1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2017. október 18., szerda

HARANGHY JENŐ:TABÁN, HADNAGY UTCA







Haranghy Jenő tősgyökeres debreceni család sarja. A Haranghyaknak 1630-ban nemesi címet adományozott II. Ferdinánd, mivel Haranghy Miklós a törökök elleni harcban hűségesen és vitéz módon szolgált.

Haranghy Jenő 1894-ben született Debrecenben. A Képzőművészeti Főiskolán Révész Imre, az Iparművészeti Iskolában Helbing Ferenc (későbbi apósa) növendéke volt, de művészettörténetet is hallgatott a budapesti egyetemen. Tanulmányútjain bejárta szinte egész Európát.

Rajzolt, mozaikokat, gobelineket és üvegtáblákat tervezett, freskókat festett. A második világháború kitörésekor propaganda plakátokat is készített, ám a német megszállás és a nyilas hatalomátvételt követően letartóztatták, mert nem tett Szálasinak hűségesküt. A háború után pedig az ÁVH börtönözte be. 1947-ben felmentették a népellenes bűntettek vádja alól. Az egészségét megviselték a történtek, 1951-ben, életének 57. évében elhunyt.

2017. október 16., hétfő

EGY HÁZASSÁG MINDENNAPJAI

Svábhegyi szüret
Vinkó József írása a Magyar Konyhában

Pénteken a Jókai kertben Saly Noémi Laborfalvi Rózának, Tóth József faszobrász pedig Jókainak öltözve vonult fel a hagyományos svábhegyi szüreten. Jókai felesége a XIX. század elismert színésznője az utókor számára az ideális feleség példaképe volt. Vagy mégsem?

Rivalda és konyha. A végzet asszonya és kappant kopasztó szakácsné. Hajnalban disznót etetett, kofákkal alkudozott, majd megvizsgálta a piruló kalácsokat, beleszurkált a sistergő hurka-félékbe, kikészítette a derelyesarkantyút, a habszedőt, spékelni tanította a szobalányt. Este Gertrudis királynőnek öltözött, akinek mélyen zengő hangjáról Széchenyi István azt mondta: „A legszebb muzsika, amit hallottam valaha.” E kettős szerep volt Laborfalvi Róza élete. Legalábbis a varázsos pillanat óta, amikor 1848. március 15-én este a Nemzeti Színház színpadán levette saját kebléről a nemzeti színű kokárdát és a színpadra felrohanó fiatal jurátus szíve fölé tűzte. Aztán csak nézte a földbe gyökerezett Jókai Mórt mélán, édesen, rejtelmesen.
Jókai a Svábhegyen

A férfi sorsa a nő. A nő sorsa a férfi.
Napok múlva már főznie kellett. Jókai meghívta legjobb barátait, s Róza tudta, hogy Petőfi ellenzi házasságukat. A régi női bölcsesség motoszkált fejecskéjében. „Etesd a bestiát!” A költőt szakácsművészetével akarta lenyűgözni. Kipuhatolta a gyengéjét: a friss bélszínt három nappal a vendégség előtt erősen befűszerezte és bepácolta. Aztán a nagy napon arany-vörös, bódító illatú ráklevest, kapros kappant, sós túrógombócot (ezt akkor úgy hívták: rest asszony derelyéje), rummal és tejszínnel meglocsolt jégbe hűtött dinnyét tálalt fel. Az ebéd mindenkit elvarázsolt. Jókai érezte, hogy itt a kulináris pillanat, felállt, s elcsukló hangon bejelentette házassági szándékukat.

A kertjére mindíg büszke volt

Petőfi azonban kákabélű poéta volt. Nem lehetett a hasával lekenyerezni. (Nem volt neki.) Dühödten kiviharzott, majd levélben értesítette az idős Jókainét, hogy hebehurgya fia egy nyolc (mások szerint tizenkét) évvel idősebb „vén személyt” akar feleségül venni.

Ám Jókai ekkor már tudta, hogy gyomrát és szívét Rózára bízhatja. „Miért házasodnak a férfiak? – kérdezte – Tán a mézes hetek gyönyöreiért? Bizony nem! Hanem az otthonért… Meleg szoba? Nyugalmas ágy? Ezt mind kapni másutt is. Csak a tűzhelyt nem kapni meg sehol.”

Úgyhogy szegény Róza főzött egész életében. A nyári, svábhegyi szüreteken szabad tűzön pompás birkapörkölteket, nyárson lassan piruló csirkéket (amik fölött maga Jókai forgatta a zsírtól csöpögő szalonnadarabokat), bent a konyhában pedig rotyogó, pöfögő töltött káposztát orjával, dagadóval, ahogy az ura szerette.


Csakhogy Laborfalvi Róza hangulatszakács volt. Hol harminc ezüstforintot (egy-egy novella árát) is kidobta az ablakon - ilyenkor fácán, tengeri rák és bordeaux-i került terítékre – hol meg ádáz spórolásba kezdett és egy hatosból (tíz krajcárból) kihozta az ebédet. Bohém színészháztartás volt ez. Haszontalan luxuskacatok hevertek mindenfelé, a legszükségesebb dolgok meg hiányoztak. Az író idegeit sokszor a konyhai csatatér is megviselte. A zongorán ecetesüvegek álltak, a sárga selyemdíványon paradicsomot érleltek, a csirkecsontot, citromhéjat a szekreter fiókjaiba dobálták, a svábhegyi villa pompás szalonjában szabadon mászkáltak a tyúkok, libák. Jókainé még malacot is nevelt, amit este bevitt a hálószobába, selyempaplannal bevackolta és tejeskávéba mártogatott zsemlyével etette. Télen az egész állatseregletet (a teheneket, a két lovat, a hízót, a hat kutyát, a baromfiudvart) leterelték a Svábhegyről Pestre, a Stáció (ma Baross) utcai házba.


A Stáció utcai Jókai ház udvara

 Feltehetően egy ilyen költözés alkalmával róhatta fel Jókai a következő sorokat: „A szerelem oltárán elhamvadnak a lángok, de a tűzhely vonzereje örökké tart. Minden tál étel egy szerelmi vallomás, vagy ellenkezője: egy csöndes válóper.”
Válásról azonban szó sem esett. Amikor az íróban (annak ellenére, hogy időközben reszketeg papucsférj lett belőle) felhorgadtak az indulatok, Róza szó nélkül feltűrte ruhája ujját, odaállt a kondér mellé és ura elé tette azt a bizonyos tál ételt.

Svábhegyi szüret

A görögolvasó angyalbakanccsal (a híres bableves), vagy a kapros túrós lepény mindig bevált.


Aztán ott volt Laborfalvi Róza vásárló mániája: 14 szoba tele minden lim-lommal, antik bútorokkal és képekkel. Minden sifonéron ecetes üvegek. Egyszer eszébe jutott, hogy kirakatja a folyosót velencei mozaikkal. Ki is rakatta iszonyú pénzen. Azután a mozaikon lugzó kádak állottak és annyi lim-lom, hogy senki arra nem járhatott, hanem az udvar felől kellett kerülni, olykor a sárban. Ez a költekezés persze elnyelte Jókai keresetét. Ehhez jött a Várady-féle harmincezer forintos váltó. Így Jókai éjjel-nappal írt.



A házaspárt alakító Tóth József és Saly Noémi ,a Kadarka kör tagjai



Hargitai Beáta alkotása





2013.10.03. | Vinkó József

2017. október 15., vasárnap

SVÁBHEGY, PÉNTEK 13. - AKKOR SZÜRET !!

A Kadarka Kör háttérben maradó főnökének (Buza Péter kadarnagy) szervezését dícséri, hogy a baljós előjelű dátum dacára mosolygósra sikeredett az idei svábhegyi szüret a Jókai kertben.


Az eseményre a borúlátók várakozása ellenére tömegek gyülekeztek a füvön sorjázó sörpadokon Jókai öreg tölgyfája alatt, olyannyira, hogy pótszékeket kellett szervírozni.  Az esemény különben is egy fergeteges színházi sikerdarab élményére hajazott. A hetedik alkalommal sorra kerülő rendezvényre maguk az előadók is -átérezve  a pillanat nagyságát- izgatottan készültek. 


Laborfalvi Róza (Saly Noémi kadarnagysád) lebegő slafrokkal libegett fel s alá, félhalkan biflázva  az ünnepséget  megtisztelő államtitkárok nevét. 


Jókai Móric (Tóth József kadarnagy) az agg írófejedelem üvegajtó mögé rejtett inkognitójából kukucskált ki a nagyérdeműre szerepe szerint. 
Végül kisütött a nap, a fel-feltámadó forgószél is ámulva csendesedett  le, midőn Róza asszony érces tenorja  felcsendült a hirtelen beállott csendben:

-Móricz , drága Móriczom (így cz-vel) hol vagyol?-


És az agg mesemondó viseltes brokát köntösében (mintegy kilépve a százéves svábhegyi fényképből) előcsoszogott és hitvese  segítségével felbotorkált a világot jelentő deszkákra.

Ezek után már rutinosan ment minden. Üdvözölve lettek vendéglátók, hivatalos vendégek és a nézőtér, bekonferáltattak a fellépők.




Táncra perdültek a zsámbéki néptánccsoport tagjai, anyányi és nagyanyányi süldőlányok énekeltek, iskolai népi tánckar tanulói ejtették tudásukkal bámulatba a lelkesen tapsoló nézősereget. 


Süldőlányok kórusa........

video

Hiányosságként említem, hogy a jelenlévők közt szerényen üldögélő  81 éves Csukás Pista bácsi üdvözlése a bemutatkozásnál elmaradt, pedig mekkora poén lett volna a nagy mesemondó tölgyfája alatt köszönteni korunk mesemondóját, a gyerekek kedvencét, Süsü a sárkány szülőapját.....
Csukás István a nézők között

Közben  a színpad elé tett taposókádban gumicsizmás tűzről pattant menyecske mutatta be a szőlőpréselés kezdő fázisait. 


az a bizonyos csókaszőlővel kevert kadar


megtaposva

a tűzrőlpattant menyecske által

Róza asszony, az urát lelkesen támogató hitves  ezalatt  bársonyos hangon belebúgta a mikrofonba miheztartás végett:



Úgy kellett hozatnunk a szüretre a szőlőt, mert Móricz termése (már ami az ideiből megmaradt) hetekkel ezelőtt beérett, le kellett szednünk, kadarkával és némi csókaszőlővel pótoltuk.

    (A csókaszőlő manapság igen ritka, és értékes nedűje a kadarka előtt még nagy területeket uralt magyarhonban)

Pereg a műsor:


video

video

a konferanszié is majdnem táncra perdül 

video


video
jobban megy a taposás is....


video

A rövid, de velős műsor végeztével  Móricz és Róza asszony vezetésével elindult a processzió, a vidám, hagyományőrző szüreti felvonulás.  Útközben  a vonulók gyűrűjében  csoszogó roskatag írófejedelemnek  a riporter (Nemes Tamás kadarnagy) orra alá dugta a mikrofont:

video

-Mikor Ferencz József  őcsászári felsége a kertészeti kiállításon rákérdezett, melyik művére a legbüszkébb, mit felelt a császárnak?-

Becsapós kérdés -gondolta az író- hiszen mégse mondhatja hogy -a Kőszívű emeber fiai-. Talán az -Új földesúr - lenne a jó válasz....!
Hirtelen ötlettel átvágta a gordiuszi csomót:



Felség , a legbüszkébb a gyümölcsöskertemre  vagyok....

Látszott az agg mesemondót megformáló Tóth József kadarnagyon, a hosszú szereplés teljesen kiszárítja gégéjét, megváltó kadarka után epedez, de hálisten' ennek is eljött az ideje, mert nemsokára a tömeg  elérte a sátrakat, felbomlott a szigorú menetalakzat és minden résztvevő, vendéglátó és vendég egyaránt- rávetette magát a felhalmozott zsíroskenyerekre és Csontó Sándor kadarnagy szervírozta  vörösboros poharakra. 


  Jókai  találkozása Csukás Pista bácsival: 
 -  Pifta, ifol-e muftot? -

Amíg  az előtérben a kiváncsiskodók Jókai uram szakállát vizsgálgatták -valódi e ?- 




háttérben Tauner Tibor óbudai nótafa már köszörülte torkát hogy eldalolja a Kadarka kör himnuszát és rázendített a zenekar:
video

Imígyen zajlott az idei svábhegyi szüreti mulatság, csak Jókai bronzszobra sóhajtozott a közeli iskola előtt:



Hej , ha én is köztetek lehetnék!



kassius





2017. október 14., szombat

TABÁNI TITKOK


Egy hipermodern festő kificamodott kezű-lábú-fejű nőt alkotott a vásznán. Ósdi kollégája nagyon heves szemrehányásokkal illette.
— Barátom, ehhez te nem értesz, mert elmaradtál a világtól. Ez az új szépség.
— No, ha szépség, — válaszol az öreg, — akkor kívánom, hogy ilyen legyen a feleséged meg a lányod.

Kádár Béla: Absztr-akt

Ez az eset jut eszembe, valahányszor költőink krokodilkönnyeket rínak a Tabán pusztulásáról. Mert úgymond, ott lakott a költészet. De még sohasem hallottam, hogy valamelyikük egy tabáni vityillóban szeretett volna lakni. Nem óhajtották magukat ennyire beleérezni a Tabánba.

Most, hogy a Tabánt leépítik s a vityilló-költészetnek befellegzett, elárulhatok egy titkot. Az a Tabán, amelyet most fog eltüntetni a föld színéről a napszámosok csákánya: nem is az igazi régi. Száz évvel ezelőtt a közvéleményben kialakult az a nézet, hogy ime, immár egész rendes városrész áll a régi rendetlen Tabán helyén.

Milyen lehetett a régi rendetlen, ha a mostani, rendes, így fest?
Erről eléggé megbízható értesüléseink vannak.

1810-ben vad tűzvész pusztított Budának ezen a részén. A Tabánból semmi más nem maradt, mint por és hamu. Még a templom is félig-meddig martaléka lett a katasztrófának. Az a Tabán, amelyet mi ösmerünk, a nagy tűz után épült, hol vályogból, hol téglából. Két olyan anyagból, amelyet az ős-Tabán nem ösmert. Mert a tűz előtt ott lopott karókból, pléh-hulladékból, a szemétről fölszedett gyékényponyvából, elhasznált zsákokból, kimustrált ládákból s más effélékből épített hajlékokat az ős-tabáni architektúra. Nem is a hajlék volt a legfontosabb, hanem a hozzátartozó udvar és kert. Mert ebben füstölögtek a lacikonyhák, itt főzték kisüstön a pálinkát, nagyüstön a lekvárt, füstölték a fokhagymás kolbászt, ütötték csapra a hordót. Az egész régi Tabán inkább afféle nyári világ volt és az igazi élet akkor kezdődött ott, amikor a jég már elpusztult a Duna hátáról s tartott addig, amíg az első jégtáblák megjelentek. Az ős-Tabán tudniillik egyetlen nagy matróz-csapszék volt, száz apró alkatrészre parcellázva. Ez volt az első kikötőhelyük a Dél felől felvonuló, lóvonatú dereglyéknek, amelyek gabonát, gyümölcsöt, állatot, bőrt szállítottak, a. cifraszínű hajók itt tartották első állomásukat, pihentették a hajóvonólovakat. Ide sereglettek a kupecek és alkudoztak a dereglyésekkel, mialatt a matrózok a Tabán kurtakocsmáinak udvarán dalolva itták a budai vörös bort, rágták a pirítósat és ferblit játszottak a gazdával. 

Rendes pest-budai ember sohasem tévedt ide. mert az ős-Tabán tanyája volt a leghírhedtebb bicskásoknak, hamiskártyásoknak és számtalan olyan alaknak, akiknek foglalkozása gyakran kétes, legtöbbször még ilyen sem volt. Ez volt az ősi, az igazi Tabán, vad-romantikájú piszkos fészek, levantei hangulatokkal, tízféle anyanyelvű jött-mentjeivel, Kelet és Dél tarka népviseletében. Ha a Tabanografia már akkor is oly fejlett lett volna, mint újabb lírikusaink idejében: mennyi zamattal gazdagodott volna költészetünk!

Sajnos, ezt a söpredék-múzeumot az utolsó szalmaszálig megsemmisítette az 1810-iki nagy tűz. Amit üszkein építettek, már „tiri" városrész volt. Mert ebben már üvegből voltak az ablakok, kémények is keletkeztek a háztetőkön, sőt kapu is volt az udvar felé.
Hogy ezt a második, rangos Tabánt most köztisztasági, közrendészeti, közbiztonsági stb. okokból haIálra ítélték, az csak arra vall, hogy a közmunkák tanácsa nagyon magas lovon ül. 
Neki már ez a második, talmi-Tabán is túlköltői volt. így váltakozik a bürók lírai ízlése.
Azonban a költőkre nézve ez nem jelent végzetes csapást. Mert a világ művészi szelleme ma már elérkezett a technokráciáig, a festők már festenek olyan képeket is, amelyekről nem lehet katalógus nélkül megállapítani, portré-e avagy lokomotív, a költők számára pedig lírai zsákmánynak kínálkozik az Elevátor, a gőztraktor és a dinamóház.



Nem kell tehát nagyon komolyan vennni a nagy zokogást, amelyet a Tabán elmúlása miatt végeznek.


KRÓNIKÁS

Új Idők 1933 áprils 23

2017. október 11., szerda

TABÁN A HÓ ALATT ANNO 1909 JANUÁR


VÉSZES EMLÉK

EMLÉKEZÉS 100 ÉV MULTÁN

Pesti Napló, 1910. szeptember (61. évfolyam, 207–232. szám)1910-09-06 / 211. sz
Budapest,   szep tem b er   5.

TABÁNI  TŰZ

Díszmise   és   társasvacsora  keretében tegnap  és tegnapelőtt   a   tabániak    egy    nevezetes   évfordulót ünnepeltek.   Most  telt be ugyanis Tabán pusztulásának  századik   éve  s  mivel  a  pusztulás  emlékeztetőjéül nem maradt   egyéb, mint   egy   kopott, öreg   emeletes   ház, ezt   az   ódon   épületet   fellobogózták,   felirattal   diszesí tették ,   a   katolikus   és   a szerb  templomban   pedig   az évforduló   em lékére    alkalmi    beszédekkel   összekötött ünnepi istentiszteleteket rendeztek.  A  véletlen    szeszélye, hogy  ebben az    emlékekben    kipusztult    városrészben  a  maga  eredeti  voltában   megmaradt  a  tabáni emlékház, melynek   vaserkélyére  alkalmazott   tábláin ott  látható  ma is a régi német   szövegű   írás,   mely a tüzkatasztrófa   történetét   pár   szóban   megörökítette.

Az  egyik  táblán   levő  felírás  fordításban    így  hangzik:

JÓZSEF    FŐHERCEG  A   HAMUBÓL 
 A   MOSTANI  VIRÁGZÁSRA
 TÁMASZTOTT    ENGEM . 

A   másik   tábla   felirata   igy   szól:

A   TŰZ 400   HÁZAT   RAGADOTT
 A    SIVÁR   ENYÉSZETBE. 

1810   SZEPT .   5. 

Ebben a   két   feliratban   benne   van   a   tabáni   tűzvész   tömör és  összepréselt tartalma.  1810 szeptember   5-én   délután   keletkezett a tűz  egy  Schuller  nevű sváb    bodnár   műhelyéből  s estére már a Gellérthegy tövében    húzódó   apró házacskákat, szűk   sikátorokat és   girbe-görbe   utcákat   egészen   elhamvasztotta.  József  főherceg,  a  palatínus,  kinek  szobra  a  József-téren áll,  vezette  az  oltási  munkákat  s  ő  intézkedett abban, hogy   a   pesti   és   budai   helyőrség  a   tűz   kiütése után nyomban   a   helyszínére   kivonuljon. 

Hadtörténelmi Közlemények 1926. évfolyam (27. kötet. Budapest, 1926)Tárca:B.: A katonaság az 1810-i budai nagy tűzvésznél 515. p.




Budán, az Attila-körút 39. számú házának szarvastéri sarkán, régi vaserkély emelkedik, amelynek mindkét oldalán vastábla őrzi az 1810 szeptember 5-i rettenetes tűzvész emlékét. Az egykori Halászváros és a Tabán 423 háza, továbbá a mai Attila-körúti r. kath. és a Hadnagy-utcában levő gör. kath, templom, végül az akkor a Várban volt nagy katonai élelmezőraktár, továbbá az ódon, úgynevezett öntőház lett a lángok martaléka. Az élelmezőraktár minden készlete, éppen úgy, mint az öntőházban a nádor lovai részére felhalmozott zab, széna és szalma, szintén porrá égett. 
A budai hídfővel szemben levő kincstári kéneső- és egyéb bányatermékraktár, bár lángba borult, a benne felhalmozott, mintegy 7 millió forintnyi értékű készletet a katonaságnak mégis sikerült megmenteni és az égő házat eloltani. A hídfőnél álló két kincstári dereglye azonban, minden felszerelésével együtt, a lángok martaléka lett. 
...A katonaság az oltásból és mentésből derekasan kivette a részét. Lelkiismeretes munkájuknak mi sem jobb bizonyítéka, mint az, hogy a két helyőrség a tűzoltás következtében 3 halottat, 9 nehéz, 30 könnyű és 13 égési sebesültet vesztett. Valóságos ütközet veszteségeivel ér fel. 
A tüzet a késő éjjeli órákban sikerült elfojtani...



EMLÉKEZÉS 150 ÉV UTÁN

Népszava, 1960. július (88. évfolyam, 155–181. szám)1960-07-31 / 181. szám


■   AZ  IDÉN  IS  MEGRENDEZIK  A  TABÁNI  NAPOKAT 


A  Hazafias  Népfront  I.  kerületi  bizottsága  az  idén  is  megrendezi  az  immár  hagyományossá  vált  tabáni  napokat.   Az előkészítő  bizottság  a  korábbi  éveknél  gazdagabb,  színvonalasabb   programot   dolgozott   ki.   Egyebek   között   képzőművészeti kiállítást  rendeznek, amelyen   régi  tabáni   festményeket,   fényképeket,   rézkarcokat   mutatnak   be.    A  képek gyűjtése   megkezdődött.   »Mesél   a   Tabán-«   címmel  m űsoros irodalmi  estre  kerül  sor  a  gellérthegyi  szabadtéri  színpadon. A  Hegyaljai úton emléktáblát  lepleznek  le  a  tabáni  tűzvész 150.  évfordulója  alkalm ából.  Parádés szüreti  mulatság  zárja majd  a   csaknem   egy  hétig  tartó  eseménysorozatot. 




Az elhamvadt házak száma időközben 423-ról 600-ra emelkedett!

200 ÉV MÚLTÁN...
A tabáni tűzvész 200 éves évfordulója alkalmából a Bp I.kerületi önkormányzat Nagy Tamás polgármester, Sediánszky János alpolgármester, Jankóné Pajor Ildikó , a Tabán Múzeum igazgatója, a Tabán Társaság elnöke népes közönség jelenlétében megkoszorúzta a tabáni tűzvész emláktábláját a Gellért szobor lépcső feljárójánál.Az ünnepségen a helyi tűzoltózenekar adott ízelítőt repertoárjából, majd az valamennyien  a fúvós és ütőhangszerek ritmikus aláfestésével átvonultak a Tabán Múzeumba , ahol megnyitották  a tűzvészre emlékező kamarakiállítást, melynek összeállításához a múzeumnak dr Saly Noémi neves helytörténész és tabánlakó nyújtott segítséget

video

Emlékképek:

   Pihen a tűzoltó zenekar:  trombita lábhoz

   Készültségben a locsolókocsi
    Gyülekezés az ünnepségre
  A polgármester  emlékbeszéde

video
Átvonulás a Tabán Múzeum emlékkiállítására




Egy emlékkiállítás képei....








video

Fúvós koncert a múzeum udvarán

Mára már mindez csak emlék. Elhamvadt emlék nem csak a vészről, de a Tabán Terasz vendéglőről, a Tabán Múzeumról, a kiállításokról, a Tabán Társaságról.


Tóth Yózsi alapító tag szavaival élve:

Egyszer volt Budán egy társaság, béke poraira



video

2017. október 7., szombat

SZABÓ LŐRINC: AZ ÉN HÁROMCSŐRŰ KACSÁM

A 3 csőrű kacsának ha nem is hét élete van, mint a mesebeli macskának, de legalábbis három.


A költő verséről és a bekövetkezett csodáról első ízben tavaly decemberben írtunk:
"CSODA A HÁROMCSŐRŰ KACSÁBAN címmel
Ebből kiderült, minő hatalmas reklámértéke van egy versnek jó időben jó helyen.

Pár napja újra  terítékre került a nyomorgó romazenészek kapcsán:


 "ROMASORS ROMOKBAN"

Harmadjára úgy illő, hogy szólaljon meg a  költő

is, aki nem fülbemászó cigányzenével, hanem versével lendítette fel a zenés kisvendéglő forgalmát:

De mondja el ő saját verzióját:


" Közel az Erzsébet híd budai hídfőjénél volt randevúm. Az illető valamiért nem jött el. Ellenben havas jégeső szakadt a nyakamba. Vaktában menekültem előle, és egy kocsiskocsmába vetődtem be, azt hiszem, a Döbrentei utcában. (Tehát tél vége lehetett.) Undok, de érdekes két szoba volt a söntésen kívül, az egyikben padkás kemence. Ott két férfi mulatott borral és cigánnyal. Mivel annyira átfáztam, bort és vacsorát rendeltem. Nálunk csupán csak bécsi szeletet lehet kapni, mondta a pincérlány. A meleg és az étel meg a bor kissé elzsongatott, elaltatott... A többi aztán úgy történt, ahogy a vers mondja. Lehet, hogy már évek óta divatban volt a „szőrös szájú kis cicá"-ról szóló sanzon, én ott hallottam először, az ugrasztottá ki a szomorúbbik idegen férfiból a fájdalmat, amely egyszerre magamhoz térített. A nóta refrénjét nem tudtam pontosan, én állítottam össze valami effélét a strófák szükségletének megfelelően. -  A költemény húsvétkor jelent meg a Pesti Naplóban. A következő vasárnap nagy írótársaság volt nálam; egyszer csak jelenti a lány, hogy egy úr csengetett be, és tisztelegni kíván, úgy hívják, hogy a „Háromcsőrű Kacsa". Nem értettük a dolgot. Elébe mentem. Kiderült, hogy a kérdéses kocsma bérlője. Elmondta, már bent a kollégáim előtt, hogy húga, aki a Háromcsőrű Kacsa pénztáros nője, húsvétvasárnap délelőtt a Duna-parton ült a Bristol Szálloda teraszán, és napsütésben az újságokat lapozta, majd olvasni kezdte az én versemet. Egyszerre csak rémülten felfigyelt, mert a kezdő strófában már szerepelt az ő kocsmájuk neve. „Jaj, mi lesz itt?” Szívdobogva olvasta tovább, aztán megnyugodott, a lapot kitépte a nádkeretből, és taxin rohant haza. A Döbrentei utcában mutatta a verset a bátyjának, s az rögtön felismerte a nagy reklám értékét (amire nekem eszem ágában sem volt gondolni). Annál inkább, mert máris megszólalt náluk a telefon, és valaki az iránt érdeklődött, hogy lehet-e náluk vacsoraasztalt foglalni. S még aznap további telefonok, este pedig autós vendégek érkeztek ebbe a füstös, piszkos, büdös kocsmába: az emberek olyan jól akartak mulatni, úgy látszik, amilyen jó mulatást a vers ábrázol. 
A kacsás ember mindezt sok színnel előadta, és az egész jelenvolt társaságot meghívta az avatóünnepségre. Közben ugyanis rendes cigányt szerződtettek, majd szakácsot stb. Még később a helyiségeket tolnai pingálóasszonyok népiesre kifestették, és megindult a karrierjük: éjszakai látványosság, párizsi montmartre-i romantika és éjszakai IBUSZ-autóbuszok megállóhelye lett a Háromcsőrű Kacsából. Az avatóünnepségre még Nagy Klára adott főzési tanácsokat, hiszen annyira tájékozatlanok voltak, hogy a spárgának még akkor is levágták és eldobták a bimbait. A Naplóbeli vers az egyik falon bekeretezve lógott, nagy vendégkönyv gyűjtötte a látogatók neveit. Nyárra már az udvaron zöld helyiségük is lett, és azt hiszem, nem volt író és művész, hogy meg ne fordult volna ott. Számtalan üdvözlőlapot láttam a Kacsa kosztjának és hangulatának magasztalásával külföldről a világ minden nyelvén, még a Csendes-óceánról is. Szóval én itt egy hatalmas közgazdasági fellendülést idéztem elő. Egy-két év múlva a dolgot még fokozta az, hogy volt szerkesztőtársam, Mihályfi Ernő, aki akkor a 8 Órai Újságot szerkesztette, riportot írt erről a pesti nevezetességről, azzal a címmel, hogy Egy vers csodát tesz. 
Hálásak is voltak nekünk a kacsások. Lócinak ajándékozott a férfi egy ötpengős fényképezőgépet és egy fél bokszkesztyűt. A tulajdonos ugyanis mellesleg bokszbajnok is volt. 1943-ban vagy 44-ben aztán szerződési zavarok és talán a hozott zsidótörvények miatt az eredeti bérlők kikerültek az üzletből, s a Kacsa lassan elsorvadt. Karrierjét egy vers és a csodálatos cím okozta: képzeljetek egy kacsát, amelyik annyira szomjas, hogy csak három csőrrel tudja oltani a benne égő tüzet. Az ostrom után a tulajdonos nővérével egyszer-kétszer még találkoztam, kávézója volt a kultuszminisztérium mellett, és mint élete nagy romanükus korszakát emlegette a Háromcsőrű hős időket. "

      

S hogy a szárnyasról elhíresült kiskocsma tényleg legendás hírű lett és nem csak Szabó Lőrincet ihlette meg, arra bizonyság Vészi Endre költeménye:

A Háromcsőrű Kacsában

A korcsmában, hol szombat este voltam,
 repült felém ételszag és zene, 
öt évszázad köveibe omoltan
török világnak porló szelleme:
asszonyok, kiknek lágy köldökén hold nyílt, 
basák, kéjencek, tolvajok és bornírt
dúskálók, akik aranyakat szórtak
e korcsmában, ahová bebotoltak.
A szag,, a zaj, a zene, mint az álom
fülembc ült, ó, zúgó vízesés!
túlélni volna jó saját halálom,
kövekbe bújni, sziklás és nehéz 
falakban szorongani, mint a malter,
míg elzúg fölöttem e hangos tyúk-per
s a gyűlöletre hamut hint a béke,
szivünk és lelkünk igazi vezére.

E ház, e kocsma háza jól kibírta 
már ötszáz évnél tovább itt mered,
míg nemzedékek hullanak a sírba,
konokul áll ő, mint a szeretet'
mely épp ily kiirthatatlanul él még
és éppen abban, kiben nem remélnék.
 Jaj, ósdi ház. örömök gyújtó vára, .
tűnt nemzedékek sokcsőrű kacsája.
Nagy boltívek alatt a könnyű mámor
már fölemelt, ó, hörpintettem én
zöldtenyű tűnt világnak mákonyából
 és léptem ringott nyarak szőnyegén,
szelíd gyermekek cirógatták képem,
 ezüst-szemű lányok kezét becéztem
 és hajnalig utam a hold seperte,
 míg egyre beljebb jutottam egy kertbe.
Utánam zene intett, kicsi lámpák
gágogott a Háromcsőrű Kacsa,
három csőrével jött az éjszakán át
és elkísért a városon, haza!
Úgy is tégy, jó madár, nagyot kiáltsál,
az árulókat riaszd, a halálnál
már vénebb vagy talán, te víg kisértet
e kor ellen kiálts, hisz te sem érted!


Vészi Endre 



HOLMI, 1990 (2. évfolyam, 1-12. szám)6. szám Szabó Lőrinc: Vers és valóság 






MÁTYÁS KIRÁLY MEG A STEFANCSIK ÚR


Törzsvendég-szemle a budai korcsmákban

saját tudósítónktól


A prímás, aki itt kontrás is, meg nagybőgős is egy személyben, elaludt már hegedülés közben és a saját muzsikája ritmusára ingatta a fejét. A szomszéd asztalnál ketten rendeltek egy adag hurkát. A falon két csoportkép függ. A sarokban egy őszhaju és őszszakállu, szemüveges bácsi mesél két társának.

 Az egyik vidéki földbirtokos, aki hetenként egyszer néz fel ide az alsó Avarba, a másik egy sovány, magas minisztériumi tisztviselő. Az öreg fehér szakállas úr nyugdíjas biró, Erdély széléről került Budára, most minden este itt ül és mesél. Három asztalon át csak mondatfoszlányok érnek hozzánk.
Akkor olyan nagy hó esett, hogy a varjak guggolva mentek cl az ég alatt...

Mosolyog hozzá. A nagyothalló pincér közelhajol fülemhez és úgy mondja:
— A bíró úron kívül még Stefancsik úr jár ide állandóan. A pénzügyminisztériumban dolgozik. Az író úr meg ő minden nap itt vannak...
A kis korcsma koráról csak annyit tud, hogy ház öregebb, mint ő-talán még az apjánál is öregebb és amióta eszét- tudja, mindig korcsma volt ...........


A Felső-Avarban a tabáni jazz-band játszik régi, érzelmes bécsi nótát. Párok húzódnak közel egymáshoz az asztalok mellett. Avar Mihály vendéglős nem  erőlteti az eszét, hogy érdekeset mondjon.
Kérdem, hogy van-e törzsvendége a korcsmának?
— Olyan, aki minden nap itt lenne, csak egy van Stefancsik ur a pénzügyminisztériumból A többi bizony el-elmarad.

Maradánál az Eperfához címzett kocsmába csak a tulajdonos, a felesége, a lánya meg a fia ül az asztal körül, proferanszot játszanak.
— Ide inkább vacsorázni jönnek a vendégek — Mondja Marada bácsi. És legnagyobb megdöbbenémre igy folytatja: - Stefancsik úr, egy pénzügyminisztériumi  hivatalnok szokott csak tovább, itt maradni. De ma ő is korábban ment el.

A Szarvas-téren félve nyitok be az Aranyszarvas   ajtaján. Stefancsik úr kísérteties  alakját kémlelem, tulajdonos, új tulajdonosa Budapest legrégibb kávéházának, előzékenyen siet elém:
— Nem. Stefancsik  úr nem jár ide. Nem ismerem — mondja. — Hogy milyen régi ez a ház, meg a kávéház? Mátyás király korában vadászkastély volt.
Hány éve is lehetett annak?
Gondolkozik. — Azt hiszem, kétszáz évvel ezelőtt lehetett , Feri kérem, jöjjön csak ide. Hány éve lehet, hogy ez vadászkastély volt Mátyás idejében?
— Lehet úgy három-négyszáz, — mondja Feri főpincér. — A napokban volt — folytatja-- itt egy kilencvenéves ember. Kíváncsiságból  járt erre, mert gyermekkorában itt járt egyszer és ivott egy feketét hetven évvel ezelőtt, három krajrért. Ő is mondta, hogy ez a legrégibb kávéház Pesten. Persze volt itt Mátyás király is, de akkor a hely nem volt kávéház. 

Néhány lépéssel odébb van a környék legrégibb korcsmája, a Mélypince. Új tulajdonosa van, Poldi bácsi. ,
— A városban ugy mondják, — beszélik — hogy ez Rákóczi vendéglője lelt volua. A pincében meg is van a Rákóczi-korabeli kármentő. A pince nagyon régi. A boltozata érdekes, híres szobrászok, építészek voltak itt, innen járnak a Vár alól. Azok is nézték. Azt mondták, hogy ilyet csak Nürnbergben láttak.
Vastag gyertyát gyújt Poldi bácsi és levezet a pincébe. Csakugyan érdekesen téglázott bolthajtás van ott és a sarokban a Rákóczi-korabeli kármentő romja. Az első pincéből- újabb lépcső visz lejjebb, a másodikba, amiről a nevét kapta a korcsma. Ott egy hordót csapol meg Poldi bácsi, s azt mondja, nem szabad felmenni enélkül.

A Várban irodalmi nevezetességűek a korcsmák. . A Baltában gyertya ég, úgy mint régen, mert elromlott a villany.
— Ez Mátyás idejében borkimérő hely volt, istállók voltak körülötte, — beszéli a pincér. — Azt mondják, hogy Mátyás is idejárt.


Nem messze tőle a Fehér galamb tulajdonosa is tud régiekről mesélni.
—. Úgy hallottam, hogy valamikor török kávéház  volt, de megvolt már Mátyás idejében is. Azt mondják, Mátyás király is járt ide. Az asztaloknál két katonatiszt és három egyetemi hallgató ül. Ugyanazokat láttam a Baltában az előbb. A pincébe itt is levezetnek. 

Háromemeletes mélységű a pince, az első apró téglával van boltozva, szén és fa áll benne, a másodikban hordók vannak, az alatta lévő már egészen földbe van vágva, barlangszerűen és már a harmadik utca alatt vagyunk, amikor egy szelelőlyukon felnézhetünk a magasba.
Mátyás király úgy látszik gyakran járt: kiskorcsmába — gondoltam magambán. Talán még gyakrabban, mint Stefancsik úr.
 Mindegyik korcsmára  emlékszik.
Az Országház-utcában aztán még egybe bementem. Tömör, vastag falu épület, csipkés kődisszel az elsőemeleti ablakok alatt. Látszik, hogy később vágták a korcsma ajtóját a falába. A nehéz bolthajtások egész a padozatig nyúlnak benne. A tulajdonos már kéretlenül meséli is:
— Mátyás király korában előkelő úriház volt. Egyszer Mátyás király is megszállt bcune. Azelőtt Mátyás királyhoz is volt címezve ez a korcsma.
Országház u 20
Most két kisasszony lakik fönn az emeleten és kézimunkáznak az ablakpárkányon, ahol régi kisasszonyok Mátyást királyt lesték.