1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2016. november 5., szombat

KISKOCSMA- SEBŐ MIKLÓS


A TANÁR ÚR, A BÉCSI SZELET ÉS AZ ELÁZOTT VENDÉGLŐS


8 órai ujság  1925 augusztus 7

VENDÉGLŐI AFFÉR

A tanár ur, a bécsi szelet és az elázott vendéglős. Pofonok a zöldben zivatarral és rendőri közbelépéssel.  — Harctéri jelentés a budai kiskorcsmák frontjáról.  — Egy félbeszakadt vacsora utójátéka  a büntető járásbíróságon.

— Saját tudósítónktól. —

Nyár  van, de  csak  a  kalendáriomban, virágok  ugyan  kölelességszeriien  virítanak  és  a nők  halálmegvetésSel  viselik  alól  fel  —.felül lehajtott.  ruhakölteményeiket,   de   melegük bizony  még  a  konflislovaknak  sincs,  legfeljebb  a  családapáknak,  ilyenkor,  házbérfizetés tájékiin. Néha  ugy tetszik,  mintha  az   öreg nap  is  szabadságra  ment  volna  valahova  a délvidékre;  ólomszinű felhők   kergetik  egymást  -őrült  iramban  a  levegőégben  s  bizony nem egy kevesbé  szégyenlős ember  télikabátban  didereg a  hivatalos kánikulában, de még a gallérját  is felhajtja a süvöltöző szélben.
Minden  részvétünk   a  nyári  vendéglősöké ilyenkor,  akik  joggal  citálhatják  a  klasszikus mondást: „Nincs  a  teremtésben  vesztes,  csak én!“   Ezek  a  szegény   emberek   mindennap ugyanazt a programmot  csinálják  végig.  Estefelé  leterítik -a  kis  kerti  asztalkákat  patyolatfehér  kendőikkel,  középre  állítják  á  friss  virágokat,  melléjük  a  sót,  paprikát  és  fogpiszkálót,  hogy  azután  a  pincérekkel   együtt  kiállva  a  kertkapuba,  felnézzenek a  magasságos égbe  és — imádkozzanak:  Add  meg  nekünk uram  a  mi  mindennapi  vendégünket  és  szabadíts  meg  minket  a:  esőtől.
De sajnos,  mindez hiába.  Valami  hiba  lehet a fohász fogalmazása körül, mert mire az első vendég  beteszi  a  lábát,  már futólépésben  jön az  eső  is.   A pincérhad  vad   csatakiálltások közben kapdossa össze mestersége szerszámait és  tiz  perc múlva  már  szabályszerü  uszoda lett  a  kerthelyiségböl.   Ide   ugyan   vendég aznap  be  nem  teszi  a  lábát,  ha  csak Bárány Pista  nem,  hogy  megdöntse  legutóbbi  rekordjait.  És  másnap  ugyanígy  megy,  harmadnap szinten:
....  Értsük  meg  tehát  annak  a  sors  által megvert  vendéglősnek  lelki  felindulását,  akiről az  alábbi  hol  komoly,   hol  tragikomikus történet, szól, és  érezzük  át  vele  együtt  azt-a bánatot,  melynél  nagyobb  még  nem  töltött el soha  kocsmárosi  kebleket.  ,
*
A  tanár  ur sniclit  rendel.

Jakab,  Károly  bátyánknak  valahol  a  kies Budának  csendes,  girbe-gurba   utcácskáiban van  a  kis  kocsmája,  olyasféle, mint  ahol  legutóbb  Cegléd  követe  melengette  keblén azokat  a  hűtlen  kígyókat,  amelyek álnok módon, képes  riportokká  varázsolták  át  magukat  és ilyen ‘ alakban  marták  meg  őt.  Néhány  héttel ezelőtt  egy  megdöbbentően  szép, gyönyörű és igazán  nyári nap  után  köszöntött be a  barna alkony  a  budai  kis  kocsma   kerthelyiségébe. Jakab  bácsi  maga  is  fiatalos  fürgeséggel  segített  rakosgatni  az  asztalok   körül,  hálától könnyes  szemeit   néha  az   ég  felé   emelve, hogy  néma  pillantásával  is  köszönetét  mondjon  az  ég  urának  a leszálló  szép  estért.  Aztán  a  konyhára   fordult,  hogy   személyesen nézzen  utána  az  ottani  dolgoknak.   Közben egy vendéget sodort  be a  véletlen a kertbe.
.—  Parancsol  kremássan?  —  ugrott  feléje a pincér,  mint  egy  óriási,  groteszk  szöcske.
’ —Étlapot kérek,  —  szólalt  meg  a  vendég.
—  Étlap  az  nincs.
—  Hát  mi  van?
—  Enliivailó  van,  kremássan.  Liptói,  körözött,  sonka,       
       szalámi,  debreceni,  tormásvirsli, jementáli,  pusztdőri,-  trapista,  zöldpaprika ... — dőlt a  szó  a  budai  Ganymedesböl.
— Várjon  csak, — állította meg  a szóáradatot a vendég. —  Valami meleget,  húsételt szeretnék.
-Van kérem.  Paprikás  csirke,  naturszelet, borjúfilé,  borjú vesés,  szüzsült,  rostélyos,  becsinált,  bécsi  szelet...
—- Hozzon egy bécsi szeletet —  szólt a végleges  parancs.
—  Igen  is  kremássan!  —  és mint  a  fergeteg,  rohant el  a pincér,  hogy  fél  perc  múlva már a vendég  orra  alá  balanszírozza a  kivánt eledelt.
—A vendég,  — hatalmas  okuláré  volt  az orrán,  —  belevágta a villát  és  a kést a  szelet búsba,  de  mintha  csak  most   eszmélne   fel, röglön abba is  hagyta  ézt  a  műveletet  és  nézte-nézte  a  tálon  párolgó,  nagynak  bizony legjobb  akarattal  sem  mondható  husszeletecskét.  Aztán  a  fejét  csóválva   szólította  meg  a pincért:
—  Mondja  csak,  mennyi  ez  a  falat  hús?
|  —  Huszonötezer  korona,  kremássan.
— Ez? — pattan fel a vendég. — Hiszen ez nincs  több  öt  dekánál!
—  Hehehe __Tréfálni  méltóztatik.
—  Dehogy  tréfálok,  eszemágában  sincs.
—  Ez egy rendes adag,  kremássan.  És nem is  drága.
—  Huszonötezer  korona!  —  ájuldozott   a vendég.  — Ez   
      gyalázat,  hiszen  maguk  különben  nyúznak,  mint  az  a 
      Léderer.
Az utolsó szavakat már a vendéglős is meghallotta,  aki  mit  sem  sejtve,  vidáman  lépett ki  á  konyhaajtón-
 A  hallatlan  sértésre  rögtön odasietett  az  asztalhoz.
—  Kérem,  ez egy  rendes  adag  bécsi  szelet.
Itt az ára  az  étlapon,  miért rendelte meg, ha drágálja?— -és  már  mutatta is .a  litografált papírlapot.
— Aha,  tehát  még  is  van  étlap'’  Maga  azt mondta,  hogy nincs —  fordul   a  véndég  a pincér felé.     
— Nem igaz, nem  mondtam,  —  torkolja  lea  pincér.      
A természet,  mint  filmrendező.

Itt  avatkozott  bele  ebbe  a  kis   budai  film- drámába  a  természet,  mint.. -szakavatott  és felülmúlhatatlan   főrendező.  '  A   vitatkozók észre  sem vették,  hogy...az  ég   veszedelmesgyorsasággal  beborult.  A  kertben  hirtelen  erős szélroham  száguldott  végig,  a tőlé megszokott bravúrral  kapva  le néhány  asztalról  a  térítőt, virággal,  paprikával,  sótartóval  együtt.  Egy két  kövér  esőcsepp  koppant  nagyot  és  verődött  vissza  sörétként   az  asztalokról.   Aztán megndult  felülről  az  áldás,  bővén,  kiadósán, egy  cseppet  sem  smucigan.
Jakab  bátyánk,  aki  egy  pillanat  alatt  megsemmisülve- látta  minden  szép  reményit, mint az  édesanya,  aki  gyermeke   kinhalálát  nézi végig,  kétségbeesetten   ordított  fel,   mindén keserűségét  most  már  a  szerencstélen  vendég számára  tartogatva:  ,
— Nem igaz, hazudik! A pincér  megmutatta aí étlapot, — vágta vendége  szemébe és  félelmetesen  csattogtatta   hozzá   egészséges,   ép fogait.
Az  események  most  már  villámgyorsan  követték  egymást.  A  pápaszemes  ur  egy  pillanat  alatt-  talpon  volt  • és hatalmasan  - arcul ütötte Jakab  bácsit.
Kitör á  vhiar.
Óriási  kavarodás  támadt  erre.   A  pincér, hogy  gazdájának  segítségére   siessen,  széket ragadott fel a  szomszéd  asztaltól  és eljes  erejével  a  vendég  felé  sújtott..  A  csapás  erejét szerencsére  felfogta  egy  fának  a  gallya  és így a vendég, aki karját  védőén tartotta feje fölé, csak csuklóján  sérült  meg  súlyosabban,  Közben persze a konyha-személyzet is meghallotta, hogy  odakünt  valami, baj   van  és   kirohant; hogy  a  renitens  vehdéget  megfékezze.  Pápaszemes  barátunk  most  már  maga  is megszeppent és jónak látta  visszavonulni.
Ez  azonban  nehezen  ment,  mert  amint  az asztalok  labirintusában  a  kijárat  felé  igyekezett.  szembekerült  az  öles termetű  csaposlegénnvel,  aki mellen  ragadta  és  odasujtotta a  kerítéshez,  úgy  hogy  néhány  léc  nyomban kitörött.  A  vendég  nagyot  nyekkent,  de  bordái  —  becsületükre  legyen  mondva  —  sokkal rugalmasabbak   voltak,   mint  a  fentemlitett lécek.  Visszalökte  a  csaposlegénvt  és  kétségbeesetten  védkezett   a   mindenfelől   rárohanó személyzettel  szemben.
Ütött,  rugott,  ordított,  harapott:
  Közben székek,  asztalok  borultak  fel  s a  szél egv asztalterítőt a vendég fejére borított,  aki igv már egészen  kísérteties  látványt  nyujtott  a  lepedő alatt  handabandázva.  A  legválságosabb  pillanatban  szaladt  be  a  zuhogó  zápor  elől a közelben  posztoló  rendőr, aki  aztán  az   egész bőrig  ázott  társaságot  igazoltatta és  bekísérte az  őrszobára.  Ekkor  tűnt  ki. hogy  a  peches vendég Törpe  Viktor  dr.  nyugalmazott  tanár volt,  aki  bizony,  ha előre  tudta  volna  az  elkövetkezendőket.  messzire  elkerülte  volna  a csalogatóan  kedves  nyári  helyiséget.

A  büntető járásbiróságon.

Kölcsönös  feljelentések  folytán ma  foglalkoztatta ez  a zivataros  nyári tragédia  a budapesti  királyi  büntető járásbiróságot.   Csiléry Kálmán  dr.  járásbiró  békítésre  szólította  fel a  feleket,  akik  azonban makacsul  ellentálltak minden  szép  szónak.
— Nem  hagyom  annyiban  a  dolgot,  dehogy hagyom.  — gesztikulált  hevesen  Jakab  bácsi. —  Ez  az  ur  olvan  botrányt  okozott,   hogv vendéglőm  hírnevét   egészen   tönkretette   s azóta  a  felére  csökkent  forgalmam.
—  Ne  hencegjen!  Eddig   sem   járt   oda senki!  —  kiáltja  a  volt  tanár.
—  Kikérem  magamnak  az  ilyen   gyanúsításokat!
 —  Csak csendesen,  uraim—  csitítá  a feleket  a  bíró.-    Igy  soha  sem  tudjuk  egymást  megérteni.
—  Én  nem  is  akarom  magamat  megértetni! —  vágja  oda  a  védekezés  hevében  a  vendéglős.  — Ez az  ur ingyen akart nálam  kosztolni és  még  máig  sem  fizette  meg  a  „snicli"  árát.
—  Ez  nem  igaz!  Hogv  meri  azt  mondanil? Ebből  is  látszik,  hogv  micsoda  ember  maga!
—  Vagyok  olvan  legénv.  mint  te!  —  idézi harsányan  a  költő  szavait  Jakab  bácsi.
Ujból  a  bírónak  kell  közbelépnie,  hogv  a két  ellenfél  kissé  lehiggadjon.
—  Vagy  igaz  is! . Kifizetett  azzal  a  pofonnal, amelytől  két  hétig  pirosnak  láttam a spenótot...  Hogv  még  én  adjak  ennek   az urnák  elégtételt?  Nem!  Nem!  Soha!  Sőt  viszonvádat  emelek  hitelrontás,  hitelezési  csalás  és  súlyos  testi  sértés  címén. “Kérem  tanúim  kihallgatását.
Most  a  tanár  úrra  került  a  sor:
—  Tekintetes  királyi  járásbíróság!  —  kezdi elégikus  hangon.     Huszonöt  évig  neveltem a magvar ifjúságot a hazafiasságra és a becsületes  életre;  Huszonöt  évi  kemény   munka után meg  kellett,  ime érnem,  hogv  egy  bécsiszeletért  25  ezer  koronát  kértek  tőlem.   De mit  „bécsi  szeletért"!  Mócsing  volt  az.  tekintetes,  járásbíróság,  hitvány  mócsing.  a  kutyának  való...
—  Hazudik!  —harsog  közbe  a  vendéglős.
-—  Rendreutasitom  a  vádlottat!  —  csap  le rá  rögtön  a  biró.  —  Ha  tovább  is  igy  viselkedik.  meg  fogom  büntetni!
A tanár:  Igenis  mócsing   volt,   nagyságos biró  úr, prézliben   kisütve   néhány   szelet krumplival  együtt...
Jakab  bácsi  nem  állja   meg,   hogy   újra
közbe  ne  kiáltson:
—  De  karikára  volt  vágva  és  zsírban kisütve!
A tanár  (szinte  sírva  folytatja!:    és  ezért
kérlek  tőlem  25  ezer  koronát  és.  amikor  kifogásoltam,  rám  rohantak  és  elvertek.  Mondhatom:  figyelmes kiszolgálás!. .. Érthető, hogy nagy  fölháborodásomban   arcul   ütöttem  a vádlottat.  Szó  sem  lehet  ezek  után  kibékülésről!  Vádat  emelek  tehát  Jakab  Károly  ellen árdrágítás  és  becsületsértés  címén.  Vádamat kiterjesztem  társaira  is.  akiknek  nevét  csak most  tudtam  meg.  Ugy  Hugó  Tivadar   pincért.  mint  Adorján  Sándor   csapost   sulvos testi  sértés  bűntettével   vádolom,   mert   az előbbi  székkel  megsebezte.a csuklómat, az utóbbi  pedig  a  kerítéshez  vágott.  Én is  tanukát  kérek  khallgatni.
A  tárgyalóterein  közönsége   szinte   csámcsogva  hallgatja  a  nem  mindennapi   tárgyalást  s  ugv  élvezi,  mintha  a  legfinomabb  nyalóka  volna.  A  tárgyalásnak   azonban  ezzel már  vége  is  van.  mert  Csiléry  bíró  végzést hoz,  amelyben  kimondja,  hogy  a  járásbíróság.  tekintetlel  arra.  hogy  a  vádak   közt  á sulvos  testisértés  büntette  is  szerepel,  átteszi az  összes  iratokat  a  királyi  ügyészségre  további  eljárás  végett.      
Az  igazi  bécsi  szelet
.   
Az  ádáz  harc  tehát  egyelőre  szünetel.   A felek  felszedelőzködnek.   Jakab   bácsi  megtöri!  izzadó  homlokát  és  odaszól   búcsúzén! védőjének: .     .   .
—  Gvüjjön  ki öcsém  uram,  ma  este  vacsorára  hozzám!  Olvan  bécsi  szelettel  vendégelem  meg,  hogv  két  hétre  jóllakik  tőle! Ne féljen,  nem  lesz  mócsing!...


Macsellár Gyula. 

2016. november 1., kedd

HÍREK RÖVIDEN 1869-74 2.RÉSZ


1872 juliu 17

* A vasárnapi menykőhullás, du. egy és két órakor több zajt csinált, mint kárt. A városerdőben közel a társaskocsik állomáshe’yéhez, egy nagy fát egész tövéig hasított végig a villám. Vannak, a kik állitják, hogy az erzsébettéri sétányra is leütött. A budai Tabánban egy házat gyujta meg, de a sebes zápor azonnal eloltá. Betévedt egy villám az „Angol királynőbe is, de kárt nem igen okozott

 
1873 febr 12

Dracsay Ferenc kádárlegényt (32 éves, Aradról,) neje: Molnár Mária egy hó előtt elhagyta. A férj hiába kereste, nem talált rá s csak ennyit tudott meg róla, hogy hűtlen lett. Végre szombaton véletlenül találkozott vele a ferencvárosi Csillag-utcában. Látszólag kibékültek, s együtt elmentek egy fürdőépületbe. A férj ott kérte: térjen vissza hozzá. A nő nem akart. Ekkor a dühös ember megfogta, orra hegyét a szó teljes értelmében leharapta. Persze elfogták s törvény elé álliták; a megcsonkított asszonyt pedig kórházba vitték. —


1873 ápr 6

— Budai Tabánban két kocsis lócserét csinálván, áldomás és koccintás közben egy üvegdarab a pohárba esett s azt a kocsis lenyelte, s noha a kórházban
'kivették torkából, a bajnak még aggasztó következménye is lehet. —


1873 ápr 9

— A Tabánban Bogisits Lipót hosszú-utcai háza hegyszakadás miatt összeomlott; de emberéletben nem tett kárt.




1873 05 15

* Az angol trónörökös nem fogja feledni a pesti fogadtatás szívélyességét,így mondta mindenkinek, s ígérte is, hogy „ha csak teheti,“ őszszel ismét eljö nehány hétre. Annyi bizonyos, hogy igen fesztelenül és vidoran érezte magát mindenütt. Az utcákon is eleget hallá az üdvözlő zajt, melyben úgyszólván egy régi alkotmányos nép köszöntése nyilvánúlt egy épp oly régi alkotmányos nemzet leendő királyához. Sok apró jel mutatja, hogy a hercegnek jól esett e fogadtatás, minőben Bécsben nem részesült. Rendelt egy magyar mentét is posztóbúL Alter és Kiss divattermében, melyet kedden d. u. egy óra felé látogatott meg, Ígérve, hogy e divatkereskedés cikkeit a bécsi világtárlaton is okvetlenül meg fogja tekinteni. A divatkereskedésből az akadémiai palotába ment, miután már hétfőn este megkérte gr. Lónyay Menyhértet, (kit neki ott Mommson pesti angol főkonzul mutatott be,) hogy mutassa meg neki a magyar tudományosság csarnokát Kedden egy órakor az akadémiai szolgaszemélyzet teljes díszben állt, s félkettőkor érkezett a  trónörökös a 45. számú bérkocsin, Arthur herceg, Russel, a „Times“-nak a koronázáskor is itt járt munkatársa s gr. Bombel tengerészfönök kíséretében.




A főlépcsőnél várták: gr. Lónyay, kivel kezet fogott, Csengery Antal, Pulszky Ferenc, Arany János, Hunfalvy Pál, Toldy Ferenc és Vámbéry, ki után már hétfőn este is tudakozódott. Aranytól azt kérdé: mily alkalommal irá „A walesi bardok“-at? „Mikor a magyar nemzet, — felelé a költő — épp úgy nem akará zsarnokai dicsőségét zengeni, mint egykor a walesi bardok.“ Toldyról hallván, hogy tavaly ülé meg íróságának ötvenéves ünnepét, azt jegyzé meg:


 „Hisz ötven évesnél idősebbnek alig hivém.“ 

 Hunfalvyt és Pulsz- kyt már mint ismerőseket üdvözlé. A hercegnek tetszett, hogy a nemzet maga emelé a palotát minden államsegély nélkül. A könyvtárban nagy érdekkel nézte a Corvinákat, mialatt Pulszky azon vitázott Mommson konzullal, hogy hazánkban egy évvel elébb nyomtattak könyvet, mint Angliában ; a konzul szerint pedig: ugyanegy évben nyomtatták az elsőt mind a két országban. Az arckép-teremben a herceg sokáig nézte a Széchenyi képét. A lépcsőn kérdé: mind hazai márvány-e, a mi ott van? Nem mind. Megnézte a hölgyek diszszőnyegét is, a kis teremben pedig Ligeti tájképe előtt azt mondá: „Gyönyörű ország lehet, sajnálom, hogy nincs időm beutazni.“ Az Eszterházy-képtárban elébb Kratz- mann, aztán Pulszky magyarázott, kit a hercegnek Angliában lady Bloomfild mutatott be egykor. A herceg érdekkel nézte a hollandi és spanyol képeket, kivált a Murillókat. „Csodálom, — jegyzé meg — hogy e képtárt Eszterházy herceg eladta s nem ajándékozta a nemzetnek.“ Arát azonban keveslé. Az elnöki termekből a szép kilátást élvezé s a Dunára azt mondá: „ez a város éltető ere.“ Három óranegyedet időzött, beírta nevét a vendégkönyvbe, utána Arthur herceg s a többi kisérők is beirták, aztán — gr. Lónyaytól, ki a kapuig kisérte, a herceg szívélyes búcsút véve, egy osztrák tábornokkal és Mommson főkonzullal a „Hungáriá"ba tért vissza. Evés után gr. Zichy Viktor szép négyes fogata szállítá ki a lóversenyre, hol az angol himnuszszal és éljenzéssal fogadták.^ Jelen volt ott egy hessen- darmstadti herceg is. 

Érdekes epizód is történt: az angol lovászok „hurrah“-ja. A trónörökös gr. Andrássy Aladárnét, Arthur herceg b. Sennyey Pálnét, gr, Károlyi Pista pedig Lady Dudley t (egy igazi angol szépséget zöld selyem ruhában) karon fogva beléptek a gyep belső terére. Ekkor a mázsálóház- nál a jockeyk sipka-levéve kiálták „hip-hip-hurrá- jukat,“ a zenekar pedig az angol himnuszt játszó.
 A trónörökös arca örömtül sugárzott. Ez az arc pedig nem az az obligát pofaszakálas, borotvált bajszú és állú arc, melyben némely Angolországot nyavalygó magyar ur is annyira tetszik magának, hanem vidám telt arc, szőke bajuszszal és körszakállal. A herceg jól érezte magát a rákosi gyepen is, honnan a kaszinóba ment a főurak búcsú lakomájára, hol ismét magyar zeneszót hallott. 

DIORÁMA A TABÁNRÓL