1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2018. március 31., szombat

NÉHAI SZARVAS KÁVÉHÁZ


Néhai Szarvas-kávéház


           Káváházi   veranda toldalék az 1870-es években


Emlékezés, irta C. Nagy Gyula

A házak falaiba bemalterozott múltat kegyetlenül megbolygatja mostanság a haladás csákányai sorra lebontogatják a valahai budai élet roggyanó tanuit, a szelíd udvarú, szerény és kopott házakat. Helyükbe behemót épületek kerülnek, felhőkbe iramo- dóak, zajosak, terpeszkedöck. Eltünedeznek az ablakban merengő muskátlik, amik mögött ábrándos tekintetű leányok rügyeztek — harlsnyafoltozós, mélázó hangulatban várván a kispolgári holnapot. A három utcára szétásító Sas-udvar is eltűnt és „grundján" most góliát  bérház trónol zsivajos lakókkal. Pedig egykor halk, harmonikanyekergés mellett hány csöndes szerelem szökkent szárba a sűrűn egymás mellé barátkozott ajtók mentén, míg az Öregek „sámedlin  szortyogtatták tekervényes pipáikat és beléfclejtkeztek az Esti Újságba.

Most Szebenl Antal-térnek becézik a Szarvas-teret, amelyik ott nyújtózkodik a Tabán alig-csöndes ölén. Élemedett házak felejtődtek itt  (már nem sokáig maradnak meg) abból a múltból, amikor még krinolinban billegve  aprították a szót anyáink a vasárnap délutáni séták során.



A Szarvas ház napjainkban

Megszűnt a téren a Szarvas-kávéház is, amely pedig félemeletnyi emelkedésen állt őrt hosszú, levendulaszagú időkön át (most patika van a helyén) Sok gazdát elviselt az a kávéház címmel rangoskodó, boltívek alatt kuporgó helyiség, sok vendég rakta a dominót benne órák hosszán át, míg körül- koszorűzta őket a vastagra hízott pipa- meg szivarfüst. És sok budai nyárspolgár lendült kiruccanásra, akinek a jó öreg Tóni bácsi igyekezte asztalára a sört, meg a szamorodninak dicsért csigert.
Tóni bácsi tán meg sem is született, valahogy mindig létezett és szakadatlan buzgalommal hordta a konyháról a bicskanyitó feketéket,amiknek csak az a multszázadbéli  dohos levegő adott zamatot, ami megmaradt a kávéházban letűnt idők öröksége gyanánt. A pincérré előrugtatott öreg tüzilegény nevén szólított minden bejáratost és ha olyik-másik pénzfogyatékos búba csöppent, jóságos bizalmassággal veregette vállon a fogyasztani alig merő vendéget.
— Nem baj, Menyő úr, majd meg tetszik adni.
Mindünk legszemélyesebb dolgait úgy tudta, hogy magunk se jobban. Szeretett bennünket, mintha kárpótolni szorgoskodó mostohaszülénk lett volna. Angyali türelmetességéből ki nem zöttyent soha és fürgén pödörte őszes kis bajszát, ha olyikunk tékozlón likőrt igényelt tőle.
A falrakent avult képeken boldogult Mátyás királlyal ékesített vadászjelenetek tarkállottak, dinnyehasú vadász urakkal és
ismeretlen illetőségű, de az ecset alatt jámborrá vedlett fenevadakkal.
A képek alatt megelégedett mosollyal járt fel-alá Székely úr. Tulajdonosi minőségben dörzsölgtte kezeit, amikor hetenként sokszor a benyílásszerű különszobába sereglettünk. Igen megbecsülték őt Tabán benszüöttei, mert szíves volt, ember volt és a mosoly hervadallanul ott ült az ajkán hűséges törzsvendég módjára.
Mi jónéhányan második otthonunk gyanánt buzgón látogattuk a Szarvast: A háborús idők múltán, mikor a békeidők első fecskéje, a zsemlye ismét megjelent a még lőporillatú láthatáron, Tóni bácsi nagy tálcákban rakta elibénk a sápadtan mosolygó zsemlyéket. Volt, aki ötöt is bevacsorázott s hogy a gavalléros étvágyunkat emlékezetükben támogassuk, ügyeletes zsömlye-bakterokat jelöltünk ki.
Akadt alkalom, hogy a vénhedt, gidres gödrös tekeasztalon is terítettek. Ilyenkor a Farkas Laci is felhagyott rokkant zenedarabjaival és hevülten noszogatta bandáját divatos dalokra. Hunyorgós, igénytelen fiú volt a Laci, nagy, cigányos készséggel duruzsolta fülünkbe duhajjá vadító nótáinkat. Folyton készenlétben álló szomjával sokszor kisegített bennünket, amikor már nem győztük a lőrét.
A Szarvas is a múlté már és csak a dédelgető emlékezés tudja előtámasztani a feledésből, melynek irdatlan bendője mindent és mindenkit  előbb-utóbb megemészt.

Kis Ujság, 1934. április (47. évfolyam, 73-96. szám)1934-04-17 / 85. szám


Szarvas kávéház az 1890-es években


TÜTÜS TERKA ÉS KACSKA FERI ESETE

  K. und K.
 avagy kokottok és kurafiak a hajdani   Tabánban  
(zenés séta a szívem csücskében)


Édeseim! Ti el se tudjátok képzelni, milyen élet volt valamikor ebben az én szülőfalumban, a Tabánban. Sörmérések, bormérések és egyéb kimérések sorakoztak egymás mellett a szűk kis utcákban. És a nők meg a férfiak! Hajaj, azok voltak ám a daliás, szeretnivaló idők. Itt van mindjárt a Tütüs Terka és a Kacska Feri esete. Igazi tabáni csodabogarak. Nem is ismerték egymást, mégis élet-halál harcot vívtak a Tabáni Hírkakas hasábjain. Hogy miért? Nem hiszitek el, mert a mai világban már nincsenek ilyen szép lelkű, daloskedvű hősök és hősnők. (És nem is érdekel Benneteket. De én azért mégis elmondom.)
Történt egyszer, hogy Terka férfiruhában üldögélt az Agyaggalamb vendéglőben, s miközben tamburáját pengette, perfekt latinsággal szidta a pincéreket, mert nem elég gyorsan hordták elébe a fröccsöket. Egy bizonyos Marancsics nevű rác pikolófiú megunta a rikácsoló hangot, és rákiáltott: hagyja abba a fiatalúr, mert hívom a Kacska Ferit! No, Terkának se kellett több! Úgy szájon vágta a pikolót, hogy a konyhai üstig repült, majd követelni kezdte, hogy akkor nosza, hívják azt a Macska vagy milyen Ferit!
A pincérek megmérgesedtek, hívták. Jött a Feri, hetykén és fickén, de mikor benézett az ablakon, és látta, hogy egy férfiruhás, mellyes-faros teremtmény épp egy vastag faszéket aprít szilánkokra a jajgató kellnereken, bizony inkább hazasomfordált. A szégyen azonban nem hagyta nyugodni: tollat ragadott, és a Hírkakas lapjain kezdte ócsárolni a pincérnyuvasztó amazont. Mikor Terka meglátta magát az újságban, tyúkvérbe mártotta tollát, s úgy üzent hadat Kacska-Macska-Jancsinak. Ment a harc hónapokon át, mígnem  Kakas Márton, a lap tulajdonosa elkártyázta minden vagyonát,  s imígyen ez a fontos orgánum sajnálatosan megszűnt.
No, kedveseim, hát ilyen volt a régi Tabán!

SALY NOÉMI



Budapest, 2010. (33. évfolyam)1. szám január

Fodor Béla: Szilvesz Teri különczszám - 
BUZAPEST

2018. március 25., vasárnap

HÚSZ ESZTENDEJE HIÁBA VÁRJA ÚJJÁSZÜLETÉSÉT A TABÁN



Az ÚJSÁG 1932 DECEMBER 18

Cikkfotó (György Sándor)  Régi tabáni házak és utcák

Húsz esztendeje hiába várja - születését a Tabán
Mi lesz a dűledező kis házak helyén: villa vagy türdónegyed? — Ezer lakást kell lebontani 

— Épül az új tabáni sugárút


Hegyalja út


A Tabán!... 
A régi Budapestnek erről a kies részéről milyen meghatódottan, milyen áhítattal emlékeztünk valamikor, ma már csak a költők énekelnek a Tubánról. A polilikusok lassan megfeledkeznek róla, megfeledkeznek arról, hogy pár év előtt körül udvarolták és mindenfélét ígérgettek, hogy modern ruhába öltöztetik, feldiszitik, újjávarázsolják. Ez azonban, mint utóbb kiderült, csak hirtelen fellángolás volt, szalma láng, amit nem követett tartós szerelem. Hát persze: a politikusok öregek; régi, régi tabáni sétáik emléke már elmosódott, mostanság legfeljebb csak egészen fiatal, de kevesebb hatalmú párocskák kocognak végig a zegzugos, idillikusán csendes és homályos tabáni utcákon az apró, .ferdekalapu házak között.
Pedig pár év előtt már minden teljesen készen állott arra, hogy a hegynek föl, völgynek le utcácskák helyén modern útvonalak húzódjanak, amelyeknek mentén elegáns villasor foglalja el a földszintes viskók helyét.

1912-ben hagyták jóvá az első tervet
Mint minden városrendezési terv. megszületése, a Tabán rendezésének gondolata is a boldog békeidőbe nyúlik vissza. 1910-ben, 1912-ben pezsgett a városháza az ezernyi tervtől, alkotóvágytól. Ez volt az úgynevezett épitőkorszak, amely alatt iskolák, kórházak és más középületek színes sora nőtt ki a pesti aszfaltból. A városrendezési ügyosztályban Wargha főtanácsos működött ekkor. Napról-napra szcbbnél-szebb tervek születtek meg az agyában, kigyult fantáziája valami lázas sietséggel építette ki a hatalmas rajzpapirosokra az új, modern nagyváros kontúrjait. Tündérszép Budapestet óhajtott alkotni, szellős, tágas terekkel,-széles utcákkal, modern bérpalotákkal, hatalmas középületekkel és hibátlanul működő közmüvekkel. Bizony, ha nem jön közbe a háború, mindaz a gyönyörűséges terv, amit a főváros város rendezési ügyosztályának iró- asztalfiókjaiban őriznek, ma már élő valóság volna.

 
1912-ben a kormány által jóváhagyott terv volt már a Tabán átrendezéséről is. Eszerint a cikk-cakkban haladó kis utcák helyett két szerpentin út kígyózott volna vég:g a Tabánon. Az egyik, a Gellérthegyre, a másik a Naphegyre.

Harmadik főutat is terveztek, amely a Döbrentei-térről szalad bele a Krisztina- körutba, mintegy a budai belső körút folytatásaként. Amint az új utak átszelték volna a régi Tabánt, egészen bizonyosan sorra tünedeztek volna fel azok mentén az uj házak és modern villák, mert talán nincs Budapestnek alkalmasabb, kiesebb fekvésű területe családi otthonok építésére, mint a Tabán. Nemcsak az új utakra, hanem ennek az egész környéknek kialakítására megvolt a a terve a fővárosnak. A mélyebben fekvő sík részekre bérlázak kerültek volna, a magasabb területeket pedig villákkal akarták benépesíteni, teletűzdelni.
Ezer családi otthont kell felbontani.
  Az elképzeléseket már csak azért is kőnnyü lett volna megvalósítani, mert a telkek javarésze a főváros, másik része pedig a Közmunkatanács kezében van. Igen ám, de a Tabán újjászületésének megálmodói mégis megfeledkeztek valamiről. Nevezetesen arról, hogy hiába övék a telkek, ha azokon régi-régi kis vityillók állanak, amelyek nemcsak fedelet adnak a bennük lakóknak, hanem egyúttal a múltat, a tradíciót, a régi elszakíthatatlan emlékeket, magát az életet jelentik a számukra. A tradíciót őrző múlt lázadt fel a friss erővel törtető jövő ellen és ugyancsak az kezdeti háborogni arra a gondolatra, hogy csákányok vághatnak bele a már inkább emlék, mini érték házakba, helyükön pedig máról-holnapra a múltak szellemének fittyet hányó, fiatalosan mosolygó új városrész létesülhet.
Mintegy ezer lakás, ezer régi családi otthon feloszlatásáról, ezer család szerteszéledéséről lett volna szó. De az őstabániak ragaszkodtak a Tabánhoz, nem akartak „kiűzetni a paradicsomból". Szinte csapásként meredt rájuk az a gondolat, hogy nekik a. kriptaszerű csendjével lenyűgöző Tabán helyett a lármás pesti részen kell majd otthont találniok. A hatóság ugyanis szükség lakásokban, kislakásos városi birkózókban akarta elhelyezni a Tabán lakóit, azok pedig, akik nem óhajtották magukat a város keze által vezettetni, pénzbeli megvátást kaptak volna régi lakásukért, amelyekre leselkedve várt a csákány...
A Tabán lakói, akiknek öreg háza felett így megkondult a lélekharang, egyszeriben nyakukba szedték a várost és nekikezdtek deputációzni. Sorra járták a városházi pártok vezetőit, elsírták bánatukat és a sok siránkozásnak az lett a vége, hogy az ezer lakás közül mindössze tizenötöt-húszat sikerült lebontani . Tulajdonképpen ezen bukott meg a Tabán újjászületése.
Újra felszínre kerül a Tabán probléma
Teltek ezután az évek, a vén Tabán festői házacskái fölött. A háború utáni esztendőkben semmi sem zavarta meg az andatgó párok sétáját és a Tabán anakronisztikus nyugalmát. Hiszen mindenki tudja, hogy pár év elött még gyertya lámpással kisérte le az esti órákban az egyik vendéglő éjjeli őre a jóllakott és a borocskától jókedvre- hangolt vendégeket a villamoshoz.
Mintegy öt év előtt. 1927—28 bán, hozta ismét felszínre a Tabán szinte már elfelejtett problémáját Wolff Károly dr. A keresztény községi párt vezére lelkesen szállt síkra a Tabán újjáépítéséért. Mindenki helyeselt neki és csaknem valamennyi párt vezetője megegyezett abban, hogy a Tabán valóban nem érdemli meg ezt az elhanyagolást, ezt a hűtlenséget, nem szolgált rá arra, hogy ennyire érzéketlenül elforduljanak tőle. Bródy Ernő dr. és Peyer Károly is lelkesedett az eszméért, nemcsak azért, mert a Tabán újjáépítése a tűnőben levő városnegyed helyett egészen uj városrészt teremtett volna, hanem azért is, mert az építkezés tömegek foglalkoztatását, kenyérkeresetét jelenthette. A pártvezérek szinte versenyeztek abban, hogy ki teremtse meg előbb és hamarább a Tabánt.
Wolff Károlynak kedvenc témája lett a Tabán, egészen melléje szegődött és jóformán egyetlen alkalmat sem mulasztóit el, hogy fel ne szólaljon „védence" érdekében. Lelkesedéssel kezdődött a Tabán-probléms reneszánsza, de 1929 októberében a főváros lakásügyi bizottságában Wolff már mégis kénytelen volt megkérdezni, hol feneklett meg az ügy? Az megfogamzásától eltelt egy-másfél év és ez elegendő idő volt arra, hogy azt a feledés fátylával boritsa be.
— Mégis különös — mondotta, ekkor a jobboldal vezére, — hogy egy belső terület felhasználását ne lehessen megvalósítani. Nem tudom elhinni, hogy Magyarországon nincs annyi vállalkozó kedv, hogy ezt a kérdést megoldjuk. Úgy látom, hogy a nagytőke is érdeklődik a probléma iránt, mégpedig lakbérgarancia mellett.
Külföldi tőke is érdeklődik
Bejelentésében az volt az uj, hogy a Tabán-terület iránt pénzérdekeltségek is érdeklődnek. Csakugyan megkezdődött erről az oldalról is a puhatolózás, a nagytőke hajlandó volt úgy építkezni, ha a tabáni házakból befolyó lakbér jövedelemért a főváros garanciát vállal. Évtizedek múlva azután ezek az objektumok a főváros birtokába kerültek voIna A város azonban a lakbérgaranciával járó , terheket nem akarta magára vállalni.
A legjelentősebb fordulathoz az újabb és hosszú tespedés után akkor jutott a Tabán- ügy, amikor 1930-ban külföldi érdekeltségek is megmozdultak, mivel nagyszerű anyagi lehetőségeket láttak ennek az új városrésznek a felépítése körüli tevékenykedésben. Amilyen nagy volt az öröm a városházán a fölött a bejelentés fölött, hogy külföldi tőkecsoport kölcsönt kínált a Tabán céljára, annyira elszomnrítóan hatott a kormány elutasító magatartása, amely lehetetlenné tette a kölcsön felvételét és az idegen tőke bekapcsolását. A külföldi érdekeltséget a kudarc elkedvetlenítette és visszavonult.

Az 1931. évi fővárosi költségvetés tárgyalása alkalmával még egyszer felbukkant egy szempillantásnyira a Tabán-ügy, az érdeklődés fénye még egyszer megvilágította az öreg tabáni házak kontúrjait, amikor Sipőcz Jenő dr. polgármester sorravéve a város teendőit, a többi között ezeket jelentette a közgyűlésnek:
Sipőcz Jenő főpolgármester
— A Tabán ügye, kapcsolatban a fürdőváros problémájával, tényleg az a kérdés, amelynek sikeres megoldásából majd a jövő nagy Budapestje keletkezhetik. Előttem van nagy vonásokban egy olyan terv, amellyel komolyan kell foglalkozni....
Ekkor bizottságot is küldtek ki „Budapest Fürdőváros és a"Tabán probléma" előkészítésére

Sorsjáték a Tabán felépítésére

Volt még egy érdekes terv, amely sorsolás útján szerette volna megoldani a Tabán felépítésének nagy gondját. Mivel másként nem lehetett pénzt teremteni, a sorsjegy eladása lett volna az a lehetőség, amely a várva-várt segítségéi meghozza. Gallina  Frigyes dr., mostani elnöki tanácsnok, aki akkor a szociálpolitikai osztály helyettes vezetője volt, dolgozta ki a legalaposabban, minden apró részletre kiterjedően a tervet, amely mindenkinek tetszett, mindenki megvalósíthatónak tartotta: tanács, pénzügyi osztály, Vásárpénztár, (amelyet a sorsjegy kibocsátásával megbíztak volna), csupán a kormánynak volt ellenkező a véleménye. Egyetlen tollvonással elvi okokra való hivatkozással keresztülhúzta a szép elgondolást, amelyről egyébként illetékesek állapították meg: „Olyan tökéletes munka, hogy beható tanulmányozás után sem lehetett abban kifogásolható részeket találni.“ A továbbiakban a szakvéleményt megtoldották még azzal, hogy az építést nyereményjegyek — mert igy nevezték hivatalosan — kibocsátására vonatkozó tervezet úgy a közgazdasági, mint a pénzügyi helyzetnek tökéletesen megfelel és a nyereményjegyek elhelyezése is teljesen biztosítottnak látszik."

Gallina dr. elképzelése, amely a Baulose-t vette alapul, az volt, hogy külföldi kölcsön helyett jól fundált sorsjegyek révén kell építkezési kölcsönhöz jutni. Nyolcszázezer darab kamatszelvény nélküli sorsjegyet óhajtott kibocsátani, melynek darabja 15 pengő lett volna. így tehát a emisszió 12 millió pengő bevételt jelenthetett. A sorsjegyvásárló állal befektetett 15 pengőt vagy nyereményöszeggel, vagy felpénzzel akarták visszatéríteni.
A kormány döntése azonban nemcsak ezt az életrevaló tervet, hanem nyilván A Tabán újjáépítésének lehetőségét is meghiúsította,

Épül az új sugarút

.... Azért újabban mégis csak történt valami. Mégha nem is villasor nőtt ki á földből, nem lapostetejü nyaralók hirdetik a modern építkezési irányzatot, szóval, ha nem is tömeges házépítkezés ütemes zenéje száll itt a levegőben ... Ez a valami az, hogy a Közmunkatanács a hosszú évek tespedése után bátor kézzel belevágott — Tabánon keresztülvezető sugárút építésébe... A Közmunkatanács most nem törődik azzal, hogy a főváros vájjon miféle villatelepet, vagy fürdővárost tervezett ide. Mindenesetre utat épit, ami egy lépéssel előbbreviszi a problémát, mert, ha az egyik főútvonal megépül, talán mégis csak kedvet kapnak azok, akik a Tabánt választotották ki családi fészkük talajául... A Közmunkatanács bátorsága mindenekelőtt abban nyilvánult, hogy elvetette azt az eredeti tervet, amely, mini fentebb említettem, már 1912- ben készen volt és azóta várja a megvalósítást,
A régi elképzelés két, illetve három főútvonallal akarta keresztülhasítani ;a Tabán testét, az új megoldás azonban egyelőre az, hogy máris javában épül az Erzsébet-hidtól a Hegyalja-útba vezető egyetlen hatalmas új útvonal. 



Ez keresztülhalad az egész Tabánon, ámbár nem annyira a régi Tabán szempontjait veszi figyelembe, hanem a mögötte keletkezett új rész mozgalmas és lendületes forgalmának levezetését szolgálja. A régi, 1912 beli terv ugyanis a Tabánnal, mint különálló egységgel foglalkozott, de az átmenő forgalomra nem gondolt. Ezen változtat most a Közmunkatanács új elvek szerinti útépítése. : 

A sugárút megteremtése is néhány régi tabáni ház feláldozását követelte. Persze nem szabad félreérteni; nem valami müemlékszerü épületekről van szó (aminthogy a megmaradó többi ház is inkább festői és kedves, semmint érték), hanem olyan régi házikókról, amelyeknek sorsa az idők haladtával mindig a csákány... Az útépítés érdekében lebontották az Abroncs-utca 2, a Gyökér-utca a 9 ,a Hadnagy utca 63, a Zsák-utca 3, a- Horgony-utca 46, 52, 54 és 64 alatti házakat.

Szakértők szerint a legfőbb gond különben is a régi rész eltávolítása és ezzel egyidejűen az ős-Tabán-lakók elhelyezése. Mihelyt ez megvan, az új részek kialakítása az anyagiak arányában, akár apránként is, kisebb probléma. Legalábbis nem lehetetlenség. Ezt bizonyltja a sugárútnak, mint részletnek megoldása. Amig mindent egyszerre akartak, a probléma nagyságánál és rengeteg pénzt követelő voltánál fogva, nem ment.
Be akarják kapcsolni a nyugdíjintézetek pénzét
A legeslegújabb terv, amely nem is érdek leien „Tabánépitő Szindikátus" gründolásá! tűzte ki célul. Az érdekeltek abból indulnak ki, hogy a közintézményeknek, vállalatok- nak, betegbiztosítóknak együttesen közel nyolcvan nyugdíjpénztára van, amelyek 1Oó millió tiszta vagyonnal rendelkeznek. Ezeket szeretnék tömöríteni, illetve az OTI-val és MABI-val együtt megnyerni annak a gon dolatnak, hogy parlagon heverő pénzükkel vegyenek részt a Tabán újjáépítésében. A szindikátus kigondolója a főváros és a Közmunkatanács felé kacsintanak azzal a nem titkolt célzattal, hogy meglehetősen potom áron, örökhérlet formájában engedjék át nekik a tabáni telkeket.

Reumakórház, gyógyszálló fedett sétány...

Mindenekelőtt azonban most már azt a kérdést kell eldönteni, mi legyen végüt is a Tabánból': villanegyed, vagy fürdőváros? Mert az 1912-beli tervért ma már nem mindenki lelkesedik. Sok viz lefolyt azóta a Dunán, az idők, a szükségletek és a kívánalmak is megváltoztak. Rengeteg pártfogója van annak a gondolatnak, igy mindenekelőtt Flipka Ferenc dr. ny. főpolgármester az, hogy itt kell megépülni mindazoknak az objektumoknak, amelyek Budapestet igazán fürdővárossá teszik. A lehetőség önmagától adódik, mert a két pólus már megvan: a Gellértfürdő és a Rudas. Ezek közé igen alkalmasan illeszkedhetnének be az egészségügyet és a fürdőkultúrát szolgáló új épületek. Lipka dr. reumakórházat, gyógyszállót, a Gellértfürdőt és a Rudast egymással összekötő fedett colonnadot, ivóparkot és .hasonlókat képzelt ide. Persze, ha ezek mellett döntenek, fuccs a régi tervnek. Ámbár, ha ilyen nagyszabású gyógy- és fürdő - telepet akarnak létesíteni, abban feltétlen helyet kel) adni a villaszerű kisebb épületeknek is. hogy, aki szívesebben lakik itt, mint a nagy hotelekben, ugyancsak tarthassa a kúrát Az illetékesek gondoltak erre, sőt a hőforrások gyógyító vizét is szeretnék majd ezekbe a villákba bevezetni.
Szóval nagy kérdés: villa- vagy fürdőnegyed?
A Tabán nem vesz tudomást ezekről a problémákról. Frau Tabán, ez a finom öreg dáma, mialatt ezer elgondolás és vita rajzik körülötte, nyugodtan szendereg. Arca fakó, ezer szarkaláb barázdálja, keble alig piheg, csipkekertvüs kezét összekulcsolja és mosolyogva alszik. Álmodik.
A múltról, vagy a jövőről 

GYÖRGY ENDRE

Fenti cikkünkben említett uj budai tranzverzális utat, amely az Erzsébet-hid budai .hídfőjébe! indul ki és a Sashegyig vezet, tehát a Tabánon vonul keresztül, szombatén nyitotta meg Sipöcz Jenő dr. polgármester. Az új útnak ugyanis az egyik része, amely a Csend-utcáig ér, már elkészült. Ez a szakasz hatszáz méter hosszúságú. Az út egyelőre nyolc méter széles, de végleges formájában tiz méter széles lesz. Májusra elkészül a második szakasz, a Zólyomi-utcán át a farkasréti temetőhöz. A harmadik rész, a Hóvirág-utca folytatását alkotó útvonal kiépítése. Ha az egész tranzverzális vonal elkészül, akkor a Belvárosból egyenes úton, úgyszólván percek alati lehet feljutni a Sashegyre, innen a Svábhegyre és a Jánoshegyre.
Az ünnepélyes megnyításon résztvevő Borvendég alpolgármester, Bódy közlekedési tanácsnok, Spannberger I. kerületi tanácsnok, több bizottsági tag és még sokan mások. Király Kálmán műszaki főtanácsos ismertette az útépítés történetét. Sipöcz polgármester megnyitván az utat, örömét fejezte ki afelett, hogy a főváros súlyos időkben hozott létre ilyen nagyszabású műszaki alkotást .Fontos volt ez az útmegnvitás azért is, mert ez az első pozitív lépés a Tabán rendezése felé


Wehrmacht dzsip a Hegyalja úton 1944 december

A KERESZT TÉR RÖSZLER ALFRÉD ECSETJÉVEL

Népszabadság - Budapest melléklet, 2003. január2003-01-27


Ma már hiába keresnénk a Rozgonyi Röszler Alfréd festményén látható tabáni Kereszt teret, mert 1937 óta nem létezik. Az egykori Kreutz Platzon, azaz a mai Kereszt és Hadnagy utca közötti területen, ma csak a tér nevét adó kőkereszt jelzi a valamikori kis teret. Magát a keresztet 1865-ben, a Tabánban élő görögkeleti szerbek emelték. Ezzel akartak emléket állítani az egykor itt található régi temetőnek. A régebbi elnevezés Alte Friedhof Platz (Régi temető tér) volt. 

A második világháborúban a kereszt súlyosan megsérült, csak talapzata maradt meg. A Budapesti Városszépítő Egyesület kitartó munkájának eredményeként 1987-ben helyreállították a kőkeresztet. 
A Tabánt nevezik Rácvárosnak is, amely a nagyszámú idetelepülő rác lakosságra utal. Rácoknak hívták magyarul a szerbeket. Ez az elnevezés a XV századtól terjedt el. Felvetődik a kérdés, mikor és miért épp ide települtek be? 
Arra, hogy miért éppen a Tabánt választották a bevándorolni szándékozó rácok, viszonylag egyszerű a magyarázat. A hegyoldalak a védelmet, a hőforrások az ivóvizet, a Duna a vízi közlekedést biztosította számukra. Persze, ezt tudták már az ott élő régi rómaiak, a honfoglaló magyarok és a Budát elfoglaló törökök is. 
Már a török időkben is szerbek lakták a Tabán nagy részét. A magyar lakosság elmenekült, helyükre főleg rácok telepedtek be. Nagyobb számban a XVII. század végén jöttek, amikor 1690- ben a törökök elfoglalták Belgrádot, és a szer- beknek menekülniük kellett. Csemovics pátriárka vezetésével Magyarország felé vették az irányt. Budára, azon belül is a Tabánba. A betelepülők I. Lipót magyar királytól kiváltságokat 
kaptak. Ezek közül a legfontosabb a papjaik vezetése alatt létrehozható autonómia volt. 



A XVIII. század elején a Tabán 2800 főnyi lakosságának 95 százaléka volt pravoszláv szerb. Többségük kisiparos, kereskedő vagy mezőgazdaságból, főként szőlőművelésből élő munkás. Zsindelytetős vályogházaik az Ördögárok környékén voltak. A konstantinápolyi követ felesége így látta a Tabánt, a tabáni szerbeket 1717-ben: 
„...A falakon kívül számos apró ház, vagyis jobban mondva kunyhók tömege áll, melyet Rácvárosnak hívnak, és teljesen rácok lakják, házaik egymástól bizonyos távolságra és szép sorban állnak, messziről úgy néznek ki, mint a régi divatú sátrak. Minden egyes ilyen két kamrából áll: egy föld feletti és egy föld alatti odúból, ezeket nyári, illetve téli lakásként használják.” 
Tíz évig, 1741 és 1751 között épült gazdagon díszített, barokk stílusú, Szent Demeterről elnevezett templomuk. Sajnos, a második világháborúban súlyosan megrongálódott, majd lebontották. A XVIII. század elején megújított városi jogokból a szerbek nem részesülhettek, polgárjogot nem kaptak. Majd csak Mária Terézia uralkodása alatt képviseltethetik magukat a budai tanácsban. 
Ebben az időben már új betelepülők nem költöztek a Tabánba, a régiek pedig fokozatosan asszimilálódtak. 1851-ben már csak 1180 szerb található Budán, ami a lakosság 2,7 százaléka. Harminc évvel később arányuk fél százalékra csökkent. A XIX. század végi nagy asszimilációs folyamat következtében, az 1940-es években alig félszázan voltak

Várnai Vera

2018. március 23., péntek

ELFELEDETT KOCSMÁK NYOMÁBAN



Ujság, 1934. július (10. évfolyam, 146-171. szám)1934-07-22 / 164. szám


Emlékezés a romantikus régi Tabánra 
Hogyan lettek nevezetesek a holdvilágos utcák és a vadszőlős kiskocsmák?

Esténkint, amikor a lebukó nap maga után húzta póklábú sugarait a Svábhegy mögé, előbujik odújából a vén garabonciás diák és reszkető léptekkel végigtipeg az egykori Tabán romjain.

Esőcsináló iszákja csüggedten lóg le válláról. Szakálla ősz, torzonborz. Arca sápadt. Lábai rogyadoznak. Pedig hej, valamikor, mikor még ifjú és deli volt, milyen vidáman, hetykén rótta birodalmának, a Tabánnak, holdvilágos kis utcácskáit.

Hiszen a lelke itt élt már akkor, mikor a müezzin kiáltására háromszor fordultak napkelet felé az igazhitüek a Salem Alejkummal. Itt élt a lelke, mikor a törökök városrészét a rácok kezdték benépesíteni. Itt élt a lelke, mikor tűz és víz pusztította. 1810-ben lángokban állt az egész Tabán. A jómódú szerb és sváb kereskedők a tűzvész után másfelé szóródtak azét és szegény munkásemberek fa- és kőkalyibái épültek a családi házacskák helyén. A negyvenes években a viz pusztított. Az ördögárok, melynek vize most már földalatti csatornán folyik le és csak az Erzsébet-hid mellett lát napvilágot, amikoriban egy felhőszakadás következtében annyira megáradt, hogy negyven házat sodort el. Az elsodort épületek között volt „Az állhatos tengeri malachoz" címzett kocsma is, amelyet jó bora miatt sokáig gyászoltak a környékbeliek

Emberek, korok váltakoztak itt az évszázadokon és évtizedeken keresztül. A Rácváros és Tabán teljesen egybeforrt. A szerb idők emlékét nem is őrzi más, mint a görög utcai kettős keresztes templom.


Jelentéktelen, eseménytelen városrész volt a Tabán. Legfeljebb egy-két kocsmai verekedés vagy dráma jutott a hírlapokba. Egyéb nevezetessége a múlt század utolsó negyedéig nem is volt.


Pest és Buda egyesítése után a főváros fejlődni kezdett. Utcák szélesedtek, paloták emelkedtek. Rövid húsz-harminc esztendő alatt teljesen megváltozott Budapest képe.

Csak egy városrész maradt meg régi primitívségben, földszintes kis házacskákkal, girbe-görbe utcácskákkal, — a Tabán. Ezért lett romantikus a Tabán.

A nyolcvanas években a pestiek közül még csak a kocsisok ismerték. A pesti köznép csak annyit tudott, hogy a Gellérthegy lábánál van a Ráczfürdö, melynek iszapos, büdös vize igen jó hatással van reumára, podagrára, hát- és derékfájásra.

A szegény emberek tolószéken tolattak oda, a tehetősebbek konflison, fiákkeren. És mit csináljon a derék kocsis, amíg a pasas az iszapban áztatja fájós derekát? Markába fogja az ostornyelet és elindul a közeli utcákba, hogy valami csendes, nyugodt kocsmát találjon, ahol eltöltheti az időt, amig utasát visszaszállítja Pestre.

Rendes borivó emberek ugyanis, tehát a mindenfajta kocsisok is, nem telepedtek le a Rácfürdő körüli kocsmabódékban. A fürdőt körülvették ugyan a kocsmák és lacikonyhák, de mint említettem, rendes borivó emberek elkerülték ezeket. Az egész környéket áthatotta áz iszap kénes zápszaga.
A lacikonyhákból forró zsír és rotyogó étel szaga áramlott. Itt ölték szabadon a csirkét és malacot. Léhütők és pernahajderok hemzsegtek a bódék között, lesve, hogy lehetne a fürdőző beteg, vagy egészséges részeg zsebéből valamit kicsenni. A sánta Xaverl bódéjában a „Mariandl“ cimü (ruletthez hasonló) szerencsejátékot játszották. Naponta négyszer-ötször összeverekedett itt a nagyérdemű közönség, felborították a fabódét, sőt, a vita hevében nem egyszer féltucat bódét is szétvertek.
A pesti kocsisok fedezték fel a „Vidám bagolyhoz'' címzett kocsmát, amelyiknek ajtaja felett tábla hirdette:


ITT JÁTSZIK 

Keszely Jóska karmester úr személyes vezénylete alatt a közkedveltségű duna- farmosi nemzeti zenekar. Sic!

Hogy ez utolsó szó a latin „sic‘“ (igy) szót jelentette, vagy pedig a macskák megkergetésére irányuló egyenes felhívást tartalmazta, az akkori kocsmatörténészek bűnös nemtörődömsége miatt, felderítetlen maradt. Legfeljebb azért nyugodhatunk meg benne, mert sem igy, sem amúgy semmi értelme sincsen.
Idősebb Lazarovits László bácskai nábob akkoriban éles harcban állott a „Nép zászlója"- cimű lappal. A harc abból állt, hogy ahányszor Lazarovits valami nagyobb mulatozást vagy verekedést rendezett, a „Nép zászlója" mindig megemlékezett róla és azzal fejezte be, hogy azért van annyi keserve a magyarnak, mert a tehetősek léha mulatsággal töltik napjaikat, ahelyett, hogy mindnyájan egybeforrva, vállvetve küzdenének a bécsi kamarilla ármánykodása ellen.
Lazarovits egyszer ismét mulatós kedvében volt és parancsot adott Hűbéri fiakkeresnek, hogy olyan helyre vigye, ahol az „újdondászok" nem akadhatnak rá Hová vihette volna Huberl a nábobot máshová, mint a „Vidám bagolyhoz"? Lazarovits ott igen célirányosan érezte magát. Mikor már huszonnégy órája mulatott, megkérdezte Hubérlt, hogy mi az ő nótája.
Huberl rögtön rákezdte:

Fiakker muss fahren
Bei Tag und bei dér Nacht....


Lazarovits pedig kiadta a parancsot a nemzeti zenekarnak:
— Most pedig egy napig ezt játsszátok'
És a cigányok további huszonnégy óráig a fiakkeres nótát húzták. A napokig tartó mulatozás azzal végződött, hogy Lazarovits összetörte az egész kocsmát és végigvert mindenkit. Úgy történt, hogy amikor a nábob megelégelte a mulatságot, a számlát kérte. Szemrebbenés nélkül fizette ki a 872 osztrák értékű forintokat.
Ahogy azután szeme rátévedt a hosszú papírlapra, elorditotta magát:
— Csalók! Gazemberek! Himpellérek! Vissza a 12 krajcáromat!
Kisütötte ugyanis, hogy egy adag füstölt hallal többet számítottak. A tulajdonos hebegve magyarázkodott, hogy az egyik zenész titokban ellopott egy tányér halat, azt számította fel, de nem tudta befejezni a magyarázatot, mert egyszerre repülni kezdtek a fejéhez a székek és asztalok. Lazarovits végigverte a kocsmárost, kocsmárosnét, a pincéreket, a tüzilegényt, a szakácsnét, Keszely Jóskát és a nemzeti zenekar valamennyi tagját.
Mire készen lett, romhalmaz volt az egész „Vidám bagoly".
Hűbéri fiakkeres jelentette, hogy a házból mindenki elmenekült, nincs már kit megverni. Lazarovits erre, mint aki dolgát jól végezte, beült a kocsiba és elhajtatott.
A „Nép zászlója" öles tudósításokat közölt Lazarovits tabáni randalirozásáról .
A pestiek napokon keresztül zarándokoltak oda megnézni a rommá döngölt kocsmát. „A vidám bagolyhoz" ezzel jutott hírnévhez és a romantikus hajlamú pestiek kedvelt tanyájává vált

Hamarosan konkurrenciát is kapott a „Hét Nyolcas' cimü kocsmában és divatba jött Aitstetter bácsi dunaparti halászcsárdája is. Szabad ég alatt főzték itt a halpaprikást,

Ez azonban csak kezdete volt a Tabán kocsmaromántikájának. A romantikához tartozott a Szarvas-téri lámpás-ember is.- Amikor még nem volt Budán gázvilágítás és az egy-két petróleumlámpa csak arra volt jó, hogy a sötétséget annál jobban észrevehessék, a Szarvas-téren posztolt egy ember, aki abból élt, hogy a részeg embereket a Lánchidig kalauzolta.

Éjszakánként tízszer is megtette az utat rúdra tűzött lámpásával

A Tabán igazi felfedezői a művészek voltak.
Amikor Ferenc József király, a művészet nagy istápolója, elrendelte, hogy a Várbazár üzlethelyiségeit szobrász műtermek céljaira engedjék át, fellendültek a tabáni kocsmák. A szobrászok invitálták Tabánba a festőművészeket.

Czakó úrnak, a jeles festőművésznek nem adatott, hogy a hírlapok foglalkozzanak művészetével. A lapok csak akkor vettek tudomást róla, mikor megírták, hogy a cilinderes festőművész nagy nyomora miatt felakasztotta magát. Életében azonban vígkedélyü, bohém ember volt és ő hívta fel a „Mély Pince'' cimü kocsmára Bródy Sándor figyelmét.
MÉLY PINCE 


A Görög-utca sarkán, földszintes házban volt. Téglákkal kirakott kis udvarán egy tő vadszőllőből végigfutottak az ágak az egész ereszen és hűsen tartották az udvart. A tulajdonos, Krausz Poldi, maga is művészlélek és kollégiális szeretettel fogadta az írás, rajz és festészet mindenfajta művészeit.

Nagy büszkeséggel vezette le vendégeit a pincébe, amely igen nevezetes volt és amelytől a kocsma elnevezését is kapta. A pince még a török időkből származott és benyúlt egészen a Várhegy alá. A legenda szerint a pince eredetileg titkos alagút volt, amely a budai fellegvárból vezetett ki a Tabánba. Az alagút folytatása beomlott és így lett borospincévé.
Bródy Sándor akkoriban öt fiával a Rudas- fürdő szállodájában lakott. Egy éjjel Czakó, a cilinderes festőművész Pestre indult. A Ranoldcr-utcában akart szerenádot adni szive szerelmének. Az Erzsébet-híd budai oldalán találkozott Sándor bácsival, aki panyókára vetett felöltővel, jókedvűen, fütyürészve jött az Otthon Körből.
— Hová mész fiukám? — kiáltott Sándor bácsi a festőre.
— Muskátlis ablakban, szőke delnő epekedik utánam, szűzi vágyakozással, — szavalta Czakó.
— Bolond vagy fiukám! Hisz szinjózan vagy. Ki látott már józan fejjel szerenádot adni?I
—Igaza van,' Sándor bácsi. Menjünk el a Mély pincébe. Szerenád előtt jót tesz egy kis borocska. Megjön az ember hangja tőle.-


POLDI BÁCSI 


Így került Sándor bácsi a Mély Pincébe, ahol igaz tisztelettel fogadták. Poldi bácsi a legjobb borát hozta, jólelkű felesége, Poldi néni, olyan szalonnás, kolbászos rántottat sütött, zöldpaprikával, hogy a király is megehette volna. Poldiék leánya. Mariska pedig bájos mosollyal terítette Sándor bácsi elé a nehéz damaszt asztalkendőt, amely még Poldi néni stafirungjából származott.
Ettől kezdve Sándor bácsi gyakori vendég lett a Mély Pincében. Egyik estén, az Otthon Kör zöldasztala mellől titkos beszélgetésre vonta félre Krúdy Gyulát.
— Gyuluskám, új kocsmát fedeztem fel, — súgta Krúdy fülébe, — nagyon jó kocsmát. Jó bort mérnek, nagyon jó bort. Mély Pincének hívják, itt van a Tabánban. Gyere velem Gyuluskám.
Krúdy Gyula hamiskás mosollyal bólintott rá: 
— Új kocsma? Jól van. Elmehetünk.
Mikor beléptek, Bródy Sándor majd hanyatt esett a csodálkozástól. Az ő nagy titokban felfedezett új kocsmájában —„ Krúdy Gyula már esztendők óta törzsvendég volt. Krúdy Gyula számára Kálnay Laci bácsi fedezte fel a Mély pincét. Kálnay Laci bácsi (kilencven esztendős korában halt meg), akiről Krúdy írásaiban így emlékezett meg: az utolsó nyíri pajkos, a Rácfürdő mellett egy kis szállodában lakott. Az öreg úr Magyarország valamennyi kocsmáját ismerte és nyilvántartotta. Nyirségi pajtását, Krúdy Gyulát, ő vitte Poldi bácsi kocsmájába. Kálnay Laci is jótollú iró volt és a két szabolcsi mesemondó sokszor hajnalig álmodozott a régi szép időkről, mikor még betyárok lappangtak a nádasban és legidősebb Kr. Gy. ur volt Nyíregyháza csendbiztosa.
A B C.-társaságnak hívták azt a jókedvű, bohém társaságot, melyet vezérférfiai kezdőbetűiről neveztek el. Ábrányi Kornél, Brozik Berci és Czebe László hírlapíró urak képezték a gerincét a társaságnak és tagjai az idősebb és ifjabb borkedvelő újságírók voltak, akik lelkesedéssel követték a vezéreket tüzön-vizen, de leginkább kocsmákon keresztül. Az ABC tanyát vert a 

Mély Pincében. 


Boldogult Torday Adorján szerkesztő vitte a társaság tagjait a Romlehnerhez. Romlehner- nek földszintes háza volt a' Naphegy-utcának azon részén, mely még a Tabánhoz tartozott. Romlehner a saját termésű borát árulta és híres volt arról, hogy a boron kívül semmi mást nem adott. Oda mindenki maga vitte a vacsoráját Még a kenyeret is vinni kellett, mert Romlehner még azt sem árusított, A kocsmát délután hat órakor nyitották, de már félhatkor türelmetlenül topogtak előtte úriemberek, elemózsiás csomaggal a hónuk alatt és várták a nyitást.

MARADA JÓZSEF VENDÉGLŐJE A HADNAGY U 23-BAN


Marada vendéglője a Hadnagy-utcában volt. Szép, tágas udvarán schrammlizene játszott. Különösen alkalmatos hely volt, ha az ember egy-egy csinos színművésznőt el akart rejteni az ABC tagjai elől. Gyakran előfordult, hogy; egyszerre három-négy tag is ült itt ifjú hölggyel.

Ilyenkor persze nagyon diszkrétek voltak és úgy tettek, mintha nem is ismernék egymást Sohasem kérdezték meg, hogy ki az ifjú hölgy, mert másnap reggel úgyis megtudhatták. Ha például Kállay Pista barátunk egy este hölggyei jelent meg a Maradánál, másnap reggel csak meg kellett nézni lapjának színházi rovatát és tudtuk, ki volt az előző esti hölgy. „Új csillag tűnt fel a magyar operettszinpadon, Rózsafáy Boriska, aki színes, melegcsengésű hangjával, stb.“. Tehát Rózsafáy Boriskának hívták a hölgyet.

A Hadnagy-utca felsőbb részén a Brandics kocsma már komoly ivók céljait szolgálta. Oda nem jártak nővel. Teljesen hasonló volt a „777‘‘ cimü kocsmához, mely a Szarvas-tér északi sarkán feküdt. 



Három Hetes kocsma a Szarvas téren

Közös tulajdonságuk az volt, hogy mindkettő udvarán egy szál lombos akácfa szolgáltatta az árnyékot és mindkettőnek a rizling bora volt jó. A „777" azonkívül minden őszkor kiváló „fixli“-vel örvendeztette meg látogatóit. (Fixli a neve a kissé csípős, új siller bornak). 





ITT VAGYUNK AZ ALBECKERNÉL
Albecker kocsmája a Kereszt-tér alsó részén emelkedett földszintnyi magasságra. Különösen december és január hónapokban keresték fel a legényemberek. Disznótorosa volt nevezetes. Az öreg Albecker egyébként hires goromba „Sau- wirt" volt. Róla jegyezték fel, hogy egy pesti ficsur kiváncsi volt a goromba kocsmárosra és minden ételt, italt hangosan ócsárolva visszaküldött. Az öreg Albecker szó nélküi vitte vissza és hozott másikat.
Végre az ifjú megszólalt:
— Kedves kocsmáros ur, hiszen csak azért küldtem vissza mindent, hogy a gorombáskodását halljam. És maga egy szót sem szól?
Az öreg Albecker megvetően végignézte a fiatalembert és foghegyről válaszolt:
— Mit gondol, majd én minden ficsurral ide- állok gorombáskodni?
Két Avarja is volt a Tabánnak. Az alsó Avar a Rácfürdővel szemben volt, a felső Avar a Kereszt-tér sarkán.

ITT VAGYUNK AZ AVARNÁL 



Az alsó Avar polgári hely volt, ahová a környékbeli munkások és villamos kalauzok jártak. Esténként nyárspolgári családok vacsoráztak a ház előtti fácskák alatt. Esténkint cigányzene játszott

Egy kocsmáros konkurrenciát akart csinálni az alsó Avarnak. A közmunkatanács szemben levő házának sarokhelyiségét kibérelte, vadszőlős farácsokból terraszt csinált és táblát tett ki:

A zene áthallatszik.*

A táblának azonban csak a vicclapokban volt sikere. A konkurrencia hamarosan megbukott.

A felső Avar hosszú esztendőkön át művészkocsma volt, később azonban az ál-romanlika melegágya lett.
A kommün utáni esztendőkben, amikor a Tabán kocsmái fénykorukat élték, ide jártak a titkos drámaírók, alanyi költők és a müvész- hajzatu, monoklis álhirlapirók. A pesti kávéházakban legendák keringtek Krúdy Gyula és az ABC tagjainak tabáni kiruccanásairól, csupa majmolásból ezek is odasodródtak.
A ZIEGLER ELŐKELŐ LETT 

A Ziegler a Kereszt-tér felső szegélyén az első volt, amelyik a tabáni kocsmák közül kiugrott és „etablissement" lett. Amikor még farácsos kiskocsma volt, kedvelt helye volt az ABC tagjainak és a Gellérlhegy vasárnapi kirándulóinak. Körözött liptói, szalámi volt az étlap és félóránként friss csapolás. A tőzsdei konjunktúra idején új kerítést csináltak, diszkrét szeparékat alakítottak a bokrokból, pálmák és délszaki növények nőttek az udvaron és szines lámpaernyők lógtak a villanydrótokról. A közönsége is rögtön kicserélődött.

Elmaradtak a bohémek és a nyárspolgárok, jöttek helyettük a gyors-gazdagok Esténkint autón hozták a tőzsde lovagjait és felcicomázott hölgyeiket. A Ziegler divatos, mondain hely lett és példáját követte a „KAKUK' is, amely eredetileg az említett hirességü „Vidám bagoly" volt.


KAKUK VENDÉGLŐ A KERESZT U 6-BAN

Ma már mindebből csak a Ziegler maradt meg, romantika nélkül, úri vendéglőül.
A tabáni romok közölt ma már csak az öreg garabonciás diák jár-kél nagy szomorúsággal. Egy meghagyott küszöbről, egy árván maradt fáról ismer rá, hogy mi volt ott. Ajkai gépiesen morogják, mint egy egykori csatatér öreg ciceronéjáé:

BRANDICSNAK A KERESZT TÉRI MELLETT A HADNAGY U 35-BEN IS VOLT KOCSMÁJA 




A tabáni romok közölt ma már csak az öreg garabonciás diák jár-kél nagy szomorúsággal. Egy meghagyott küszöbről, egy árván maradt fáról ismer rá, hogy mi volt ott. Ajkai gépiesen morogják, mint egy egykori csatatér öreg ciceronéjáé: 

Itt volt a Brandics, ahová hátán cipelte a verklis a sipládát... amott harmonikás játszott ... ott túl az öreg hárfás asszony pengette spárgából feszitett húrjait... emitt schrammlizene szólt... attól balra cigányzene járta ... jobbkézről pedig, a magányos szederfa alatt ütötte meg Szekula Jenő a kucsébernél hatszor egymásután a kvinternót.


Elmúlt. Eltűnt a Tabán, eltűnt a romantika. Krúdy Gyula, Ábrányi Kornél, Kálnay László, Torday Adorján rég a föld alatt pihennek és nincs már ABC társaság. 

Sic transit glória mundi



Babarczy István

Forrás:

Ujság, 1934. július (10. évfolyam, 1934-07-22 / 164. szám

MEGJEGYZÉS
* a téma egy másik változatát Móricz Zsigmond is megírta " A TABÁNI KOCSMA néven

2018. március 21., szerda

SZERELMES BUDAPEST ANNO 1910


PESTI ÉLET
képes riportkönyv
írta: Tábori Kornél
(részlet)

A SZERELMES BUDAPEST

Nagyvárosi szerelem is szerelem. Hiányzik belőle az a naivitás, az a vadvirágillatu költészet, amiről a versfaragók a bevezetést szokták csinálni, de azért a nagy szerelemnek is megvan a maga poézise és a költők már nem sokáig ignorálhatják. Előbb-utóbb kénytelenek lesznek megénekelni. Sőt ez az igazi modern szerelem. A vidéki már elavult: esküsznek rá a pesti bankfiuk.



A nagyvárosi szerelem őszintébb, kézzelfoghatóbb, inkább naturalista a külsőségekben is ; rövidébb és egyenes utakon halad a célja felé, amely végre is ugyanaz kint a mezőn, mint pl. a Vurstli-ban: sokszor a házasság Ámorral, de még gyakrabban Ámor az anyakönyves nélkül. Budapest szerelmének a szegényebb néposztály szeretkezése adja meg a karakterét, az izzó meleg színét. Nemcsak azért, mert szegény ember szerelme nyíltabb, lármásabb, kevésbbé félénk, nem rejtőzik el a világ szeme elől: igénytelenebb is, megelégszik egy paddal, egy kis bozótos zuggal,ahol sugdolózni és csókolózni lehet. A jómódú szerelemnek már nagyobb biztonság, a nagy közlekedés vonalain kívül eső hely kell. És bizonyos raffineriát is keres. Holdfény, öreg fák titokzatos bugása, tücskök cirpelése, meg a szerelem komédiájának más hasonló kulisszadarabja nélkülözhetlen egy intelligens ember találkáinál. És ez a lármás, forró, feltűnő fölszinekhez megadja a diszkrét, raffinált, romantikus melléktónust. A budapesti találkozóhelyek meglátogatásánál azért végig fogunk menni a társadalom létrájának minden fokán. Mind szerelmesek a szereplők, mind sugdolóznak és ábrándosak, de azért nagy különbség van köztük: a cseléd, a varróleány, a nevelőnő szerelme, a kis bakfis bolondos álma; a baka, a mesterlegény, a jogász és a szalmaözvegy között.



Mindenekelőtt a Városligetbe látogatunk ki, ebbe a nagy gyüjtőmedencébe, amelybe vasárnaponként beléfolyik szinte az egész város Ilyenkor a hatalmas városnak valami különös, exotikus hangulata és színe van; párok vonulnak vidáman és együtt ringó lépé­sekkel, kifelé a zöldbe, ahol a fák sötét koronája és korcsmák söröskancsó-erdeje integet. Már ebéd után kezdődik a mulatság. Bakák, mesterlegények a maguk hölgyeivel, beülnek a terittetlen zöld asztalok mellé és fogyasztják a sört. Nem igen diskurálnak; a gavallér a szivarját szívja — sötét és keserű az, mint a szegény baka hétköznapja — a leány pedig ábrándosán néz belé a pohárba. Néha-néha kicserélnek pár mondatot; a házi és kaszárnyái bajokat panaszolják el, vagy a családi dolgokból mondanak el bizalmasan egyet-mást. Mikor aztán a megfelelő számú sört „elintézték", fölkerekednek és elmennek, hogy a mutatványos bódék számtalan és csodálatos élvezetét fenékig kihörpintsék. Áhítattal hallgatják a kikiáltók igazmondásait, lelkiismeretesen megkacagják a rekedten kiabáló közönség-hivogatók tizpercenkint pontosan visszatérő humorát, a célbalövő bódék mellett megvetően mennek el, (nem virtus azokkal a nádszál-vékony flintákkal hősködni), később a férfi egy-két jólirányzott kalapácsütést tesz az erőmérőn,  vagy hatalmas öklét érezteti meg a pofozó-bábu bőrarcán és ezután az izelitő után hozzálátnak a tulajdonképpeni mulatsághoz. Ez pedig csak kétféle van. Egyik az „ördögmotóla*, érthetőbben a ringlispil, a másik az „amerikai világhinta“. És még itt is érdekes kasztszerü megkülönbözéseket lehet tenni. A ringlispil élvezetéhez, úgy látszik, bizonyos fokú városi kultúra kell. A masszív, nagy egetverő hintákon többnyire csak olyan bokorugrós szoknyás, százviganós cselédeket lehet látni, akik városi nevelésüknek még csak elején vannak, mostanában kerültek föl a csendes vidékről, első hódításuk boldog mámorát élik a csodálatos nagyváros lármás nyüzsgésében. Gavallérjaik, a kevésbbé „elegáns" mesterlegények, kovácsok, rézöntők,fuvaroskocsisok közül kerülnek ki. Sikoltásés rikoltozás hallik, amikor a hinta a magasba perdül, de azért elülnének a levegőt hasitó hajóban egész délután, ha a vállalkozó markos alkalmazottai, egyszerűen élelmes készülékkel, erőszakkal meg nem állítanák, amikor az öt krajcárért kijáró idő letelt


. . . A ringlispil lovain, zebráin, kocsijain, oroszlánjain, sőt szirénjein, (amelyeknek lakkozott keblét pirosbársony takaró borítja, mert az öreg lex-Heinze hosszú ujjai idáig is elérnek) már sokkal finomabb társaság ül és kékül-zöldül, de azért élvez a sebes forgatagban. Úri dámás ruhákat is lehet itt már látni. A piros és kék szin uralkodó a szoknyákon, meg a sárga és fehér a blúzokon. Itt-ott egy-egy széles, virágos kalap is bólogat, amint elsurran előttünk a villámgyors forgásban. Az udvarló szorosan átölelve tartja a hölgy derekát, mert hisz van ürügy r á : a leeséstől félti. A lány pedig behunyja szemét, mintha az arcba csapó szél miatt tenné . .

 . Új ösmeretségek kötésére is nagyszerű  alkalom a ringlispil. Minden motólánál van egy alkalmazott, aki a közönség mulattatásáról köteles gondoskodni és ezeknek kitűnő mellékkeresete a konfetti, szerpentin árulása. Valamelyik fiatalnak megtetszik egy kisasszony, szimplán egy zacskó színes papirosszeletkét vásárol és amikor a kiválasztott elrobog előtte, jól célzott dobással teleszórja az arcát, meg a haját. A legközelebbi fordulónál megjön a felelet. A lánynak már a kezében van a hosszú papirosszalag, és visszalő vele, mert a ki téged megdob konfettivel, azt dobd vissza szerpentinnel . . . A papirosszalag a férfi nyaka köré csavarodik, a leány pedig a másik végével a kezében tovább nyargal, mint a vadbikára vadászó lasszóvető indiánus. Az ilyen vékony papirszőtte kötelékek aztán sokszor az egész életre köttetnek . . . A verkli szól, a tömeg zúg és kiabál, valamennyit tulzengi azonban a ringlispil hősének, a városligeti pojácának az éneke, aki a legújabb hamisittatlan budapesti szövegű nótá­ kat ordítja. Mindegyik motólán van ilyen mulattató, aki a honneur-öket csinálja. Az egyik magyar csikós-ruhába öltözködik és a bő, rojtos gatya alól kilátszik a pecsétes pantalló lólába; a másik vállalkozó azonban élelmesebb volt és alkalmazta a Francit, a jásszok királyát. Ennek structoll van a borzas hajába erősítve, rongyos cilindert hord, krumpliból A városligeti tavon csinált órája van, tüntetőén az orrát piszkálja, udvarol és borzasztóan bárgyú és piszkos vicceket csinál. Minden lány szerelmes belé a Városligetben . . . Benépesül a tó is. A sekélyebb és szükebb helyeken ugyan inkább óriási mosogató-teknőkhöz hasonlít, mint tóhoz, de azért a békanyállal súlyosbított viz hátán hangos társasá­ gok eveznek. Facsónak tiz krajcárért jut a szerényebb publikumnak, két-három párral is egy ladikban; vascsónak harminc vasért, azoknak, akik a viz hátán is intim egyedüllétben szeretik a hattyúkat etetni. Szandolinban a tapasztaltabb, ügyeskedő gavallér feszit, hölgye pedig a partról csodálja.




Közben leszáll az est. A hinták és ringlispilek kiürülnek, a sok pár eltűnik. Köröskörül a liget sétányain, a tisztások mellett, a bokrok aljában padok állnak, ezek fogadták vendégszerető deszkájukra a délutáni sörözőket. Sugdosás haliig ábrándos szavaló férfihangok. Másutt szótlanul, gyanús csöndben ülnek egymás mellett a szerelmesek, kéz a kézben és tekintetük az ezüstös holdsütésbe vész. Egyik pádon keservesen zokog a lány és a férfi gyengéden, de kissé kedvetlenül vigasztalja. Itt már alighanem rossz vége volt a hintának, meg a körbenforgó lovaknak . . . Nagy fa tövében pajkos kacagás hallatszik: férfi és nő ott guggolnak a pad előtt és közös erővel valami huncutságot vésnek a támlájába . . . És ime a szerelmes népség itt már nagyon megszaporodott. Nemcsak a délutáni cselédeket, meg leányokat látjuk itt már, hanem ízléssel, csin.osan öltözött fiatal lányokat, uriforrnáju,





 könnyű nyári ruhába bujt férfiakat is. Az alkalom, a csábitó szép hely, a csendes lombos zugok, a holdsütötte ábrándos tisztások idehivogatták őket is, akik csó- pedig a délutánt városligeti, katonazenés kávé­ házban, vagy fehérabroszos vendéglőkben töltötték. A szerelem egyenlővé tesz mindenkit. Azt a hosszú főhadnagyot egy­ általán nem zavarja, hogy a szembenlévő pádon valami munkásforma csókolja pirosruhás szeretőjét, sem pedig a selyemernyős hölgyet, hogy a mellette lévő fa alatt széles rokolyás parasztcseléd csap egy nagyot a tolakodó barátja kezére. Különben nem is igen tanácsos valami nagyon egyedülvaló padra telepedni. Száz eset közül nyolcvanszor bizonyos lehet benne a félrevonuló párocska, hogy a háta mögött vastag, komor hang szólal meg: — Mit csinálnak maguk itt? Ez az áldetektiv. Gyanús, kissé rongyos ruhába bujt alakjában igyekszik minél imponálóbb, komolyabb szint adni és úgy követeli: — Most mindjárt begyönnek velem a rendőrségre! A leány megrettenve könyörög és sikerül is a detektív ur szivét vagy három koronával meglágyítani. Azzal a szigorú férfi tovább áll. A rendőrséggel természetesen csak akkor volt összeköttetésben, amikor néhányszor oda bevitték . . . Ügyes áldetektiv egy vasárnap este tiz-húsz koronát is megkeres. Éjfélig a párocskák egyik a másik után kerekednek föl és indulnak be a városba. Haza kisérik a nőket. És minden utcasarkon, minden második kapualján bucsuzkodnak. Az  Andrássy-út padjai tele vannak ilyen búcsúzó párokkal, amelyek úgy élvezik az együttlét utolsó perceit, mintha előttük, meg mögöttük nem is zajlana a vasárnap éjszaka forgalma . . . Az Erzsébet-tér a katonaszerelmek bölcsője, küzdőtere és szomorú sírja, amelyből azonban nemsokára üt az uj szerelem feltámadásának órája. Ami itt történik, katona és dada között, nem is méltó már a megfigyelő krónikás tollára, oly ismert az és olyannyiszor meg­ énekelték őket a hiányban szenvedő vicclapok poétái... Itt szö­ vődnek először a katonaszerelmek hétköznapi szálai, amelyek vasárnap, a Vá­ rosligetben válnak csak komoly szivbeli kötelékekké. A Városliget a tipikus szintere a budapesti szerelemnek, de ha valamennyi találkozóhelyet mind nem is látogathatjuk meg, néhány legfőbbről még meg kell emlékezni. Az Erzsébet-tér például nagyon fontos mozzanata a legtöbb budapesti szerelemnek, de ami ott történik, az már egészen sablonos. A zene szól, a baka hallgat, a dajka szerelmesen néz és közbe a gyerek belefut a virágágyba. A sétálók zümmögését, a zene csinadrattáját, a játszó kicsinyek visítását csak néha szakítja meg valami francia kisasszony rikácsolása : — Venez ici Paul, Elsa — tout de suite ! — de a szeme nem oda néz, ahová szól, hanem valamelyik sétálgató csodálójának pillantásait viszonozza megértő, bájdus mosollyal



 Érdekes a Mátyás-tér, amelyet a főváros a gyermekek számára rendezett be játszóterületül, de természetesen nem akadályozhatja meg és bizonyára nincs is kifogása ellene, hogy a többi kis apróság között a kis Ámorka is ne űzze játékait a gyermekek tenyeres-talpas gondozóival és azok füstölő,többnyire uniformisos udvarlóival.





Nagy szerepük van természetesen a szobroknak a nagyvárosi szerelemben. A keleti pályaudvar előtt, a Barossszobor körül hú­ zódó sétány, például minden este teli van bizalmas közelségben egymással sétálgató párokkal. Baross Gábor komoran, ökölbe szorított kézzel néz le reájuk . . . József nádor méltóságteljes alakja is eléggé kedvelt, bár a tere csak nagyon rövid időre ad alkalmat szoros, diszkrét egyiittlétre, mert késő délutánig tele van gyerekekkel és a sötétség beálltával, éppúgy mint az Erzsébetteret, szigorú rendőrszem tartja felügyelet alatt. Deák és Széchényi a fiatal kis lányok álmáit látja esténként többnyire, amint ugyancsak fiatal férfiajkakról hallgatják a hamis idézeteket nagy költőkből és az őszinte, de kissé értelmetlen, saját szerzeményű tirádákat. Petőfi büszkén álló szobra a Duna munkásainak a szerelmét védi. Matrózok, hajómunká­ sok, üldögélnek itt leginkább pipával a szájukban és friss üde nőkkel az oldalukon. A hatalmas, széles Muzeum-kert, Arany és Kisfaludy szobrának környéke nem kedvelt a szerelem színe előtt.




A délelőtt ott járkáló és szorgalmasan magoló diá­ kok zümmögte száraz és komoly szavak teszik a levegőjét olyan kijó­ zanítóvá, — vagy tán, mert a padokon fizetni kell ? — de a Muzeumkertben alig-alig lehet boldog találkozóra érkezett párokat látni. Még a délután gyermekeket őrző dadák és kisasszonyok is öregek és nem csinosak. . . Nagy csalódást hozott a tiz szobor. Uj szobrok, uj kőből való hallgató, diszkrét em- A Hűvösvölgyben. berek jelentek meg Budapest terein és a szerelmesek, akik pedig minden uj szobor környékét lelkiismeretesen ki szokták próbálni, a tiz szobor körül elmaradtak. Ennek egyszerű a magyarázata. A szobor csak akkor szép és használható a szerelmesek számára, ha padok díszítik. Az uj szobor-müvek tehát a szerelmes budapestiek előtt undorítóan csú­ nyák és egészen fölöslegesek.



Ez a furcsa erotiko-esztétikai vélemény különben egé­szen megegyezik azoknak a budapestieknek □ a kritikájával, akiknek világos látását éppen nem korlátozza semmiféle szenvedelmes bolondság . . . Kivétel Anonymus a városligeti történelmi csoport kertjében. Körülötte bőviben sorakoznak a padok, ő maga^pedig tapintatosan húzza a szemére a kámzsáját. Szerelemről szólva, nem lehet elmellőzni a budapesti nőszivek biztos megtörőjet, a zöldbluzos donzsuánt, a fináncot. Az övé minden női s z ív , a jobbfajta szobalány és a másodrangu trafikos-kisasszony között. Mindegyik találkozó helyen, amelyikről eddig szóltunk és már ezután szó eshetnék, az övé egyik főszerep, az ő büszke csákója, zöld kabátja, görbe kardja és csapodár szive nélkül nem képzelhető vasárnapest sehol sem. Ritkán lő bakot és a lövedéki kihágás színhelye többnyire a Vámház-tér. Ez minden este teli van pénzügyőrrel, meg nőkkel és a vámok szimpatikus lovagja itt a szembe lévő vásárcsarnokhoz kocsikban érkezett vidéki kofák harmonikus horkolásának kíséretével mondja el azt, ami a szivét nyomta . . . A fináncok konkurrense a tűzoltó, legkivált az újjáalakított Tisza Kálmán-téren. A Margitsziget, a Hűvösvölgy, a Svábhegy is csak úgy szívja magába azokat, akiknek pénzük van rá, hogy szivük királynéját szép és romantikus helyen sétáltassák meg. Külö­ nösen a Margitszigetnek keresni kell a párját szerte az egész világon. A Duna csöndes csobogása, a száz meg száz éves fák bólogató suttogatása, a lombokon keresztültörő és a pázsitot elöntő holdfény valóságos tündér-szerelemre teremtett földdarabbá teszik a szigetet. Délután kávéház és katonazene, vendéglő és czigány hívogatja a sétálókat és
amióta hídon  lehet eljutni rá, sürü is a közönsége, nappal, úgy mint késő este. A budai kis korcsmák, amelyek jó és olcsó bora mellett olyan édes négyszemközt átdiskurálni vagy áthallgatni és sóhajtozni egy vasárnap délutánt, szintén keresett találka helyek. Vannak köztük olyan eldugottak és elfedettek, hogy az ember évekig járhat bele, anélkül, hogy ismerősének akár csak a színét is látná. No és itt lehetne a kávéházakról is fecsegni, de hát a kasszatündérek regényei már divatjukat múlták a közhit szerint. Pedig hát . . . tessék csak a József- vagy épp a Ferencvárosba kirándulni. . . . Érdekesek a budapesti flirtek is. Egyik leglátogatottabb színterük a korzó, a budapesti Dunapart sétánya. Itt, a lassan fel-alá hullámzó tömeg közt igen könnyen lehet egyegy pillantást, jelentős szembenézést váltani, egy kis ügyességgel egymáshoz surlódni, egymás kezét megfogni, egymást némán köszönteni, mint a „hajók, amikor a tengeren találkoznak", anélkül, hogy csak valaki is sejtené, milyen közel állt két s z í v egymáshoz. Lassankint terjed az a rossz, Németországból importált szokás is, hogy a képtárakba, múzeumokba mennek és azalatt oly ürüggyel, hogy elbarnult képeket, valami rég meghalt generális kopott aranyozásu kabátját vizsgálják, egymást nézik és egymásban gyönyörködnek. Ehelyett a szentimentális smokkság helyett sokkal jobb volna például a francia módszerhez fordulni, amely a modern technika vivmányainakfelhasználásával pl. a liftet is alkalmássá tudja szentelni találkozóhelynek.




Az ember kettesben bemegy valami szép uj házba, fölhuzatja magát a negyedik emeletre és amig fölér, van az egyedüllét számára néhány másodperc. Aztán lejön és a legközelebbi szép uj háznál újra kezdi . . . Eredeti budapesti speciálitás a Stefánia-út hajnaltájban. Amikor Ős-Budavára és a városligeti éjszakai mulatóhelyek már nagyon teli vannak füsttel, a fejek pedig pezsgőgőzzel, jól esik a szolgálatkész gummikerekün kikocsizni. Természetesen a víztoronyig és vissza. Hajnaltájban másra gondolni sem lehet. Hajnalig a boros palack, hajnalban a viz tornya . . . Utitárs mindig akad, nagy kalapban, rikító ruhában, kacagó ajakkal és vidám kedvvel. Az érdekesség a Stefánia-úton azonban, á la álóé, ritkán nyilik. Minden hónapban egyszer néhány napig. Ilyenkor van vihogás, sikongás, nyerítés, végig az előkelő, disztingvált Stefánia-úton, amelyről nappal senki nem sejtené, hogy ilyen lump. Egyik kocsiból a másikba ösmerkednek, barátkoznak, bakon, üléseken, urak, hölgyek, kocsik össze-vissza. De ezt tán ne fejtegessük bővebben . . .