1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2017. december 17., vasárnap

LYKA KÁROLY: A GELLÉRTHEGY ANNO 1902


Gellértalja 1800 körül

A Gellérthegy, egykoron kirándulási hely és fenyegetőző erődítmény, maholnap kiegészítő része lesz Budapestnek olyanképpen, mint például a városligeti-fasor, vagy az Andrássy-út külső vége. 
Tulajdonképpen mindig szerették a budapestiek ezt a sziklatömeget, vasárnap szívesen kerekedtek föl a purgerek és keményre főtt tojással, zöld fiaskóba öntött hideg kávéval fölfegyverkezve, nekivágtak a hegyoldalnak, letelepedtek a silány bozótba: az emberek ingujjra vetkezve, az asszonyok régimódi nagy ernyők alá bújva, az apróság meg kergetőzött a kövek közt, törököt meg magyart játszván. Egy-egy hétfő reggel a Gellérthegy némely részén valóságos kjökkenmöddingek voltak láthatók, az elemózsia-hulladék minden neme: szalámipapiros, tojáshéj, sajtkérge s más hasonló jók. Pár év óta csökkent ez az érdeklődés. 

Amióta a villámos kevés pénzen, de a bordatörésig veszedelmes tömegben szállítja Budapest embereit a közelfekvő ligetekbe, az öreg Gellért már csak egy holmijáról népszerű: kitűnő barackjáról, amelynek nincs párja a magyar szemhatáron belül. A vásárcsarnok palotahölgyei nagyra vannak vele s ha valaki drágálja a barackjukat, sietnek fölvilágosítani, hogy nem közönséges holmit kínálnak, hqfiem a „Blocksberg"ről valót, olyasmit tehát, amit különösen meg kell becsülni. 

Gellért szobor és környéke 1902-ben még csak épül

A gellérthegyi barack csak részben köszöni jóhírét a veleszületett erényeknek. Bizonyos, hogy a kecskeméti meg a balatonvidéki sem rosszabb. De olyan üdén, olyan érintetlenül sehonnan sem tudják Budapestre szállítani, mint a közeli Gellérthegyről. Sehol egy makula, mintha most szakították volna le az ágról. A zamatját természetesen a hegy javára kell írni. Mikor itt az érés ideje, a Gellérthegy kövei úgy megsütik alulról, oldalról a gyümölcsöt, hogy annak minden porcikája valósággal napfürdőt kap. Alighanem ez a titka annak is, hogy a füge olyan jól kitelel azon a vidéken. Régi elhagyott kertek és villákból maradt belőle egy pár példány, az út mentén bokrosodnak most, senki sem gondozza, úgy nő és szaporodik, mint a gyom. Olykor még gyümölcsöt is látni a fejlettebb ágakon.

A természet e szabad sáfárkodása azonban szünőfélben van. Az emberek beleavatkoztak ebbe az idillbe s a Gellérthegyből is városrész lesz maholnap. 
Két híd megy Pestről a hegy két végébe: megfogják, mint valami villa a falatot. S ha még oly alkalmatlan helyre fektették is ezt a két hídtestet, átcsúszik rajtuk a sürgő élet s letelepszik. Aki öt-hat év előtt látta utoljára a Gellérthegy alját, nem fog ma ráösmerni. Négyemeletes házak emelkednek a tövében, feljebb pedig díszek és kívánatos nyaralók guggolnak egymás fölött a lejtőn. Magának a Műegyetemnek odatelepítése döntő esemény: három-négy év alatt ki van építve a Gellért tövében heverő föld s egy emberöltő fele is sok, hogy a főváros összeépüljön Budafokkal. S végre magára a hegyre kerül majd a sor. 
Ott is sokféle változott el immár. 

Hogy a citadellát átadta a katonai hatalom a polgári hatalomnak s hogy szimbolikusan lerombolták ezt az erődítményt, kirángatván belőle néhány ezer téglát, ez az első lépés volt a Gellért városiasítása felé. A citadella ablakaiban piruló muskátli és fukszia máris amolyan józsefvárosias külsőt fest a rideg kazamáta-ablakokra. Cicák kergetőznek az ágyúk egykori lőrésében és vége minden harcias jellegnek. Legfeljebb, ha gazőz-flaskók puftognak még ezen a helyen, különben örök lesz itt a béke. 

Gellérthegy a Kereszt térről

A Gellérthegy, egykoron kirándulási hely és fenyegetőző erődítmény, maholnap kiegészítő része lesz Budapestnek olyanképpen, mint például a városligeti-fasor, vagy az Andrássy-út külső vége. 

Tulajdonképpen mindig szerették a budapestiek ezt a sziklatömeget, vasárnap szívesen kerekedtek föl a purgerek és keményre főtt tojással, zöld fiaskóba öntött hideg kávéval fölfegyverkezve, nekivágtak a hegyoldalnak, letelepedtek a silány bozótba: az emberek ingujjra vetkezve, az asszonyok régimódi nagy ernyők alá bújva, az apróság meg kergetőzött a kövek közt, törököt meg magyart játszván. Egy-egy hétfő reggel a Gellérthegy némely részén valóságos kjökkenmöddingek voltak láthatók, az elemózsia-hulladék minden neme: szalámipapiros, tojáshéj, sajtkérge s más hasonló jók. Pár év óta csökkent ez az érdeklődés. Amióta a villámos kevés pénzen, de a bordatörésig veszedelmes tömegben szállítja Budapest embereit a közelfekvő ligetekbe, az öreg Gellért már csak egy holmijáról népszerű: kitűnő barackjáról, amelynek nincs párja a magyar szemhatáron belül. A vásárcsarnok palotahölgyei nagyra vannak vele s ha valaki drágálja a barackjukat, sietnek fölvilágosítani, hogy nem közönséges holmit kínálnak, hqfiem a „Blocksberg"ről valót, olyasmit tehát, amit különösen meg kell becsülni. 

A gellérthegyi barack csak részben köszöni jóhírét a veleszületett erényeknek. Bizonyos, hogy a kecskeméti meg a balatonvidéki sem rosszabb. De olyan üdén, olyan érintetlenül sehonnan sem tudják Budapestre szállítani, mint a közeli Gellérthegyről. Sehol egy makula, mintha most szakították volna le az ágról. A zamatját természetesen a hegy javára kell írni. Mikor itt az érés ideje, a Gellérthegy kövei úgy megsütik alulról, oldalról a gyümölcsöt, hogy annak minden porcikája valósággal napfürdőt kap. Alighanem ez a titka annak is, hogy a füge olyan jól kitelel azon a vidéken. Régi elhagyott kertek és villákból maradt belőle egy pár példány, az út mentén bokrosodnak most, senki sem gondozza, úgy nő és szaporodik, mint a gyom. Olykor még gyümölcsöt is látni a fejlettebb ágakon. 

A természet e szabad sáfárkodása azonban szünőfélben van. Az emberek beleavatkoztak ebbe az idillbe s a Gellérthegyből is városrész lesz maholnap. 

Két híd megy Pestről a hegy két végébe: megfogják, mint valami villa a falatot. S ha még oly alkalmatlan helyre fektették is ezt a két hídtestet, átcsúszik rajtuk a sürgő élet s letelepszik. Aki öt-hat év előtt látta utoljára a Gellérthegy alját, nem fog ma ráösmerni. Négyemeletes házak emelkednek a tövében, feljebb pedig díszek és kívánatos nyaralók guggolnak egymás fölött a lejtőn. Magának a Műegyetemnek odatelepítése döntő esemény: három-négy év alatt ki van építve a Gellért tövében heverő föld s egy emberöltő fele is sok, hogy a főváros összeépüljön Budafokkal. S végre magára a hegyre kerül majd a sor. 

Ott is sokféle változott el immár. 

Hogy a citadellát átadta a katonai hatalom a polgári hatalomnak s hogy szimbolikusan lerombolták ezt az erődítményt, kirángatván belőle néhány ezer téglát, ez az első lépés volt a Gellért városiasítása felé. A citadella ablakaiban piruló muskátli és fukszia máris amolyan józsefvárosias külsőt fest a rideg kazamáta-ablakokra. Cicák kergetőznek az ágyúk egykori lőrésében és vége minden harcias jellegnek. Legfeljebb, ha gazőz-flaskók puftognak még ezen a helyen, különben örök lesz itt a béke. 

Túl azonban sokkal nagyobb a változás. A szerencsétlen eskütéri híd készen van ugyan, papiroson, de miután miden valószínűség szerint még unokáink is reparálni fogják a hídfő pilléreit, egyhamar nincs remény rá, hogy az élet a maga gyakorlati céljaira használhassa ezt a vas-alkotmányt. Ott tehát teremtésről még nem lehet szó, csak rombolásról. Mivelhogy a hidat nekivezették a hegynek, tehát most a hegyet kell elvinni, hogy helye legyen a hídnak. 
Puffog a dinamit és egymásután görögnek le a sziklák a Gellérthegy északi oldalából. Szinte belelátni már a veséibe e viviszekció után. Szép aranysárga kőrendszerét mutogatja most az öreg Gellért, de hogy ez a seb ne legyen feltűnő, szépségflastromokat ragasztanak rája. Én ugyan csak a tervrajzokat láttam, de azokból már elképzelhető a híd kétoldali lejárója, a római aquedottókra emlékeztető hatalmas pilléreken, mögötte meg, épp szemben a híd nyílásával, nagy vízesés. És mindezek fölött ott magaslik majd nagy oszlopoktól félkörben körülvéve szent Gellért szobra, amely készen áll Jankovics Gyula műtermében. A szent, akit 856 évvel ezelőtt legörgettek pogány eleink erről a hegyről, bronzformában fog itt föltámadni, talán éppen nevenapján, szeptember 24-én. Szebben aligha ülhették volna meg ezt a családi ünnepet. 
De hát mindez még csak kialakulófélben van. S szabad tehát remélni, hogy szépen oldják meg a feladatot. Azonban szomorú akkordok csöndülnek meg szívünkben, amidőn tekintetünk a Gellérthegy ez oldalának halálraítélt vityíllóira esik. Pár hepehugás utca — inkább ösvény — egyoldalt beszegve apró, fehérképü házikóktól, amelyekhez nagy zöld lombkoronás, zöld bozót festi a barátságos hátteret. Ezeket a „kinövéseket" majd leborotválja a Gellért derekáról a mérnöki tudomány. Nagyon nagy kár értük. Rosszhírű kis firtli volt ez mindenkor, régebben búvóhelye a délibb Buda csirkefogóinak és mindkét nembeli kétséges elemeinek. De hisz senki sem ment oda korzóra. Annyi bizonyos, hogy festőibb dekorációt nem lehet erre a zöld hegyoldalra képzelni, mint ez a pár hitvány házikó. Alulról nézve roppant barátságosan mosolyogtak e kis ablakok a nagy fehér falmezőkből: az egyetlen falusias pont egész Budapesten. Eszünkbe jutottak azok a finom faluvégi részek, amelyeket Steinlen komponált mesteri kőrajzaiba. A közrendészet, lám, gyilkos konfliktusba keveredett itt a művészettel s legyőzte. Szomorúan gondolok arra, hogy e festői foltok helyébe öt-tíz év múlva csupa hencegő nyaraló kerül. Vége lesz a Gellérthegy festői szépségének. 
Az öreg Gellértnek ez a tragikus sorsa. Délfelől is, északfelől is villák telepednek az oldalaiba. A telepedés már megkezdődött. 
Es 
mentül élénkebbé válik a Ferenc József-híd tájékán és a Lágymányos vidékén az építkezés, annál gyorsabban építik majd be az egész Gellérthegyet. A nyaralók fölcsúsznak rá minden oldalról. Egyengetni fogják rögeit, sziklákat repesztenek, telkeket hasítanak majd. Azt sem fogjuk többé látni, hogy voltaképpen kőből való ez a hegy. Városrész lesz belőle, mint a monte esquilins vagy a monte quirinale. Budapest legújabb városrésze. 
Ezt a folyamatot nem lehet többé föltartóztatni. Az új gyarmatosok majd várossá alakítják a hegyet. Csak egyet irigylek közülök. Azt a börziánert, aki egy szép napon megveszi a citadellát és úri villát építtet helyébe. Nem a villáért irigylem, hanem azért, hogy fölülhet Budapest legtetejére és nagyokat pislanthat erre az amerikaias magyar városra, kupoláira s a dunapart velencei éjszakájára.
Sáros fürdő- a Gellért Fürdő elődje

LYKA KÁROLY  Új Idők 1902. 8.Évfolyam 194.oldal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése