1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaeum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)
Article and photo copying is prohibited

2017. június 30., péntek

HALVÁNYULÓ TABÁNI ARCOK...LENDVAI ISTVÁN


wikipédia:

Lendvai István 1888. július 5.-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányai után Kalocsán az érseki tanítóintézetben szerzett tanítói oklevelet. Szegeden, majd Budapesten több lapnak is munkatársa volt. Versei az Életben és a Nyugatban jelentek meg. Az I. világháború után a "keresztény-nemzeti" irányzat képviselője és a Horthy-korszak egyik jellegzetes alakja volt. 1914-től az Új Nemzedék munkatársa, 1919-től a Központi Sajtóvállalat lapjaiba írt, 1923-ban Cegléden fajvédő programmal képviselővé választották. A 2. világháború idején elfordult korábbi elveitől, a Magyar Nemzet munkatársa lett, ide Nomád írói néven a német fasizmust bíráló cikkeket írt. 1944. július 18.-án a nyilasok elfogták és Tapolcára, Zalaegerszegre, végül Szombathelyre hurcolták. Itt a börtönben meghalt.


Botrány a kocsmában címmel korábban már elkövettem egy beírást Lendvai Istvánról.. 
Az 1920-as években közismert volt fajvédő nézeteiről .Emiatt Krúdyval is összeütközésbe került.

********
A DIVATOS TABÁN

Írta: Lendvai istván

Uj Budapest, 1921 (1. évfolyam, 1-50. szám)1921-07-06 / 26. szám
A  divatos  Tabán 
I. 
A  jó  öreg  Tabán  -—  a  speciális  Budának  ez a.  külön   specialitása  —  divatba   jött,   pedig arculata  már  egyre  kevésbbé  tabáni.  Újságírók kezdenek  humorkás  riportokat  írni  a  tabáni korcsmák  nyári   hangulatairól  és  figuráiról. Miklós  Jenő, ez a  finonilelkü. és  finomszavu  író, legutóbb  regényt  írt,  amelynek  legtöbb  alakja tabáni  és  legfőbb  cselekménye  a  Tabánban  játszódik  le.  A  pihenni  vagy  mulatni  vágyó  pestiek  pedig  gyalog,  villamoson,  kocsin  és  autón özönlenek át a Rácváros korcsmáiba, különösen a  meleg,  kánikulás  estéken,  amikor  Pest  nemcsak  lelkileg,  hanem   fizikailag  is  égő  pokol. Pedig  aki  a  régi  Tabánt  ismerte,  vagy  legalább  hallott  felőle  a  „Raitzenstadt“ véneitől, az   a  megmondhatója,   mennyire   nincs  már meg  a  romantikus,  a  nyárspolgárias, kedves Tabán — s  az  egész mai  érdeklődés  csak  annak a  bizonysága, hogy  milyen  szegény  lehet  a  romantikája  annak  a  Budapestnek, amelyet  a szépségeknek  és   eredetiségeknek   ez  a pótleka is vonzani tud, lévén még a mai  Tabán is százszor  derűsebb,  érdekesebb,  nyugodtabb mint  az  egyhangú,  lélekölő  és  lázas  Budapest 
Valóban,  a  Tabán  fogalma  és  léte  ma  már jóformán  csak  a  tabáni  korcsmákra  és  környékükre  szorítkozik.Az  ódon  házak,  amelyek  a maguk  komor  hangulatú  kapuival,  homályos kapualjaikkal,  muskátlis  ablakaikkal,  olaszos-svabos  hangulatával  nemcsak  a  festőket  és  a poétákat  vonzották,  sorra  tünedeznek  valami szerencsetlen  és  kegyetlen  városi  politika jóvoltából.  Akárhány  utca már úgy  fest a  tabáni éjszakában,  mint  egy  fogsor,  amelyből  az  idő jo  néhány  fogat kiráncigált s  a  Brugesre  emlékeztető  hangulatok  helyén akárhányszor  döbbentően  prózai  szemétdombok   terpeszkednek, amelyek  inkább  a.  köztisztasági  hivatalra  emlékeztetnek,sajna:  reménytelenül.



 Hiszen  hangulatnak  az  is  hangulat,  hogy  a  Kereszt téren, két  lépésre  az  ódon  kőkereszttől,  tyúkok,  kakasok  kapirgálnak  a  szemétdombon, disznók turkálnak  benne  és  szurtos  gyerekek  kutatnak rozsdás  abroncsok  és  egyéb  kincsek  után,  de valljuk  meg:  ez  nagyon  „verisztikus“  hangulat  és  a  korcsmai  hangulattal  ellentétben  nem katzenjammerrel,  hanem  igen  könnyen  kolerával  végződhet  a  nyáron.   Ami  már  most  a korcsmákat illeti    amelyekben pedig a  Tabán egész  szelleme  koncentrálódik  —  bizony  azok sem  a  régiek  már.  Megfogyatkoztak  számban is  (igaz,  hogy  azért  vannak  utcák,  amelyeken lépten-nyomon  korcsmába  ütközik   a   nyájas utazó),  megfogyatkoztak  jókedvben  meg  emberfigurákban  is.  Régi  korcsmák   bezárultak, elnémultak  örökre  (mint a  Bráth Benedek  kék-golyós-homlokzatu   vendéglője,   vagy   a  Hét-Rózsaszál),  némelyek  gazdát  cserélvén,  lelkűket is  cserélték  (mint  a  burgzsandárok hajdan hires korcsmája az Árok-utcában), ismét mások csak  a  régi  fényük  halvány   maradványait mutatják 


Preiszler István vendéglője

 (mint Preiszler  bácsi  borozója,  amely szegény jó  Zempléni Árpádnak, a bozontoshaju turáni  költőnek   és   cimboráinak   volt  jeles tanyája).  Sokan  meghaláloztak  a  régi  korcsmárosok  közül,  még  többen  a törzsvendégeik a  rácvárosi  spiessek  közül,  ami  természetes  is, lévén a  korcsmárosok  szerencséjére  a  vendégek statisztikája  mindig nagyobb,  mint a  korcsmárosoké. 
Igaz,  hogy  azért  még  mindig  mozgalmasak a  meglévő  korcsmák  is,  s  a  levegő  — hiába  — nemcsak  fizikailag  más  ideát,  hanem  lelkileg is.  Az  egyik  korcsmának  a  lugasa,  a  jegenye- nyárfás  kertje,  a  másiknak  a   százesztendős szederfája  (szeder,  merthogy   itt   Tuladunán vagyunk!),  a  harmadiknak  a  mulatságosan  érzelgős  vagy  céltudatosan  pajzán  Schrammel- zenéje,  az  egyiknek  ilyen,  a   másiknak   olyan bora:  mindegyiknek  van  valami   sajátossága, vonzóereje, nem szólva a vendéglősök arculatáról  és  természetrajzáról,  amely  mindegyiknél igen egyéni  s  mégis közös sajátosságuk valami tabáni  vonás. 

 Az  egyik  maga a  derék  nyárs- polgári  puritánság  (és  ez  igen  hálás  vonás  a borivók  szempontjából,  mert  a  puritánság  a borok  kezelésében  is  megnyilvánul),  a másik a  nyugodt,  magyaros  uraság,  a  harmadik  vaskos,  goromba,   tenyeres-talpas  Falstaff,  a  negyedik  az  egérszemű,  pislogó,  zsugori,  akiről egy második Moliére  egészen  nyugodtan  megmintázhatná  az uj  Harpagont,  az  ötödik a  kék- kötényes, korombajuszu szerb, — és igy tovább. Azután  föl  kellene  szorolni  a  tipikus   bennszülött  törzsvendégek  egész  sorozatát:  a  hangos,  zsirostréfáju  és  aprózsömléjű  péktől   a tuladunai  betyár  balladákat  éneklő   somogyi rendőrig,  a  tenoristaszerepben  tetszelgő  fürdőszolgától  a  francíaságával  kérkedő  agglegény beamterig,  a  politikus  csizmadiától  a  madárfejű, paralitikus öreg szabóig. S mindez attrakciók  tetejébe a  szemlélődő  embernek megadatik a  budai  éjszakák  kék,  csillagos szépsége és frissesége... nem  csoda,  ha  ezekbe  a  korcsmákba  lekivánkozik  pihenőre, derűs  mosolygásra és  gondatlan  tereferére  a. komoly  irodalmarok  hada  is,  vagy,  hogy  van  este,  amikor például  Avar  László  kertjében  Szabó  Dezsőtől kezdve  Rozványi  Vilmosig  az  írók  és   poéták egész raja. neves  szobrászok  és festők egész kis tábora  lelhető  a  fehér  vagy  piros  abroszok körül. 


Avar László kerthelyisége

Az  is  igaz,  hogy  Budapest  igen  szomorú  és költőietlen   elemeket   szabadít   rá   a   Tabán estékre:   a.   félművelteket,   akik   Zerkowitzot imádják  és  hülyeségeikkel  profanizálják  a  csillagos  estét, — még a gazdag zsidókat, akik sem borhoz,  sem  mulatóshoz,  sem  csillagos  szépségekhez  nem  konyitanak.  Csak  lármáznak,  pöffeszkeduek  és  —  Isten  a  kurzus  fölött!  —  a romantika  kedvéért lenyelik  a  sűrűn  felhangzó Ergerbergereket  is.  Hát  ezek  bizony  nagyobb foltok  a.  Tabánon,  mint  egy-két  zsirfolt  az  abroszon,  de  hát  ezekkel  ne   is   foglalkozzunk tovább.  Inkább  mondjunk  el   egy-két   derűs tabáni  epizódot.


****
II.

A  Tabán  az  ital  és  a  zene  városnegyede,  s  ha  klasszikus  nevekkel  mérnénk  napjait,  azt  kellene  mondanunk,  hogy  ebben  a  kegyetlen  kánikulában  dél  körül Gambrinüs,  este Bacchus  és Apollo  az  ur  ideái, hogy  Apollónak  itt  meg  kell  elégednie  lant  helyett  citerával.  Van  még  egy,  igen  fontos  definíciónk.  A  Tabánban  csak  kétféle  emberkategória  lelhető:  ill  mindenki vagy  vendéglős,vagy vendég, - tertium  non  datur. 
Aki  természettudományos  szemmel  figyeli   a   Tabánt, mindennap  három  hangyavonulást  szemlélhet.  Reggel  a varrólányok,   a   kis-  és  nagyhivatalnokok   vonulnak hosszú  sorban  át  az  Erzsébet-hidon.  Estefelé  az  innivágyók  serege  vonul  a  népszerűbb  korcsmák  felé.  Éjszaka  egy  óra  körül  pedig a  részegek  és  dalolók  (vulgo, üvöltők)  vert  hadai vonulnak  vissza  rendetlen  sorokban a  győzelmes  záróra  rendőrosztaga  elöl-  Már  most  lássuk,  miféle  kategóriákra  oszlik  viszont  az  ivók  és  dalolók  tömege? 
Kezdjük  természetesen   a   benszülötteken,  az  igazi Raitzenstadtlereken.  Eléggé  kivesző  faj, arról  ismeretes, hogy  ha  hárman  ülnek  egy  asztalnál,  az  egyik  németül kezdi  a  mondanivalóját,a  másik  rácul  folytatja  a  beszélgetést, a  harmadik  magyarul  fejezi be,  de  mind  a hárman  tökéletesen  megértik  egymást  és  mind  a  hárman  értenek  a  borokhoz,  ismerik  a  tabáni  söntések egész  italrepertoárját  és  titkos  összeköttetéseik  révén minden  korcsmai  specialitást  tudnak  Óbudától  Törökbálintig.  Náluk   a  bornak  és  borivásnak  világnézeti, mondhatni metafizikai  jelentősége  van  („mondd  meg, milyen  bort  iszol  és  megmondom,  milyen  ember vagy“), s  ők  fogták  föl  legelőször,  már  1918.  november  elsején, hogy  milyen  országcsalás  történt  odaát  az  Astoriában „forradalom“címén. A szesztilalom  első  pillanatában megállapították,  hogy  az  egész  forradalom  nem  lehet becsületes  és  örvendetes  dolog,  mert  aminek  az  örömére  nem  szabad  még  három-négy  liter  bort  sem  bekebelezni,  az  valami  szomorú  és  ravasz  história  lehet, annak  az  ügynek  lelkiismeretfurdalásai  és  titkolnivalói, félnivalói  vannak.  Ezt  a tabáni  ivók  már  az  első  napon áperte  megmondották,s  hitükben  csak  megerősítette őket  a  szomorú  októberből  lelkedzétt  még  szomorúbb márcuis,  a  szesztilalmas  proletárdiktatúra.  Mondanom sem  kell,  hogy  a  szesznek  hires  lelakatolása  itt  sikerült a  legkevésbé,  és  a  nagyobbstílű  ivók  ma  is  büszkén emlegetik  azt  a  tiszenöt-huszévi  börtönt,  amelyre  őket a  forradalmi  törvényszék  ítélte,  s  amelynek  csak  egykét  hetét  ülték  le  börtönben,  a  többit  most ülik szorgalmasan és  kötelességtudón  a  korcsmákban.  A  rendes, komoly  tabáni  ívó  nem  kényes  a  mennyiség  dolgában sem:ha  az  erszény  vagy  a  mecénás  engedi,  naponta négyszer  rúg  be  és  négyszer  józanodik  ki.  Ugyancsak nem  fukarkodik  az  idővel  sem:  ha  más  dolga  nincs, délelőtt  tizenegytől  éjjel  egy  óráig  el  tud  ülni  és  iddogálni  egyazon  korcsmai  szederfa  vagy  nyárfa  alatt,  s már  nagy  lumpoláson  kellett  túlesnie,  ha  közben  kissé el  is  szundít.  Általában  nagy hajlama  van  az  iróniára, mihelyt  gyenge  borral,  pancsoló  vagy  pláne  goromba korcsmárossal van  dolga.Erre vall  az  a  történet,  amelynek  hősét  a  korcsmáros  az  utcára  dobatta.  A  tökrészeg férfiú  hűségesen  odafeküdt  keresztbe  a  korcsmaajtó elé.  Mikor  a  rendőr  felrázía  és  megkérdezte  tőle,  miért fekszik  itt,  igy  felelt: 
— Büntetésből.  Hadd  lássa  mindenki,  milyen  utolsó vendégek  járnak  ehhez  a  piszkos  korcsmároshoz. 
A  másik  efféle  dokumentum  az  a  dal,  amely  a  szűkkeblű Maradát és  az  öreg,  tiszta borkezelő Preisslert így állítja  szembe  egymással  a  budafoki dalárda  ismert  dallamára: 
„Ellenben  Marada 
Pincében  marada, 
Benyomta  a  vizet, 
S  a  vendég  bort  fizet." 

Mire  az  ellenstrófa  azt  mondja: 

,,Ellenben  Preiszler  úr 
énnékem  szemet  szúr. 
Magam  se  tudom:  mér, 
De  ő  tiszta  bort  mér.“ 

Ugyancsak  ez  a  fajta, lelkes  művelője  a  dalnak,  lehetőleg  citera  vagy  teljes  Schrammel-kórus  mellett.  Legjobban  a  bécsi  Gassenhauereket  szereti  és  tőle  telhetőleg  énekli  is,  ha  máskép  nem,  azzal  a  szekundkisérettel, amelyet  Rittner,  a  Tabán  tréfás  dalárja,szekantkiséretnek nevezett  el.  A  Gassenhauereken  kivül  az  irredenta-dalokat  kedvelik,  mert  legtöbbjük  frontot  járt  a magyar  haza védelmében és mert  minden  sváb  vagy rác anyanyelvüségük  mellett  is  mind  becsületes  magyarok, lelkes  hazafiak,  akik  mélyen  lenéznek  oláhot,  csehet, jugoszlávot.  Legtöbbjük  különben  iparos  és  munkás, akiknek  kedélyes  marxizmusa  ebbe  a  jelmondatba  van tömörítve: 

 „Az  evésnél  előre  (hajolni),  
az  ivásnál  hátra, 
a  munkánál  oldalt,  
hogy  másnak  is maradjon  hely, 
mert nem  illik  tolakodni".
Ami  pedig  értelmi  magaslatukat illeti,  arra  legjellemzőbb  egy Koronahegyi-nck  titulált Kronberger  nevű  cipész  kijelentése,   akit   valamelyik asztaltársa  lebutázott. 
Buta  lehet  az  ember, csak  esze  légyén  hozzá!  —- felelte  ravaszul  hunyorgatva   a   jeles   férfiú,  akinek Sokrates  is  igazat  adott  volna,  általában  a  találékonyság   jellemző  vonásuk. 
 Hallottam  egyszer  hajnaltájban egy  szörnyen  dalos  tabani  társaságot,  amelyre  egy komoly  polgár  ráförmedt  az  ablakból,  hogy  mit  rendetlenkednek,  mért  nem  hagyják  aludni,  —  mire  a  következő  két  választ  kapta: 
—  Hallja,  ha  aludni  akar,  ne  az  ablakba  feküggyön, hanem  az  ágyba! 
—  Maga  beszél  rendetlenségről?  Mi  rendes  ivók  vagyunk,  de  ha  maga  rendes  polgár  volna,  régen  az  ágyban  feküdne  és  hortyogna,  ahelyett,  hogy  itt  kiabál! 
A  komoly  polgár  megsemmisülve  távozott  az  ablaktól  s  én,  mint  filozofikus  szemlélő,  kénytelen  voltam igazat  adni  a  megtámadhatatlan  okfejtésnek...


A  divatos  Tabán 
Lendvai  István.
Uj Budapest 1921-1938 Uj Budapest, 1921 (1. évfolyam, 1-50. szám)1921-07-06 / 26. szám

2017. június 29., csütörtök

POLITISCHE GREISLER NOCH EINMAL...

2012 júniusában   közzétettem egy kis cikket a tabáni vendéglőkről és kocsmákról csak úgy vázlatosan
Tabáni kocsmák
Ebben leírtam ,hogy 1914-ben a Koronaőr utcai vendéglős lehúzta a rolót és beállt dolgozni a városligeti Gundelhez.

Mindkét állítás azonban csak önmagában igaz.

Aki lehúzta a rolót ,a népszerű híres vendéglős ,Gürsch Ferenc volt, aki "a maga részéről"nem csak bezárta a Koronaőr utcai vendéglőt,de el is adta:

Budapesti Hírlap, 1914. február (34. évfolyam, 28-51. szám)1914-02-08 / 34. szám

Gürsch  Ferenc  és neje  I.  Koronaőr-utca  6.  számú  háza  68.000    koronáért  Metzger  János  és  nejére átiratva..


Az ő híres itala volt a májusi bor:


http://taban-anno.blogspot.hu/2017/06/majusi-bor-mondhatom.html


Aki beállt a Gundelhez:  a fia, Gürsch Gyula........

Egy generációt tévedtem.

Köszönet Huber Szabó Lőrincnek, aki erre felhívta figyelmemet.


A Gürsch vendéglő történetére az alábbi újsághír tesz pontot:


Pesti Hírlap 1841-1944 Pesti Hírlap, 1933. június (55. évfolyam, 123-145. szám)1933-06-15 / 134. szám



— Lerombolták a „Politikus Grájzler‘‘-t. 

A csákánynak  nincs  érzéke  a  szentimentalizmns  és  a  romantika iránt Ez a kíméletlen,  sötét  szerszám csak  hivatásának él. Nem  tiszteli a  múltat és kizáróan a jövőnek dolgozik. Most is kegyetlen munkát végzett a  budai Koronaőr-utca 6 számú házon, amelyet rövid pár nap alatt eltüntetett a föld színéről.  A Krisztinaváros egyik legismertehb vendéglőse. a „politikus grájzler“, sok évtizeden  át látta  el közönségét minden jóval,  ami  csak  szem-szájnak ingere. Ott mérték a jó borokat és ott készítették a híres csirkepaprikást és libapecsenyét. A nevezetes kocsma már évekkel  ezelőtt  megszűnt,  az  épületet pedig  most ítélte  halálra  uj  tulajdonosa,  aki a  földszintes ház  helyére  bérpalotát emel. A „politikus  grájzler“ elnevezéséről sok téves  legenda  forog közszájon,  amelyeknek  nyomát különböző újságcikkekben  is láttuk. Pedig semmi különös,  fantasztikus-história, nem  füződik  ehhez   az  elnevezéshez.  A „politikus grájzler“ neve mögött egy Morvaországból ideszakadt  cipészlegény  rejtőzött,   akinek  becsületes  neve Gürsch János volt.  Ez  a Gürsch János  ráunt  mesterségére  és  a negyvenes  években  szatócsüzletet  nyitott  Budán.  A  szatócskodáson  megszedte  magát  Gürsch  uram, aki nemsokára ezt a foglalkozását is  elhagyta, 1849-ben, közvetlenül a szabadságharc után, házat épített a krisztinavárosi  Koronaőr-utcában  és  kocsmát  nyitott  benne. Harminc éven át szolgálta ki vendégeit és szabad óráiban politizált.  Erről  a  szenvedélyéről  sehogy  sem  tudott  leszokni.  1879-ben  visszavonult  a   magánéletbe  és  fiának(? )*adta át  vendéglőjét,  ahová  azontúl csak  mint vendég látogatott él. Nem sokáig élvezte Gürsch bácsi, a „politikus grájzler“,  jól  megérdemelt  nyugalmát,  mert  harmadévre, 1881  márciusában  meghalt. A  „politikus  grájzler“  halála általános  részvétet  keltett   Pest-Budán.   Nagy  temetést rendeztek  a  népszerű kocsmárosnak és a  sajtó  is  szépen parentálta el az  öreget. 

Vadnay Károly méltató soraiban, igy  búcsúzott  az  öreg  kocsmárostól: 
 „Harminc  év  óta a  „politikus  grájzler“  arról  vált   híressé  mind jobban, hogy pompásan  sütteté a  libát, jó vörösbort mért  s  nagyon szeretett politizálni.  Szerencse, hogy nem tudott magyarul,  mert  különben  tán   képviselőjelöltnek  is  föllép. Két  év  óta  fiának(?)*  adta  át  a  jól  jövedelmező  üzletet,  s maga is mint vendég járogatott be egy kis vörösre és,egy kis zöldre  (t. i. a politikára). Jó  kocsmáros,  de rossz por litikus volt —"nyugodjék békében!“ A régi, -jó idők tanúi szolgáltatják  tehát a  leghitelesebb  dokumentumot  arról, hogy a politikus grájler nem volt valami költött név, hanem  tényleg létezett Gürsch János  személyében,   akinek utolsó  emléke,  a  koronaőr utcai  földszintes  ház,   most végleg eltűnt. 

(Radó Richard.)

*unokaöccsének


A  bevándorló ős ,Gürsch János gyászjelentése 1881-ből


az 1933-ban lebontott vendéglő a Koronaőr utca 6-ban, az ajtó felett mintha a GÜRSCH felirat lenne olvasható.

KŐSILLER? MI A CSUDA AZ?!



                Ez itt a reklám helye!
Vendéglősök Lapja, 1911-09-05 / 17. ünnepi számában 


 a híres tabáni kocsmáros Gerstl Ferenc-aki hétvégenként pajkos "stancnikat" szokott énekelgetni a helyi iparosokból és krejzlerájosból verbuvált spontán csapatával -ajánlja  az előkelő úri vendégeknek  kedvelt találka- és szórakozó helyként
a Czakó utca 1 szám alatti kerthelyiséges vendéglőjét.
Nyomatékul még saját fényképét  is  elhelyezi a reklámban.
Külön kiemelve a tényt ,hogy mindez a saját háza, nem bérlemény és ő egyben szőlőbirtokos is nem csak csapláros! Ez mind szép ! De mi a csuda az a fránya  
"kősiller" amivel itatni akarja a nagyérdeműt?

Ha csak nem szóvicc:
-Mi ez?-kérdi a vendég
-Siller.-
-Nekem még kő siller egy liter ide az abroszra!
-és csettint egyet....

De Gerstl bácsi ezúttal nem viccelt- Íme egy Saly Noémi által talált hirdetés anno 1910:

Borászati Lapok – 42. évfolyam – 1910. 27-52. sz.1910-11-06 / 45. sz.


Szőlővessző eladás körütbelül 26—30000 drb sima Riparia Portalis 45, 110,120 cm hosszu, körülbelül 10000 db Riparia Por-alis gyökeres körülbelül 15000 drb Solonis gyökeres, körülbelül 2000-300 db zöldoltvány, sima, közte Kadarka, Mézédes, Rizling, Kősiller stb. előnyösen eladó : Tenner Ignácz szőlőtulajdonosnál Billed (Torontál m.). Ugyanott finom pergetett méz 5 kilós bádogdobozonkint 6 koronáért kapható. 

Borászok! Mi lehet az a kősiller?

A megoldást,-mint oly sokszor
-Saly Noémi polihisztor múzeológus és kadarnagysád szolgáltatta:
kősiller=steinschiller =kövidinka =vörös dinka

Szinonímák:

A Dinka a Bakar, a Chtein Chiler, a Crvena Dinka, a Crvena Ruzica, a Dinka Crvena, a Dinka Mala, a Dinka Rouge, a Fleichstraube, a Fleischtraube, a Hajnalpiros, a Kamena Dinka, a Kamenoruziak Cerveny, a Kamenoruzijak Cerveni, a Kevidinka, a Kövidinka, a Kövidinka Rose, a Kövidinka Rosovaia, Kövis Dinka, Kovidinka, Kovidinka Rose, Kovidinka Rozovaya, Kubinyi, Mala Dinka, Pankota, Pirca Voeroes, Pievos Koevidinka, Raisin de Rose, Rosentraube, Roujitsa, Rusica, Ruzhitsa, Ruzica, Ruzica Crvena, Ruzike Cervena, Ruzsica, Ruzsitza, Schiller, Shtein Shiller, Sremska Ruzica, Steinschiller, Steinschiller Rother, Steinschiller Roz, Vörös Dinka, Vorosz Dinka, Werschätzer és Werschatzer .

Ne felejtsük el, Gerstl  bácsi perfekt sváb volt......


A piros kövidinka.

Hasonnevei: Dinka
mala, Ruzsitza, Rosentraube, Steinschiller.
 TiszaFöldvár környékén Kubinyi.
Származása helyéül Versecz és Fehértemplom vidékét, általán a Bánátot tartják, hanem az ország külömböző vidékeire, sőt a külföldre is elterjed. Kecskemét homok vidékén egyike a legáltalánosabban elterjedt és kedvelt borfajoknak, mert csemegeszőlőként is kelendő, nem rothadó vagy legalább is a rothadásnak legtovább ellentálló, bőven termő, nem kényes, erős venyigéi egyenesen felfelé nőnek és igy karó nélkül is művelhető.


Az itt bemutatott rajz más vidék terméséről vétetett, igy leírásunk a kecskeméti kövidinkához ragaszkodik, melynek levelei nagyobbak, alsó lapján molyhos és változatosan fogasok. Tőkéje erőteljes, mint vessző ültetéskor nem fog ugyan gyorsan, de azután annál erősebben fejlődik. Az időjárás iránt —a peronoszporát kivéve—kevéssé érzékeny és májusi fagyok esetén is még sok termést hoz; a harmadik évben már produkál. Rövid csapos metszés mellett műveltetik. Venyigéi erősek, többnyire rövid, de változatosan közepes (3—-5") izületüek, éretlen szürkés barnák, felső részükön gyakran kettős rügyüek. Alsó levelei többnyire nagyok, felsők középnagyok, 5 karéjuak, sötétzöldek, felsőhaj tásai világosabb zöldek, vörös eresek, alsó lapjuk molyhosak, e szerint mint minden más molyhos levelii szőlő, a peronoszpora ellen védekezést igényel.
Fürtjei középnagyok vagy kisebbek, rövid vagy közepes hosszú nyelüek, vese vagy hengeralakuak, tömöttek, hasonlítanak a «The Atover» amerikai szőlő fürtjeihez.
Bogyói közepes nagyok, gömbölyűek, néha a tömöttségtől tágasdadok, sötétpiros, vastag héjuak, hamvasok, — közép érésüek, miáltal a darazsak pusztításainak kevésbé vannak kitéve.
Bora  jó, középszerű, kedvelt, elég tüzes és állandó ; Kecskeméten 1895 évi szűréskor mustja a Klosterneuburgi mérő szerint 18% czukort tartalmazott.

Katona Zsigmond.

A kert 18971897-07-15 / 14. számLugasId. Katona Zsigmond: A piros kövidinka
--------------------------------------------------


A filoxéra pusztítása idejéig több olyan szőlőfajtát  termesztettek,  melyek  közül sok  immár  feledésbe  ment, de   akkor közkedveltek   voltak,   mint   például   a Fehér  Gohér,a M argit (a   K övidinka változata),a  Fehér  Dinka — társneve Rákszőlő — a P ozsonyi Fehér,   a Sárfehér  vagy  a  Szagos  Sárfehér  és  a Rózsamuskotály, melyek   fehér  bort adtak.  A  vörösbor  szőlők  közül  ilyenek voltak  a  Vörös  Dinka a  Fekete  Budai (a  Budai   Kadarka  változata),a  Vörös Gohér,a  Rác  szőlő, a  Szilva  szőlő  és egyéb  fajták.


A Hét 1994/1 (39. évolyam, 1-26. szám)1994-02-04 / 6. szám


.-------------------------------
A budai kősiller-kövidinka eltünéséért nem csak a filoxéra
okolható:

Borászati Füzetek – 5. évfolyam – 1873.1873-11 / 11. sz.


A budai bor hanyatlik. 


Azon külföldi borkereskedők, kik évek óta tetemes mennyiségű budai vörös bort szoktak összevásárolni, nagyon panaszkodnak, hogy e borok évről évre hanyatlanak, s nagyon különböznek az 5 — 6 év előttiektől. Ennek pedig oka nem más, mint hogy a budai szőlős gazdák folytonosan irtják az aprószemű fekete szőlőket, s azok helyett nedvdúsabb, mennyiségre nézve jövedelmezőbb fekete fajokat ültetnek, hanem ezek aztán nem is adnak oly jó bort. Ha 4—6 évig még ugy folytatják, mint megkezdték, a budai bor nem lesz többé az, ami volt s ez oktatlan gazdálkodás sújtani fogja azokat is, kik az eddigi fajt szorgalmasan nevelik. Jó lesz tehát a figyelmeztetést már most tudomásul venni. 



— A budai bor hanyatlik. Azon külföldi b






2017. június 27., kedd

A FÜSTBEMENT PÉK AKIT KRÚDY IS MEGVERSELT


Krúdy Gyulának, mit kerülgessük? a korcsmának levegője éltető, ihlető eleme volt!

Az egykori Tabán dicsekedhetett azzal, hogy egy kis korcsmájában Krúdy kedélye fönntartástalan kibomlott. De csak ebben az egy kis korcsmában, amelyik voltaképpen a leggyatrábbnak volt ítélhető Tabán sok szórakozóhelye közül.

Hiszen volt Tabánnak a Duna-part során éjjel-nappal nyitott kávéháza, mögötte egy kis sikátorban zugszállócskája, amelyik nem volt válogatós a vendégekben. Az Albecker nevű kerthelyiséges vendéglőben híres sramli együttes minden száma kacagási förgeteget kavart. És a közönségnek fele Budapestről rándult át. ......

......Krúdy Gyula megjárta természetesen mindezeket a helyeket. Olyikról ír is beszélyeiben. Ám az ő igazi törzshelye egy igénytelen, látszatra semmi érdekeset nem rejtegető hely volt: a Mély Pince.



Mély Pince

Ebbe csupa olyan állandó vendég járt, túlnyomólag férfi, akiknek a bor életszükséglete volt, és vele együtt az összeszokott társaság.

A csaplárost Krausz Poldinak hívták. Ez az ember szinte szerelmese volt mesterségének. Talpalt, tűrt, mindent elkövetett, hogy vendégei elégedettségét kivívja, és őket megtartsa. A korhelyek nagyon is sokat számító emberrétegében valóságos fogalommá nőtt a személye.

Ritka esetnek számított is az, hogy a naponta beérkező törzsvendégek valamelyike elmaradt.

Ez történt meg egy napon, amikor is Schrobár nevű sütőmester késett a megjelenésével, nem tudni, mi okból.

De hát a nyomozó hatóság nem buzgólkodott jobban minden titok, minden pletyka kiderítésében különbül,mint a Poldi törzsvendégei.

Betoppant Krúdy Gyula is. Rendelés nélkül is az asztalára tette lityi borát Poldi:

– Na, ülj le hozzám! Mi újság, Poldikám!? – hívta Krúdy, és poharat rakott a csaplár elé is, töltve neki is.

– Ajjaj! – vigyorgott Poldi hamiskásan: – Nagy az újság! Schrobár bácsi nem vágódott még ma be. Ezek sem tudnak még semmit se, hogy: miért? Hacsak nem hoz hírt valaki róla eztán.

– A fenét! – mondta rá Krúdy érdeklődően. És fülelt oda a szomszéd snapszli-négyes handabandázására.

Egyszerre beront a fodrász:

– Na, urak, úrfiak, válogatott cigánylegények! Schrobár bácsi a hatóságon alkuszik valami bírságának az elengedésére vagy mérséklésére. Hogy mi ez? Nem tudtam kiszedni belőle. Csak annyit, hogy: az inasát összepufálta, és most az ipartestületnél két irányban is fog folyni pere. Ő az inasát jelentette föl, az inasa őtet!… Mi?

Még be sem fejezte, benyit az öreg iktató. Megrohanják nyomban: tud-e valamit, mi bírságot sóztak a pékmesterre?

Mire az iktató minden hűhó mellőzésével, ajkpittyesztve mondja: – Egy svábbogár került elő a Schrobár egyik zsemléjéből. Megússza két tízessel a büntetést! Az inasa volt hibás, nem ő. Ki is pofozta!

Ám a társaság erre a tudósításra hahotázni, vitázni kezdett.

Krúdy Gyula pedig imigyen szólt Poldihoz:

– Na, ezt az esetet meg kell énekelni. Most olvastam egy kritikát magamról, hogy: egyetlen költeményt sem követtem el! Hát írok egyet, legyen!… Az öreg Schrobárról!

Máris kutyanyelvet húzott elő zsebéből, és majdnem egyvégtében a következőket firkálta rá:




Sütőmesterünk haragos! 

Egy lityit leönt hamarost! 

Zsemlében svábbogár, 

Ki süti nem jól jár, 

Hullári-hullári-hullári hó! 

Zsemlében svábbogár, 

Ezért nagy bírság jár, 

Mérges az öreg Srobár!


Krúdy maga énekelte el szerzeményét. Még Poldi is lelkesen fújta utána…

TERSÁNSZKY JÓZSI JENŐ
Nagy árnyakról bizalmasan  részlet


Tersánszky diszkrét ember volt. Írásában átkeresztelte a pék nevét, akit igazából Kregárnak hívtak!



Zórád Ernő :a Vén szederfához

Tabáni pékmesterünk töb
b tabáni kocsmát is látogatott pl.
               „A vén eperfához“
címzett Marada -féle vendéglőbe is bekukkantott olykor Zsoli nevű kutyájával
A Hadnagy-utca felső felében, a jobboldalon, félig nyitott kapun surran be az ember egy régi budai udvarra. Néhány asztal a fák alatt. Nyáron vig élet kezdődik délután az udvaron. A rendes kártyapartira pontosan megjelennek partnerek és gibicek egyaránt. Idegenek, pesti vendégek is jönnek, mert itt. Marada bácsinál nagyszerűen lehet vacsorázni.
A citerás közben sváb és pesti nótákat pöeögtet, még dalol is rekedtes hangon. Nyáron egyszer egy pesti társaság tért be Maradához, a citerás, mint mindenkit, őket is hódolattal üdvözölte. A citerás rendületlenül fajta és pengette rendes műsorát, de amikor ahhoz a kupléhoz érkezett, amely Krausz úr Rákóezi-uti kalandjáról szól, az egyik asszony rákiáltott a vele szemben ülő férfire, az urára:
-Ez rólad szól- és napernyőjével fejbevágja az ártatlan Krausz urat.
Télen a kis szobába szorulnak be Marada bácsi vendégeL A kerek asztalnál, a rendes kártyapartinál ott gibicel Marada is, persze, ahogy leül, nyomban elszundikál és édes álmai lehetnek, mert addig világért se ébredne fel, — amig meg nem szomjazik. Akkor kicsoszog s borral tér vissza, pontosan koccint vendégeivel, igyekszik, hogy pótolja, amit szundikálása miatt elmulasztott, pipára gyújt, játékos szomszédját figyelmezteti,- hogy a szerencsét ő hozta neki. Aztán ismét hasán összekulcsolt kezekkel a legnagyobb lelkinyugalammal szundikálni kezd.
Amig Marada bácsi szundikál, addig leánya, Etus kisasszony teszi az asztalra rá bort, amelynek igy sokkal jobb ize van, több fogy, mintha megbabonázta volna valami azt az embert, akinek a kisasszony ad boritalt..
Javában forgatják a harmlnckét levelü bibliát, amikor egy kutya jelenik meg az ajtóban s hosszú szijjon húzza maga után admirális- fehér kosztümös gazdáját, aki még a söntésben van, de már mindenki tudja, hogy kicsoda, krákogó hangját előre küldi:
— Ami jár. az jár . . ,
Igen,-mindenki tudja, megérkezett . Kregár barátunk, a pékmester, akinek tudós kutyája az összes tabáni kocsmákat ismeri, éjfél után jobban eligazodik a tabáni kőkockás utcácskákon, mint gazdája. Igaz, hogy Krégár mester este nem lát, pápaszemét állandóan otthon felejti, ha Zsolt — a közismert Zsolkó — nem lenne, fel se tudná keresni este a rendes törzshelyeket. Zsolinál okosabb kutya nincs a Tabánban, azt is tudja, hogy mikor elég egy-egy kocsmába az ital, hires gazdáját figyeli s amikor másodszor, is el akarná dalolni n Kregár-indulót, akkor a Zsoli kihúzza a kocsmából. Ezúttal azonban nem Kregár mester dalolt, hanem a társaság:



A Dunában úszik egy pék,
Mert oda belelökték,
Mert, ami Jár, az jár,
Zsemlyében svábbogár,
— Éljen ,a hires K r eg á r!
Kregár csak ezt az egy sort recsegi: „Ami jár, az jár“, de ő ezt a, félmeszely borra érti és arra a finom -törkölyre, ami csak Maradánál kapható.
— Ami jár, az jár
Zsoli felugrott, gazdájára nézett.
— A szomszédba megyünk, Zsoli, még egy fél meszely borra.
És Zsoli vezette gazdáját a Hadnagy-utcán lefelé, Keresztül a Fehérsas-téren.

Kregár sütőmester boltja a Fehérsas(azelőtt régi Köteles-) téren volt ,lakása meg aHadnagy utca 22-ben

Szózat, 1923. december (5. évfolyam, 273-295. szám)1923-12-25 / 292. szám
BUDAPEST MULAT
Kispolgári örömök Budán — (részlet)



A 160 esztendős kemence

Látogatás Buda legrégibb péküzletében

Mindenki ismeri Budán, a Tabánban, a régi tisztes (lisztes!)

ipar ma már ősz, megöregedett képviselőjét,  Kregár bácsit. Negyven esztendeje árulja a Tabánban a saját- készítményű zsemlyét és kiflit. Ott áll az üzlete a tabáni Fehérsas-téren, többszáz esztendős házban és a bejárat felelt büszkén díszeleg a táblán: 

A régimódi kicsiny üzletben ma alig van élet. Nagynéha jön egy-egy vevő a finom házisütésű süteményekért. Pedig bent a pult mögött egy hajlott hátú anyóka —• Kregár bácsi felesége — magas kora ellenére fürgén tesz-vesz, bár nincs kit kiszolgálni. Hej ! Másként volt ez hajdanában. Alig lehetett bejutni a kis üzletbe, mert az egész Tabán odajárt »Kregár-bácsi» süteményeiért. Akkoriban persze még nem ütötte fel tanyáját a Tabánban az idegenek karavánja s a dolgos és tisztességes iparos házát keresték fel a jó budaiak. Most azonban nagy a konkurrencia. Kregár bácsi százhatvan esztendős két sütőkemencéje nem bírja legyűrni a technika, vívmányait, a modern dagasztógépeket és kemencekolosszusokat. De Kregár bácsi a mostani üzleti morált sem vette át konkurrenseitől. Ő dolgozik tovább a régi világ üzleti tisztességével.

Elgondolkozva,  távolbanéző szemekkel meséli:

— Más világ volt akkor — régen. Szebb is ! A péklegény sora nehéz volt, de talán még úgy is jobb volt. Este hét órakor odaállni a dagasztóteknő mellé és dolgozni reggel hétig — heetenkint két forint ötven krajcárért. De a mai péklegények . . .

Itt már dühbe jött Kregár bácsi.

— Keveset dolgozni, sok pénzt kapni. Ez a mai legény gondja. Reggel négytől dolgozik tizenegyig, azután hazamegy. Nem úgy volt ez régen. Nem volt nekünk legény korunkban még ágyunk sem, mégis elégedettek voltunk. Ezernyolcszáznyolcvanötben, amikor tíz krajcár vacsorapénzzel felemelték a béreket, a boldogság tetőfokára értek a legények.

— Hát még a vándorélet, — folytatja felcsillámló szemmel. — Tizennégy hónapig jártam Magyarországot, Ausztriát, Német- és Olaszországot, miután a főnök kiadta a vándorkönyvemet. Csak azután, ezernyolcszázhetvenkilencben telepedtem le itt Budán, Huszonnyolc éve vagyok én önálló tabáni sütőmester és ötvenkét esztendeje járom a pékség iskoláját.

— Dolgozik még most is a műhelyben? — kérdjük, 




— Még csak hatvanöt esztendős vagyok és tudok dolgozni... Csak lenne munka — teszi hozzá elgondolkozva.

— Az én pubikám (huszonhétéves a fiú) különben mindent elvégez helyettem — dicsekszik apai önérzettel — s a leányom is sokat segít .

— A többi gyermekem — mondja rövid szünet után — meghalt. Pedig húsz volt. Az egyik fiam, az utolsók közül, a harctéren esett el. Negyvenhárom éve vagyok nős s ha élek még, hét esztendő múlva megtartjuk az asszonnyal az aranylakodalmat —• vidul fel kissé Kregár bácsi.

— Ugyan' nem érdemes 'ma sokáig élni! — fűzi tovább gondolatait, — mert cudar világ van. A szegény kis péket állandóan büntetéssel sújtják, mert reggel félötkor dagaszt. A négy milliót pedig — mert annyival büntetik — nem tudjuk megfizetni.

Kregár bácsit azonban a jelen mégis érdekli. Most sem pihen. A pékmunkán kivül társadalmi életet is él. Legújabban asztaltársaságot szervez, amelynek tagjai hetenkint egy pengő tagdíjat fizetnek s ezt az összeget szegény gyermekek felruházására fordítják ...

Kregár bácsi, szegény, keresztény kisiparos, de az ő filléreiből mindig jut a még szegényebbnek is.

A mai világban sokan tanulhatnának tőle


Kis Ujság, 1927. április (40. évfolyam, 74-97. szám)1927-04-20 / 90. szám
A 160 esztendős kemence




Kregár uram nem élte meg az aranylakodalmát, két éven belül sírba vitték a modern sütödék meg az eladósódás.De az árverezés már csak özvegyét és gyermekeit sújtotta . Halálával a régivágású pékmesterek szelleme is kifüstölt az elárvult kemence kéményén




Finálé:

2029/1925. sz. Kiskunfélegyházi Egyesült Gőzmalom. Rt.-nak Kregár Ferenc budapesti pékmester ellen indított, majd nevezett halála folytán id. Kregár Ferencné Klein Etel, Réthy Józsefné Kregár Mária, Kregár Ferenc ellen kiterjesztett perében tárgyalás jun. 17-én, a budapesti áru- és értéktőzsde választott bíróságánál. Idézve az ismeretlen örökösök.



Idézés. 2029/1925. vb. szám. A budapesti áru- és értéktőzsde választott bírósága ezennel közhírré teszi, hogy dr. Grosszmann Gyula budapesti ügyvéd állal képviselt Kiskunfélegyházi Egyesült Gőzmalom Rt. felperesnek, dr. Kardos Nándor budapesti ügyvéd állal képviselt Kregár Ferenc pékmester, volt budapesti lakos alperes ellen 1925. évi február hó 4. napján 35,052.000 korona lőke s járulékai iránt indított, majd nevezett elhalálozása folytán id. Krégár Fercncné szül. Klein Etel I. rendű, Rélhly Józsefné szül. Kregár Mária II. rendű s végül Kregár Ferenc sütőmester III. r., valamennyien budapesti I. kér., Hadnagy-utca 22. sz. lakosokra mint ismert, valamint az ismeretlen örökösök IV. rendű alperesekre kiterjesztett perében a kereset tárgyalására határnapul 1929. évi junius hó 17. napjának délutáni 3M óráját ezen tőzsdei választott bíróság élé (Tőzsdeépület, V. kcr., Nádor-utca 25. szám, III. emelet 117—118. sz.) kitűzte. '

A bíróság felhívja ennélfogva az ismeretlen örökösöket, hogy ügyük célszerű védelme iránt a részükre ügygondnokul ezennel kinevezett dr. Virág Zoltán ügyvédet (lakik V., Nádor-utca 30. szám) kellőleg utasítsák, esetleg a kitűzött tárgyalásra személyesen, vagy kellőleg igazolt meghatalmazott állal jelenjenek meg, mert különben ebbeli mulasztásuk következményeit önmaguknak tulajdoníthatják. Budapest, 1929. évi május hó 3. napján. A budapesti áru- és értéktőzsde választott bírósága.


Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1929. június (63. évfolyam, 122-146. szám)1929-06-07 / 127. szám értesítője

2017. június 26., hétfő

VÁLASZ EGY RÉGI BARÁTNAK........................

Hozzászólás:

Téma: Tabán bontása

dr Seregélyesi János ,réges-régi  ismerős

Érdekes adatok kerültek egymás mellé olvasmányaimban.
Krúdy 1933 május 12-én halt meg. A Tabán bontása 1933 május 13-án kezdődött.
Persze nincs tudomásunk semmiféle összefüggésről. De, valahogy, érdekes.

Tabán Anno:

Igen, érdekes véletlen. Szinte sorsszerű - a nagy író kedvenc városrésze vele megy a halálba.Hajlamos  az emberfia összekapcsolni a tényeket és a fátumot emlegetni.Holott a történések ismeretében nyugodtan álíthatjuk, már az 1890-es években felmerült és a századfordulón el is kezdődött a Tabán bontása.Több lépcsőben-Gellérthegy szabályozása, Erzsébet híd -Hegyalja út kiépítése haraptak ki jelentős részeket és   csak az első világháború akadályozta meg végleges kimúlását. Mire vége lett a háborúnak-jóllenet jelentős kisajátítások történtek- a Közmunkatanács csak 1933 elejére tudta elérni a 100%-os tulajdoni hányadot az ingatlanokban. Ennél többre azonban sem a főváros sem a  tanács nem volt képes, Pedig számtalan terv született a terület hasznosítására, fürdővárostól a modern építményektől gyógyszállóig bezáróan. Tőkehiány miatt és a kirobbani készülő újabb politikai konfliktisokkal a háttérben a kertépítés maradt a domboldalon-az ideiglenesnek indult-végső megoldás.-mind a mai napig.A Közmunkatanács a bulldog szívósságával évtizedek alatt apránként sajátította ki  a házakat és igen 1933 májusában döntött a véső lépés időpontjáról .Információim szerint a csákányok  október 3.-án estek neki végleg a falaknak,1934 végére eltűntek a bontásra ítélt épületek, kő kövön nem maradt. A témáról írtam egy közel 250 oldalas értekezést- ami tulajdonképpen válogatás a korabeli napisajtóból.
Címe: Kő kövön nem marad.Ha találkozunk,  megmutatom. A blogon is van egy-két cikk a témában oldalsáv/bontás cimkénél

Utólag bocsi,hogy a válasz nyilvános .....

Üdv  öreg barátod

Taban-Anno

Bp.2017 június 26

KRÚDY GYULA-KI SÓHAJTOTT?



ÁBRÁND A HAJÓHOZ
Ki sóhajtott?

Talán én, talán ő, tán mindenki, aki az óbudai parton ténfereg, gunnyaszt, kuporog, hányatt fekszik, a kezén jár, a lába. nagy ujját mozgatja, kacíkí módjára ugrik vagy a homokba dugja a fejét, amint ez a viz partján szokásos nyárias alkonyaton, midőn a bécsi gőzhajó fehéren, mint egy álom, püspöki méltósággal és a gazdag ember öntudatosságával elmegy a Dunán. Akinek ádámcsutkája van Óbudán, ilyenkor megmozgatja. Akinek hűtlen szeretője van, az a hajóba szeretne kapaszkodni. Akinek korgó gyomra van, az könnyet nyel. És akinek bármilyen bánata van, az mindaddig nézi az alkony büszke hattyúját, amíg az ünnepélyes eltűnik az összekötő vasúti hid mögött, ahol egy öngyilkos-jelölt már várja a végszót.

Ki sóhajtott?

Talán valaki az erkélyen, akit alulról boldognak látunk,— talán egy divathölgy a szigeten, akiről a lehető megelégedettséget gondolják vadonaluj szürke harisnyái miatt, — talán egy-egy szegény varróleány, aki jegyesével a pesti kikötő ingyenes helyén ül, de még ő is vidornak látszik, — talán mindenki felsóhajtott, aki csendes napszállatnál a Dunát nézi, amikor arra a gőzhajó elhalad; reményteljesen, mintha csupa nászutasok turbékolnának fedélzetén, gazdag emberek keresnék uj gondját a szórakozásnak, redőtlen arcú vőlegények utaznának menyasszonyukhoz és- előkelő úrnők várnák a hajó-székeken a csillagok feltünedezését fejük fölött, mert egyéb szomorúságuk nincs. 


Ki sóhajtott? ;
Talán a kemény rendőr, aki most foglalja el állomását a parti lámpás alatt, talán a rab, akit valahol messze mosl kisérnek börtönébe, talán a kereskedő, aki holtjában úgy gubbaszt, mint az elátkozott, talán a költő, aki a szegénység huszonötfontos ólomgolyóját hordja lábain: és mind utazni szeretne, amikor a gőzhajó kürtje az unalom hangján megszólal és mind vágyakozik túl a Duna kanyarulatain, ahol az esti köd és a lógó felhő bizonyosan egy szebb világot takar, ahol sohasem látott cifra tornyok alatt, színesfedelü házikókban barátságos, a csalódást még nem ismerő emberek laknak, ahol azok a tündéri tájképek sorakoznak, amely képekkel a gyermekek és lábtöröttek álmodnak, ahol kutakból mérik a mézet és a betegek mind meggyógyulnak!
Mindnyájan kalitkába zárt madárnak érezzük magunkat, midőn a piros hajókerekek, mint a ludak lábai verdesik a vizet; midőn lila és rózsaszínű kendőket lengetnek a gőzhajókról a boldogak, akik pár negyedóra múltán már a szomoruság unott városa körül őrködő gyárkéményeket sem látják; midőn felzendül ablakunk alatt a hajókürt, amelyhek hangjában mindazoknak a boldog embereknek a hangját véljük, akik messze nmen megelégedetten és jólakottan sétálgatnak a város kapuinál, akik jószagu kertekben enyhe zenét hallgatnak napi fáradalmaik után, vagy kegyes hölgyeikkel cserélnek jótékony, és andalgó szavakat, midőn belefáradtak a fülemilék fuvolájának hallgatásába.

Mindnyájan epedve nézünk a biztos járású Wien Budapest vagy a Scihönbrunn után, amikor elpáváskodnak ők a nagy Dunán az estében, mint a kivételes lények otthonai, ahol egészséges férfiak és gyengéd nők mindazt elgondolják és átérzik a holdfényben ringatózó Duna fölött, amit valaha költők műveiben olvastak; ahol nincs kolduspanasz a csillagos éjben és gyötrelem nélkül, reményteljesen közeleg az erdők felől a hajnal; ahol csak az eziisthasu potyka ugrándozását figyelik meg a Dunán, nem pedig a bomlott madárijesztőként szálló, szélmalom-karú öngyilkost, aki a hídról alábukik;ahol gyengéd, puha kelmékbe burkoltan, táncos cipellőben, frissen beillatositva és élveteg, piros ajkkal jár az élet, a bankópapiroson nincs sasköröm nyoma, se vakondok-verejték jele, a szónak nincsen rókafogó csapóvasa, se ecet-szaga, a szívnek nincs boronája, csak pihés ágya, a szemnek nincsen kése, a kéznek harapófogója; a lábnak faltörőkosa, a hazugságnak iszapja... ahol azokat a boldog embereket sejtjük eltűnni a folyam távolságában, akikel többé soha sem látunk Pesten. 


Ki sóhajtott? 

 — Mindenki, aki ma este a gőzhajó után nézett..

Krúdy Gyula.





Magyarország, 1921. május (28. évfolyam, 94-116. szám)1921-05-29 / 115. szám

2017. június 25., vasárnap

EGY BUDAI KOCSMÁROS EMLÉKE

Egy budai koesmáros halálára -

Gerstl Ferenc- 1854-1921-

újságcikk anno 1921


A régi pest-budai napok eltűntek  s lassankint utánuk mennek a régi emberek is. Szinte mindennap eltávozik közülök valaki;  a  temetőben  szaporodnok  a fejfák  s lassanként már csak a budai szölőlombok között bolyong az emlékezés. Gerstli  bácsi  is  búcsút  mondott   ennek  a   világnak, amint a gyászjelentés hivatalosan megállapítja, Gerstl Ferenc  magánzó,  volt  tabáni vendéglős, 67 éves korában elhunyt.  Tegnap  délután temették a farkasréti temetőben.  Az elhunytban  Gerstl Ferenc  Czakó utcai  vendéglős édesapját gyászolja.
Aki szereli a törpe budai házakat, a  tavaszt,  az augusztusi napfényben  piruló szőlőhegyeket,  a  hűvös borpincék mélyét, a naphegyi verandákat és a hegyek tüzes levél,  annak nem kell bemutatni  Gerstl bácsit. Ismerte őt egész Buda és egész Pest. Valaha  a  Kör utcában volt az ősi házikója és korcsmája, majd a lebontott kis ház szűk udvarából átköltözött a Nap-hegyre a Czakó utca  s  Naphegy-utca  sarkára,  ott  volt  évekig a korcsmája.  A háborús években azonban becsukta a boltot, majd később fia ugyanott újból megnyitotta.
A  pest-budai  múlt legendáinak  mosolygó,  örökké vidám  Falstaffja volt  Gerstli bácsi.  Budapest  multjához épp úgy hozzátartozik, mint a Szikszay, az Angol királyné és a régi Bátori. Nélküle nem tökéletes az öreg Buda története.
Magyar Elek a régi Pest-Buda romantikus történetirója, aki művészi kegyelettel mentette meg a jövendő számára ennek a városnak elmúlt életét „Pesti históriáiban" igy emlékezik meg  Gerstli bácsiról:

„Gerstl bácsi nem  tartozott azok  közé  a modern pesti kocsmárosok közé, akik kálváriát járnak, amikor a maguk borából kell inniok. Kéretlenül is a vendégekkel  tartott: ha már másnak is juttatni kell a kincsből, legalább kivegye belőle a részét ő is.  Becézte, dédelgette a borát, minden  literért külön ment le a pincébe, jól tudta, hogy a budai bor hamar megtörik, ha odabent áll a söntés kannáiban. „Wie   Mülch"  — mondta áhítattal és  szeretettel  simogatta  a  literes  üveget, amit .az imént töltött meg a pincében,  hébérrel szíván föl a hordóit, a sasadi szőlő 1901-es termését, a híres „ánzert."  „Ich   möcht  allé  selber  trinken" — folytatta az őszinte vallomást;  határozottan  fájdalom  rezgett  a hangjában, amiért oly gyarló az ember, hogy időnként mégis csak szünetet kell tartani a borocska élvezetében. 


Minden évjáratnak ismerte a lelkét, az egyik sima, szelíd mint a tej, de azért csupa vulkanikus tűz, a másik, az a vörös, még a filokszéra előtti időkből — a vesszejének ősét Mátyás király telepítette a Sashegy lejtőjére Burgundiából — az valóságos orvosság: „Wie Medizin", konstatálta, miközben hűvösebb estéiken forralt állapotban citrommal, szegfűszeggel, fahéjjal fűszerezve, egy kis teával megszaprítva szürcsölgette influenzának s egyéb alattomos nyavalyáknak ellenszeréül. Ilyenkor szaporábban pislogott különös rövid szemhéjaival, ezer ránc támadt a halántéka körül meg az alacsonv, hátradőlt homlokán; sűrű tüskével benőtt arcán valami csodálatos túlvilág! boldogság fénye ragyogott 


 Vendéglőbelső

_ Tágas, szép kertjében sorra járta az asztalokat, kibicelt egy kicsit a preferánszot játszó tabáni atyafiaknak, az alsózó pésti uraknak, mindenütt koccintott s ha szombat este eljött citerájáva! a görög-utcai hentes, gitárjával az aranykakas-utcai grájzleros, harmonikájával a szarvas téri pékmester, együtt voltak a budai „Grinzingerek", megalakult a műkedvelő „sramlizenckar**. Gerstl bácsi pajkos stancnikat énekelt idegen fülnek érthetetlen budai sváb dialektusában. A hold teliszájjal mosolygott, az öreg Gellérthegy- is (sok száz pislogó mécses-szemével olyan volt, mint egy óriás karácsony-fa), láthatóan odafigyelt a pajzán mulatságra, A szőke Lujzi, á barna Ilus, az öreg sváb szőlősgazda magyar leányai, — a szemükben az „Ánzer" és a „Medlein" egyesül! tüze lobogott — pironkodva hordták a csillapító szódavizet".

Régen volt, talán nem is volt. Gerslii bácsi örökre eltávozott. S amint a Pesti históriák szomorúan megállapítja:
— A Tabánt nemsokára egészen elsöprik a Krisztinábán, Újlakon és Óbudán is mind több a modern elem, ősszel és télen hiába várják a régi emebrek, hogy kidugják a kis házakra a saját termésű mustot és heurigert jelentő boróka-bokrétát vagy gyaluforgácsot, a rác ürmös, a frissen sült csája (rác húsos rétesféle) lassan egészen a legendák birodalmába tűnik.



Magyarország, 1921. június (28. évfolyam, 117-141. szám)1921-06-29 / 141. szám

2017. június 23., péntek

TABÁNI ÁLOM, VAGY KORRUPCIÓ?? A BETHLEN UDVAR......ANNO 1925........



TABÁNI ÁLOM

Augusztus elsejére beköltözhetővé lesz az Attila-köruti százlakásos állami bérpalota.

— Saját tudósítónktól.

'  Az  állami  kislakásépitő   akció,   amely már évek  óta egyre  nagyobb  lendülettel  és egyre intenzivebben    folyik,   rövidesen újabb  néhány  száz  lakással  fog  enyhíteni a  la'káskrizisen.   Egy-két   hónap   múlva ugyanis  már  beköltözhetővé  lesznek  a  legutóbb  épített  állami  lakások,   amelyeknek elkészültét  oly  hatalmas  érdeklődés  előzte meg a  közönség körében.  Ezek az építkezések  ugyanis  már  nemcsak  szükséglakásokat  produkáltak,  hanem  stabil,  kényelmes, állandó  lakásokat  is.



A  legjelentősebb  állami  építkezés az  Attila-köruti  hatalmas   bérpalota  a legrövidebb  időn  belül  válik  beköltözhetővé,    valamennyi   újabban    épitett állami  bérház  közül.
Az  Attila-köruti  bérpalotát,  mint  emlékezetes.  körülbelül  még az  elmúlt  év  közepén  kezdték  épiteni.  Az  alapozási  munkálatokhoz  1924  augusztus  közepén   fogtak hozzá  s  ezek  a  munkálatok  még  a  téli hónapok  beállta  előtt  be  is   fejeződtek.   Az alapozási  munkálatok  beefejeztéve]  azután hozzákezdtek a bérház fölépítéséhez, amellvel  néhánv  héttel  ezelőtt  teljesen   elkészültek.  A  belső  házberendezési  munkálatok is befejeződtek már ugv.  hogy az   Attila-köruti   bérpalotát    augusztus elsején    már    átadhatják    lakóiknak, összesen   száz   lakás   lesz  az   Attila- köruti  hatalmas   állami   bérpalotában, amelv  négv  utcára  nvilik.  A  belső  fronton lévő  főbejárata  fölött  már  kivésték  ezt  a fölirást:

GRÓF   BETHLEN   ISTVÁN-UDVAR*

A  hatemeletes  bérház mindegyük emeletén van  egv-ecv  saroklakás,   amelv  négy gvönvörü  szobából,  előszobából,  haliból és mellékhelyiségekből  áll. A  többi  lakás  két- háramszobás.   Az  összes   lakások mind  a legmodernebben  vannak  berendezve A  Attila-köruti  bérpalota  lakásai  iránt már  a  mult évben  óriási  volt  az érdeklődés,  amely  azóta  csak  egyre  fokozódott.  A  népjóléti  minisztériumban   két helyütt  is  jegyezték  a  beérkező  igényléseket.    Információnk    szerint  közei 2000   igénylő   jelentkezett   az   Attila- köruti  100  lakásra.
A népjóléti  minisztériumban  már   kijelölték  a  száz  lakás  boldog   tulajdonosait, akik   augusztus   elsején   beköltözhetnek. Döntés történt már  a  bérpalota  lakásainak béreire  vonatkozóan   Mivel  az  államnak igen  ielentős  kiadásai  voltak,   az  Attila- köruti   bérházban   ezúttal   a   házbérek ugyan olyan  nívón  fognak  mozogni,   mint a  hasonló  két-.*  három-   és   négyszobás többi  lakások  augusztusi   házbérei.   Mint informáltak  bennünket a  lakások  bére  a  jobb  belvárosi  lakások  béreivel  lesz  azonos.
'A lakásokon  kívül hatalmas  tágas,  szépen felszerelt  üzlethelgiségek   is  vannak  az  állami  bérházban.   Az  üzlethelgiségek  közül is  többet kiadtak  már.
A  lakásépítő  akció  legújabb  eredményeihez  tartoznak  a  Munkácsy-utcai  és  a  Hunyadi-utcai lakások is.  Ezek  az őszi hónapokban  válnak  beköltözhetőkké.


8 Órai Ujság, 1925. június (11. évfolyam, 123-143. szám)1925-06-07 / 126. szám


Előtérben a 8 évig ég létező legendás Holvilág utca

KORRPCIÓ VAGY HOZZÁ NEM ÉRTÉS? 


Holnap  dönt a bíróság  a  bizonyítás kiegészítése felett
(Saját  tudósítónktól.)

Azoknak a  támadásoknak során, amelyeket  a Magyarság  c.ujság  P e tric h e v ic h -H o r v á th  Emil  báró  népjóléti államtitkár  ellen  intézett,  a  Bethlen-udvar felépítésével  kapcsolatban T u r y  Lajos  hírlapíró is cikket írt a Magyarság ez évi július 31-iki  számában „A   B e th le n -u d v a r   17     m illiá rd    h e ly e tt  42 m illiá rd    k o ro n á b a    k e r ü lt“ címen. Cikkében durva  támadást intéz Petri- chevich-Horváth Emil báró ellen és részletesen foglalkozva a Bethlen-udvar építési költségeivel,  többek  között  azt  írta  az  államtitkárról, hogyha  nem ö lenne az építési akció vezetője,  akkor  ebből  a  pénzből,  amelyből eddig kétezer  lakást  építettek,  ötezer  lakást lehetett  volna  építeni.  Megemlíti  a  cikkben azt  is,  hogy S zö r é n y i-R e is c h l  Ferenc  idejében  egészen máskép  folytak az  ügyek, mert dacára  annak,  hogy  Szörényi-Reischl  kezén milliárdok  fordultak  meg,  ő  mégsem  vett egy tucat bérházat.
Sajtó    útjá n    e lk ö v e te tt   rágalmazás   vétsége címén    indúlt   m e g    T u r y    L a jo s   ellen a cikk miatt az eljárás  

és  a  büntetőtörvényszék öreg-tanácsa  mára tűzte ki ez ügyben  az első  tárgyalást,  amelyen P e tric h e v ic h -H o r- v á th   E m il  báró  népjóléti  á llamtitkár   is  m e gjelent .  A  közvádat Baróthy Pál dr.  kir.  főügyész  képviselte.

A vádirat ismertetése után az elnök  mindenekelőtt azt a kérdést intézi a vádlotthoz, m it   a k a r t 
 me g írn i    tu la jd o n k é pp e n    P e tric h e v ic h -H o rv á th    á lla m titk á r r ó l?
— Azt akartam  megírni  —  válaszolja a vádlott,  —  hogy  a  Bethlen-udvar  sokkal többe  került  az  államnak, mint  amennyibe szabad lett volna kerülnie
.
A  BETHLEN-UDVAR  ÜGYE.

E ln ö k   :  De  milyennek  akarta  ön  feltüntetni az építkezés kapcsán az államtitkár úr tevékenységét?
—  En  —  válaszolja  a  vádlott  —- alig é r in te tte m    c ik k e m b e n   a z   á lla m titk á r   úr   személyét ,   n e m     is    ö    ellen e    irá n y u lt   c ik k e m ,h a n e m c sak  az  állami é p ítk e z é s e k   re ndszere ellen .
E ln ö k : De hiszen ö  n  maga  írja itt cikkében,  hogy  17—18  milliárdba  kerülhetett volna csak  az építkezés, mégis  42  milliárd- ba kerül. Itt  v a la m i  h ib a   v a n   a  k ré ta    k ö rü l. Ön  írta  meg,  hogy  Petrichevich-Horváth államtitkár  vezetése  mellett  sokkal  többe került,  mint amennyibe kerülnie szabad lett volna  és  hogy  egészen  másképpen'  festene ez  az  építkezés,  ha  lelkiismeretes  vezetés mellett  más  vezetők  alatt történt volna.
— Ismétlem — válaszolja a vádlott —, én azt tartom, hogy Petrichevich-Horváth államtitkár felelős azért, hogy 25 mil'liárddal többe került  a  Bethlen-udvar  építkezése  az  államnak.
— De mire célzott ön — folytatja a kérdéseket az elnök — azzal  a  kijelentésével, hogy  Szőnyi-Reischl  Ferenc  nem  vett  12 bérházat?  Hát h a   R c isc h l   n e m    v e tt,   akkor  k i    v e tt  ö n   szerint?
Tury vádlott: Bővebb  mondanivalóm   e részletnél  nincs.............
— S zó v a l megtagadja  a v a llo m á st ?  — kérdi az elnök.
,  — Nem tagadom meg -— feleli a vádlott —, d e  n e m   ó h a jto k   erre  v á la s zo ln i. Én csak azt mondhatom,  hogy  az  államtitkár  úr  nevét ezzel  a  részlettel/;,kapcsolatban  meg  sem említettem,  nem  tudom  tehát,  hogy  mi  okból állítja a  vádhatóság,  hogy én  az  államtitkár  urat  értettem  az  alatt,  mint  aki  egy tucat  házat  vásárolt?
—- Mit értett az alatt —- folytatja a'kérdé- seekt az elnök — hogy ha az államtitkár úr nem lenne az építkezések élén, akkor kétezer lakás árából ötezer lakást  lehetett volna építeni?  Mi az értelme ön  szerint ennék?
— Az — válaszolja most Tury —-valahogy én nem tartottam tisztakezű embernek az államtitkár urat. De ki kell jelentenem mégis, ezen a helyen, hogy én   n e m   a  Bethlen udvar  építkezésésévell   k a p cso la tb a n    á llíto tta m    e zt   róla.
E ln ö k : De  hiszen az ön  által  írottakból éppen ezt lehet kivenni!
— Én, — válaszolja a vádlott —* azt értettem itt,  hogy  ha  az  illető,  aki  a  vezetéssel meg van bízva,  szakértelemmel rendelkezett volna és  gondosan  járt volna  el,  akkor  a költségek  feléből felépíthették volna a  Bethlen udvart.
Elnök : Mondja meg hát végre, kire   értetette ezeket,   h a   n e m   a z  á lla m titk á r    úrra?
T u r y  vádlott:  Az  államtitkár  ur  több  Ízben kijelentette már,  hogy ő nem vett  részt az építkezési ügyek intézésében, ő nem volt azoknak vezetője,  neki,  mint  államtitkárnak csak  revíziós  hatásköre  volt.  Ismétlem,  tehát  nem é rte m ,   m ié rt   v o n a tkoztatj  a  a   v á d h a tó sá g   m é g is  ő reá   a z  én   általa m   mondottakat? Nem is állíthattam az államtitkár úrról ezeket,  hiszen  köztudomású,  hogy  neki nincs  egy  tucat  háza.  Állítom  azonban  azt, hogy  megfelelő  vezetés,  gondosság  és  lelkiismeretesség mellett  nem  került  volna  17 milliárdnál  többe  a  Bethlen udvar.
Ez  utóbbit  bizonyítani  is  kívánom,  nem kívánom  bizonyítani  azonban  azt,  hogy  a 25  milliárdot  az államtitkár  úr vágta  volna zsebre,  mert hiszen ezt nem is állítottam.
E ln ö k :  Lássa,  pedig  a  cikknek  olyan  a beállítása.  Szóval,  ön  azt  mondotta  most, hogy Petrichevich-Horváth Emil báró államtitkár  működése  folytán,  meg  nem  felelő vezetése  és  gondatlansága  miatt  szenvedett az  állam  25  milliárd korona  kárt.
Igen — ezt  állítom,  mondja  a vádlott --- és ezt kívánom bizonyítani. hogy  Petrichevich-Horváth   államtitkárnak nem volt meg  a  szakértelme  és  gondtalanul járt el. Fenntartom ezzel szemben a vádiratban foglaltakat, hogy az inkriminált cikk tartalma igenis  minden  magyarul  olvasó  ember  előtt nem más,  minthogy a  Bethlen-udvar építkezése  17 milliárd helyett 42 milliárdba került, 25 milliárd tehát elszámolatlanul a levegőben lóg.

8 Órai Ujság, 1925. október (11. évfolyam, 220-246. szám)1925-10-29 / 244. szám

A szitu ismerős, annyi különbséggel, hogy a Bethlen udvar határidőre elkészült és nem stadion!