vasárnap  esténként  gyülekeznek  össze az  Avarban  a keménycsontú  harcosok. Lázas   izgalom   fényesiti   a   szemeket, mert  néhány  nap  múlva  elkövetkezik  a nagy  ünnepség:  a Hadastyán  Egylet  félévszázados  jubileuma.  Ötven  éve  annak, hogy  hét  öreg  obsitos  megjelent  Alcsuton néhai József  főhercegnél,  bemutatva  a hadastyánok   sötétkék   egyenruháját  és felkérték  a  főherceget  a  védnökség  elfogadására. 

A  veteránok  és  az  Orvosszövetség  háborúja 

Most  itt  ülnek  a  hosszú  asztal  mellett, egykori  alapítók  és  utódok:   kisiparosok, kiskereskedők  és  csengve  hullnak  a  pléhkosárba   az   egypengősök.    A  pénztáros hosszú  könyvbe  körmöl,  előtte  habzó  serital.  Tagdíjfizetés  napja  van,  ezekből  az egypengőkből   segítik   egymást  a  veteránok,  ebből  kapnak  gyógyszert  és  orvost az  egyesület  tagjai. 
—  Sajnos,  —  mondja Tóth  Béla  szabómester,  az  elnök  úr,   —   baj  van,  mert kitört  a  harc  a  hadastyánok  és  az  Orvos- szövetség  között.  Eddig három  orvos,  Pesten,  Budán  és  Óbudán  ellátta  a  tagokat csekély  díjazásért,  de  most az  Orvosszövetség  kimondta  ránk  a Cavetet. 
—  Mi   lesz   velünk,   ha   nem   tudunk gyógyszert   adni   a   bajtársaknak,   nem tudjuk  tisztességesen  eltemetni  őket  .  ,  . 
Keserűség   patakzik   a   szívekben.   Az egykori  harcosok,  a  régi  alapítók  komoran  dörmögnek,  csendesen  szidják  a  mai önző világot... Ötszázhatvan  tagja  van az  egyesületnek  és  hinné  az  ember  az  országban   működő tizennyolc   hadastyán egyesületben  több  mint  hatezerén  esküdtek  hűséget  a  hadastyán   eszmének.   Az egyleti  tagok  nagyrészt   háborút   viselt emberek, van  közöttük  olyan  is,  akit  nem vettek  be  katonának,  de  mert  becsületes iparos, besorozódhatott   a   hadastyánok közé.  Ezeknek  van  a  legszebb  bajuszuk és  a  legszebb  egyenruhájuk. Sajnos,  csak negyvenkét   fényesgombú  mundérral rendelkezik  az  egylet  és  ha   elhal   egy egyenruhás  tag,  a  zubbonyt  titkos  szavazással  arra  érdemesnek  sorsolják  ki,  ami nagy  kitüntetés,  mert  a  „civilek előtt ők  feszítenek   az   Urnapi  körmeneteken, ők  csörtetik  a  kardot  a  tavaszi  választást megelőző  korteshadjáratban  és  ők  vonulnak  ki  végtisztességet  adni  az  elhunyt bajtársnak. 

„Kardos  menyecskék“ 

A  millenniumi  évek  után  sajnálatosan megfogyott  a  hadastyánok  száma  és  a háborút  követő  években  már  alig  néhányan  lézengtek  Budán  és  Óbudán  a  harcfiak  közül.  A  pestiek  teljesen  kihaltak. 
— Nem  bírták  a  pesti  klímát,  —  jegyezték  meg  a  szomorú  jelenségre  a  törzsökös  budaiak. ..  Megszűnt  az  uránpótlás, 
—  állapították  meg  az  elnökök  és  merész  újításra  szánták  el  magukat. Bevettek  a  veterán   egyletbe   nőket   is,  akiknek hivatalos  címük  hadaslány  lett, 
—  szép  magyarsággal.  A  „kardos   menyecskék"  bevonulásával  új  élet  indult meg.  A  nők  lelkesen  verbuválták  a  tagokat  és  megmentették  az   egyletet   a végelpusztulástól. Ötven  év  nagy  idő  még  egy  egyesület életében  is.   A  negyvenkét   egyenruhás tag  lázasan  készülődik  a  jubileumra,  de kitesznek  magukért  a  civilek  is. Zeneszóval  vonulnák  végig  az  eltűnt  tabáni házak  között,  a  régi  utcák  kövezetén,  azután  díszvacsorával  ünneplik  meg  a  nevezetes  évfordulót. 
Ragyogó  csillagok  között   bágyadtan hajókázik  a  hold.  Ismét  olyan  sötét   a Tabán,  mint  egy  mély  sirgödör. 
—  Minden  vágyunk  egy  kis  egyesületi ház  —  mondja  a  vendéglő  küszöbén  az elnök,   —   ahol   összegyűlhetnénk,  mint egy  család,  szeretethen,  egymást  megbecsülve.  Nagy  az  összetartás  közöttünk, a  tagok  egymásnál  vásárolnak,  segitik egymást. 
Távol  villamosok  zörögnek,   transzparensek  villognak. 
— Halálos  vétek  volt  ezt  lebontani,  — jegyzi  meg  egy  öreg  harcos  a  Tabán sírjára  mutatva  — halálos  vétek ... 

P.  L. 

8 Órai Ujság, 1934. október 04  (20. évfolyam, 222-245. szám)


a 8 Órai Újság helyreigazítása:

ban van tagfelvétel.

—  „Hadastyánok — hadaslányok." A 8  Órai  Újság  egyik  múlt  számában   megjelent   „Hadastyánok  — hadaslányok“   című  (közleménnyel kapcsolatban  a  budapesti Katonai Hadastyán  Egylet  elnöke  annak  a megállapítását kéri, hogy  az  Orvos- szövetség  csak  a  szegedi  körzetben tiltotta el tagjait attól, hogy egyleti orvosi  állást  betöltsenek.  Az  Egylet nem a szórakozás, hanem a kisiparos és kiskereskedő-társadalomra   nézve az  életszükséglet  célját  szolgálja. Az Egylet havi 1  pengő  tagsági  díj  lefizetése  ellenében  ingyen  orvost  és ingyen  gyógyszert  boesájt  a  tagok rendelkezésére,   azonkívül    halál esetén   a  hátramaradott  családtagnak 300  pengő  temetkezési    segélyt fizet  ki.  A  tagoknak  az utánpótlása sem szűnt meg, mert minden  hónapban  van  tagfelvétel. 

2017. augusztus 26., szombat

ADY HAJLÉKTALAN KENYERESPAJTÁSA- GRÓF TÖRÖK KÁROLY


A  tabáni temető egyik  kriptájában  lakik Török Károly festőművész, a  süllyedő  Tabán  utolsó  mohikánja 
A  békebeli  kolozsvári  dzsentri társaság  kimagasló  alakjának, a fantasztikus vagyonú „csucsai gróf“-nak pályafutása a  Tahiti-szigetektől és  Gauguin,  a  világhírű  festőművész barátságától  a  Procopius - kriptáig    —   „Én  vagyok  az egyetlen  független  ember egész Budapesten“ --
----
Ez  a  riport  nem  a  gondokkal, bajokkal sújtott  1932-es  esztendőben  kezdődik,  hanem visszalép  egy  csomó  esztendő  semmibe  tűnő látatlan  garádicsán  és  eljut  oda, amit  mi, boldogságból,  békéből  és  életből  kicsöppent  emberek  ma  már  aranycirádás  mesebeli  álomnak  hiszünk;  eljut  a  békébe,  amely  oly  közel van  és  mégis  olyan    végtelenül  és  nagyon messze.  Akkor  a  méltóságos  úr  igazi  méltóságos  úr  volt  és  nem  elektrifikálták  a  lóvasutat,  egy  gyönyörű,  egészséges  kacagás  volt ez  a  ma  szomorú  Budapest,  az  írók  könyveit vásárolták,  a  festők  díjakat  nyertek,  otthonuk  volt,  rendes  műtermük-és  —  nem  laktak egy  föld  alá  kívánkozó,  süllyedő  temető  kriptájában. 
Nem  beszélünk  igazságról  vagy  igazságtalanságról,  nem  bolygatjuk  egy  művésznek, vagy  a  művészek az emberi társadalom  übermenschének  élethez  való  jogait, mi  a  nap krónikásai  csak  regisztrálunk,  tényeket  írunk le,  kissé  belénk döbbenő szorongással  és  kénytelenül  és  szomorún.  De  meg  kell  Írni, hogy Török  Károly  festőművész, csucsai  Török Károly, Ady  Endre  kenyerespajtása, a  mohos, régi  tabáni  temető  Procopius-kriptájában  lakik. 

A  „csucsai gróf“ 



A  kolozsvári  Monostori-utca  meg  a  Fő-tér kereskedőinek  felcsillant  a  szeme,  ha  a  Török  Károly  fekete  arabsménes  négyesfogata végigcikázott  az  utcán.  Török  Károly  volt  a csucsai  gróf,  akinek  lovai  alatt  villámolt  az aszfalt,  s  akinek  gavallériáját  hetedhét  vármegyében   ismerték.    A   csúcsai   kastélyban lakott  és  a  nyugtalan  vérű  ember  irodalmár volt,  festő,  aki  lázálmait  mindig  átváltotta  az emberi  élet  reálgarasaira.  Minden embernek  adott, mindenki  érezte  azt,  ha  Kolozsvárt  tartózkodott.  A  Kikaker-kávéházban  százszámra  bontották  a  pezsgőt,  béke  volt  és  az  elfecsérelt aranyak  helyett  új  aranyak   jöttek.   Török Károly  nagyon  becsült  tagja  volt  a  dzsentrikaszinónak,  a  híres  Tisza  gróf,  Bánfy  gróf vadász társaságának,   szépleányok  ideálja,  a gáncsnélküli  lovag,  a  párbaj históriák  hőse  — aki  egyik  ellenfelének  fülét  vágta  le,   mert indiszkréten  hallgatódzott  — ,  ez  volt  Török Károly, a „csucsai*  gróf, Gauguin  barátja.

 Kávéház Kolozsvárott

Mikor  fogyni  kezdett  a  birtok,    barátai figyelmeztették,  hogy  ez  mégsem  mehet  tovább,  vigyázzon.  Török  Károly  ebben  az  évben  ébredt  arra,  hogy  végét  kell  szakítani  a dőzsölésnek,  hiszen  ő  tulajdonképpen  a  
művészet  alázatos  szerzetes  szolgája.  Egy  szép napon  eltűnt  a  baráti  körből. 
Sokáig  nem  tudtak  róla  semmit,    végre hosszú-hosszú  hónapok  után  valami  rettentő messziről  levelezőlap  érkezett. 
A  kolozsvári  urak  összejöttek,  mosolyogtak,  a  fejüket  rázták  egy  levelezőlap  felett. 
—  Tahiti...    Tahiti...  —   mondogatták. —  Ejnye,  ez  a  Károly ...  fékomadta . ..  hol a  csudába  van  ez  a  Tahiti  szigete? 
A  levelezőlapot  csucsai  Török  Károly  irta Tahiti  szigetéről  A  levelezőlapon  ez  állott; 
Idezarándokoltam  Gauguinhez,  a  világ legnagyobb festőjéhez, Tahiti szigetére... 




1912 

Gauguin  barátjának  fogadta   Török   Károlyt,  aki  rokon lélek  volt.   Ő  is   imádta  az aranyszirmú  virágokat,  a  harmatos  hajnalt, a  primitívség  hallatlan  produktumait, s  azokat  a  csodákat,   amit  ez  a  hatalmas   világ nyújtani   tud.   A  modern  formák  mögött  a régmúltak  és  múlt, a  jelen  szerelmesei  voltak mind  a  ketten.  És  a  mester  tanítását  áhitatos lélekkel  fogadta  a  tanítvány.  Tovább  kereste álmai  területét  ez  a  lobogóvérü   nyugtalan magyar,  eljutott  Szudánba,  ahol  vadászott  és megfordult  a  Fidzsi-szigeteken,  ahol korállokat  gyűjtött. 
Aztán  egyszerre  Pesten  termett,  kiállította  képeit  és  mindenki  felfigyelt  rá. 
A  kolozsvári  urak  ismét  összedugták  a  fejüket.   A  kezükben  egy  pesti  újságot  lobogtattak. 
—   Nézd. ..a  fékomadta,  Török  Károly! 

1912  volt és  a  csucsai  gróf  megnyerte  a Ferenc  József-díjat. 

Ady Endre  kenyerespajtása 

Csucsai  Török  Károlyt  ezután  főleg  Ady Endre  társaságában  látták.    A  próféta-költő nagy  embernek  ismerte  el  a  festőt,  aki  előbb a  „Fekete  Holló“-beli  muriknál  kenyerespajtása,  majd,   miután    a    festő  unokahugát, Boncza  Bertát  elvette,  rokona  is  lett  a  költőnek. Ők   ketten  képviselték  a  kibontakozó modern  nyugati  kultúrát.  Megértették  és  szerették  egymást. 

1914-ben  felvette  Török  Károly   a   szekrényben  őrzött  hadnagyi  gúnyát  és  elment  a háborúba. 
A  kolozsvári  Kikakerbem  megint  összedugták  a  fejüket  az  urak,  amikor  olvasták  a  kitüntetéseket.  Török  Károly,  a  „csucsai  gróf, megkapta   a   kisezüstöt,  nagyezüstöt,   vaskeresztet,  Medjidie-rendet,  a  Signum  Laudist háromszor,  a  Vaskorona-rendet. 


signum laudis

—  Őrült  ez  a  Karcsi, a  háború  végén  különvonat  kell  a  kitüntetéseinek... így  harcolt  Ady  Endre  kenyerespajtása. 
1917  elején,  mikor  a  költő  Csucsán  volt, szabadságra  ő  is  hazament  a  csucsai    kastélyba.
Hideg  éjszaka  volt,  mikor  elhozták  a  kastélyba  a  friss  pesti  újságot  a  bolgár  fegyverletétel  nagy  és  országos  szenzációjával. 
Ady  felkeltette  a  festőt  és  didergő  ajkaival,  lemondó  mozdulattal  ismételgette. 
—   Most  már  vége  mindennek.    Megettek bennünket.  Fel  kell  hagyni  minden  reménnyel! 
Az  éjszaka  Ady  Endre   lázas   próféciáit hallgatta  a  festő  egy  eljövendő  szomorú  és fekete  világról.  És,  amint  tudjuk,  Ady  Endre előreérzett  látomásai  sorra  megvalósultak. 


Kitört  a  forradalom,  Ady meghalt,  az  ő birtokait  elvették  és  ismét  feltűnik  a  csendes  budai  utcákon  a  „csucsai  gróf",  Török Károly,  a  Tabán  régi  és  örök  szerelmese. 

„Vendéglő  a  „Pista  bácsihoz“ 

Buda, 1932. Kopp,  kopp.  kopp,  kopp ... 
Valami  szürke,  hideg  őszi  esőfátyol  permetez   alá.   A  járda  már  egy  fekete  tükör, amelyen  csendesen,  némán,  hangtalan  fürdenek  a  sápadt, sárga gázlámpák lebukó  fényei. 
A  Hadnagy-utcán  végtelen-végig  csend.



  Hadnagy utca

 A Fehér Szarvas-tér  felől  lassan,  vigyázva  jön egy  taxi.  És  a  taxi  megáll  a  „Pista  bácsihoz" címzett  vendéglő  előtt.  Ebbe  a  „kávéházba" járnak  a  Tabánimádók;  Damkó  József,  Szamosi-Soós  Vilmos,  Istók  János  szobrászok  és egy  csomó,  művész. 
A  kormos,  füstös  falakon  nagyértékü  karcok,  rajzok,  képek,   amik  spriccerekért  kerültek  a  kocsmáros  birtokába. 
Olyan  régi  világból  ideragasztott  hely  ez, mintha  az  idő  rohanó   kereke   megkímélte volna  minden  pusztulástól. 
Karcos  ürmös   mellett   kvaterkáznak   az urak,  rádió  nincs,  de  pipaszó  járja. 
Németh  úr,  a  kocsmáros  kíváncsian  jön elém. 
—   Kit  tetszik  keresni?.,, 
—   Török  Károlyt 
—   A  festőt? 
-—  Pontosan. 
—   Én nem  is  tudom,  hol  marad,  már  régen  itt  kellene  lenni. ..  Biztosan  a  forgalmat akasztja  valahol... 
—   Hogy  érti  ezt? 
—  Hát  úgy,  hogy  Török  úr  az  utcán  megy és  megtetszik  neki  egy  ház  itt  valahol,  akkor megáll  és  addig  meg  nem  mozdul,  amíg  nincs készen  az  akvarellel. 
—   Mit  tud  a  Török .úrról? 
—  Sokat. 
—   Milyen  ember ... 
—   A  leggavallérosabb  ember  az  egész  Tabánban ... 
—  Itt  nem  tartozik? 
—   Nem  tartozik  ez  uram   sehol...  ő  mindenkinek  ad . ..  mindenki  szereti. ..  itt  van például  az  Almásy  méltóságos  úr  esete ... 
—  Na,  mi  volt  ezzel. .. 
—  Ez  az  Almásy  Kornél  dúsgazdag  erdélyi nemes,  királyi  kamarás  volt.  Mindenét  elvették  és  Török  úr  mentette  meg  az  éhhaláltól...  pedig  Török  úrnak  sem  volt  igen ... De  megosztotta ... 
Most  jön  a  fogas  kérdés; 
—  Hol  lakik  a  Török úr... 
— ö...  egy  kicsit  furcsa  ember  e  tekintetben.  Hogy  úgy  mondjam,  nincsen  állandó lakása . ..     nyáron  a  Svábhegy    bokraiban lakik . .. 
—   És  télen? . .. 
—   Télen?  Itt  van  ez a régi temető ....
Behúzódik  a  Procopius-kriptába  és  ott lakik,   mert   nem   igen   telik   másik lakásra. 
Tetszik  tudni,   egy  krajcárt  se  fogadna  el senkitől. 
Aztán  mégegyszer  ismétli; 
—   Nincs  is  még  egy ilyen ember  egész Tabánban. Ha  akarná, talán  még  képviselőnek  is megválasztanák. 

A  lakás 

Nézzük  meg  hát  a  „lakást". 
A  csendesen  szemerkélő  esőben  alszik  az egész  temető.  Korhadt   régi   sírok,   földön fekvő  szürke  fejfák.  A  temető  közepén  Virág  Benedek   sírja,  a  legrendesebb  sír.   A hanton  nagyon  régen  száradt  csokor  utolsó  maradványai,   kiálló  drótok   és   esőmosott, fakó,  nemzeti  színű  szalag . ..  Pár  lépés  és itt  vagyok  a  „lakás“-nál.  Olyan,  mint  egy pincelejárat. 


Virág Benedek sírja

A  PROCOPIUS  CSALÁD 

Ezt  a  feliratot  mossa  az  eső,  hó,  vagy  két száz  esztendeje.   A   kriptában  a  befalazott koporsók  tetején  egy  pár  tabáni  kép.  Egy nagy  csomag  kép  a  sarokban.  Mind  Tabán. Kulturhistóriai  emlék.   Egyetlen pokróc  az egész  berendezés.  Itt  lakik  tehát  az  a  festő, aki  úr  volt,  de  művész  is,  s  aki  1912-ben megnyerte  a  Ferenc  József-díjat.  De  ez  nem fontos.  Az  sem,  hogy  a  művész  az  elmúlt héten  kitűnő  üzletet  csinált. 12  aquarelljét 40 (negyven)  pengőért  vásárolta  meg  a  főváros. 
Tizenkét  kép  negyven  pengő  és  a  művész még  élő  korában  egy  kriptában  lakik .., 

Az  utolsó  mohikán

Nyolc  óra  tájt   robban  be  a  Pista  bácsi kocsmájába   a   „csucsai   gróf".   Magas,   beretválatlan,  de  minden  lompossága  és  rendetlensége  ellenére  látszik,  hogy  úr.  Bőrkabát  van  rajta,  a  hóna  alatt  mappa.  A  bőrkabát  piszkos  (ide  szokta  törölni  a  pemzlijét),  de  a  szeme  lobogó  fűtéssel  ég. 
Hallani  se  akar  interjúról.-   Aztán  azt mondja: 
Megmutassam  Mátyás  király  solymászainak  a  laktanyáját? 
—   Magáról  beszéljen. 
—   Magamról? 
Lemondóan  int. 
-    Semmit. Minek. Azt  azonban  megírhatja,  hogy  Ady  Endre  jóbarátja  voltam   és az  egyedüli  vagyok, aki  Ady  barátságából   nem  csináltam üzletet. 
Gyűlölöm  ezt  az  egymást  szipolyozó  társadalmat.  Én,  mondja  lassan ....úr  vagyok . ..   és  én    vagyok  a  legfüggetlenebb  ember  egész  Budapesten . .. 
Rágyújt  a  pipájára.  Száll  a  füst,  de  egy hangot  sem mond többé.  A  szeme  csillogása a mennyezetre  réved. 
Talán  Tahitira  gondol,  az  aranyos,  banánérlelő  tavaszokra,  a  maláji  nőkre,  vagy  a  Fidzsi-szigetek  korálljaira.  Talán  arra.  hogy a-   kolozsvári  Monostori-utcában  csattogott négy  fekete  arabs  mén  patkója .



Tabáni  temető

Lóránth  László 

Ujság, 1932. december (8. évfolyam, 270-294. szám)1932-12-07 / 275. szám

2017. augusztus 24., csütörtök

A BOR DÍCSÉRETE


KRÚDY GYULA: A BOROK DÍCSÉRETE ("Asszonyságok díja"  részlet


- A boroknak éppen oly különböző nevük van, mint embereknek. Ha egy embert Érmellékinek vagy Hegyaljainak hívnának: nem lehetne róla rosszat feltételezni távolról sem. A neveknek szaguk van, amelyek nyomban megütik az ember orrát, amint hallja őket. Lehet-e elképzelni egy embert, akit például Bakatornak hívnak: valamely vérszegény, életunt alakban, halotti fehérharisnyában és papirszínű füllel? Ellenkezőleg: életerős, vérpiros, harsogó hangú és nadrágszíjjukkal bíbelődő emberek jutnak eszünkbe, midőn egyes tájakról hallunk, ahol a jó borok tere
mnek. Azt hisszük, hogy Tokajban zöld pecsétviaszkfejű, piros és aranyfelíratos derekú, aszúborosüveg alakú emberkék sétálgatnak az utcán, - pedig, ha Tokajba érünk, csak öreg zsidókat találunk a Tiszaparton. Vagy vegyük például Mádot, Szerednyét, Tarcalt. Messziről úgy látszik, hogy itt minden ember füstös attól a füsttől, amely a pincék szelelő¬lyukán szivárog ki, odabenn kormos lámpa vagy izzadt mécs világít, füstölt kolbász vagy oldalas megy nagy falatokba az emberek bajusza alá, csorba pohárból bort öntenek a gégéjükre és nincs is szegény, vagy boldogtalan ember Mádon. A bor hatása alatt az emberek mindig Rákóczi Ferencről beszélnek, akinek itt nyúltak el messzeterjedő birtokai és az ungvári pincékből jövet: tárogató hangzik a hegyoldalban; sőt képzelődés szerint nyergeslábú, piros topános, pávabüszke Zrínyi Ilona-maradékok sétálnak az esti korzón. Vagy például Badacsony borát kóstolgatja az ember bús magányos délután egy sötét kis ivóban, - nemde eljön hozzá látogatóba a püspök keresztjével megjelölt hegy, a szigligeti öböl és a messzi fehérlő országút, amelyen a kopasz Kisfaludy úr bricskája zörög a házi perpatvarok elől a pincébe?.. És bár nem nagy kedvelője vagyok a balatoni borvidéknek: sohasem tudtam megindultság nélkül szájamhoz venni a magos, meredek, badacsonyi csúcs közelében fekvő Ányos-szőlő borát, sem Csopak szőke, hableány taposta nedvét... mindig messzi, régmúlt Anna-bálok izzadt leányderekai, libegő harisnyakötői és fehér sarkaikon ügyesen forduló bokái látogattak meg és dalárzók, éji zenészek, holdas nők jöttek az ablakom alá, a zsalugáter mögé... A vereshasú bunyevácok, szőke verseciek vérsötét bora se volt az én mindennapi italom, a forróság, a férfias pír, a bikavér, amely elöntött a borok fogyasztása alkalmával: szuronyként villanó szemű nőket, a fehér arcfesték alatt hevesen tüzelőket, tigriskarmú menyecskéket, lihegő vállú és keblű, lázt és tüzet lehelő ajkú fiatal s koros asszonyokat hozott magával, mint a déli szél a tűzijátékos vihart. Sohasem voltam kedvelője a vágyában ön¬feled¬ten ordító szerelemnek, mindig csak csendesen szerettem mendegélni girbe-gurba utcákon, kis házak eresze alatt és loppal megnézegetni a nőket, ha azok nem sejtik, hogy lesik őket. Ezért inkább könnyű, őszi fényként sárguló, nem nagy ünnepélyeset kedvelő, Parád és Szolyva vizével szívesen barátkozó kertibort öntöttem koccintgatáshoz szokott kis poharakba és hosszant, nagyon hosszant elüldögéltem a bor csendesen duruzsoló mesélgetései mellett... Öreg szilvafa tüzének kesernyés füstje kanyarog a diófa alatt, bográcsban tündér rotyogtatja az apróra vágott gulyáshús levét, a só és asztalkendő fehérük az őszülő füvön és bábaszarka billeg a szőlők homokja felett a karón, a kiáltás, a dal oly hosszant hangzik, mint a messzire nyúló nyugodalmas élet és csak lustán mozdítottam meg a szememet, ha gömbölyű szolgálók kapaszkodtak repkedő szoknyáikkal a fejem felé, az almafára... Inkább az ősapám, meg más dohos vének jutottak eszembe.


2017. augusztus 20., vasárnap

EZ ITT A REKLÁM HELYE...ANNO 1833

RUDAS FÜRDŐ


Alábbirtnak szerencséje van ezennel jelenthetni, hogy ő sz. k. Buda fővárosa tanácsától ugyan Budán a’ Tabánban (Ráczvárosban) helyezett Rudas-fürdőt haszonbérbe vevén, lekötelező alázatos kérése mellett számos látogatást igér magának minden kitelhető igyekezetét arra szánván fordítani, hogy csinossággal és megelőző gyors szolgálatjával igen becses vendégei kivánságinak megfelelhessen. A’ nélkül továbbá, hogy már e’ régtől nevezetes fürdőnek ismért gyógyító erejét fejtegetné, egyedül említeni kívánja, hogy hozzá az alkalmak, fürdőszobák t. i. részint csinosak, általában pedig kellemes és alkalmas eszközökkel vannak felkészítve. Az első emeleten lévő vendégszobák gyönyörű kilátást ajánlanak, újon festettek, és bútorokkal ellátottak úgy, hogy minden szükségi ’s kényelmi kívánságra teljes elégithetést szerezhetnek. Ugyan a’ fürdői vendégfogadós magára vállalván minden rendű vendégnek jó ízlésű étkekkel, valódi ,’s nem pepecselt italokkal a’ leg- jutalmasb áron lenni szolgálatjára, ő is bizonyosan azon leszen hogy készségét a’vendégek megelégülésére fordíthassa.

Budán május 1 -őjén 1833.

Pauszetiberger Ferdinand.
Rúd as - fürdő haszonbérlője. 



2017. augusztus 19., szombat

KOSSUTH UTOLSÓ ÉLŐ KATONÁJA

Kossuth Lajos utolsó élő katonája




Lebó István, az utolsó negyvennyolcas, rossz  népeknek  mondja az osztrákokat,  de  a  muszkákra  nem haragszik.

A  vár udvarán

Még a  Kossuth-szobor felavatása  idején  történt. Néhány vidéki ember, férfi, asszony álldogál a királyi vár  udvarán.  Nézdegélnek,  ki  erre,  ki  arra.  Egyszer csak egy időses asszony megcsóválja fejét s aggodalmaskodva mondja:
— Teremtő szent Atyám, de ménkű nagy udvar !
— Nagy ám, — mondja a mellette álló öreg magyar, de latszik rajta,  hogy  nem az udvar  nagysága érdekli, hanem inkább a hatalmas épületet mustrálja. De a néni egyre csak az udvart méregeti a szemével.
•— Szögény asszony — mondja nagy sajnálkozással,  — no,  ugyancsak  kijutott  neki  a  söprögetésbül! Talán egész  nap  nincs  megállása  se.  Hiszön amíg a végire ér, akár mögint elölről kezdheti.
— Hát mit gondol kend, ki söpri ezt az udvart? •— kérdezi egy kackiás menyecske.
— Hát ki más, mint  aki itt lakik, — feleli a néni, — a királyné.
— Mönjön mán kend, ugyan hogy beszélhet kend ilyet?  Hiszön  talántán  tudja  kend,  hogy most  nincs király.
Akkor  ki  lakik itt?
— A  kormányzó.
— Annak  is  van  felesége.
—- Ugyan  ne  mondjon  mán  kend  olyat .Hiszön tán csak nem gondolja kend, hogy a kormányzó felesége udvart söpör? Van annak cselédsége ölég
—  Nem? !  —  pattan  föl  a  néni,  — mán  pedig csakis  ü söpri ezt, mert  nincs az Istennek az a cselédje, aki  ilyen  tisztára fölsöpörné az  udvart /


Kossuth  szobrának  felavatása  ismét  ráterelte  a figyelmet azokra a legendás honvédokra, akik ajkukon a Kossuth-nótával szálltak szembe a félvilággal, s akiknek  diadalmas  szuronya  már  csak  a  múlt  ködéből ragyog felénk. Mert sorra elfogytak Kossuth katonái. Elmentek a Vezér után. Az öreg honvédek menházában már csak egy öreg vitéz viseli a dicsőséges kávébarna  honvéd  attilát.  A  kilenevenhét esztendős Lebó József, Kossuth utolsó  Budapesten élő  katonája.
Lebó  bácsi,  mikor  megkérjük,  meséljen  valamit arról  a  harcról,  melynek  lobogója Kossuth  ragyogó lelke volt, maga elé mered és csendesen, öregesen szedi elő emlékezetéből a szavakat:
— Óh, már régen volt az kérem .Az csoda háború volt. De a muszka nem volt rossz nép.
Mondták is a muszka katonák, hogy ők csak muszájból harcolnak. De az osztrákok rossz népek voltak, így beszél a szabadságharcról  Kossuth öreg katonája,  aki  Nagy  Sándor  generális  alatt  vitézkedett s Debrecenben Kossuthot is látta.
Öreg, nagyon öreg már Lebó bácsi.  Magát is alig bírja. De  néha visszafelé néző sötét éjszakákon most is eldalolja a  Kossuth nótát.
Kossuth regementjének színe-javát az öreg tabáni temetőben leltük meg. Itt pihennek azok a hős honvédek, akik Budavár visszafoglalásánál,  1849 május 21-én estek el.    



Az 1848 májusában felállított 9.kassai "vörössipkás "zászlóalj honvéde
    '
Hatalmas  tömegsírjukat  örökzölddel futtatta be a kegyelet. Nehány rózsatő is álmodozik poruk felett. És tavaszonta piros rózsák nyílnak ki azoknak az ifjú hősöknek porából, akik legdrágább kincsüket, életüket adták a hazáért. 


Odébb Sréler István negyvennyolcas ezredes pihen. Sírja fölé gyönyörű fűszőnyeget szőtt a természet. Nem messze tőle elfeledett, behorpadt sírban Fóliák  Károly honvédhuszár ezredes pihen.
Küzdött vitézül, amíg lobogott a zászló, s börtönbe került magyarságáért, mikor beborult az ég a szabadság felett.
De ha majd megfújják azokat a harsonákat, amelyek új  életet lehelnek  a zörgő csontokba,  bizonyára akkor is ott fog haladni a honvédek élén. Mert Pollák ezredes úr mindig elől járt,. 



Afelszámolt tabáni temető 1849-es honvéd sírjai a farkasréti temetőben


A  temető  szélén Burdina  Alajos  Don-Miguel zászlóaljbeli honvédőrnagy pihen. Ott omlott ki  az ő vére  is Buda alatt  1849  május  21-én. Idegen  földről jött. el, hogy meghaljon a magyar szabadságért..
Sírköve félre hajlott, megrokkant hantjára régen, nagyon  régen  orgonabokrot  ültetett  valaki.  Most  is él  még ez  az  orgonabokor,  mintha  annak  az  alatta porladó  hűséges  honvédszívnek  lelkesedése  pótolná számára a napfényt.
Nemcsak  Budapesten,  de  vidéken  is  már  csaknem mind temetőben  pihennek Kossuth katonái. Az egész  országban  alig  ketlen-hárman  élnek  már  közülök.



      Menházlakók 1899-ben 
  • Kis Ujság, 1927. december (40. évfolyam, 273-297. szám)1927-12-02 / 274. szám




Lebo István sírja a Fiumei úti temető 30-0 parcellájában

Az Batthyány örökmécses emlékmű felállításáról a főváros 1905-ben döntött. Az I. világháború miatt elhúzódott a megvalósítás. Az ünnepélyes leleplezés 1926. október 6-án történt, melyen Lebó István, az utolsó élő 1848-as honvéd is jelen volt.




A LEGUTOLSÓ

Százkét éves korában influenzában meghalt a legutolsó negyvennyolcas honvéd


 A honvédmenház utolsó lakói,bal alsó képen Lebo István



Fischl József

Hivatalosan állapitották meg róla, hogy ő volt az utolsó honvéd

Amikor Lebo István, a negyvennyolcas honvédek menházának egyedül maradt lakója is meghalt, mindenki azt hitte, hogy vele sírba száll a legendás idők utolsó tanuja. A temetésén ugy emlékeztek meg Lebo bácsiról, mint az utolsó negyvennyolcas honvédről. Akkor aztán jelentkezett az illetékesek előtt egy tagbaszakadt, hatalmas termetű, deresbajszu öreg úr. Egy szót sem szólt, csak kiteregette azt a vaskos paksamétát, amelyben rakásra hevertek a megsárgult régies irásu okmányok. Ezekkel igazolta az öreg úr, hogy Fischl Józsefnek hivják, 1827 szeptember 11-én született, végig harcolta a szabadságharcot és örmestert ranggal, félkezére megrokkanva hagyta oda a katonaságot.

- Attól, hogy nem a menhelyen élek, még lehetek én negyvennyolcas honvéd – mondotta önérzetesen a hadastyán, amikor látta, hogy nehezen akarnak hinni neki. a gyermekeim tartanak el, nem szorulok, hál’ istennek, a menhelyre.
- De hát Lebo bácsi volt az utolsó, - mondták neki
- Hát ha ó volt az utolsó, akkor én vagyok a legutolsó, - vágott vissza az öreg úr és valóban, az iratok hivatalos átvizsgálása után az illetékesek is elismerték és hivatalosan megállapították, hogy Fischl József szavai megfelelnek a valóságnak: valóban ő a legutolsó negyvennyolcas honvéd, aki egyesegyedül maradt életben a legendás ármádiából. Sem Budapesten, sem pedig vidéken, hiába kutattak egész Magyarországon, nem találtak több öreg negyvennyolcast. Nagy lett a becsülete Fischl bácsinak: felszólították, költözzék be a menházba, ahol lelkiismeretesen fogják ápolni, nehogy valami baj érje, ugy akarták őrizni, mint egy darab élő történelmet, de hát Fischl bácsi inkább továbbra is kinn maradt „az életben” és gyermekeinek kenyerén éldegélt.

Fischl bácsi nem sokáig örülhetett annak a dicsőségnek, hogy ő maradt meg egyedül a hősök seregéből. Péntekről szombatra virradó éjszaka csendesen elhunyt és mivel influenza ölte meg, külön tisztiorvosi rendeletre már tegnap délután el is temették a rákoskereszturi temetőben. Az elhunyt hadastyánt népes család gyászolja. Tizenhárom gyereke volt Fischl Józsefnek, ezek közül ma már csak három fiu és három lány él, - családosok mind, - és hat élő gyereken kívül még harminc unoka és tizenhat dédunoka állott könnyes szemmel az aggastyán sírja mellett.

Honvédmenhely épülete a soroksári úti dunaparton.A II.világháborúban elpusztult.


Fischl József pelyhes állu ifju korában kapcsolódott bele a nagy idők küzdelmeibe. Csizmadia-legény volt és tevékeny részt vett a céhbeli mozgalmakban, amelyek, mint akkoriban minden mozgalom, az egész nemzet lelkében forrongó szabadságvágy jegyében születtek. Mikor március tizenötödikén híre ment, hogy Petőfi és társai megmozdulta, a derék csizmadiák is kivonultak az utcára Fischl József volt az egyik csoport vezetője és éppen a Landerer és Heckenast nyomdája előtt találkozott csoportja élén Petőfi csapatával. Első volt azok között, akik benyomultak a nyomda épületébe, lefoglalták a sajtógépeket és a nép közé szórták a „magyar sajtó első szabad lélegzetvételét” a Talpra magyart.
Azután kitört a szabadságharc. Naptárlapok üres hátára rótt sorok beszélik el Fischl Józsefnek ebből az időből származó élményeit. Az egyik naptárlapra az isaszegi csata történetét vetette oda: „Nagypénteken, április hatodikán, délben egy órakor, akkor kezdődött el a csata. Windischgrätz Jelasiccsal együtt volt 30 ezeren, mink pediglen Görgei, Aulich, Damjanich, Kossuth 14 ezeren. Megindultunk, Isaszegtől Gödöllő felé”.



https://elismondom.wordpress.com/2011/04/22/a-pesti-ujepulet-egy-kis-tortenelem/